Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 11-es doboz

1205 ABPONYI ALBERT GRÓF SZÉKFOGLALÓJA 120) államférfiú lehetne. De hát itt van ez a bizo­nyos iir; hogyan lépik azt át azok, a kik való­ban államférfiak? A választ erre a nehéz kérdésre igen köny- nyen szokták megadni. A helyes Ítélőképes­ség, a judiczium, az államférfiúi geniálitás, a a politikai ösztön, az intuitió: ezeket szok­ták mondani. Szavak, tisztelt hallgatóság, és ismét csak szavak; pedig az idegen és a hazai szavaknak egymásra halmozása még nem ma­gyarázat. Hisz’ éppen azt kérdjük, hogy mi az a judicium, az a helyes ösztön, hogy miből keletkezik, hogy mi történik az államférfiú lelkében, mikor az okoskodásnak minden eszközét kimerítette és még sem lát egészen tisztán ? Térjünk vissza előbbi példáinkhoz; üdvös lesz-e vagy romboló egy szabadsági vivmány ? csüggeszteni és pusztítani fog-e a tervezett uj adó vagy edzeni és munkára biztatni? Kime­rítettünk minden érvet pro és contra és a kér­dés még sincs végleg eldöntve. Mi fog ezután történni ? Mi ? körülbelül ez : Az államférfiú maga elé fogja idézni mind­azoknak a szerény paraszt és iparos családok­nak képét, a melyeket vagy maga látott vagy mások elbeszéléseiből ismer; el fogja képzelni az igénytelen tűzhelyeket, a családtagok napi munkáját, szórakozásait, beszélgetéseit, szóval egész életét; bele fog mélyedni lelkűkbe, az ő szívükkel log érezni; és kihagyván az emlé­kében megújított képekből a lényegtelen, a véletlen részleteket, közös jellemző vonásaikat fogja csoportosítani és így typusokat fog alkotni, melyeknek tulajdonságait általános ér- vényüeknek fogadhatja el. E typusokban kép­viselve, most már maga előtt látja a népnek millióit, áttekintést nyer ama zúgó tenger felett, melytől elszédül a közönséges nézés és mely­ben eltéved a kutató ész; és midőn ezen tipikus tulajdonságokhoz méri az uj szabad­sági vívmánynak, az uj adónak hatását, azt a megnyugvást érzi, hogy olyan közel jutott a teljes igazságnak fölismeréséhez, a milyen közel ahhoz emberi dolgokban jutni lehet. Ezt a proczesszust meg fogjuk találni min­den nagy állam férfiúi elhatározásban. Több­nyire öntudatlanul megy végbe és nem is követi kronológiai sorrendben — úgy a mint itt elő kellett adnom — az észbeli megfigye­lést és okoskodást, hanem rendesen ezekkel összevegyitve megy végbe. Szerepének kiter­jedése is különbözik az egyes politikai kér­dések természete szerint; anyagi kérdésekben, hol több a pozitiv adat, kisebb fog lenni, mint ott, a hol főleg a tömegek lélektana jön tekin­tetbe. De teljesen hiányozni soha sem fog. És vájjon minő lelki képességek nyilvánulnak benne, hogy ha nem a fantázia és a szív? és nem egészen ugyanaz történik-e itt, a mit a művészeti alakítás leírásánál látnak? Még egy jellemző példával akarom ezt a tételt megvilágítani, még pedig nem a fölte­vések országából vett példával, hanem egy tényleg megtörtént eseménynyel, Deák Ferencz életéből. És talán meggyőző erővel bírhat az, hogy éppen Deák Ferenczre hivatkozom, kinek egyszerű józanságában és igénytelen nagysá­gában bizonyára legkevésbé keresne bárki is fantasztasztikus elemet. Deák Ferencz tudva­levőleg nem idegenkedett hétköznapi emberek társalgásától, sőt néha órákat szentelt olyan látogatóknak, a kiket az ő magas szellemi szín­vonalon álló barátai alig méltattak egy szóra. Egyszerre Csengery Antal — a kitől ha jól emlékszem, magától hallottam az esetet — kérdést intézett hozzá, hogy miért pazarolt annyi időt X. urra, egy meglehetősen üres fejű fecsegőre. »Miért?« mondá az öreg ur, »miért? mert X-nek társalgása nekem sokkal érdekesebb mint a tied«. »Hogy hogy?« kérdé nevetve Csengery. »Hát azért,« válaszolt Deák Ferencz, »mert a hogvan te gondolkozol, úgy 12 ember gondolkozik egész Magyarországon ; de a hogyan X. gondolkozik, figy gondolkozik és érez sok százezer; ezt pedig nekem tud­nom kell. Az eset elég mulatságos; de ha analizáljuk, hogy mi rejlik benne, kézzelfoghatóvá teszi azt az államférfiúi lelki műveletet, mely a- művészéhez hasonló. A közönséges felfogás X. barátunkban semmit sem látott, mint egy unalmas embert, teli lapos mondásokkal és banális érzelmekkel. Deák Ferencz azonban őt és a hozzá hasonlókat, más szemmel nézte. A sok fölösleges fecsegésből följegyzett emlé­kezetében egy-egy mondást, melyben valami jellemzőt talált, melyben egy elterjedt nézet­nek, egy általános érzésnek, egy közönséges jó vagy rossz tulajdonságnak megnyilatkozá­sát látta. És a mint ezt a jelentőségteljes vo­nást felismerte, el tudta azt képzelni ezer meg ezer egyénben ismételve; és megnyílt előtte szive, érdekesnek, részvétre, gondozásra méltónak találta, vele tudott érezni. És így alkotott magának Deák Ferencz az X-ekből típusokat, melyekben az egész nemzet élt lelki szeme előtt. És most kérdem, nem ugyanilyen szemekkel nézhetett-e Shakespeare a nyárs­polgárt, a katonát, a bírót, a nagy urat, ke­resve és megtalálva az egyéni megnyilatko­zások sokaságában a tipikus vonásokat? és nem ugyanígy hallgatta-e a Tolstoi az orosz hivatalnok ömlengéseit, a pétervári szalon

Next

/
Oldalképek
Tartalom