Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 14-es doboz
2. oldal. KASSA VIDÉK 1899. július. Még alig hogy játszánk apáink térdén s már Maholnap ott alszunk nagyapáink mellett . . . Csak annyi az élet, mint futófelhőnek Árnya a folyón, mint tükrön a lehellet. Aztán: Elhull a virág, eliramlik az élet . . . Ülj hitvesem, ülj az ölembe ide, Ki most fejedet keblemre tevéd le, Holnap nem omolsz-e sírom fölibe. A házasélet lelkének addig ösmeretlen húrjait rezgette meg Mennyivel más Petőfi az, ki a költői kertben szeptember végén a mármarosi hóbérczeken mereng, mint az, ki lelke forróságával zúgja el a Talpra magyar-t 1 A házasélet átidomitotta lelkét. Az a kóbor poéta, kit első bírálója avval gúnyolt, hogy költeménykötetéből bízvást meglehetne tanúlni Magyar- ország geográfiáját, szellemes hitvese oldalán, ki hozzámehetett volna más, jobb parthie-hoz is, megtalálja nyugodni nem tudó lelke csendes kikötőjét. A közvélemény soha sem Ítélt még, oly élesen és az igazi okok mérlegelése nélkül oly kegyetlenül, mint mikor a legnagyobb követ dobta a Szendrey Julia erkölcsi sírjára. Egy bizonytalan jövő, magára haragított szülei ház, az anyaság jövőbe látó ihlete, a megélhetés keserű gondja, a magyarság vesztének általános hite, mit tehetett egy gyönge növel, ki magára hagyatva állott a világ ezer veszélyei között! De mily külömbség is az ugyanegy Petőimé és Horváth Árpádné között. Az álmok szétfoszlottak. Többé már nem a bálványozott poéta felesége, hanem példás családanya, ki költői lélekkel zengi családi fészkéről: Szentély e lak, sarut leoldva Lépek csak által küszöbén; S e bölcső mellett, mint oltárnál Szent áhítattal állok én. Feledve minden e világon, Mig e kis bölcsőt ringatom, Mig égi dalként gyermekemnek, Halk pihegését hallgatom. A rágalmak azonban szivében hagyták fulánk- jokat. Lelki szenvedések árán váltotta meg a halál. Petőfinek is magva szakadt, de ötven év alatt sem a szeretet, sem a részvét, sem az idegen érdeklődés iránta nem csökkent egy hajszálnyit sem, sőt inkább növekedett. Most, hogy ötven év után emlékének áldozunk, érezzük kicsinységünket. Frazeológiánk kimerült, mert olyanokra pazaroltuk, kik nem hogy hozzá nem nőttek fel, de még meg sem közelitették. Még a színházban sem ünnepelhetjük legalább akkora értékű színdarabban, mint aminö Kisfaludy Sándor emlékét táplálja. Voltaképen tán Petőfinek ilyesmire szüksége sincs. Hála Istennek, nem teljesült be az, mit egyszer kétségbeesett lelke lázas álmokban suttogott: Dicsőséged, neved maradjon ? hol ? A nép is elvesz, melyhez tartozol. Az ország, melyben most él nemzeted, Tenger volt egykor s újra az lehet. A másik teljesült be, amit édes anyjának jövendölt, A drága, jó anyának mi mindent el nem mondunk bizalmasan ! O az, ki meghallgatja panaszunkat s ha szenvedünk, letörli könnyeinket; ö az, ki a csüggedésben felemel és megvigasztal; őz az, ki ha megvigasztalt, anyai szivének őszinte hitével hallgatja meg örömünket, reményeinket, álmainkat, dicsekvéseinket, A költő nem álmodott, igazat beszélt, mikor ezt mondotta : Anyám, az álmok nem hazudnak, j Takarjon bár a szemfedél, Dicső neve költő fiadnak, Anyám, soká, örökkön él. B. V. Fenyves erdőkkel borított hegyek közé, Turócz- megyébe vezetem el a t. olvasót, de nem azért, hogy ott a hüs árnyékban mindketten lepihenjünk, hanem hogy bejárjunk falut, várost és megnézzük az ottlakó szegény tótok életmódját, szokásait. A fáradozást, reményiem nem fogjuk megbánni, mert sok olyat fogunk látni, mit egyebütt hírből sem ismernek. Mielőtt a tóttal megismerkednénk, nézzünk körül a háza tájékán. Ha valamely turóczmegyei falun elnézünk, föltűnik a házak egyformasága. Valamennyi fenyőfából épült, úgy, hogy a kérgüktől megfosztott szálfákat egész hosszukban egymásra ékelték falaknak s ablakoknak, ajtóknak való nyílásokat fűrészeltek ki rajtuk. A falak csak belülről vannak agyaggal kitapasztva és bemeszelve, kívül egészen szabadok. A tető fazsindelyes. Kéményt egy házon sem látunk. A füstöt beeresztik a padlásra, a honnan tetszése szerint bármely nyíláson mehet ki a szabadba. A füst át- meg átjárja a zsindelyt s igy aztán azt a szú nem bántja; de meg télben a havat is mihamar leolvasztja róla s ezzel ismét egy rom- lasztó szertől szabadítja meg. Ez utóbbi dolog azonban éjjelenkint megzavarja a lakók álmát, mert a nappali füsttől átmelegedett zsindely az éjszakai hidegben annyira összehuzódik, hogy kiugratja a zsindelyszöget. S ez pisztolylövéshez hasonló pukkanást idéz elő. Városokban nagyobbrészt kő-, vagy vályogházak vannak pléhhel, vagy szintén zsindelylyel fedve. A zsindelyes házakon itt sincs kémény. Á házba könnyen be lehet jutni, mert nincs kapuja. Lépjünk hát be, lássuk a lakót! Középma- gasságu, beretvált arczu, szürke halenába (majdnem térdig érő durva posztóból készült kabát) s ugyanolyan szinü posztó-nadrágba öltözött, fején széles karimáju kalapot viselő bocskoros alakot látunk magunk előtt. Ez a turóczi tót. Neje rövid, fehérvirágos kék szoknyát, halenát, kendőt, lábain szintén bocs-
