Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 11-es doboz
1906. márczius 4, fiStöSTatärt rE3gíL»s“' ÍR Páris, márczius 3. Rheim eben a templom leltározása alkalmával súlyos összeütközés volt a klerikálisok és szoczialisták között. A szoczialis- ták a templomaitokat és több szobrot jelentöke' ilyen megrongáltak. A budapesti gabonatőzsdéről. A budapesti gabonatőzsde záróárfolyamai dél- atáni 4 óra 30 perezkor. uiiza aprnisra 16 7B cuza oztoberre 1h 7Z Koz3 áprilisra ld.68 Zab áprilisra ló 41 Tenuer má tusra )3 82 Sé'a a színhazak körű!, Szenzápziók.— Kornélia levelei. — Zsazsa! Zsa» fsa! Zsazsa! — A Riviérán. — Sanzonetiek a Király-Színházban. — Toalett titkok. — A kis primadonna. — A csók duett. Hd eddig azon panaszkodtunk, hogy nincs skenzáezió a kulisszák mögött; most megfordult a sor és azon sopánkodhatunk, hogy seregestül szakad ránk a nevezetes esemény. Minden színháznak meg van immár a maga saját külön szenzácziója és krónikás legyen a talpán, aki mind följegyzi! Válságok és békülések, uj darabok és uj színészek, nagy tervek és nagy leszerelések „vannak a levegőben“ és ha ma még félhangon suttognak is csak róluk; holnap vagy holnapután már kipattanhatnak ezek a szenzácziók és lángba boríthatják a kulisszamenti kedélyeket . . . De tartsunk sorrendet. Az első szenzá- czió: A Nemzeti Színház Beregi-válsága. A Nemzeti Színháznál ritka dolog a krízis. Alig is emlékszünk egynéhányra. Vagy tizenöt esztendővel ezelőtt volt a Nagy Imre-válság; uyolcz év előtt az Ujliázi-krizis, öt esztendővel ezelőtt a Jászai Mari- és Csillag Teréz-válság. Nagy Imre — akire a legifjabb generáczió nem is emlékszik már talán — Paulai Edével külömbözött volt össze és azért akarta otthagyni a Nemzeti Színházat. Claretié magyar tárgyú darabját, a „Zilab herczeg“-et tanulták a színháznál és e darab körül történt az összetűzés. Paulay azt kívánta, hogy Nagy Imre sz&kálosan játszsza a magyar herczeget; a művésznek pedig az volt a felfogása, hogy csupasz arczczal kell azt az alakot ábrázolnia. A szakál-affér egyre jobban elmérgesedett és végül Nagy Imre kijelentette, hogy vagy csupasz arczczal játszik, vagy — távozik: Paulay pedig kijelentette, hogy Zilah herczeg vagy szakáig« lesz, vagy — megy! A sok „vagy- vagy“ végre is békére vezeteti; Nagy Imre maradt és ■— szakállal játszott. Ez a szakál- affér akkoriban nagy port vert föl. Újházi mesternek Keglevich István gróffal volt baja és azért távozott, de hamarosan visszatért; mindössze vagy háromszor játszott a Népszínházban. Jászai Mari és Csillag Teréz is Keglevich miatt hagyta el az ország első színpadát és egy-egy évet töltött mindegyikük a Vígszínházban, azután hazatértek, mint a megbékélt Garat. Látnivaló ebből, hogy a Nemzeti Színházban milyen ritka az ilyen esemény. Azért is szenzáeziós ez a mostani válság. Beregi Oszkár készül hátat fordítani a Nemzetinek, ahol évek óta mellőzik, elnyomják, félreösmerik. Már be is jelentette a szándékát Somló igazgatónak és a szerződése felbontását kérte. Több mint valószínű, hogy Somló nem megy bele majd a dologba; de több, mint bizonyos az is, hogy Beregi nem maradna sokáig szerződés nélkül. Mi úgy tudjuk, hogy a művész — Becs felé gravitál. A Burgszinházban van egy jóbarátja és pro- tektora: Kainz. Az fáradozik azon, hogy Beregit n német színpad számára meghódítsa. Bizony kár volna érte, kiváló színészt veszítene el vele a magyar színpad . . . Somló Sándornak tehát fő a feje a gondtól. Mert nemcsak a Beregi-válság aggasztja; itt van a Márkus Emma dolga is. A művésznő, amióta aláírta uj szerződését és kézhez kapta a 40.000 koronányi előleget — ideges, izgatott és türelmetlen. Az ideges voltára való hivatkozással kért most félévi szabadságot Somlótól, aki ugyancsak megrémült ettől a kéréstől. A Nemzeti Színház repertoárja úgyszólván a Márkus Emilia vállán nyugszik és ha ez a váll most kiugrik a repertoár alól, abból baj lehet. Somló tehát kérésre, könyörgésre fogta a dolgot; de egyelőre hiába. Márkus Emilia megmaradt amellett, hogy neki egy félévre