Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 12-es doboz
Nagyvárad, 1899. XXX. évfolyam. 153. szám. Vasárnap, Junius 25 SZERKESZTŐSÉC- Nagyvára,d, (Olaszi) Un- utcza 702 sz ide ititézendők a lap szellemi vészét illető közlemények. KIADÓHIVATAL Láng József könyvnyomdája. Hirdetések, előfizetési pénzek ide inlézendők ELŐFIZETÉS Nagyváradon: Egész évre 12 írt. Félévre 6 írt. Negyed évre 3 írt. Egy hóra 1 írt. Postai küldéssel: Egész évre 14 írt. Félévre 7 írt. Negyed évre 3 írt 50 kr. Egy hóra 1 írt 20 kr. Egyes szám ára 5 kr. POLITIKAI NAPILAP. Petőfi emlékezete. Natyvirai június 25. Hazánk történetének lapjain —hála az örök gondviselésnek — egész csillagtábor gyanánt ragyognak a nevek, amelyeken mindig gyönyörűséggel pihen szemünk, lelkünk. Tudomány, művészet, minden ágában vannak oly kiváló nagyságaink, tüneményes lángelméink, a kiket mindenkor boldog hazafi büszkeséggel emlegetünk s vallunk mieinknek. De ezek többnyire, sőt mind-mind olyanok már, a kiket bizonyos nyugodalmas bámulattal Ölelünk körül; a kikről teljesen tudjuk kik voltak, miket vittek véghez s h'ódoíatriunkat, szerzetünket irántuk nem háborítja, nem zavarja semmi. Szemléleteink közt önkénytelenül nem tolakodik lelkűnkbe kérdés : hogyan? Miképen emelkedtek ők az emberi, hazafiui, művészi nagyság ama tiszteletparancsoló piedestáljára. A Petőfi Sándor neve nem tartozik e nevek közé. És nem is fog tartozni soha. Az ő neve olyan álló csillag, mely mindenkor minden mások felett legmagasabban, legmesszibbre hatóbban ragyog. S valahányszor ráfüggesztjük tekintetünk, kápráztató tündöklésén szé- delegve újra meg újra fölhullámzó kebellel, kielégithetlen, nyughatatlan kíváncsisággal kérdezgetjük : miként is juthatott halandónak s ép magyar halandónak ily csodával határos földi pálya osztályrészéül ? ! És, mint ő maga egykor háborgó tűnődéssel kérdezte, hogy miképen adhatott a mindeneknek alkotó hatalma oly mindent elborító óriási lángelmét Angliának, mint Shakspeare . úgy mi is, nem háborgó tűnődéssel, hanem boldog hálaadással, az ezerszeres szerencse áldó gondolataival fűzzük odább a kérdést: miképen is érdemelhette meg ez a kicsi, szegény árva nemzet a Teremtő jóságától azt a kegyet, hogy ez a világraszóló, ellenálhatlan erejű költői és hazafi lángelme éppen a mi hazánkban, épen a mi egyszerű alföldi pusztánk nádas vi- tyillójában lobbant ki ? S ezt a kérdést még az a felelet sem irtja ki, nem szünt-ti meg, hogy hisz a Megváltó is Betlehemben és jászolban született, c/lyan különösség ez, mely mindig meg- fejthetlennek, örök csodának látszik. És ez a meg nem szüntethető, ez az örökké fönnlebegő kérdés egyik leghangosabb hirdetője az ő igazi és rendkívüli nagyságának. Az emberiség, az emberi jogok szó- szóllója. A szerelem, a hazaszeretet, a szabadság mesés sorsú köitője. Minden nagy költő imádattal van eltelve hazája iránt . . . Shakespeare azt mondja Angliának : Te, hattyú fészek világ mocsarában ! Petőfi : ha a föld isten kalapja', hazánk a bokréta rajta. A mi költőink majdnem valamennyien a hazaszeretet martyrjai. A legrégibb időktől fogva valamennyien törekedtek azon, hogy nemzetük szivébe juthassanak. Azért éltek, küzdöttek és haltak, hogy megértették vele magokat. Szent Jóbi, Bacsányi, Csokonay, Kisfaludy, Vörösmarty, Kölcsey, Czuczor, mind, mind penditgették koronként a népies lyra hangjait; de még nem jött el az idők teljessége, a latin nyelv igájának törése, a törésnek nyoma nem birl elenyészni ; ki kellett heverni a múlt átkát, kiforrani a vágások sebhelyeit összesnek és egyesnek, nemzetnek és költőnek egyaránt. Egymáshoz kellett lassan érlelődniük s a mit majdnem egy küzködéssel teljes század nem birt kidadogni, azt ennek a századnak a közepe felé, annyi öntudatos és