Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 6-os doboz

7 • '.r — Felfüggesztett törvényszéki tanácsos. Do­*.n?.n eszéki törvényszéki tanácsost a zágrábi báni tábla állásától felfüggesztette és 'fizetésének folyó­sítását beszüntette. Egyidejűleg a fegyelmi eljárást is 'megindította ellen, mert kiderült, hogy a daru-? vári járásbíróságnál az ő hatáskörében egy kezelő- tiszt nagyobb sikkasztásokat követett el, amelyekért Domin mint főnök felelős. •— Gyilkos katonák. Miehel és Graby, az a két katona, akiket letartóztattak, mert az a gyanú te­relődött rájuk, hogy ők gyilkolták meg és dobták' ki a robogó vonatból mintegy - két héttel ezelőtt Gouio. párisi bankár özvegyét, a vizsgálóbíró előtt eleinte tagadott, később azonban mindketten töre­delmes vallomást tettek. A katonák egyike igy gdta elő a gyilkosság lefolyását: ..—Michel elmondta nekem, hogy jó volna va­lahogy pénzt szerezni és c czélból legjobb lenne, ha a gyorsvonatra száHnánk. Anélkül, hogy jófor-( mán tudtuk volna, mit csináltunk, felültünk a vo­natra. A vonat elindulása után sorra mentünk a kocsikon és alkalmas áldozat, után kutattunk. Egy első’, osztályú szakaszban .Gouin asszony egyedül ült és aludt. Szemeinkkel 'intettünk egymásnak és ab­ban- a pillanatban én az asszonyra vetettem ma­gamat,, torkon ragadtam és. földre tepertem, Michel ,pedig lábával a, fejére lépett. Gouin asszony néhány pillanat múlva kilehel to lelkét. A. szakasz padlóján nagy vértócsa terült pl. [Mig Graby megmosta kezét, Miehel az ajtóhoz ezl- pelte--a holttestet és" íedobta a Vonatról. Közben be is. csípte az' ujjait a. yaggonajtóval, amely a kocsi rázkódásai miatt becsapódott. A zsákmány csekély volt. Mjudösszo öt frank készpénzt találtait az asszony ridiküljében, azonkívül néhány gyűrűt és egyéb ékszert szedtek el tőle, de ezt egyelőre nem merték értékesíteni. A zsákmányt Miehel sze­retőjének a házában rejtették el. A rerdőrsóget egy Berthold nevű. szakács vezette nyomta,- úgy hogy a gyilkosok kézréskeritésére kitűzött 25.000 frankot valószínűleg ő fogja, megkapni. Mivel a gyilkosok szabadságolásuk idején követték el a gyilkosságot, nem katonai törvényszék, hanem eskiidtbiróság elé fogják őket állítani. Miéből szeretőjének a lakásán | megtalálták -Gouin asszony gyűrűit. — Felrobbant csomag. A finnországi Tamme- íotss állomáson a Pétervárra továbbítandó küldő (menyek átadásakor- egy vasláda) óriási robajjal föl-- robbant és .« vasszilánkok több vasúti alkalmazottat' súlyosan, megsebesítettek. Megállápitották, hogy á yasl'ádában bombák és f égy vérek voltak és a ladiké a e-z-állitólevéi - előmutató jáuak volt czimezve. A titokzatos eset következtében Mihály nagy her caeg temetése alkalmával a legmesszebbmenő óvintézke­déseket tették meg. A Newsky-Prospekt .összes la­kóinak igazolni kellett magukat. ; TT-'. Kivégzés. Montauban sok ezer ember sze* motettára végezték ki ma reggel Ilehrard kéjgyil- kost. A tömeg egész éjjel tolongott a vesztőhely köHil, hogy reggel jó helyet szoríthasson magának. A kivégzéskor förtelmes jelenetek történtek. Heb- í*ard, aki két gyermek atyja, a vérpad lépcsőjén állva), arra kérte védőügyvédjét, hogy gyermekeinek nevét változtassa meg és hasson oda, lio-gy oly^n messze költözködjenek, ahol sohasem tudhatják meg senkitől, hogy ki volt az atyjuk. í— Automobil a Hortobágyon. Egy fővárosi vállalkozó engedélyt kért és nyert arra, hogy Deb- reczen és’ Berettyóújfalu között naponként közle­kedő automobil járatot létesíthessen, — Az asszonyért. Szegeden Vámos Ferencz vendéglős' különváltan élt feleségétől, ki erre Vlaha Károly géplakatossal kötött vadházaseágüt, ki se­gítségére volt az asszony vendéglőjének fentartásá- ban. Ma délután Vámos Ferenez betért az asszony vendéglőjébe s mig Vlatha az asszonyt italért küldte, Vámos széket kapott fel és Vlahára támadt. Vlaha önvédelmére- az asztalról kést kapott fel és azt Vámos oldalaiba döfte. E pillanatban lélpett be az öcs eset kereső Vámos Lajos birtokos, ki többek Segélyével a küzdőket szétválasztotta. Vlaliát letar­tóztatták, Vámost pedig haldokolva a kórházba