Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 14-es doboz
Második év. 61. szám. Szerda, augusztus 2. Sátoralj a-Ujhely, 1899. Megjelen minden szerdán és szombaton este Kéziratokat viasza nem adunk. Szerkesztőség: Wekerle-tór 671. Felelős szerkesztő : Biró Pál. Főmunkatárs: Dr. Búza Barna. Előfizetési ár : egész évre 5 írt, félévre 2.50. negyedévre 1.25 Egyes szám ára 5 kr Kiadóhivatal: Landesmann Miksa és Társánál, Wekerle tér 502 Hirdetéseket a legjutényosabb árban közlünk. Petőfi emlékezete. Sátoralja-Ujhely, augusztus 1 Ünnep volt, méltó az ünnepelt dicső emlékéhez. Egy egész ország visszhangzott Petőfi nevétől. Gyönyörrel merengtünk el költészetének varázsában. Mintha rég eltemetett vágyak ébredtek volna bennünk, mintha lelkünk mélyéből friss rügyek fakadtak volna: amelynek táplálékot a szabadság, hazaszeretet és a szerelem adott. Felemelő, fenséges és szent ihlet ülte meg az igaz hazafiak minden nemes eszményért lelkesedni tudó lelkét. A fehéregyházi csatasikon végigömlött napsugár perzselő heve lángba borította az ország szivét. Ott futott össze azon a napon a magyar haza testének minden vércsatornája. Azután visszaömlött onnan a lelkesedés árja a pólusokba: egész országban zengett a hozsánna. Hozsánna, a melylyel halhatatlan költőnk dicső emlékének áldoztunk. Az ország nagyjai, a képviselő-j ház, a 1 a sajtó, türvénvtaláitak, nemzetünkre diri " .-get hoztak, mindannyiunk büszkeségére lettek. — Végre vitéz harcos is lett Petőfi; mert habár nemes szive — mint előbb mondám — arra vágyott, hogy minden ember boldogságban és békében éljen egymással: de magyar szive vérében forrt egy régibb vitéz költőnk elve »Ne bántsd a magyart !« és a mikor csakugyan bántották, fegyvert fogott emlegettük az ő nevét, amely hazánkra, a külföld szine előtt dicsfényt sugárzott. Csodálja őt egy világ. Őt, á ki nekünk egy világot ajándékozott. Egy világot, a melyet ő gyújtott fel előttünk, világot, amelylyel irodalmunkat addig meg nem közelitett piedesz- tálra emelte. Mikor pedig mindezeket büszkén és áhítattal írjuk le, meg kell mártani toliunkat a keserűség csep- jeiben is. Nem tennők ezt, nehogy a nemzeti kegyelet szentségét megrontsuk. De kénytelenek vagyunk, nehogy a krónikás valaha a tények meghamisításával téves feljegyzést tegyen. Álljon itt örök emlékül a késő nemzedékek részére, hogy létezett széles e szép hazában egy dicső múltú vármegye és ebben a vármegyében egy szép múltú város, amelynek fővezetői és elöljárói egy szem virágot, egy szál embert sem küldtek le Petőfi sir- jához. Olvassák e sorokat méltó érzéssel: mert itt ebben a városban közmüveló'désügyi bizottság is volt, a mely — politikai devalvációval —- visszarpH-pn* őrség a kegyeletes szép beszédet, ixgkecl veltebb szónokának minden egyes sza- yát gyönyörrel hallgatta a közönség, Id. Bajusz József nagy tűzzel, reme kül szavalta el Petőfi Sándor »Nemze temhezi cimü költeményét. — A végsc pontnál »Levél Petőfi Sándorhoz : mennyországba« saját költeményét sza valta el a népszerű öreg ur, a nál; megszokott páthoszszal. a vármegyében ringatták II. Rá- kóczy Ferenc és Kossuth Lajos bölcsőjét. Petőfi ünnep Sátoraljaújhelyben. — Saját tudósítónktól. — Sátoralja-Ujhely, julius 31. Vasárnap délelőtt ragyogó napfényben ébredt Sátoralja-Ujhely városa. Ünnepi áhitat ült az arcokon, a középületeken nemzeti zászló lengett. Szinte idehangzott az országszerte felhangzó nyüzsgés, a melylyel minden kb faluban a kunyhótól a palotákig ünnepelni készült egy büszke nemzet az ő halhatatlan költőjét, dicső