Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 11-es doboz
1906. márczius 15. MAGYAR HÍRLAP 19 A ROMANOW HÁZ TRAGÉDIA! OSSIP JEFREMOiflTS SEMEKKOWTÚL Gross eredetiből fordította: CEQS02I BÉLA. (106.) Agapon atyának, Mirovics Andrejevies Nikoláj barátjának dolgát ama 27 év alatt, mely alatt Mirovics hadnagy oskodott, nagyon felvitte az Úristen. Az egyszerű szerzetes papból Szt. Pétervár metropolitája, az ország első főpapja lett. És egy zárdái vizitáczió alkalmával Agapon metropolita találkozott a szerény Theodosius pappal, akiben rögtön felösmerte régi barátját, Mirovicsot. Agapon magához hivatta Theodosiust és kikérdezte arra nézve, miért cserélte fel a katonai egyenruhát a papi csuhával? Mirovics egy ideig késett a válasz- szál, de Agapon nem engedett. Hivatkozott régi barátságukra és mostani főnöki minőségére. és igy fejezte be beszédét: — Theodosius, az urban szeretett testvérem, mint régi jó barátod, kérlek, mint mostani főnököd meghagyom, parancsolom neked, szólj, mi nyomja a lelkedet! Theodozius még mindig habozott, de mikor aztán Agapon azzal biztatta, hogy előtte bátran beszélhet, mert azt, amit el fog beszélni, olyannak fogja tekinteni, mint a gyónási titkot, Theodosius könyezve mondta: — Ám legyen meg az akaratod, szent atyám, elmondok mindent, ami a lelkemet nyomja. És Mirovics elbeszélte, amit még annak idején közölt a szegény Agapon pappal, hogy miként bízta őt meg még Erzsébet czárnő egy csecsemő gyermek felügyeletével. — Igen, ezt tudom — szólt Agapon — a koronázott kis czár volt az. Nos, mi történt azzal a fiúval? Hol van most? Theodosius most elmondotta, hogy őt aztán néhány év múlva Erzsébet czárnő felmentette a kis ezárra való felügyelettől, hogy7 hadnagynak nevezte ki és a testőrségéhez osztotta be, miközben másra bízta a kis Ivánt. — És én, aki ezt a fiút annyira megszerettem, bogy saját fiamat sem szerettem volna jobban, elég aljas voltam arra, hogy elfogadtam a czárnő kegyeit és meg sem kíséreltem a czárnőt arra bírni, hogy hagyjon meg engemet továbbra is a kis Iván őrzőjének. — Vigasztalódj, Theodozius, nem használt volna az semmit, ösmertem Erzsébet czárnőt, ő bizalmatlankoöásból vette el tőled a fiút. Rossz lelkiismerete bizalmatlanná tette mindenki iránt. — Én belenyugodtam a czárnő parancsába és az udvarhoz jöttem. A czárnő, akinek, amint tudod, a kedvese is voltam, most, hogy az Ivangorodi börtönből visszajöttem, ismét részesített a kegyeiben és én, aki jól tudtam, hógv a korona nem Erzsébet czárnőt, hanem azt a szerencsétlen fiút. illeti meg, belenyugodtam a helyzetbe és idők folyamán teljesen megfeledkeztem a kis Ivánról. — És mi történt ezzel a fiúval? Nem láttad őt többé? — kérdezte Agapon. — Csak most nemrég láttam őt, szent atyám, és ez a viszontlátás megzavarta lelkem egyensúlyát. — Hol van most Iván czár? — kérdezte Agapon. — A Péter-Pál erőd börtönében — szólt Theodozius. — Ah, hát itt Szt-Pétervárott tartja őt Katalin Gzárnő? >— Igen! — felelte Theodozius. — És nem fél, hogy ellenségei meg fogják szöktetni a koronázott czárt? —■ Nem kell tőle félni', szent atyám — zokogott Theodozius — mert a koronázott czár megőrült! — Megőrült! — kiáltott fel a metropolita. — Honnan tudod te ezt? — Saját szemeimmel láttam, szent atyám, beszéltem hozzá, de ő nem értett meg. Ö csakis a bibliának