Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 6-os doboz
668 A szoba átalában pompásan volt bútorozva. Az ablakokban valódi középkori üvegtáblák , rajtok catholieus legendák és lovagi jelenetek ábrázolva. A drága kárpit hires művészek festményeit boritotta.A puha lábszönyegen Gambnak*) genialis alkot- ványai különböző irányokba'i szét szórva hevertek. Végre az Íróasztalon, mely a legfinomabb bécsi Íróeszközökkel vala ékesítve, több franczia regény hevert, s azok közt, jól megjegyezzük, egy orosz könyv is, mely nem győzte csodálni, hogy ily pompás palotába jutott, először életében. Szemközt a pamlaggal, melyen a grófné henyélt, ült Setinow, nyájas csevegésbe me- rülten a méltsás asszonynyal. . . . — Mi újság? — Azt mondják, G. úr az ünnepig kamarás lesz. Eddig sok ajtó zárva volt előtte; talán majd megnyitja a kamarás kulcs. — Hát még? — Egy lakadalom. B. herczegné rászánta magát, hogy hozzá megy állhatatos imádójához. — De hiszen nem szenvedheti, két év óta bolondot üz belőle. — Nem tesz semmit : jó örökség szállt rá; a herczegné pedig csupán éveire nézve lett gazdagabb. Tegnap volt a jegyváltás, ma már oly szerelmes belé, hogy nem győzi bámulni a világ — Szegény herczegné! Egyébiránt minden tekintetben hozzáillő' szerencse. — Még mást is emlegetnek — folytatá Setinow — az a hire, hogy az én barátom, Csúdin herczeg, két millióra házasodik. A grófné mérges pillantást vete Seti- nowra, aztán mosolygott. — A nem igaz. Üres szóhajtás. Eszébe’ sincs. — Apropos — monda Setinow — sok szerencsét az új hóditáshoz. — Már ki az? — Az én barátom,Leonin, ki azt hiszem, még eszét veszti. Jut eszébe, az a fiatal tiszt, kiről a napokban annyi újságvágygyal kérdezősködött. Nem akar békét hagyni, vezessem minden áron a nagy világba. A kolom- nai kedvesről szó sincs többé, s ha csak nevét hallja is, zavarba jő, s neki vörösödik, mint egy iskolás gyermek. — Leonin, — mondá a grófné lesütött fejjel — Leonin, az, az lesz bizonyosan. . . . A Szwerbinné unokája. . . . Egy fekete fiókból néhány öreges, korántsem csinos kéziratu levelet vön most elő, s forgatta mély sóhajtás között. — Miféle gyöngéd levelezés az? kérdi Setinow, — nem vigyázat olyasmiket más előtt olvasgatni. — Boldogult anyám levelei — felelt szomorúan a grófné. — Ez itt véghagyása. Setinow lecsüngeszté fejét s hallgatott. Hanem világfias vidorsága csakhamar felülkerült. — Mit akar, mit csináljak most már evvel a Leoninnal? kérdé. — Szó sincs róla, hozza el a pénteki bálba és mutassa be nekem. Ismernem kell közelebbről . . .“ — Oh, oh! — monda Setinow — hova tudja tenni őket?Hisz már a nélkül is egész sereg sohajtoz utána remény nélkül. — Félre minden tréfával. Komolyan kérem föl. — Parancsa szerint, bájos cousine-om. Tudja, hogy mindent kész vagyok megtenni érte. Ha kívánja, F . . . hez megyek ebédre s minden tál ételt analysálok vele együtt — ha kívánja, egész napot töltök régi imádóival, kik közöl egyik Angliát, másik Olaszhont födözte fel — ha kívánja, az orosz színházba megyek — ha kívánja, whistet játszom süket nénjével, sőt még arra is elszánom magam, hogy L . . . költeményeit és S . . . b*) beszélyeit meghallgatom. Szóval kész vagyok önért minden áldozatra. Ha parancsolja, tánczolok . . . vagy mi az, tánczolni! . . . belészeretek minden rútságba, melyekben ez a mi szép Pétervá- runk oly rendkívül gazdag. . . . Most egyszerre megállott kereke a Setinow elménczkedéseinek. A piros ajtófüggöny lassan megnyílt s a mögött Nadinka igéző fejecskéje lön látható, ki félénken jártatta körül a szemét; Setinow felugrott helyéből. Minden csélcsap *) Hihetően L . . . Lermontoff, S . . . b pedig Sollohub, maga az iró. !) Legfényesebb butorraktára van Pétervárott.
