Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 8-as doboz
szakból a másikba, amikor aztan aránytalan állapotok állnak elő. Egyazon hivatás egyenlő jogok statuálását kívánja s a fém- és sóbányáPetőfiné-Szendrey Julia. (Naplója és egyéb írásai) Rettenetes volt az ára Szendrey Julia rövid boldogságának. Nemcsak magát a boldogságot veszítette el Petőfi halála után, hanem az emberek önzéséből fakadó elitéltetéstől sem kímélte meg sorsa. Petőfi rajongói könyezve olvasgatták a »Szeptember végén« sóhajtásait: »Rábirhat-e majdan egy ifjú szerelme. — Hogy elhagyod érte az én nevemet?« Az emberek, amikor a költészetbe kapaszkodtak, a legsivárabb prózát megszégyenítő igazságtalanságot követték el szegény asszonynyal szemben, önzésüknek az tetszett volna, ha a költő özvegye a hozzá irt versek igazolásául soha sem vetette volna le fekete fátyolát s ne zavarta volna meg a versek rajongóinak szentimenta- lizmusát az élet rideg igazságaival. Ezek a szentimentális emberek persze nem gondoltak arra, hogy mindenkinek joga van a maga életéhez, de senkinek sincs joga ahoz, hogy a mások életét a maga gondolkodásának rendszeréhez szabja és e szerint igyekezzék átalakítani. önzés volt az a kívánság, hogy Szendrey Julia lemondjon az életének jogáról s Petőfi verseinek kommentárja gyanánt bevonuljon az élő halottak sorába. Ezt óhajtották volna a Petőfi rajongói s végül ezzel keserítették meg Szendrey életének második szakaszát. Nem nyugodtak addig, amig a rejtett és nyílt szemrehányások révén bele nem oltották végre a gyöngéd lelkületű, szentimentális nőbe a megbánás keserűségét. Ez volt a lelketlen emberek leglelketlenebb bosszúja. Pedig valójában senki sem törődött ezzel a r_iuietezes után esetleg ott élve maradt vértetveket teljesen beborítsuk és másrészt, hogy e helyen vér- tetü ismét meg ne telepedhessék. Ha e sebhelyen, amely tavasszal és nyáron rendes befogadásnak intragikus sorsú növel a legnagyobb bánat napjaiban. A szabadságharc veszte után keserű melankólia lepte meg az egész nemzetet s a lelkeket poétikus álmado- zásba ringató nagy exaltáltság után egyszerre rázúdult mindenkire a valóság, ridegen, szépitgetés nélkül. Petőimé egyedül maradt a nagy zűrzavarban a csecsemőjével együtt. Apja házánál sem volt maradása, mert megkeserítette ott a sok szemrehányás. Az emberek is valósággal lesték minden lépését s vigasztalás, támogatás helyett az erkölcsbiró ridegségével Ítélték meg minden szavát és cselekedetét. Hamarosan egész pletykaáradás zúgott körülötte. A gondoknak, a kétségbeesésnek e napjaiban állt elébe egy derék, felvilágosodott ember s igy szólt hozzá a Petőfi-rajongók önzésének szentimentalizmusa nélkül: — Menjen férjhez. Bárki szerencsének fogja tartani, ha Petőfi özvegyének ifjú életét megmenti. És ki lenne az az »akárki«? — kérdezte Petőimé csaknem gúnyosan. (Maga mondotta el Vachotnénak, hogy Horváth Árpád beszédét »képtelenségnek tartotta«). — Akár én is ! — felelte Horváth. — Ha nagy- sád elfogad férjéül. »így történt férjhezmenetelem — beszélte Petőimé. — Menedékhely vagy öngyilkosság — e kettő között kellett választanom. S mert Sándor fia miatt élni, ha lehetséges, kötelességemnek tartám s nevéhez méltóbbnak tetszék a férjhezmenetel, mintha az elutasított tolakodók jó hírnevemtől megfosszanak,« Mert sokan közeledtek a költő özvegyéhez szerelmes érzéssel, de senkinek nem jutott eszébe, hogy feleségül 10. Hasonlóképen Ken ClUCUUll MW«--b ekkel is, amelyek nem vértetves fákon fordulnak elő és akár a szuhoktól, akár más, de a kéreg belsejében élő lárváktól erednek; ezeket a beteg, elvegye. Az ilyen prózai cselekedetre ki gondolt volna a költő rajongói között! Joga volt hozzá Szendrey Júliának, hogy fiatal életét megmentse s búcsút mondva a múltnak, uj jövőt keressen. Ezért senki sem Ítélheti el öt. Ha Petőfi életben marad, továbbra is rajongással kisérte volna s most ö volt a vesztes, ö volt a szánalomra méltó e két élet tragédiája után. Petőfi jóformán maga kereste a vesztét, habár sokan azzal vádolják Szendrey Júliát, hogy az ő vak szerelme és ebből fakadó hiúsága is hozzájárult Petőfi tragédiájához. Bihari Mór összegyűjtötte most Petőimé naplójegyzeteit, verseit és egyéb írásait az Endrödi Sándor és dr. Ferenczi Zoltán szerkesztésében megjelenő >Petöfi-Könyvtár«-ban. E két érdekes kötet, amelyeket jeles bevezetéssel és magyarázó jegyzetekkel látott el Bihari, a kartársak és iro- dalomtörténetirók írásainál sokkal hüebben és tisztábban tárja elénk Petőfi özvegyének egyéniségét és gondolkodásmódját. E szerelemtől áradó, finom női lélekre valló naplójegyzetekböl csakugyan kitűnik az is, hogy Szendrey Julia szerelmében a hiúságnak is része volt, de ez a hiúság sohasem fakadt az érdek közönséges önzéséből. Megnemesitette ezt a szerelem. Ezt Írja a többi közt a naplójában Szendrey Julia: »Tegnap ismét kaptam Sándoromtól levelet, melyben azt mondja, hogy ö már most csak nekem kiván tetszeni, a többivel, az egész világgal nem gondol. Nálam ez máskép van, én nem igy érzek. Én csak mióta te szeretsz, kívánok tündökölni, vágynám a legjelesebb lenni a világon, vágynám istennő lenni, csakhogy te mondhatnád az embereknek : E hölgy, kit csodáltok, e hölgy enyém, én Lap-urnlc mai szárma @ oldal.