él, csakis azt olvassa — másról nem tud semmit. — Akkor minden elveszett! — sóhajtotta Agapon. — Mi veszett el, szent atyám? — Semmi, semmi — csak némi reményekre gondoltam, melyeket a fiúhoz fűztem. — Ehhez a fiúhoz? kérdezte Theodozius. — Igen, fiam. Hiszen te talán tudod is, hogy ez a fin az utolsó vérbeli Romanow. — Tudom, szent atyám. — Nos, én abban a reményben éltem, hogy sikerülni fog Katalin czárnőt arra bírni, hogy tegye jóvá mindazt ezen a fiun, amit Erzsébet czárnő rosszat cselekedett. — Ugyanezt reméltem én is! — Valóban, Mirovics? — Én Theodozius vagyok . . . A metropolita mereven szegezte nngy szürke szemét az előtte álló papra, aztán halkan szólt: — Ha az Isten úgy akarja, lesz belőled még egyszer Mirovics hadnagy. — Nem, nem, szent atyám! — kiáltotta ijedten Theodozius. — Nem akarok az lenni. A jövő héten már leteszem kezeidbe az első fogadalmat. — Azt nem fogod letenni, Theodozius, azzalvárni fogsz, mig én parancsolom 1 — De szent atyám . . . — Hallgass, Theodozius, nem érzed leltedben a vágyat, arra, hogy ezt a szerencsétlent az öt illető helyre, a trónra juttasd? — Éreztem ezt a vágyat, amig megláttam őt, szent atyám, dé mivel ő őrült. — Az őrültet gyógyítani is lehet, te erre nem gondoltál, Theodozius? — őszinén mondva, nem. — Ha szükség lesz reá, kigyógyittat- jnk őt. — Ez nem lehet, szent atyára! — Az sem baj. Nem volna ő az első őrült, aki Oroszország trónján ült és nem lesz ő az utolsó sem. Szükségem lesz még read, Theodozius, és remélem, hogy számíthatok szolgálataidra. — Feltétlenül, szent atyám. — Most és akkor, ha esetleg parancsomra ismét hadnagy leszel? — Akkor is! — Esküdjél meg, hogy mindenkor feltétlenül engedelmeskedni fogsz, ha Iván czár érdekében valamit parancsolni fogok neked — szólt ünnepélyesen Agapon metropolita és magasra emelte a keresztjét. Theodozius a jobb kezét a keresztre tette: — Esküszöm, szent atyám! — És most, Theodozius, ismételve kérlek, várjál első fogadalmaddal, mig én nem parancsolom. — Várni fogok. — Áldjon meg az Úristen, fiam! — szólt Agapon és kezeit áldásra emelve távozott Theodozius zárkájából. Néhány hónappal később Theodozius barát Agapon metropolita parancsára kihallgatásra jelentkezett II. Katalin czárnőnél és mikor a czárnő fogadta, arra kérte az uralkodónőt, hogy helyezze őt ismét vissza testőr- hadnagyi állásába. —Hogyan, Andrejevies Nikoláj, már meguntad a papságot ? — Meguntam, felséges asszonyom, — szólt a pap — beláttam, hogy jó katonából csakis rossz pap lehet. — Na, csakhogy végre beláttad, hogy katonaembernek nem való a papi csuha — szólt nevetve a czárnő. Derék, hü katona voltál mindig, remélem, az is fogsz maradni. Teljesítem kérelmedet, beléphetsz ismét mint hadnagy testővezredembe és azt a bizonyos 20000 rubelt nem kell visszaadnod. A húszezer rubel szóra aztán Mirovics annyira megijedt, hogy el is felejtett a czár- nénak a visszahelyeztetéséért köszönetét mondani. Néhány pillanatig ott állt és bámulva nézett a czárnőrft, aztán megemberelte magát és félénken kérdezte: — 20000 rubelt? Miféle 20000 rubelt, felséges asszonyom? — Hát azt a 20000 rubelt, te bolond, melyet kilépésedkor kifizettettem neked! — felelte a czárnő. (Folytatása következik.) KÜLÖNFÉLÉK. A czethal alma, "A legújabb időkig vita tárgyát képezte tudós körökben, alszik-e a