Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 14-es doboz
1899. julius 30. Nógrádi Lapok és Honti Hiradó. Petőfi. Mikor az első hajnali napsugár átszűrődik a lomha ködtömegen és a messze kéklő hegyek csúcsai édes remegéssel tűrik az aranyos sugarak meleg ölelését; mikor az illatos hajnali káprázatban a zsongás, az élet ismét feltámad, ■—■ úgy szeretnék ott messze lenni, ott a hegyek koszoruzta völgyben: a segesvári csata- sikon! Óh, ott a langyos tavaszi szellő csodás regéket suttog véres harczviharok daliás alakjairól, legendás tetteiről! Ott minden bokor, minden fűszál el tudná mondani egy-egy csodás megnyilatkozását a vitézségnek, a honszerelemnek! Istenem! ha ott lehetnék és arczomat megérintené azaz illatos fuvalom és körülzsongana az a diadalmasan lüktető júliusi világ, térdre borulnék, összekulcsolt kezekkel néznék fel a fellegtelen ég tiszta azúrjába és kérő imám eljutna a Mindenható trónja zsámolyához. Kérő imát rebegnék azokért a névtelen hősökért, a kiket a honszerelem félistenekké avatott . . . . És kérő imát rebegnék Ő érte: a legnagyobb magyar lyrikusért ... 0 érte, aki oly végtelenül szerette hazáját, nemzetét! Az a bámulatos, titáni küzdelem, a melynek neve szabadságharcz, amely tulajdonképpen 1848-ban kezdődött, annak a Márcziusnak örökszép Idusán, a mikor az Ö «Talpra magyarba gyújtotta lángra a sziveket; — az a monumentális küzdelem, amelyet egész Európa csodált, Öt is magával ragadta. Élte egy Odisszea volt. Ott harczolt a küzdők sorában. Költeményei- elragadó szava varázshatalom volt: seregeket teremtett, néptengert rázott fel a lethargiából. E költemények lángszavára fogott fegyvert az agg s az ifiú. S mily csodás a Gondviselés! Férfiakat ád az elárvult, veszélybe sodort nemzeteknek, akiknek szava csupa láng, csupa tűz, amely buzdít, lelkesít, extázisba ejti a kedélyeket s csodás tettekre ragad . . . A Gondviselés, a népek e jóságos angyala Öt adta nekünk, hogy dalosa legyen azoknak a nehéz, küzdelmes időknek, amelyeket a végzet e szegény nemzetre boesájtott. És adhatott volna-e nagyobb, ragyogóbb tehetséget nálánál és szabadságszeretőbb, lángolóbb szivet, mint az övé volt! ? Költeményeiben kidomborodik a maga egész teljességében az Ö egyénisége; megszólal bennük a szenvedélyek egész skálája, viharos zúgása. Bennük látjuk kidomborodni a féktelen gyűlöletet a haza elnyomói ellen és bennük látjuk kidomborodni azt az isteni szikrát, a melynek neve: szeretet TÁR CZ A. Éjféli párbaj. Luby Károly elbeszélése. —' Bár az élet erős hullámzása, a közműveltség és a felvilágosodás terjedése, de különösen a századvég gyakorlati szelleme mindenben, még a szerelemben is kerüli a romantikát, a nők, nemes lelkületűknél fogva mégis jobban tisztelik, szeretik és becsülik azon férfiút, aki nem a közönséges hétköznapi utón, a megszokott csengő-bongó lágy szerelmi ömlengések elsut- togása által, hanem férfias, kitartó küzdelemmel és merész elszántsággal hódítja meg szívókét. Éva leányai tudják, énjük súgja nekik, hogy csak az lehet igazi férfiú, aki nem ismer akadályt ott, ahol a szeretet lény a pályadij. A szerelemben a romantika a mai számitó, józan korban kivételesen ugyan, de mégis előfordul. Különösen azon esetben, midőn két férfiú ugyanazon hölgy kegyeiért eseng. Madarassy Jolán is két férfi szivét lobban- totta egyszerre lángra, pedig már Sándory Ernő jegygyűrűjét ujján viselte. Nem mondom én, hogy Jolán hiúságból, ka- czérságból vagy egyéb női jellemét alkotó lelki tulajdonságból cselekedte ezt, mert Jolán, mint minden fény és árnyból megalkotott női lény tetszeni talán akart, de hódítani, mint eljegyzett menyasszonynak még sem lehetett szándéka. Hogy ragyogó szellemével és bűbájos szépségével annyira hatott arra a két fiatal emberre, Az ő könyvének minden lapján egy-egy