Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 8-as doboz
Petőfi munkát, « *-+ A segesvári mezőn nagyon szépen ünnepeltek. Szépen, lelkesen és magyarán. Volt beszéd (mikor nincs nálunk beszéd?), volt virág, volt koszorú és hazafiul tor. És volt még sok minden egyéb, ami ünnepséghez és a honfiúi mivolthoz szükséges vala. A nemzet nagy poétáját pedig, Petőfit, még külön is ünnepelték. És elmondták róla, mint ahogyan ez már obiigát forma, hogy „de szelleme örökké él.“ Bizony, szép dolog az nagyon, hogyha valakinek a „szelleme örökké él“. Csak azt nem tudom, hogy miképpen képzeli ezt a nemzet, az a bizonyos nemzet, amely annyira kisajátította magának Petőfit és amely annyiszor nevezi őt a maga specziális költőjének. Azt a nagyon nagy „élést“ például, nem tehetek róla, nem látom sehol. Nem akarok tovább menni és csak a Petőfi olvasottságát említem meg. Ebből a szögből nézve a „de szelleme örökké él“ szónoki fogást, meg kell állapítani, hogy Petőfi a nagy tömegek számára éppenséggel nem él. A nemzet, vagy ha jobban tetszik: a Nemzet nem olvassa Petőfit. Vagy legalább is nem eléggé. Az iskolák tönkremagyarázzák és agyonesztetizálják a po- ézisét, nem tudnak fölemelkedni az egyéniségéhez és megdohositják a szabad, szépséges levegőjét. A tömegek klasszikussá buktatták, az Írása dogma lett, amelyre esküsznek, de amelynek se a szépségét, se az artisztiku- mát, se a hibáit nem tudják megérteni. Ez a meleg, forró ember egyszerűen megkövesedett hatvan esztendővel a halála után. A publikuma visszabukolt az ő nívójáról a saját nívójára. Petőfit elérte a saját nagyságának a sorsa: klasszikus lett. Még egy megállapítás: Petifőnek az ösz- szes munkái olcsó kiadásban nem jelentek meg. Ezt a tényt, amely a magyar kultúrát szomorúan és sötéten jellemzi. Nincs olcsó Petőfi-kiadásunk, — csak a versei jelentek meg koronás kiadásban.