szabadságharcunk mártírját: Petőfi Sándort. Mintha minden női szemből az ő bűbájos szerelmi dalainak reflexe csillant volna elő, mintna minden piros leányajk az ő édes verseit mormolná, mintha tele volna a szív hazaszeretet és szabadság szépen zengő igéivel, olyan csodálatos láz szállta meg azon a napon minden magyar honfi és honleány szivét. Hiába próbált hidegséget árasztani erre az ünnepre a lakáj-opportuni- tás : ez nem sikerült. o -áL. . r;,.. . , r. Vasárnap délután a »Bock« kerthevolt, a mely - politikai dévaivá- lységébenFolyan diszcé és közön. cióval — visszarpH-pn*- Pot-ríi; Bartók Lajos Segesvár. Tied, tied, jó Petőfi ! Hazád szive-lelke. Sírod körül leborul ma Egész magyar népe. Kossuth bölcsőjéből száll az üzenet, Rákóczy földjéről csók a sirhalmodra. el, ott, tovább, minden köd, nedves, jeges felhő ... Ki tudja, mi következik ottan? szótlanul félelemmel teli lélekkel és borzongva a hidegtől ülünk be a »Fumiculi» ferde kocsijába, amely felröpit a kráterhez. Szemünk előtt me- redezik a majnem függőleges vaspálya és nem vagyunk képesek elhinni, hogy mi oda élve feljutunk. A lávatenger átalakul hamusivataggá, Sima, puha, süppedő hamurétegen járunk már itt, a mely szinte égeti a talpunkat. Fenséges és borzasztó érzések szorongatják a torkomat, szólni akarok és nem tudok. A kénszag köhögésre ingerel és didergem a hidegtől. Kocsi vezetőnek mosolyogva rám teríti vastag, kék bundáját, a villamos csengő megberreg, kürtszó hallatszik és a kocsi megindul. Mintha repülnénk egyenesen föl a végtelenbe, ködön, jégén, felhőkön keresztül. Egy perc alatt eltűnik minden és benne vagyunk a szürke, vastag, felhőben, mely nyomja a mellünket. Nem tudunk sem érezni, sem gondolkozni, sejtjük, hogy őrült gyorsasággal szeljük a felhőket és emelkedünk. Egy negyed óráig tart válóságban ez a rémületes ut és mégis örökkévalóségnak tetszik. Végre zökken a gép és megállunk. Lépni is alig birtatn. Nyakamban éreztem a vastag bundát, fojtogatott a köd és a kénszag és nem láttam három lépésnyire sem. Csak éreztem, hogy két erős kar támogat és hogy lépcsőn megyünk fölfelé. Itt tértem csak magamhoz. A sürü köd mintha kissé megszakadt volna, 10—12 férfialak közeledett felénk és vastag köteleket nyújtottak felénk, melyekben megkapaszkodtunk. ügy húztak, vontak fölfelé. Sem időről, sem térről itt nem volt fogalmam. A lábaim akadoztak és belesüppedtek a meleg hamuba. Mentem, mentem fölfelé, gondolat nélkül szedegettem a lábaimat ás már nem törődtem semmivpl. Megállottunk. De csak egy percre, Aztán ismét megindultunk, de már nem a saját lábainkon. Négy ember által emelt hordszékben ültem. Magasan a válluk felé emeltek, meggörnyedve po- roszkáltak, bukdácsoltak előre a forró hamuban. Ez a helyzet más körülmények között bizonyára nagyon nevetséges lett volna. Mikor hirtelen, szó nélkül, hangtalanul, csak vezetőnek néma intésére, a magasba emeltek, nem ál- hattam meg, hogy fel ne kacagják. De csak egy pillanatra. A másik pilanat- ban már ajkamra fagyott a kacaj és könnyes szemekkel, összezsugorodott tagokkal ültem ott fenn, a magas gya- loghintó tetején, reszkettem és a fejem lógott jobbra-balra, a mint embereim hol jobbra, hol meg balra dülöngöztek. Majd ismét leszállottunk és gyalog kapaszkodtunk fölfelé. Hirtelen az egyik vezető mellém ugrik, egyik karját karomba ölti a máksikal pedig a nyakamat fogja át. Megremegtem. Szólni akartam és nem tudtam. Fojtó kéngőz vett körül, susogást, zúgást hallottam magam előtt és megcsapta arcomat egy forró tüzes áramlat. derült az ég, mintha onnan