csodás világot alkotott, — melynek minden lapján egy-egy csodás bizonyítékát adta ragyogó, bámulatos idelismusának. Végzete is úgy akarta, amint Ö azt ohajtá- sakép egyik remek költeményében megjósolta: „Ott essem el én A liarcz mezején“ Igen, ott lelte halálát a harezmezőn nemzetéért, hazájáért. Pályafutása tüneményszerű volt. Fénybe borított egy egész korszakot. Feltűnt mint egy ragxosó, fényes csillag és azután eltűnt, elveszett örökre, nyomtalanul. így akarta végzete, hogy ezzel is mintegy a csodálat varázsával vonja be az utókor szemében. Az a misztikum, az a bizonytalanság, amely halála körülményeit a homályosság léplével borítja le, mintegy a dicsőség ragyogó glóriájával övezi fenséges alakját; úgy tünteti fel előttünk, mint a hazaszeretet mártírját, mint a szabadságszeretet héroszát. Most ötven éve annak, hogy a segesvári csatában eltűnt a nemzet nagy költője. Szeretnék ott lenni a segesvári harezmezőn! Lelkemet megragadná a hála és a csodálat érzelme. Forró imát rebegnék, halk szavam felszállna a Mindenhatóhoz, aki téged adott nekünk, téged te ragyogó génius, akinek csontjai ott porladnak valahol az édes hazai földben; aki a sir éjjelében álmodol a halhatatlanságról, amelynek keze aranybetűkkel irta neved a hősök Pantheonába. Igen. Petőfi meghalt. Sírja ismeretlen. Csak a kóbor szellő vándor regéje súgja halkan, lágyan: itt esett el, itt folyt ki «a vér ifiu szivéből», — hiszen én megérintettem a halál- veritéktől gyöngyöző homlokát; hiszen én nyuj- tám neki hűsítő fuvalom édes balzsamát, de már késő volt. Késő : kiszenvedett. Kialudt a ragyogó, fényes csillag, amely ott ragyogott a nemzet egén. De mégsem! Nem! Petőfi nem halt meg. Él műveiben, él sziveinkben és élni fog örökké! Petőfi halhatatlan! Neve mindig ott fog ragyogni a világirodalom legzseniálisabb költői között. És te, az utókor békés vándora, szentelj annak a géniusznak-, mist ötven év után egy perczet. egy napot! De gyújtsuk meg mindannyian, akik ez édes hazában lakunk, az emlékezés fáklyáját! Emlékezzünk ! Az emlékezés a legszebb költői kvalitás: megaranyozza a múltakat s annak nagy alakjait. Emlékezzünk, mert amely nemzet elfelejti múltját, életének magasztos pillanatait, az a nemzet elveszett, annak jelenje nem élet, — jövője nincsen! . . . M. 0. aki véletlenül útjába került, azt Jolán csak akkor vette észre, amikor a végzet kerekét megállapítani már nem volt hatalmában. Madarassyék biharmegyei birtokaik központján Nádasfalván laktak. Nádasfalva egy csinos, tiszta, de unalmas kis fészek, melynek némi élénkséget csupán a közelben elszórt úri kastélyokban lakó vagyonos gentrynép kölcsönöz. Egy szép verőfényes tavaszi nap délutánján a 14. huszárezred kürtjeinek élénk harsogása oszlatta el Nádasfalva örökös csendjét. A 14. huszárezred két százada állandó tartózkodásra jelent meg a faluban. Ez alkalomból a helyi birtokosság fényes estélyt adott a tiszt urak tiszteletére. Itt ismerkedett meg Jolán, a többi között Homonnay Árpád és báró Vogelsteiu Imre huszárfőhadnagyokkal. Ez a két tiszt már ezen alkalommal is kiváló figyelemben részesítette a bájos, élénk szellemű hölgyet, akinek szépségén kivül ép kedélye, merész, bátor egyénisége varázshatalommal vonta magához a két fiatal huszártiszt szivét. A nádasfalvi hölgyvilág azután derűs napokat élt át a gavallér tisztek társaságában. Tudvalevő dolog, hogy a huszártisztek igen találékonyak ott, hol a hölgyvilág mulattatásá- ról van szó. A kedélyes összejövetelek, kirándulások napi renden voltak, amely alkalmakat a két tüzes udvarló arra használta fel, hogy Jolánnak versengve szépelegjen. Jolán érezvén önbecsét, teljes közönynyel hallgatta a két szerelmes főhadnagy bókjait. Kezdetben nagyon mulatságos volt Jolánra nézve a két főhadnagy heves udvarlása, mert Visszaemlékezések. Talán