Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 12-es doboz
1059 ID. ÁBRÁNYI KORNÉL 1060 melyet a látszólagos összeférhetlenség kiengesztelő ethikai példáival okolt meg, éppen a műtörténelemből vett okokra támaszkodva. Hogy milyen erős volt benne a hazafiul érzület és nizus mindannak az érdekében propagandát csinálni, a mi a magyar zenei aspirációk életképességére vonatkozott, még a műipar s a kereskedelmi export terén is: semmi sem bizonyítja jobban, mint az a nagy szeretete, melylyel a legspeciálisabb magyar hangszert, a cimbalmot minden alkalommal kitüntette. — Mikor a hetvenes években Bodenstedt, a hírneves költő s későbben a magyar fővárosban megfordult művész-nota- bilitások, mint Delibes, Wieniavszky, öle Bull, Saint Säens s mások tiszteletére haltéri lakásán fényes estélyeket rendezett: az ilyen alkalmakkor soha nem volt szabad az akkor már virágzásnak indult pedálcimbalomnak sem hiányoznia. Ilyenkor Liszt maga vette át a Cicerone szerepét, hogy a külföldi művésznevezetességekkel hegyiről-tövire megismertesse a magyar zenével olyan szorosan egybeforrott speciális hangszerünk tulajdonságait, hivatását és jogosultságát, helyet foglalni a nagy zenekarok hangszercsaládjában. * Semmi sem volt érthetetlenebb a világ előtt, mint az, hogy mikor még Lisztnek csak le kellett volna hajolnia a földre, hogy onnan milliókat emeljen magához: miért nem tette ezt az emberi természetnek és ösztönnek engedve ? Hát bizony ezen volt is mit csodálkoznia a realizmust kergető század embereinek, a kik mindig fejet csóválnak, ha azt látják, hogy valaki kerüli a hatalmi befolyást biztosító aranyvölgyeket s inkább vonzódik a puszták Szent János kenyéréhez. Erre nézve egy ízben így nyilatkozott előttem: »természetesnek találom, hogy az emberek engemet nem értenek, hisz az enyémmel számtalan ellenkező példát látnak a művészet terén s a ki nem a szerint cselekszik, azt különcnek, hatásvadászónak, vagy aszkétikus rajongónak tartják. De én nem az emberek mindennapi fogalma szerint osztottam be az életemet, mindig magasabb ösztön vezetett tetteimben s irányította gondolkodásomat, mely már e földön közelebb visz az örök tökéletesbülés forrásához. Igaz, hogy egy amerikai turné talán gazdagabbá tenne egy pár százezer forinttal, de egyénileg ugyan mi hasznát venném ? Akkor is csak úgy élnék mint most, csakhogy tönkretenném idegzetemet s elvonnám lelkemet ideálvilágától, mely még egyedül képes kielégíteni. Legfőlebb halálom után adnék több dolgot a hagyatéki bíróságnak. Ha jót akarok tenni, azt szerény viszonyaimhoz mértten így is megtehetem.« A világ Lisztet általában túlbuzgónak s vallásos rajongónak, köznyelven bigottnak tekintette, pedig egyike volt a legmélyebb gondolkodású szellemeknek. A világ összes filozofikus és kozmikus rendszerét ismerte, e téren bámulatos volt az olvasottsága s az ilyen irányú könyveket rendesen oldalmegjegyzésekkel látta el, a miből meg lehetett győződni, hogy nem mindent vett szó szerint a bibliában vagy a szentek élettörténetében. Mélységesen meg tudta egyeztetni a vallási ideált és myszticizmust a kozmikus eszmék összefüggésével. Egyszer azt merészeltem tőle kérdezni: hiszi-e az egyéni öntudatosságra épített lelki halhatatlanságot? — »Hiszem — feleié, — de olyan értelemben, hogy minden uj élet öntudata, folytatólagos nyilt kérdést képez, mely mindig közelebb visz az isteni tudás forrásához, de attól éppen az örökkévalóság választja el s lássa, szerintem ez az igazi értelemben vett lelki halhatatlanság.« — A vallási és művészeti ideál harmóniáját összeegyeztetni: ime, ebben állt Lisztnek sokféleképen megitélt pietizmusa, rajongása. * Petőfi géniuszának nagy átalakító befolyását a magyar költészetre és zenére, első sorban az ő népdalaiban kell keresni, melyekkel a hamisítatlan magyar népérzést, gondolkodást és kedélyhullámzást senki nálánál hívebben és találóbban nem tudta visszatükrözni. Ama etikai kapocsnál fogva, mely minden nemzetnél a szóköltészetet a szózenével vagyis a dallal összeköti, a Petőfiéhez hasonló szellemi megihletés sem maradhatott terméketlenül az újabb irányú magyar zenével szemben. Dallam, ritmus és forma tekintetében, az ő igaz szellemű népdalainak első zenészed visszhangja, természetesen a nép leikéből fakadt. Csodás menetű s hangulatú dalok keletkeztek ismeretlen szerzőktől, hasonlóan az erdők, rétek és mezők virágaihoz, melyeket nem ültet senki, magától teremnek mint a találó igazságokat kifejező népszerű mondások, a melyek eredetét hiába kutatják az irodalmi búvárok. Ez a visszhang aztán elementáris erővel ragadta magával az egyetemes magyar zenevilágot, ez pedig azt eredményezte, hogy manapság már nincsen Petőfinek olyan népies, lirikus, hazafias, vagy tréfás, vagy általában oly hangulat- keltő költeménye, mely a magyar zeneirodalom valamely válfajában meg ne volna zenésítve.