felülről mosolygott volna le a költő szelleme, hevével eloszlatva a hideg komor fellegeket. Pontban délután 5 órakor zsúfolásig megtelt a kerthelyiség, a nagyteremben alig lehetett mozdulni. Kevéssel azután rázendítette a dalárda a Hymnuszt, a morajló nyüzsgést hirtelen áhittatteljes csend váltotta fel. Csak akkor zúgott fel az »éljen« amint A,fatolai Etele a mély csendben szólani kezdett és a következő nagyhatású beszédet mondotta: Tisztelt ünneplő közönség I Egy félszázada — 50 éve lesz holnap, hogy hazánkat, nemzetünket kettős nagy csapás érte: a hatalmas ellenség megsemmisité Segesvárnál Erdélyi hadseregünket, — és ezen ütközetben vesztettük el Petőfit. Nem léhet ez alkalommal feladatom bővebben fejtegetnem, mily csapás volt Erdélyi hadseregünk szétveretése; elég röviden mondanom, hogy — nem számítva a szétszórtan működő apró csapatokat — három hadseregünk — a Dunai, Tiszai és az Erdélyi közül ez utóbbi volt, a mely legtöbbet szenvedett, legtöbb vért ontott, legtöbb csatát vívott, — és épen ez semmisült meg Segesvárnál. De rrvé-«- van hát az, hogy azon napnak, in' yen egy egész hadseregünk , eim■: .almas műi ^^P^^o^inekeltek még Petőfi népdalokat. Érdekes pontja volt az esetnek dr. Várady Antal me- lordrámája »Petőfi a Hortobágyon«. Szavalta: Heiman Károly, zohgoián kisérte Kaszíriner Árpád. Volt még lelkes szavalat és felolvasás. A szózatot énekelte el gyújtó hatással a vegyes kar. Fü- zesséry Pál Varannó város jegyzője rövid szavakban köszönetét fejezte ki a város nevében, a szünidőn át Varan- nón tartózkodó tanuló ifjúságnak a sikerült ünnepélyben való részvételükért. Az ünnepélyre szóló belépti jegyekért befolyt tiszta jövedelmet fele részben a Petőfi házra és a varannói kisdedóvoda javára fordítják, a bevételről lapunk következő számában hozunk nyilvános nyugtatványt. Homonna. A református templomban vasárnap Petőfinek, a magyar nemzeti eszme képviselőjének, a magyar nemzeti Géniusz megtestesülésének emlékére nagyszámú ünneplő közönség előtt Réz László ref. lelkész hazafias istentiszteletet tartottSzerencs. A »Szerencsi Nemzeti Szövetség« vasárnap délután 5 órakor a rom. kath. uj iskola épületében lélekemelő Petőfi ünnepet rendezett emlékbeszédekkel és lelkes szavalatokkal. Az ünnepen nagyszámú hölgy és férfi közönség és az ifjúság szép számban vett részt. ________________ _______ — Messieurs, le crater! — mondja vezetőnk és köhögésbe fül szava. Mindnyájan köhögtünk és tüsszögtünk. Alig lehetett pár lépésnyire látni, köd- és felhő foszlányok úszkáltak, némelyik, nagy darabban, valósággal végigsüvitett mehettünk ... A vesuv kráterének- szélén állottunk! Mindegyikünket féltő gondossággal ölelt át egy-egy ember, mert csak egy lépést kelle tennünk és bebukunk a szédítő, sustorogó forrongó pokolba ! Igen, a pokolba ! Csak a Dante pokla olvasásakor érezhetjük halvány mását azoknak az, érzéseknek, a melyek a Vesuv kráterénél megborzongattak. Teljesen elszakadva érezzük magunkat a a nagy világtól, s mindattól, a mi bennünket az élethez fűz, nem mintha más világban volnánk, hanem, mintha más elemben mozognánk és nem érezzük, hogy lábunk alatt mégis csak a föld mozog. Próbáltam érezni, igyekeztem rendezni gondolataimat, nem sikerült, itt a rettenetes pokolszáj küszöbén, beszólva a gyilkos kéngőzt, képtelen voltam másra gondolni, mint a borzadályra, mely félelmetességében is fenségesen ülte meg a szivemet, telkemet. Csak pár percet töltöttem a Vesuv krátere mellett, de a pár perc marad életem leghatalmasabb, legborzasztóbb és legfenségesebb emléke!