a világon egy költő sem volt, akinek emlékére 50 év múlva a népek, a nemzetek oly szivet megragadó, elmét felvillanyozó emlékünnepet rendeztek volna, mint mi magyarok, a mai napon a magyar nemzet legnagyobb dalköltőjének, a szabadságharcz Tyrteusának, — Petőfinek rendezünk. De hát kevés nemzetnek is volt oly lángeszű költője, mint ami Petőfink vala. Petőfi Kiskőrösön 1823. január 1-én született, atyja Petrovics István, anyja Hruz Mária szegény szülőktől, Segesvárott a szabad- ságharezban 1849. évi julius 31-én mystikus halállal tűnt el. Petőfi eszerint mindössze 26 évet és 7 hónapot élt. Küzdelemteljes volt rövid élete. Ebben a küzdelemteljes életben ír 600 költeményt, megtanul németül, angolul, francziául, — fordít idegen müveket, ir elbeszéléseket, regényt, emellett színész, katona, újságíró, képviselőjelölt és a szabadságharcz hőse. — Ez a rövid 26 éves élet többet teremtett, mint a 80 éves Hugo Viktorok — alkotnak. Magyar szív és elme meghajol ily szellemóriás előtt s az egész ország ma emlékünnepet ül. Petőfi 1845-ben vármegyénkben is megfordult egyszer és pedig Losonczon, ahol T. Vilma, akkori hires losonczi szépség emlékkönyvébe egy gyönyörű költeményt irt. Losonczon néhai jó Steller Antal 1892-ben elhalt vármegyei főügyészünk házát tisztelte meg látogatásával. Steller az ötvenes években erről a losonczi látogatásról, s Petőfi élményeiről akkoriban a Vasárnapi Újságban emlékezett meg. Steller bátyánk nekünk is elmondott egy történetkét, ami vele a Nemzeti színházban történt jurátus korában. Egymás mellett ültek Petőfi és Steller. A Lear királyt adták. Steller azt mondta a darabra és előadásra, hogy az egész nem ér semmit. Petőfi, aki a színészetért akkoriban nagyon is rajongott, erre a megjegyzésre annyira dühbe jött, hogy kirántotta peneczilusát és a Steller lámbczomb- jába szúrta. Steller, amint ő beszélte, némán tűrte a fájdalmat, mert hiszen ő — könnyelmű megjegyzésével jobban megszurta Petőfi szivét, mint Petőfi az ő peneezilusával Steller láb- ezombját. Bizonyára minket nógrádiakat érdekelni fog az a barátság is, mely Petőfi és Jeszenszky Danó mostani kőbányai kir. körjegyző, vármegyénk egyik rokonszenves szeretett fia közt fennállott. Jeszenszky Danó, aki szintén kedves lyrikus költő s aki Temérdek név alatt több versfüzetet adott ki, a «Hasznos tanácsadó» czimü lap legutóbbi számaiban egy epizódról emlékezik meg, amely alapja volt az ő ismeretségük és barátságuknak. Jolán minden alkalommal és igen ügyesen kitudott siklani ott, ahol komolyabb szívügyről lett volna szó. Jolánnak anyja már nem élt. Az öreg Madarassy pedig mikor észrevette a két tiszt elhatározott szándékát, figyelmeztette Jolánt, hogy menyasszonynak tűzzel, tiszttel és szívvel már nem szabad játszania. — Atyám — felelt Jolán a kitörő szenvedély hangján, — én még mulatni, szórakozni vágyom. Ha Sándory Benő jegygyűrűje korlátolna engem szórakozásomban, akkor bármenynyire szeretem Ernőt, a jegygyűrűjét mégis visszaküldeném. Ha férjhez megyek, a játéknak úgyis vége lesz. — Jól van leányom mulass. De szórakozásaid közben se feledkezzél meg vőlegényedről, aki nagybirtokos léitére újra neki állt a tanulásnak, hogy a kedvedért az ügyvédi oklevelet megszerezhesse. Ne feledd, hogy jó anyád végakarata és a te vonzalmad eredménye az a jegygyűrű, amit most ujjadon viselsz. — Legyen nyugodtan kedves jó atyám. Jegygyűrűm minden alkalommal és minden körülmények között megóvja Ernőhöz való hűségem és szerelmem tisztaságát. Madarassy nem avatkozott többet leánya szívügyeibe. A jó nagynéni, özvegy Hubay Ta- másné gondos felügyelete alatt pedig a saját szeszélyeinek élt. Jolánnak minden halandó felett megnyilatkozó csodás fölénye számára a társaságban kivételes helyet teremtett. Szelleme, egyénisége oly kifejlett volt, milyet