szállították. * Péntek'. Január T. EGYETÉRTÉS-— Puskaporral fűtött. Seher József búkovi- czai uradalmi intéző különféle használhatatlan papirosokat dobott a tűzbe s közben véletlenül a tüzbe vetett papirosba csomagolt körülbelül ne­gyed . kiló 'puskaport. A puskapor felrobbant, a kályhát szétvetetto s az egész épületet megresz- kettette. Seher szerencsére idejében félreugrott, úgy, hogy arczán és testén csak néhány könnyű természetű sérülést szenvedett. *—r Családi dráma.. Pingert József bácsszent- iványi molnár nem akarta vagyonának felét fele* ségére Íratni s emiatt a házaspár folytonosan czi- vódotfc. A czivódásnak az lett a vége, hogy az ász- sz.ony otthagyta a férjét s visszatért szüleihez. Tegnap Pingert elment az apósához, hogy vissza­térésre bírja feleségét. Az após, Fest István, nem engedte, hogy leánya visszatérjen, mire Fingért elővette revolverét s több lövést tett feleségére és apósára. A lövések találtak s az asszony rögtön, az após pedig pár órai .kínlódás uláb meghalt. A gyilkost a rendőrség a zómbori ügyészség börtö­nébe kísérte. ' — Halálozás. Singer Ignáczué, született Ro­senberger Katalin 4)3 érés korában meghalt. Temetése pénteken délután fólegy érakor lesz a gyászház bő.', Kiauzil-lér 3. Mark Samu igazgató-tanító1, Nyitraváros képviselő, testületének tágja, életének 53-is- évében meghalt Nyitrán. Rendőri hírek. Automobil elgázolás. Teg­nap délutáu a Képszinlniz.uteza 40. szánni háza előtt Nyirös Károly automobilvezető Mo'gyoróssy Gyula gép. kocsijáváí elütötte Braun Adolf ezipész 77 éves felesé­gét Varsány Limit. A súlyosán sebesült öreg asszonyt a mentők a Rókus.kórházba itték. — Ellopott kocsi. Weiss La jos fuvaros'feljelentést tett a rendőrségen, hogy teg­nap, amig ő egy üzletben tartózkodott, valaki elhaj­totta a kocsiját, amelybe egy ló volt fogva. A kocsin llO koronát érő tojás volt. Az összes kár 710 korona, A rendőrség keresi a tolvajt. — Eltűnt mérnök. A rendőr, ségen ina, bejelentették, hogy Pap János nagybányai születésű, 34 éves mérni',k [szilveszter-estéjén eltávozott Újpesten, Batthyány.uteza 8. számú lakásáréi s azóta eltűnt. A rendőrség nyomozza. — Életunt varrónő. Teg­nap feste Hrusek -Mária, született Butyik Borbála, 34 éves varrónő, aki a Piáter-uteza, 60. szám alatt akik, férjével .együtt ment- végig az t'Hői-utón. A OB. számú ház előtt hiiteleh é,'szaladt a férjétől és az éppen arra robogó 74. számú villamos elé ugrott; Éltveszélyes sé. r üléseket'szenvedett. A mentők a sebészeti klinikára vit­ték. Tettének okát nem tudják. x Akinek fájós foga van, vagy bármi okból jogoryosi kezelésre szorul, annak legjobban dr. Bcitig- faliiy I.. 'I. Ki. Egt. tanár, a mütőfogászat ég miifogá. azat szakorvosának Fogorvosi Intézetét ajánlhatjuk. A fővürós ezen legelső intézeté h'ároly-körut 3. sz. aVá lett legújabban áthelyezve, egyenesen e cZélra átalakí­tott és a legkitűnőbb gépekkel és villanyos készülékek, kel ellátott helyiségekbe, melyek lehetővé teszik a fo­gaiknak teljesen fájdalmatlan kezelését. A nin. v.-köz. okt. miniszter is elismerő leiratával tüntette ki e maga nemében páratlan intézetet-, melynek technikai osztá­lyában, mint számtalan esetben alkalmunk volt még­győződni, a természetestől meg nem különböztethető müfogpótlások eszközöltetnek, melyekkel tökéletesen lehet beszélni és rágni. Természetes, hogy mindén mű­velet dr,. Batizfalvynak, az sínért szakembernek fel. ügyeíete alatt és részben általa is végeztetik, miért is a legteljesebb bizalmat is megérdemli. x Bob hashajtó a legkellemesebb, 10 fillér. x Fodor-féle vivőterem a Koronaherczeg-utcza 3. szánt alat a főváros legnagyobb és legjobban felsze­relt torna- és vivőterme. Különös gond fordittatik a gyennektorna és vívásra. x Szép a bajusz Hajdúsági pedrővel. Nyilttér. B rovatban fc3zlitt*Mrt nem vállai felelósséjet • nerluattíais­Hirdetmény. Felhívjuk azon részvényeseinket, kik részvény befizetéseikkel hátialékban vannak, hogy hátralékos tartozásaikat 6°/o késedelmi kamatokkal együtt egy héten belül befizessék. Budapeston, 1909. deczoinber 29-én. Országos Magyar Vasutas Takarékpénztár Részvénytársaság. színház