Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 8-as doboz
32 BUDAPESTI HÍRLAP (197. sz.) ajánlatta. Tompa örömmel, meghatottan vála-J szolt (jun. 14.) s a baráti jobbot őszinte örömmel fogadta. A két költő ez időponttól kezdve sűrűn és bizalmasan levelezett, azonban körülbelül öt évig csak költeményeikből s leveleikből ismerték egymást, személyesen nem találkoztak. A szabadság- harc viharaiban mindketten többször megfordultak Pesten, de különböző időben s igy egymásra „csak hitük, nem pedig testük szemeivel pillanthattak.“ E körülmény levelezésük bizalmas teljességét nem csekély mértékben korlátozta. „Mit Írjak én még neked aranyos Jánosom? Hisz annyira az eszme világában s oly légies testtel van még barátságunk, hogy környezetemről, apróbb körülményeimről mit sem irhatok . . . Hanem hiszen majd jő egy nagy nap, melyen —• a sírok zárai fölpattannak? — óh nem! . . . hanem mi egymás karjaiba dőlünk, —• addig pedig Isten veled!“ írja Tompa 1847 december 1-én. A nagy nap csak 1852. február 2Ö-án következett be, a midőn Tompa többnapi pesti mulatós után Nagykőrösre Tándult. Meglepetésnek szánt látogatását furfangosan készítette elő. Azt irta, hogy májusnál előbb nem keresheti föl, talán még akkor sem, mert beteges s már február 20-án, pénteki napon délután bekopogtatott. Illedelmesen köszönt, Aranyt „tekintetes ur“-mak címezte s magát átutazó fehérmegyei közbirtokosnak mutatta be, ki tiszteletét óhajtotta tenni a nagy hazafinál. Arany meglehetős közömbös arccal fogadta s kimért szívességgel leültette. — Annál inkább örülök a Szerencsének, — mondotta a látogató, — mert fiatalabb koromban magam is gyakoroltam a poézist, persze álnév alatt. iVéletlenül egy csomó vers most is van nálam; ha nem röstelné a tekintetes ur, fölolvasnám. Arany csendes megadással hallgatott. — A legújabb irodalmi vállalatokban részt vettem, folytatta a beszédes vendég, a Remény, Phoenix, 'Album s más könyvekben. Remélem, nem kerülte el figyelmét. Arany érdeklődni kezdett. (Valami derengett előtte. Ki lehet ez az idegen? Szerényen megkérdezte, hogy hívják. Ekkor a látogató fölpattant, szeme kigyuladt, hangosan kiáltotta; Tompa Mihály, g ölelésére sietett. A két költő személyileg is igen jó hatást tett egymásra. „Nagyon becsületes, 6zelid ember ez az Arany, Írja Tompa 1852. április végén Szemere Miklósnak, egy látásra örökre megszeretnéd!' Nincs benne semmi Petőfizmus, de van alapos ismeret és nyelvtudomány. Igen szeretetreméltó ember.“ Viszont Arany ezt írja sógorának, Ercsey Sándornak Tompáról: „Remek fiú, kit nemcsak becsülni, de szeretni is kell, a munkáit olvasva, azt hinnéd, hogy valami melankolikus ember, igen csalatkoznál, örökké kacagtatott bennünket élceivel, s anekdotáival. E három nap valóságos oáz körösi életem Szaharájában.“ (1852. február 28.). A két jóbarát február 23-án délig mulatott együtt. Többnyire Tompa beszélt. A mint kitűnt, egymás költészetét alaposan ismerték. Tompa exa- men után Aranyékat Hanvára hívta. 1852. május közepén Tompa nejével együtt, bárcsak félnapra, újra fölkereste Aranyékat, s hívását megismételte. Azonban közbejött a haditörvényszék elé idéztetése és hat heti kassai fogsága, honnan csak augusztus közepén került haza. Ekkor (augusztus 25-én) újra invitálta őket s jókedvűen jelentette, hogy a pulykát, kacsát, malacot már öleti tiszteletükre, ámde Aranyék a körülményeket s az időpontot nem találták alkalmasaknak. A következő évben Tompa Hanvára volt internálva, engedelem nélkül nem mozdulhatott, e miatt csak Aranyt magát hívogatta, ismét sikertelenül. Végre Arany megígérte, hogy 1854. nyarán okvetetlen meglátogatja, azonban kedvezőtlen körülményei miatt ígéretét ekkor sem válthatta be. A