el kell mennie . . . Somló Sándornak tehát a feje fő a gondtól. És mivelhogy máskor is gyakran fáj a feje, most is hideg borogatást rak reá naphosszat és úgy ül az igazgatói irodában. Tegnap aztán megtörtént, hogy a színház egyik tagja sürgősen beszélni akart a direktorral. A küszöbön azonban elfogta a szolga: — Nem lehet bemenni, kérem! — Nincs benn a direktor? — kérdezte a művész. — De odabenn van! — Igen. Odabenn van. — Hát talán van valaki nála? — Nincs senki. — Miért nem enged be hát? — A direktor ur nem fogad senkit. Bosszul van. Nagyon fáj — a fantáziája!... A Nemzeti Színház eltemette a . héten Prielle Kornéliát. Csak Prielle Kornéliát és nem Rczsnyaynét; mert a halotti jelentésre nem nyomatták oda az R. betűt, bárhogy is követeíte azt a férj. Nos hát ez igazságtalan dolog volt, mert éppen a Nemzeti Színház tagjai voltak azok, akik bárom hónap óta csak Rozsnvaynét látták a művésznőben és j nem Kornél át, a Nagyasszonyt. Nem tudták és nem akarták neki megbocsátani azt az R. betűt, amelyhez pedig ő, szegény, annyira ragaszkodott. Csak Rákosi Szidi nem fordult el tőle a pályatársak közül. Csodálatos barátság volt az övék, olyan aminőt a színfalak mögött sohase találni s az életben is csak nagy ritkán. Hogy milyen barátság volt ez és hogy milyen fehér lelkű, jó asszony volt Kornélia, azt bizonyítgatják, ezek a kedves, okos, szép levelek, amelyeket külömböző időkben irt Rákosi Szidihez. íme: Gleicltenberg, 1899. 7—1. Kedves Szidim, azért, hogy ilyen magasan kezdem, ne hidd, hogy ebből hosszü levél lesz, mert hát — de értsd meg jól — majd lejjebb. Most először is szemedrehányom, hogy abban az egyben nem haladsz a világgal és ellenvetésed van a képes levelezőlapokkal szemben — Te! az a századvégi asszony (utálom már a szeczesezió szót), aki még a Nemzeti Színházat is demoralizáltad (Hindiben), ugye Így mondta az igazgatónk, mikor egy próbán felemelted a lábadat ? Pedig számítás és minden czél nélkül tetted, hátha még professzori.minőségben tetted volna? — Ifát Sziduezim, miattam is elsöpörhet a világról minden levelezőlapot az ördög. Kevés fér reá, ugye? De a „kutyafarkánál“ mégis csak több mert, legalább egy szivdobhanást bizonyít annak, akihez küldve van — én csali ilyen esetben küldöm annak, a kinek ... No hát te Budapesten megülepedett nagymama, aki szélnek eresztetted szárnyrakelt fiaidat, s magad pedig unokáddal csücsülsz, ha csücsülnél, de kieresztetted a macskát a zsákból, mert nehány sorral később bevallód : hogy a legkedvesebb, legnépszerűbb művésznőnkkel versenyt ..kószálsz“ egy sereg gavallérral. Ezek bevallása után sziae-k lő barátsággal kérsz, hogy ne irigykedjem, mert Lpsonczi Tóni a legfiatalabb — de hát akkor miért soroltad elő a Nordcrneyen készülendőkéc? Mert minden szívnék (az aggra aszott szívnek is) van egy titka, az enyémnek is, és íme baráti lelkedro bízom, hogy én mióta Csik Imrét szeretem, azóta fájdalmas kíváncsisággal mellőzöm a káposzta lébe főzött csikókat (mert Pesten nem jutok hozzá, a nagy gourmand «rókainénál ettem utolszor) Tréfán kívül, úgy szeretem azt az embert még. kis Hu kora óta, hogy nem akarva bár — mégis felköl- tötfed némi irigységemet: a kószálásra . . . Azzal végzed leveledet, irj, „hiszen rá érsz“ Már hogy én ráérek? Sziduezim, hiszen akkor te is esak a régi tapasztalatokon szedted össze a gleichenbergi panesok elfoglaltságát. Nem volt nekem még annyi nyugodt időm sem, hogy az én édes, drága, jóságos leányomhoz ekkora levelet .menesztettem volna, mint most ez a firka hozzád kite rjeszkedik. El is titkolom előtte, hogy -neked előbb irtaim három oldalt. Korán kelni, majdnem két óra hosszáig iszogálni apró kortyonként az Emmát (ezzel ö sincs elől, de én sem) azután, értsd meg jól a Constantint csak gargatizálni (igy az sem kerekedik felül) mindenik egy utón igyekszik Nellikéhez (bár soha se kóstoltam volna meg őket) a jövő reperátiójára — minő jövő? én balgatag — majd a te unalmas unalmadra egy pár Nagymamát fogok még elszuszogni. Következik a kortyingatásokra, egyik nap