és művészet. A Petöfi-Társaság nagygyűlése. Budapest, január 6. Diszcs közönség) foglalta el ma délelőtt az Akadémia disz termelnek minden zugát abbóL az alkalomból, hogy a Petöfi-Társaság a .hannmezne- gyedik nagygyűlését tartotta. Elegáns hölgyek és lelkes ifjúság szorongott -a korláton innen, mig azon (ul a Táiisaság elnökségei, tagjai és meghivott vendégek ültek. Ott láttuk a többek közt: Berzeviczy Albertet, & Magyar Tudományos Akadémia elnökét, <l|'. Bárczy István polgármestert, Heinrich Gusztávot, íte Akadémia főtitkárát, Jlubay Jenőt, gróf Teleki SándorUét, Szabóné Nogál Jankát, emőkei Emieh Gusztávot, és mié'g sok notabilitást. Az elnöki as»- tálnál ülték: Herczeg Ferencz elnök, Fefenoty ZoL tán alelnök, Váradi Antal főtitkár és Kéry Gyula titkár. A nagygyűlést Herczeg Ferencz elnök nyitottá meg nagyon érdekes beszéddel, melyből a következő­ket közöljük: Tisztelt társaság! Ez az. • irodalmi társaság, amelynek érdemtelen elnöke vagyok, sohasem lépett föl azzal az igénynyel, hogy írókat neveljen, vagy hogy közönséget neveljen bizonyos irodalmi irá,- xiyoknak. Műiden költői tehetség a maga feífede- zője és utat tör magának a közömbösség pusztáin keresztül a megértetés és az érvényesülés felé. Vér­beli költő dala pedig, még nem igen csendült meg valamely irodalmi iskola szűk padjai között. A mi társulásunk ezé)ja nem is az irodalmi termelés, hanem az irodalom közös és magasabb külső czél- jainak szolgálata. Saját hivatásunknak ily szabad felfogását irodalmi őseinktől örököltük, akik első sorban azért alkották meg a Petőfi-Társaságot, hogy a magyar iró —• még pedig minden magyar iró — számára (egyesles hidat verjenek a közönség szivéhez, amely végre is minden irodalmi vándorúi, czélja. Ha a mai évfordulót arra használjuk, hogy futópillantást vessünk általános irodalmi viszo­nyainkra, két'igazságon, akadhat meg tekintetünk. Az egyik az, hogy a magyar föld bőven-ter­meli aa olyan költői tehetségeket, amelyek számot tesznek a mai európai irodalomban. Elbeszélőink és szinmüiróirtk közül nem egy a külföldi közönség kedveltjei közé tartozik. És itt újból emlékeztet­nünk kell a nagy és döntő fontosságra, amolylycl szépirodalmunk a nemzeti erő tényezők között bír. Hogy Magyarország, mint egységes nemzeti állam szerepel a világ tudatában, az nagyrészben annak köszönhető, hogy a Petőitek, a Jókaiak, a Mikszá- tholc, akik Szent István birodalmában születtek, magyarul és magyarokról írtak. A másik feltűnő és gyakran ismertetett jelen­ség, mely legújabb irodalmi mozgalmainkban sze­repet visz, az egyéniség zendülése a köz ellen. Mig a régi Magyarországon a legeredetibb költői tehetség is abban kereste büszkeségét és abban lelte erejét, hogy együtt érezzeni a történelmi nemzettel, addig az uj Magyarország költő; közül némelyek ezándé* kosán keresik az utakat, amelyek elválasztják őket a nemzettől. Midőn a sejt önállósítja magát az egész orga­nizmus rovására, midőn a rész föl lázad az egéáz el­len: ez a dékádenczia félreismerhetetlen jele. Szóló a . nemzeti fegyelem általános meglazulá- sáhan látja sok irodalmi különösség végső okát. Az iró, bár sok esetben öntudatlanul is, érzékenyen reagál a közélet jelenségeire. Néki mégis úgy tet­szik, hogy ez a könnyűség, melylyel az irodalom egy része az országduló viharok áldozatává lesz, a gyengeség jele. El kell jönnie az erős költőnek, az igaznak, a nagynak, aki Petőfi haragos megveté­sével tisztítja meg a templomot és jogaiba iktatja ismét a tiszta hazaszeretetét! A rombolók zendülése után el kell következnie az építők zendülésének. Szeretnők hinni, hogy ismét irók lesznek, akik egy uj márezius tizenötödikén irányt mutatnak a beteg országnak. Azzal a kivánsággal, hogy az ő napjuk mielőbb felderüljön, köszönti a Petöfi-Társaság tagjait és vendégeit és megnyitja az ünnepi nagygyűlést. IÜP9* Salgótarjáni,*1P! petrozsényi és porosz szenet és légszeszgyári pirszenet szoba- fűtési célokra, pirszéngyári pir­szenet központi fűtésre szállít: SALflJHON 3ARSB És Ta Budapest, V., Erzsébef-tér S. mt* TELEFON: "9* 73-96, 73—97, 73- 98.

Next

/
Oldalképek
Tartalom