Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 14-es doboz
V aa vármegy e 1899. Julius 30. 2. Petőfi eltűnésének félszázados évfordulóján. Honnét támadt ? hová tűnt el ? .. kitudná azt megmondani ?! — — — Ki ismeri az üstökösnek útját ? mely láng csóvával felgyújtja az éjét s végig ragyog a mindenség felett .. . Ki ismeri az orkán szárnycsapását ? mely a tengereken torlaszt emel — s nyomdokában gyöngyök termének . . . Ki ismeri a felhők menykövét ? mely a magasból csattog és dörög — és tüzes nyelvén az Isten beszél . . . Ki ismeri azt, merre röppen el a virágnyitó hajnal harmata, mely a bereknek lombos sátorán édes csókjával szent himnuszt fakaszt . . . Ki ismeri azt, merre ? hol pihensz ?' szabadság koszorús Tirteusza ! — szerelem édes ajkú dalnoka ! szent eszmékért lángoló nagy szived hol porladoz ? halhatatlan Petőfi!... Óh ! ez a szív a hazáé maradt: kavargó vihar hordta szét porát . . villámsugár vetett belé magot, melyből a dicsőség pálmája nő . . és — melyet hulló véred öntözött; hervad- hatlan babér borul a rögre : mig lesz egy tavaszt hirdető sugár . . mig a magasból egy villám dörög le ! Szent volt a föld, de szentebb Általad ; megváltó véred hulló gyöngyei — oltárrá tették, templommá avatták, melyet buzgó imádság leng körül . . . Ez az ima : Hozzád emelkedik.— Téged keres a csillagok közötl, melyek a Hadak utján fénylenek, körül ragyogva Csaba táborát . . . Mert ott vagy Te! kobzod ott menydörög : a hazát szerző ős vezérek és — a hazáért elhalt félistenek örökkön örökké szent csarnokában .. Őrködő lelked onnét néz le ránk, s ha vész borong a hármas bérez felett, leszállsz, mint hajdan a Turul madár, vezetni a harezok nagy har- czait, vezetni győzelemről diadalra! Onnét jösz el, ha majd az óra üt és itt leszen a nagy leszámolás — vezérlő tüzoszlopként felragyogsz : s miként a sírok álmát ébredésre keltő arkangyal harsány trombitája, felriad újból a „Talpra magyar !“ E hang megrázza Kárpát ormait, úgy száll a délibábos rónaságra; — szivet keres és sziveket talál . . megrázkódik és megdobban a föld — merre a négy testvérfolyam zokog, Kriván tövétől az Adriáig ! , Hadúr csatapallosa felragyog — mint egykor álmainál Emesének — s kobzot vernek majd a Táltosok . . megnyílnak a síroknak hantjai : feltámadnak mind, akik elesének — meg- víva hosszú ezerévnek harczát — érted . . miattad . . haza és szabadság! Te viszed majd a lengő lobogót, a melyet egykor Bulcsu lengetett, — Te mutatod be majdan a világnak — midőn a hősök diadalra hágnak — szabad hazában — boldog nemzeted ! . . . Nem haltál Te meg, nem halsz meg soha ! mig egy szív dobban — amig egy szív érez; mig magyar hangon egy ima repül a szabadság — szerelem Istenéhez ... Prófétánk voltál, prófétánk maradsz ; apostola : — egy szebb, dicsőbb jövőnek ... a halhatatlanság virágai: álmodó szived szent porából nőnek ! ss. Bérezek, rónák hazaszerető népére. Kit Isten teremtett a saját képére. Kiben az ősöknek buzog honfi vére. Lásd és hevüljön át érczalakod tőle. Legyen izzóvá és ragyogjon az éjbe, Hogy lett bálvánnyá a szabadság nemtője. Lásd szobor alakban, mit nem láttál élve, S dobbanjon érezszived tulvilági kéjbe. (Nemto ledobja kezeiről a lánczokat.) Nincsen már rab nemzet,nincs elnyomott ország, Szabad a föld, nép, a sajtó, a szellem, Szabadság rendezi a törvények sorsát. Sötét visszavonás nem félelmes ellen, Árulás daemona nem győz honszerelmen. Az utolsó hang, mit földön élve hallál, Sebekből vérezve, földre legázolva Vad csatakiáltás volt, győzelmes hurrák ! A mivel a szilaj zsarnokká lett szolga A szabadság hősét a porba tiporja. Most népdal üdvözöl szabad népek ajkán, Kik dalaid zengik, szájról-szájra szállva, S hallgasd, hogy éltetnek a nap alkonyultán Aranytermő kalászt aratva kaszálva. A délibáb játszik távol láthatárba. Mit utolszor