czethal, avagy, nem? Az összes tengerenjáró emberek egyhangú kijelentése szerint, soha sehoi czetba- lat nyugalomban a viz színén úszni nem láttak. A czet örökké mozog, hatalmas vizsnga- rakat lövel az égnek. Másrészt pedig tengerészek határozottan állítják, hogy egyugyanaz az állat néha 6—8 napig éjjel-nappal szünet nélkül követte hajójukat, hogy a hulladékokat, felfalhassa. Ez álmot, illetve alvást teljesen kizárja. Azonban esak látszólag, számba kell vennünk, e kérdés elbírálásánál mindenekelőtt azt, hogy a czet rengeteg test, ki tudja, hogy ez a rengeteg test nera-e képes az energiának olyan mennyiségét felhalmozni magában, hogy az azután őt több úszó és folytonos munkára képesíti. E sejtelmek beigazolást nyertek. A belga délsarki expediczió egyik tagja Racovitza tanulmánya tárgyává tette a czethalak életét. Meglepő eredxnenyre jutott A czetek nemcsak, hogy alusznak, hanem néha napokat töltenek a legmélyebb álomban. Racovitza pl. egy egész alvó falkát látott, mintegy 21 darabot. Mély és nyugodt álmukat megmagyarázza az a körülmény, hogy az állatok őröket állítanak fel. A czetek közül egyik-másik állandóan ébren van és társait egy-egy közelgő veszélyre sajátságos fuvó-dörmögő hangjával figyelemre inti. Mire aztán az ember lőtávolba jutna, az egész csapat régen vízben van. Raeovitzának mégis sikerült egy ilyen alvó czethalcsapatot annyira megközelíteni, hogy le tudta őket fényképezni. Abban a pillanatban azonban mikor a fényképező készülék zárókészüléke a felvétel után egyet csettentet.t, az egész had felébredt s a mi tudósunk, aki csónakban közelítette volt meg őket, sietve, evezésben kellett, hogy menedéket keressen. A menekülés megkönnyítésére azután ki kellett mindenüket hányni a ladikból és igy a drága fénykép is elveszett. Bárinint is van azonban a dolog, annyi már most bebizonyított tény, hogy a czetek alusznak. — A nagyvárosok karaktere, ki éurópai nagyvárosokról Pettinger egykor a következő tréfás jellemzést adta: Amsterdam alkuszik, Aachen konspirál, Berlin töprenke- dik, Brüsszel vitatkozik, Drezda csodálkozik, Dublin koldul, Edinburg álmodozik, Frankfurt számlál, Genna nevet, Hamburg iszik, Hannover alszik, Kasszel hortyog, Konstantinápoly fürdik, Kopenhága festi magát, Lipcse lapot olvas, Liszabon mérgelődik, London ásít, Lyon dolgozik, Madrid füstöl, Mainz előre örül a farsangnak, Manchester papol, Mannheim átkozódik, Marseille dalol, München söröz, Nápoly izzad, Palermo legyezi magát, Paris társalog, Pest fecseg, Szentpétervár hallgat, Róma imádkozik, Stockholm mulat, Veleneze szeret, Varsó sóhajt, Becs (Wien) emészt. — Tűzkárok az 1906. év január havában. A m. kir. központi statisztikai hivatal által kiadott „Statisztikai Havi Közlemények“ 1906. évi január havi füzete sze rint a magyar birodalomban január hóban 663 községben 791 tüzeset fordult elő- 1103 károsulttal és 1,129.209 korona kárösszeggel. Ebből a szoros értelemben vett Magyarországra 581 károsult község és 705 tüzesei esik 1005 károsulttal és 1,028.189 korona kárösszeggel. Horvát-Szlavonországokban a tűzvész által sújtott községek száma ugyanakkor 82, a tüzesetek száma 86, a károsultak száma 98 és a kárösszeg 101.020 korona volt, Legtöbb kárt szenvedett: Turóczvárinegye 109.200 kor. kárösszeggel, továbbá Brassó (102.518 K.), Gömör- és Kishont (61.059 K.)
