Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 12-es doboz
8 PETŐFI-MUZEUM csak a katedrán, de- a fehér asztalnál is otthon érezte magát. A társaság médiuma azonban Petőfi Sándor volt, a kinek ragyogó szelleme, rózsás kedve minden jelenlevő lelkét a jókedv csillogó sugaraival aranyozta be. Elragadtatással beszélt Júliájáról, kinek látogatására indult az «Ígéret földére», a kit azonban — sajnos — nem volt szabad meglátnia szept. 8-ig, az esküvő napjáig. A barátok kocczintásra nyújtott poharai visszaterelték figyelmét a most sem épen barátságtalan környezetre, a nem épen mostoha jelenre. S a mily mértékben fogyott a Királyhegy leve, olyan mértékben vagy talán még rohamosabban növe- kedet a jókedv. «Ha meghalok a síromra is hegyaljai furmintot ültessenek!» — szólt lelkesedve a költő. «Annak lenne még tüzes a leve!», válaszolá Pálkövi. Petőfi — a jelenvolt Pálkövi An- talné közlése szerint — a mire ritkán szánta el magát: vígan dalolt, majd bordalokat szavalt, anekdótázott. Éjféltájban Pálkövinek fiatal felesége el akarta már hagyni a társaságot, de Petőfi ellenezte és semmiképen sem akarta elengedni, mondván: «Egyszerre szakadjon majd vége mindnyájunk mulatságának!» Nem is lett vége az estélynek csak éjfél után. Petőfi másnap elbúcsúzott Pál- köviéktől; marasztották ugyan az iskolai vizsgálatokra, de ő kinyilatkoztatta, hogy nagyon siet Szatmár felé, de meg nem is szereti látni az «állatkínzást». Sárospatakról Sátoralja-Ujhelybe kocsizott Kazinczy Gáborhoz. ’Petőfi összes költeményeinek másolata. A kecskeméti ágostai hitvallású evangélikus egyház lelkésze: Laukó Károly, Arany János tanítványa, két piros kötésű vaskos könyvet őrizett könyvtárában. Hosszú esztendők óta őrizte azokat, s kegyeletes érzéssel lapozgatott bennök, ha a kis eklézsia gondozására szentelt ideje megengedte. Abból a szomorú és mégis feledhetetlen időből maradt meg ez a két könyv, a mikór a nemzet bilincsekbe volt verve, s a honszerelem parazsát a honfiúi bú könynye áztatá. Ebben a förgetegesj időben ott dobogott a ^nemzet szivének egyik fele a nagykőrösi gimnázium szürke falai közt, ott, hol a nemzet virágát, mint féltett kincset, olyan kiváló tanárok ápolgatták, mint Arany János, kinek előadásait áhítattal hallgatták tanítványai. Mikor Petőfiről beszélt, olyan volt a szava, mint az imádság. —, Tekintetes úr — kérdezték egy alkalommal a tanítványok — igaz lehet-e az a hír, a mi széliében járja, hogy Petőfi nem halt meg, hanem él ? Arany Szomorúan lehajtotta fejét. — Fiaim — szólt elérzékenyülve — lehetetlen, hogy Petőfi él, mert a ki úgy szerette hazáját, mint ő, ha élne
