Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 12-es doboz
Petőfi I (*) Élt huszonhat évet a földön — öi ükké él hirben, névben, dicsőségben: mig magyar él, mig Buda áll. Ötven évvel ezelőtt, 1849. júl. 31-én, a segesvári vesztett csata menekültjei még látták, megmenekültjei már nem látták. Huszonhat éves ifjúságát sírba döntötte egy durva kozák lándzsája. A mit irt: ,0tt essem el ón a harcmezején 1* ... kiomlott vérével meg is pecsételte. Nincs gonosz ellenség, ki ráfoghatná, hogy nem úgy cselekedett, a mint mondotta, a mint rá esküdött: sMinden éljen — óh csak veszszek ón!® ... A hazát értette: a hazáért halt, hogy éljen a haza. Egész Magyarország megmozdult és az egész ország ünnepet szentel ma — a félszázados évforduló alkalmából — ünnepet szentel a Petőfi megdicsőülésének. A „Talpra magyar!“ szózata a mai napon vált be istenigazából: talpra,állított minden magyart Kárpátoktól — Adriáig, hogy ünnepet szenteljen a Petőfi-kultusz- nak, ebben a magyar géniusz nemzeti szupremáciájának. Zemplén-vármegyében is igy : Cser- tésztöl — Kesznyétenig! És a nemzeti érzés egysége és egyes- sége, mely áthatja, összeforrasztja e mai szent napon sziveinket: fényesen dokumentálja, hogy „az erő el nem vész soha, csak alkalmat cserél.“ A Petőfi hérosz- lelke is, mely ötven évvel ezelőtt kiszállott az ember-egyedböl, beléköltözött a nemzet-egyedbe. A nemzet, mely ötven évvel ez előtt elbukott az ősi szent jog védelmében, hogy ismét talpra állt, sőt élő tilalmává magasztosodott ama szent jog eltipróínak: ezt a csodát — hisztek, vagy nem hisztek a spiritizmusban — én hiszem és vallom, hogy a Petőfi hős lelke müveié és műveli. És még nagyobb csodát is müveit: azt hogy az engesztelhetetlenség fekete sasfészkében kiköltötte az engesztelödés fehér galambjait. És tudjátok hogyan? A honszerelemnek minden ridegséget kiengesztelő, soha el nem hülő melegével! Hála ezért neked megdicsőült nagy szellem! Hála, hogy megtanítottál bennünket példáddal jobban szeretni mindennél, még életünknél is jobban, a magyar hazát! Akkor, holnap ötven esztendeje, köPetőfi, a Kárpátok szelleme. — Székoly rege. — A Kárpátok sötét fenyveseinek örökzöld lombjai közé is el-eljár Petőfi. Ezt a regét egy székely erdőkerülő mondotta el nekem, mikor a Szent-Anna tavától elindulva, a Nyerges hegyen át fölrándultunk a kászoni borviz-forrásokhoz, onnan pedig a kopasz Nemere hegycsúcsra. Kászon-Jakabfalvától a székely atyafi vezetése mellett jöttünk a fenyvesek felé utitársam- mal. Az erdőszólén épült kies fürdőnél pihenőt tartottunk, hogy az Ízletes ebéd után vigabban folytathassuk a gyalogolást. Első gondom volt vezetőnknek, ki az egész utón hallgatag és néma vala, egy pár pohár borral megnyerhetni a beszélőkedvét. Aztán nemsokára folytattuk utunkat kelet felé. Csöndesen lépegetve haladtunk föl az árok szélén. Ösvényünk mellett csermely csörtetett le, maga után hagyva rozsdás szinü lerakodását, miről fölismertük, hogy horviz-forrásokból eredt. A kanyargó ösvény minden fordulójánál újabb és újabb képei tárultak elénk a fákkal dúsan borított bérceknek. A székely atyafi beszédesebb lett. Sok szép csodás dologról beszélt. Elmondta a körül levő bércek rejtelmeit, elmondta, hogy miként dobta volt le egyik testvér juhászlegény a másikat a magas szikláról, hogy aztán az egész csorda juhot ő bírja ... Elmondta a fehér leány csodás megjelenéseit, kiről mindig tüzet jósoltak az emberek, de be is következett minden alkalommal. . . Hát a kigyógyülés ? Az rnóg ft csodálatos valami. Messzi bércekről összeserülötted volt egy maroknyi, alkotmányos szabadságunkért életre-halálra küzdött hadsereg, mely elbukott . . . ma körülötted az egységes, a hatalmas, a megoszolhatatlan, az alkotmányos a szabad magyar nemzetnek milliói, lelkűikben a te lelkeddel, a kik fölött él és segéll a magyarok istene, a kire: .Esküszünk — osküszünk ! Rabok többé nem leszünk Mr Vármegyei ügyek. A szőlőfelujitási kölcsönök folyósításában már hosszabb idő óta bizonyos stagnáció, ne mondjuk érthetotelen szünet állott be, amiből