többszörös csalódás módfelett elkedvetlenítette a különben is tulérzékeny Tompát. „Száz meg százféleképp fáj elmaradásod, írja 1854 október 9-én Aranynak. Mindenesetre, édes barátom! bocsáss meg őszinte nyers barátságomnak, de rosszul esik, hogy éppen legjobb barátomon, rajtad kell megtanulnom azt, nem kell senki után igen esengeni... A nélkül, hogy barátságunk hülne, a lélek fáradni fog, vénülünk, kedélylelenedünk, az élet bajai lehangolnak, levernek; leveleink gyérülnek, végre kimaradnak; verset nem írunk, a világ elfeledi nevünket, meghalunk, elmúlunk s vége lesz mindennek. Ennyi és ilyen az élet!“ Tompa még egyszer fölkereste Aranyt, 1855 március havában a Tomori-ünnepen. A körösi tanárok a dúsgazdag örökséget nyert a tanári állásáról lemondott Tömöri Anasztáz búcsúzó ünnepére meghívták a pesti írókat s Tompát. Mint Jókai Írja Emlékeiben, nagyszerű mulatság volt, a vendégek mindegyike a saját módja szerint pompás kedvre kerekedett. Csak Arany János maradt végig komoly, csönA7 ass7nnvzümmögve dongtak egy doboz cukorka körül. Az íróasztalon virágcsprérvben illatozott egy nagy 1909. augusztus 20. des szemlélőnek. Nála voltak elszállásolva Jókai, Tompa és Ballagi; neki kellett jókedvű vendégeit késő éjjel hazakalauzolni. Ebben az évben végre Arany is visszaadta Tompa háromszori látogatását s családjával együtt több mint négy hétre Hanvára rándult. Augusztus 20-án indult; Szolnokig vasúton, innen Tisza- Kesziig gőzhajón utazott. A keszii révben két kocsival már várta Tompa s először Miskolcra vitte. Igricin, a nevelőfaluján hajtatott keresztül. Miskolcon egy napot töltöttek, megnézték a diósgyőri várromot, a hámori völgyet, ennek remek hegyvidé- két s regényes hegyi tavát, a „taj“-t. Harmadnap érkeztek Hanvára. Tompáék vendégeiket minden képzelhető szívességgel elhalmozták. Mindig együtt voltak, tréfáltak, bohóskodtak, ado- máztak, költői játékokat rendeztek. Együttlétük örömét némileg megzavarta a kolera, mely ugyan Hanván nem lépett föl, de a szomszéd falvakban, igy Runyában, Tompáné szülőfalujában, teljes mértékben dühöngött. Ezért a felvidéket, Murányvárt, nem nézhették meg, de a közeibe számos kisebb kirándulást tettek. Tompa két lova, melyek közül a Fátyol különösen tetszett Aranynak, a társaságot gyorsan odaröpitette, ahová csak kellett. Elrándultak az Aggteleki-barlangba. E kiránduláson a két költő családján kívül egész hölgykaraván résztvett. Vidám derültséget keltett Arany Tompa ócska ruháiban, melyek csakúgy fityegtek vékony termetén. Tompa volt a kalauz, de nem mindenüvé volt kedve előre menni. A Rókalyuk nevű részletnél Arany derültségére hasonmászva vizsgálta, hogy be lehet-e menni. De azért nem ment be. Kirándultak a borsodi Bükk-hegységben levő ózdi vasgyárba. Annak ellenére azonban, hogy egész nap áztak s Tompa csurgó kalapjával a haragos hegyi mennydörgéssel versenyt zúgott, a regényes hegyeken kívül nem láttak semmit, mert a gyár szünetelt. Ellátogattak a széki pusztára özvegy Recsky Benedeknéhez. Aranyt mélyen meghatotta s költői- leg is megihlette Recsky Benedek sirhalma, jól ápolt gyümölcsöskert közepén, mosolygó virágkeretben. Kár, hogy terveit költeménye csak „forgács“ maradt. Szeptember közepén fölkeresték Lévay Józsefet és Szemere Miklóst. Első nap Lévaynál Sajó- szentpéteren mulattak, másnap Sárospatakra indultak Erdélyi Jánoshoz, hol a tanuló ifjúságtól szerenádot kaptak. Innen Lasztocra mentek. Szemere Miklós, a bohém lelkű költő-földesur nagy szívességgel látta őket, Arany végig emlegette a lasztóci kényelmet. Lasztócról a szalánci várromhoz hajtattak; az épen maradt vártorony kiálló erkélykövein Tompa hidegvérrel sétált körül, mig barátja alulról szorongva nézte. m _________ _»h.