fenyőinhalátió, a másikon ' beülök az „einzeln Soole Zerstaeubung“-ba, ez pedig az ö csodás semmiségében olyan: mintha én sem lennék, de a világ sem létezik — a szemed mered, de nem látsz semmit. Azután enni kell és végre itt ott pihenni, de ez a pihenés nem elég arra, hogy esté 8 ólakor mást óhajtanék: mint ágyat, ágyat. Nagyon jól alszom, ne hogy irigyeld ezt az egyetlen gleichenbergi boldogságomat. Bármilyen bájos a vidék, de Nellikének hegyen fel, hegyen le nem convenfál és lihegek, pihegek tőle. A színház a szomszédomban van, de még nem kívánkoztam bele, pedig tegnap a Próbaházasságot adták, csak egy kicsit örült neki a magyar szivem. Némely szives pillantásokkal kezdek találkozni, egy-egy kalapemeléssel is, ezek azt jelentik, hogy talán egyik másik ismer — mert tudod Szidim a Cur- lisrába én csak Frau Szerdahelyi vagyok, azt véltem, hogy ez nekem így több nyugalmat szerez és megengedi a lomp,osságot. Itt van a Sipuluszunknak az anyósa és nagyon szeretetreméltó anyóskának találtam. Nézd, nézd, meg kisütöm a négy oldalt is. Szerencsédre vagy az enyémre? Muszáj félbeszakítani. De kiveszem én ezt rajtad valahogyan! mert hiszen a te leveled is afele kutyafark volt, amely hosszabbocska ugyan, de a hosszúságában bekun- korcdott. Pá, pá, puszi egy fenyő illatos, puszi egy sós, puszi egy ózoudus és küldjek-e egy jeges puszit? Mert olyan kutya hideg van, a kezem fázik, de meleg szívvel Lived K élüké. * Vámos-Györk, 1900. jul 14. Kedves Sziduezim! Be elváltunk, be elváltunk egymástól. Még a szentszék, vagy akár a világi törvények sem választhatnak el egymástól egy párt, mint ahogy mi elváltunk, — talán azért, mert hát csak két félpár vagyunk. Én ugyan megtalálom ennek okát, benned úgy, mint magamban. Nem is hibáztatlak, csati néha felsóhajtok, ennyi pedig tapintatosan is szabad, ugy-e bár ? Most sem repíteném feléd sóhajomat, ha tegnap a leányommal ilyen szóváltásom nem fordul elő: Mamuskám mit csinál Szidi Beregszászban? — Nem tudom édes lányom. — Hát hogy lehet az, hogy maga nem tudja, hiszen minden nyáron szoktak jelentkezni egymásnak a távolból? — Mert most a télen át is alig jelentkeztünk, mivelhogy, csak a Nagymamában találkozunk sat. sat. — De ne gondold Sziduezim, hogy a satöbbiben bármily vádaskodás létezett, csak fejtegettem neki, hogy te minden, dolgodban óriási asszony vagy és csak a barátságra nem érsz reá. Ellenben magamra annyi vádat kentem-íentem. amennyi csak rám fér. — És mégis, látod, e lefolyt discurzusnak az a vége, hogy én irök neked, kifejezvén szintén csodálkozó kérdésemet: mi az Isten csodáját kezdd te Beregszászba? ahelyett, hogy valahol az igazi. természeti csodákban üdülnél — igaz, neked nem kell üdülni, sőt jogod van ezt a szót megvetni. Veszed észre ugy-e, hogy a lapok hire után rohantam igy neked, és persze nem voltál arra elkészülve, hogy nem éppen a leendő tanítványok, hanem öreg „mesternőd“ (igy csúfoltál meg egykor) is ennek a nyomán meneszti hozzád e levelet Seregszászba. Nos hát Sziduczikám, már akármilyen nézetből, vagy kényszerből, de elégítsd ki kíváncsiságunkat, mert bizony megérdemeljük, midőn többször emlegettük, mint keltene. Antóniám különös vonzódással volt, van is irántad mindig. De hát én még azt is megkérdezem, hogy mit jelentsen az is, hogy te iskoládat a Ke- repesi-ut 19. szám áthelyezted? „Hogy vagy szerelmem?“ kérdezné Thezeus, — én is kérdezem, de tudom, hogy jól. Azt is tudom, hogy sok elfér a te szivedben, több mint az én nehezen légző begyembe, — de hä a sokból valamit üríteni kívánsz, szívesen befogadom a régi hűség szerint. Én már második faluzásomat üdülöm, először Arany Lászlónénál voltam, mert a leányomnál és a kedves gyermekek körében, és képzelheted, hogy nekem minden nagyon jól volna — ha életünk fogytáig minden jól lehetne. Ttt leszek még e hő 24-ig, 25-ig és aztán be Budapestre vagy 3 napra át készülni, hogy menjek Abbáziába a dr. Szegő-féle szanatóriumba — de hogy -mtért. éppen szanatóriumba? azt vagy tudod, vagy nem érdekel, és nem is magyarázom tovább.