azután a várakozásaikban csalódott szőlősgazdákra is, kik biztosra vett kölcsöneiket az agrárbanktól mindez ideig meg nem kapták, több-kevesebb károsodás háramlott. Ettől és az ehhez hasonló okoktól indíttatva, főispánunk fölterjesztést intézett a földmivelésügyi kir. miniszterhez. A minister e napokban válaszolt főispánunk levelére, a mely válaszból örömmel értettük meg és adjuk tudomására az ügyben érdekelt közönségnek, hogy: az agrár-banknál felmerült akadályok elhárítása sikerülvén — a szőlőfelujitási kölcsönök engedélyezése nemcsak újra folyamatba tétetett, hanem az engedélyező bizottság az utolsó két hét alatt tartott üléseiben letárgyalta az összes kölcsön- folyamodványokat, a melyek elintézése az utolsó 4—5 hónap alatt függőben maradt. így tehát, a kik mindezideig bizalommal vártak, most már további késedelem nélkül hozzájutnak utalványozott kölcsöneikhez. Pénztárvizsgálat volt f. hó 29-én a vármegyén. Az alispán elnöklete mellett működő küldöttség vizsgálta meg a t. vármegye közpénztárait s ez alkalommal is példás rendben lévőknek találta azokat. — A közönség tájékoztatásáért fölemlítjük, hogy a vármegyei nyugdíjintézet alapjában volt a vizsgálat napján 130,344 ft 62 kr, a községi, illetve körjegyzők nyugdíjalapjában pedig: 24,336 ft 51 kr. A nyilvános betegápolás pénztárának 1898. évi számadása e napokban került ki a számvevőség|felülvizsgálataalól. Érdekelni fogja a közönséget, melyre a betegápolás pótadója címén 3%-es teher volt kiróva, hogy a szóban levő számadás szerint az 1899-re áthozott pénz- maradvány 13,333 ft 35 kr volt. — A számadásbeli pénzmaradványt megelőző tényezőket véve szemügyre, volt az összes bevétel: 45,761 ft 89 kr, az összes kiadás: 32,428 ft 54 kr. — A számadásnak bevételi része ismét igy tagozódik : 1. Az 1897-ről áthozott pénzmaradvány: 3675 ft 95 kr, — 2. Pótadóból befolyt: 27,950 ft 35 kr., — 3. Visszatérült ápolásdij : 8076 ft 33 kr., — 4. Az államkincstártól visszatérült (1895. III. t.-c. 4. §.) 6052 ft 58 kr, — 5. Bírságokból : 6 ft. 68 kr. — A kiadások igy csoportosulnak 1. Rendes .kiadás betegápolásáért: 24,868 ft 38 kr. — 2. Átmeneti kiadások (1875. III. t -c. 4. §.) 6052 ft 58 kr, (ebből kifizettetett a Zemplén-vm.-i közkórháznak : 3272 ft 60 kr, — regeinek a kígyók, hogy királyt válaszszanak magok közül. Ott szokott lenni a kígyók választása, — beszélt a vezető, bemutatva a Nemere kopasz csúcsa felé egy kerekded mélységbe. A hegygerincre érkeztünk. Csupán egy hosszú völgy választott el a Nemere hegytől, — legalább úgy látszott, de verejtékkel tapasztaltuk két óra után, hogy a látszat csalt. Mikor a tetőn megpihenve tovább indultunk, alig nehány lépésre pihenőhelyünktől megszólal újra a vezető székely atyafi : — Ahajt van a Petőfi-köve! Oda tekintettünk a magányosan álló jókora sziklára, mely ülőszékhez hasonló alakjával az első pillanatra magára vonta figyelmünket. — Miért hívják Petőfi-kövének ? hiszen tudtommal nem járt erre felé soha a nagy költő ? — Nem-e ? hát nem hallották ennek a történetét soha ? — Nem. — Igen szép, de igaz históriája vagyon ennek, —• kezdő magyarázni az atyafi, — mert tetszik tudni, Petőfi nem halt meg Segesvárnál! Az csak olyan mese, a mit soha senki el nem hiszen. — Menjünk közelebb ! — biztattam a vezetőt, meg a barátomat. — De nézzük meg, mellette jobban is tudom elmondani a históriát. * Közelébe értünk a Petőfi-kövé-nek. Uti- társam fölmászott, helyet foglalt a kő ülésében és kikönyökölt kőből képződött támaszkodójára. — Hát ez a „Petőfi-köve“, — folytatá a székely. Már csak azért sem hallhatott meg a n.-mihályi közk. h.-nak: 1369 ft 29, — a ho- monnainak: 1110 ft 69 kr.) — 3. Vegyes kiadás 1507 ft 58 kr. — A közkórházi ápolásban részesült betegek az ország területén belül 61, a monarkia területén pedig 5 s igy összesen 66 közkórházban helyezkedtek el. Az ápolásért kifizetett évi összegnek 39°/0-a vármegyénk területén ápolt betegekért utalványoztatott ki, éspedig: a homonnai körkórháznak 3400 ft 87 kr., a, n.