Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 8-as doboz

—- Petőíi. Most van hatvan éve, hogy a fehéregyházai síkon elröppent Peíőíi lelke az ismeretlen magasokba. Úgy hunyt ki a leg­nagyobb magyar lánge’me. ahogy megálmodta és gyönyörű vízióban papírra vetette: a har- czlok mezején, ahol utolsó sóhaját elnyelte a trombita hangja s az ágyú dörej. Képzeletünk­ben úgy él a megdicsőült költő alakja, amint egy szemtanú a csatatéren utóliára látta: «Vet’en fővel, sréteresztett ingnyakkal, lengő zubbonyban»; aztán egy buta és barbár golyó téved feléje s kioltja a legnemesebb szivet, a legdicsőtö elmét. És nem látta többé senki. Eltűnt a föld színéről, mintha tüzes szekéren ragadták volna el az églek, mint hajdan a bibliai időben Illés prófétát. Titokzatos ha­lála szent misztériummá vált, amely körül egész legendakört szőtt a néphit. S a költő­nek, a népszabadság lánglelkü apostolának, a szerelem gyöngédsziivü dalosának, akinek sír­ját nem tudja senki, szivében oltárt emelt s ez oltáron szeretettel és rajongással őrzi em­lékét minden magyar. Ma, halálának' hatva­nadik évfordulóján, újra felgyújtjuk ez oltá­ron az emlékezés lángját. Az erdélyrészi lel­kes magyarság Segesvárott kegyeletss ünne­pen áldoz. Petőfi Sándor emlékének s bárha nem lehetünk ott mindannyian, de lélekben együtt ünnepiünk az ünneplőkkel mindnyájan, akik valaha legnagyobb költőnk csodásrenéjü dalai mellett tanultunk meg elandalodni és lelkesedni. /

Next

/
Oldalképek
Tartalom