öntudatlan vajúdások, tapogatózások eredményéül sziveket megragadó magyarsággal a legszittyább hangon kimondta, kidalolta, kiharsogta Petőfi ! Ha a negyvennyolezat meg nem éri is : halhatatlan lesz mindörökre, mert benne született teljesen újjá. az ő lantján dicsőült meg a magyar nyelv. Hát még mikor a szabadságharcz forradalmának viharmadaraként száguldozza, — repdesi be a két vérben fürdő magyar hazát s szivolvasztó, velőtrázó harsány riadóval örök dicsőségű harezokra tüzelte Árpád fiait! Itt már több lett, mint halhatatlan. Bele költözött a szivekbe, az erekbe, a vesékbe, a magyar testeknek minden porczikájába. Szeretett és imádott. Az ő sorsa, az ő élete szorosan ösz- szefügg és elválaszthatlanul össze van forrva a magyar nemzet életével és sorsával, abban az eseményekkel oly teljes dúsgazdag átalakulási korszakban, mely rövid volt ugyan, de hasonlót hozzá nem látott ez a föld. S ha lát PETŐFI. Segesvári csatatéren, Ott esett el szent hevében Egy kezében, mint a villám, Kardját villogtatta, A másikban szabadságról Zengedezett lantja. Segesvári csatatéren, Mi sir ott a völgy ölében ? Sírva zokog a Küküllö Minden kicsi babja Petőfit siratja. Segesvári csatatéren, Rózsabokor halmon, réten. Ha arra jársz, magyar ember, Szakíts egyet róla: Hős Petőfi véresöppjétől Piros ott a rózsa. Segesvári csatatéren, Vándor, állj meg csöndes éjen I Fülemile ha megszólal, Kalapodat vedd le : Siratja a szabadságot A nagy költő lelke. Pósa Lajos. ENDRŐDI SÁNDOR. — A Nagyvárad eredeti tárezája. — Most, amikor ennek a városnak irodalmi társasága ünnepet szentel a fehéregyházi sik vértanújának, a magyar nemzet legnagyobb poétájának: beszélni akarok szivem szerint arról a költőről, aki a mai ünnepen tolmácsa lesz lantjával a mi érzéseinknek, rajongásunknak Petőfi iránt. Gratulálhat magának a Szigligeti-Társaság, hogy módjában van a tagjai sorából olyan ünnepi poétát választani, aminő Endrődi Sándor. Akkor is, amidőn Petőfi szobrát a budapesti Dunaparton leleplezték : a mi poétánk verte ki húrján az ünnepi éneket. S ha igaz is, hogy Endrődi Sándor lelke az édes- bus Heinevel rokon s nem a szilaj Petőfiével : azért ezzel a versével bebizonyította, hogy át tudja érteni és érzeni a szabadsághős-költő hatalmas géniuszát. Mert megadatott a Tücsök dalok írójának, Heine mesteri fordítójának, a lelkesedés szárnyaló ereje is ; gyújtó, elragadó hangot tud ő adni a hazafias érzéseknek is, amint ez négy kötetes gyűjteményének nem egy megkapó darabjából kitűnik. Magyar emberek könyvtárának díszére, magyar költőket szeretők igazi lelki örömére négy vaskos kötetben adta ki tudvalévőén Endrődi Sándor harmincx ém költői működésének java részét, mint azt a négy kötethez irt előszavában maga írja. Keserűen jegyzi meg azután, hogy könyvei olyan időben jelennek meg, amikor a versről, mint felesleges fényűzésről kezdenek beszélni. Bocsásson meg nekem a poéta : de én épen úgy veszem észre, hogy ez az idő most épen múlófélben van. Egy időben nagyon is kultiválták a verseket és nálunk is az volt a jelszó, mint akkor Németországban : Singe, wem Gesang gegeben, In dem deutschen Dichterwald! A közönség akkor megcsőmőrlött a tömérdek rigmustól és üldözött mindent, a mi kötött beszéd. Ám most újra érdeklődéssel, ro- konszenvvel fordul a poéták felé, csak az a kűlömbség, hogy kritikai érzéke nagyon is kifejlődött. A publikum ma csak a nagyon jó verset fogadja el s a nagyon jó versek íróit fölötte meg is becsüli. A Kiss Józsefek, Pósa Lajosok, Endrődy Sándorok szavának ma is nagy visszhangja van. Az igazi poétának vannak ma is rajongó tisztelői. De aztán igazi poéta legyen ! Lehet a hangja modern, lehet a hangja romantikus ; lehet dekadens, lehet naiv; csak valódi tehetség szavát érezze ki belőle a pub-