-mihályinak : 3165 ft 35 kr., a zempléninek : 3089 ft 21 kr., a király-helmeczi „Mailáth-kór- ház“-nak 25 ft 50 kr. s igy összesen: 9680 ft 93 kr. Vásáráthelyezés. A kereskedelemügyi kir. minister megengedte, hogy a Zemplén vármegye területéhez tartozó Távozni községben a f. évi augusztus 7-ére eső országos vásár ez évben kivételesen f. évi augusztus 3-án tartassák meg. Állami anyakönyvi statisztika. A sátoralja-ujhelyi állami anyakönyvi hivatalnál 1899. július 22-étől július 29-éig a) házasságot kötött : 3 pár ; b) kihirdettetett: 3 egyén ; c) születési anyakönyvi bejegyzés volt: 10 esetben; d) elhalálozott: 10 egyén. Még egyszer „a sárospataki specialitás miatt“. „Qui bene distinquit, bene docet.* Parancsolt velem a lélek, hogy belekiáltsak a nagy csendességbe és visszhangot vertem fel innen is — onnan is, hol ilyet, hol olyat, a szerint a mint a kiáltó szó bércet, hegyet, homok-, vagy épen szemétdombot talált. A t. szerkesztő ur (a ki fogadja különben köszönetemet) „dörgedelmes“-nek jelzi kiáltásomat s megtesz engem egy zug-iskola felfedezőjének . . . engem, a ki egy hónapok óta nagy nyilvánossággal zajongó s idegenszerűségben tetszelgő csapatra s ennek ismeretlen vezetőire kívántam ráirányozni az álmatagnak látszó közfigyelmet és hivatalos érdeklődést. Barthos főszolgabíró ur „epós“-nek, „szenvedély es'1-nek minősiti kiáltásomat s köszönjem meg, hogy észrevesz, hogy rám mordul s hogy móltóztatik magához ölelni a nemzeti géniusz megbecsülésében (a mit ugyan én sem földön, sem égben nem vállalhatok !) Ugyanő rám süti nagy bölcsen, hogy én azt a héber nyelvet Ítélem el, a mit magam is tanultam és tanítok s hibát keres a fogalmazásomban, félre csavarja egy némely állításomat s egész humanizmusával ráborul — velem szemben — a jó bocher-fiukra s elakarja hitetni a „Zemplén“ olvasóival, hogy ezek a zsidó-diákocskák éppen a negyedfélszá- zados kollégiom közelében vannak a legjobb helyen, mert itt szijják magokba az egészséges magyar levegőt s mindezekhez ráadásul meg is oktat engem, hogy a panaszszal nem illik „fekete-táblás“ kifakadásokat rögtönözni s megoktat éppen ő, a kinek nem lett volna szabad még elfelednie, hogy mennyiszer vált hiábavalóvá a sárospataki községi iskolaszéknek sok jogos panasza s hogy mennyire nem sikerült — közigazgatási utón — a „kasszírnők“ kiirtása Sárospatakon (pedig ezt a főiskola tanári kara többször kérelmezte !!...) s hogy mennyire nem Segesvárnál, mert akkor abból az ezerekre menő emberekből, a kik menekültek, hát mégis csak látta volna valaki, hiszen mind ismerték. De mondom, hogy nem halt meg, hanem menekült. Elbódorgott a vidéken, hol nem ismerte a járást, aztán eltévedt. — No hát igy jutott el bolyongása közben Firtos-vára hegyi szelleméhez. Ez a szellem őriző volt, ez őrködött a vár körül elásott kincsek felett és ott lakott a „fehér katlan“ odújában. (Kis barlangüreg a Firtos-hegy nyugoti oldalán.) — Ez volt a Petőfi legszerencsétlenebb lépése, mert a hegyi szellem megszerette a mint meglátta, s magához csábitá szép szavakkal, nagy Ígéretekkel. — Legtöbbet a haza sorsáról beszólt a csábitó szellem, mert úgy tapasztalta, hogy ez köti le inkább a Petőfi figyelmét. Aztán cselt vetett neki. Oda ígérte az aranyait, melyek rudakban vannak elásva a vár körül, s biztatta, hogy ezeknek árán annyi katonát vehet, hogy annyija még sohasem volt a magyar hazának. De mindezeket csak akkor kapja meg, ha három napig vendégéül marad a szellemnek. A rósz szellem nem csalódott. A költő szivén hordozta hazájának szomorú sorsát és nagy hazaszeretete engedett átérésének. A szellem aztán szépszerével becsalta szikla-lakásába, s bezárta, hogy onnan tiz hosszú esztendeig kijutni, elmenekülni nem tudott. — Tíz esztendő hosszú idő. Azt hitte a gonosz szellem,' hogy ily hosszú idő alatt elfeledett a költő lángelméje mindent, a mi azelőtt történt. Azt hitte, hogy a fogságban eltöltött évek alatt nem gondolt hazája sorsára, vagy ha gondolt is, az régen feledésbe ment. — De csalódott! a költő mindent feled, csak édes hazáját nem 1 — Egyszer nagy Folytatás az I. mellékleten.