láttál élő szemeiddel Romhalmaz volt, égő városoknak üszke. Most palotasorok, szemeidnek hidd. el. A való versenyt fut merész reményiddel S miként a palota, a gunyhó is büszke. S a porba hullt zászló, mit véreddel festél, Most magasan lobog, egész nemzet védi: Megsokasodtak a régi kor honvédi Kit messze kerestél, kit egykor elvesztél Itt van körüled a dicső bon, a régi. S ezt köszöni e bon kihullott vérednek, A mi soha nem hull el, élő dalaidnak Szabadság virági porodból erednek; Lelked sugáriból csirái fakadnak Dalaid diadal neked egy magadnak. Sírod csak keressük,de lelked köztünk él; Ott leljük lantodnak minden pengésében, Unokáink tudják, mit mi tudtunk régen, Hogy drágább vagy nekünk édes mindenünknél, Soha a magyar szó nem zengett oly szépen. Mag volt mit elhintél: erdő lett belőle, Szabad és egyenlő testvér minden polgár, E jelszóval haladt nemzeted előre. E jelszó lángjával égett minden oltár, Ez a hármas jelszó hirdeti ki voltál. E földtekén alig van már más földdarab, Hol e hármas jelszót még hiszik és vallják. De ez az egy haza menbelyül megmarad S újra felzenditi, hogy a népek hallják. S kövesse erős tett, mit mond szent akarat. A mig e kicsiny nép, kit magyarnak hívnak Szabadság és emberszeretet őre lesz. Sok küzdelme lesz : mert ellent sokan vínak, De el nem fog bukni, soha nem csüggedez. Szabadság nemtője mindig mellette lesz. Nemtö (felragadja a Petőfi szobor talapzatára fektetett nemzetiszin zászlót e felirattal „ szabadság, egyenlőség, testvériség“ s Petőfi szobra felé nyújtja.) Ragadd e háromszin zászlót érczkezedbe. Mely élve emelte, halva is megvédte. A jövendő várát ezzel te veszed be, S ha mi ellágyulnánk, te érezszobor, védd Legyen veled halhatatlan élte. / Petőfi. Meghalt volna ? ... ki mondja azt ? Bárha elhullt drága vére, Az a szív : még most is dobban A szabadság szent nevére ! Mert én hallom lüktetésit . . . Avagy ez csak lázas álom? Meghalt volna? összetörve, Eltiporva Segesváron ? ? Meghalt volna az a költő : Ki — örökké kalhatalan ? ! Kinek nevét zengi a bérez, És a rejtett völgyi katlan . . . Az : kinek dalától ittas A nyílt, délibábos róna, Amidőn felsír, zokog a Pásztortüzek tilinkója. Nem halt ő meg, csak fel — vissza Repült ismét Istenéhez; Lelke itt leng — itt közöttünk — Velünk él és velünk érez . . . Nem halt ő meg a halottak Közt a véres csatatéren: Felszállt, mint Illés próféta — Robogó, tüzes szekéren! Azt a kardot, azt a zászlót Nem ejté le, nem ejté el: Ott ragyog a Hadak utján, Ott látom én minden éjjel . . . Az a koboz: nem lett néma, Ott zeng az most, mint itt hajdan . . . Menydörgése bele csattog Minden zúgó zivatarban. Ott van 8 a Hadak utján Csaba fényes táborában, Onnét vigyáz nemzetére Szerelmének sugarával . . . 8 ha a kürtök megriadnak, Leszáll — midőn nem is várták : Hanem ekkor — reszket a föld . . . Lángot szór a büszke Kárpát! Soós hajós. — Gróf Erdődy Gyula üdvözlése. Gróf JErdödy Gyula országgyűlési képviselő megválasztása alkalmából még az alábbi üdvözlő táviratot és feliratot kapta: Holtán Ernő távirata. Méltóságos gróf Erdődy Gyula ország- gyűlési képviselő urnák Vas vörös várott. Mezőlak, 1899. julius 26-án. A múltak kegye- letes emlékéből fakadó hazafias örömmel üdvözlöm a felső-eőri kerületnek egymáshoz annyira méltó újonnan megválasztott ne- meskeblü képviselőjét és lelkes választóit. Holtán Ernő altábornagy. Alsó-Lövő üdvözlő-irata. Méltóságos gróf ur ! A legmélyebb tisztelettel alulírottak bátorkodnak Alsó-Lövő község nevében ennek szerencsekivánatait és áldását hű ragaszk dás jeléül méltóságos gróf urnák a vá napján átszármaztatni és esd ve ké Istent, hogy a mennybeli magasságh szón Méltóságodra, mint or viselőnkre erőt arra, hogy vére még számos-szám hessék. Engedje meg, tártalan nagyrabr retetünknek adh vagyunk hazafi l' urnák | Ah Aih"
