Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 6-os doboz
658 kifejezés szempontja. De ki nem látja be, hogy még ide is betolakodik a művész sub- jectivitása? Egyebet nem emlitve, az összhang közel atyaíiság az Ízléssel, s ez ismét az iró számos más lelki tulajdonaival? Már pedig akkor is, ha az Ízlést ily módon a művész egyéniségével viszonyítva vizsgáljuk, nem a művészet, hanem a lélektan körébe vágtunk át.*) Szász Károly csak a húrokat és ujjakat látja, s feledi a hangszer resonans kebelét, feledi magát a .lelket, mely benne visszaverődik. Pedig mint lelkesedésre hajlandó költő nem engedi-e meg, hogy ne az emberi magasztos tetteket, hanem e tettekből magát az emberi lelket bámuljuk, — mint lelkész nem vallja-e, ellentétben a bogarász természet tudóssal, hogy ne csak a természeti tüneményeket, hanem e tüneményekben magát az isteni szellemet dicsérjük és magasztaljuk? A lélek azon magaslat, melyen az eredeti források közelében vagyunk, s melyről a legtávolabbi látkör nyílik a különben ki nem magyarázhatók összefüggésének tiszta felfogására. S csak az iróra nézve maradjunk alant a művészi szempontoknál ? Ezek valának aggodalmaim Szász K. fenidézett szavainak olvasásánál. S nem volt e okom? Fenebbi szavai oly félreina- gyarázhatatlanul tagadják a lélektani szempont jogosultságát a kritikában, hogy csak ez egy mondat is bőven elég igazolásomra. Absolut, bevégzett, kerek, átalános szabály az, oly hajthatatlan, hogy csűrni csavarni nem lehet. Nem is elegyedem bő idézetekbe és magyarázatokba. Nem kérdem, miért is emlegeti ismét a 338. lapon a „művészet kizáró korlátaiílt; mit ért alatta, (340.1.), hogy a kritikára nézve „a tilalmat teljes szigor*) Tisztelt értekezünk, ugylátszik, igen szűkre vonja a művészeti szempont határait a fentebbi sorokban. Vajon a művészeti szempont csupán „az összhang, megtestesítés, kivitel“ szempontja-e? Avagy nem két lényeges dolog tartozik-e hozzá -. fogantát (conceptio) és kivitel f S midőn az iró „érzelmei valódiságát, mélységét, emelkedettségét“ stb vizsgáljuk, túl járunk-e a művészeti szemponton? Ez megalacsonyitná a (nálunk úgyis rósz hirben álló) művészeti elnevezést, elválasztva mintegy a lélektantól. Szerintünk jól mondja Szász K.,hogy ne terjeszkedjék túl a kritika a művészeti szemponton; de a művészetit nem kell pusztán az executióra szorítani. X fogantáé körüli vizsgálat mélyen belenyúl a lélekbe, de azért nem esik kivül a ‘?íe??D§Npüveszeti szempont határain. Lélektani lesz, de a müvé- is az. Szerk. ral kiterjeszti mindenre,a mi a művön s illetőleg fekete sorain kivül esik,“ nem vitatom azon hasonlatját, mely szerint ha az iró megnyitja parkját a közönségnek, indiscretio szobáiba is bekandikálnunk; mert úgy sem ért Sz. K. ez alatt magán-viszonyokat, miután ellenfele Gyulai Pál is megadja, hogy némely magán-viszonyok érintése tilos, hanem egyebet nem érthet, mint hogy az irói egyéniség ne nyúlj hozzám virág; nem szükség felvilágositást kérnem tőle ezen mondat értelmére : „a mű mindenestül az övé (t. i. a kritikusé); ez martaléka; de úgy kell azt tekintenie, mintha nem tudná, kitől eredt, mintha senkitől sem eredt, csak úgy termett volna“ — ámbár idézhetném ellenében Byron egy lángeszű kritikusának szavait, melyek szerint : „mindig bajos elválasztani a saját korunkbeli férfiak irói jellemét személyes jellemöktöl,“pedig hozzátehetném még azt is, hogy nemcsak bajos, hanem valódi kritikában határos a lehetetlenséggel. De mindezt nem teszem; — mert egyfelől amaz először idézett mondatban Sz. K. határozottan elvonja a demarcationalis vonalat a kritika jogkörére nézve; másfelől száz idézetre is azt felelheti : mindez csak kikapott egyes mondat, — s az egésznek irányát, szellemét kell fölfogni. — Ha félreértéssel vádol, fogadja el tehát még egy mentségemet. Azon czikkét, melyben a fen- nebbiek előfordulnak, elolvastam volt kéziratban, elolvastam megjelenésekor és azután ismét. Mindig azon reflexiókat támasztotta bennem : Ha Szász Károly ki nem feledi — mert szándékos ignorálással gyanu- sitni, annyi mint roszat tenni fel — hogy a kritikában szabad, sőt szükséges a lélektani szempont is, hogy tehát szabad vizsgálni az iró subjeetivitását, a mi oly közel jár az iró valódi egyénisége mellett, nem lett volna egész czikke elejétől végig egy óvástétel arra nézve, hogy az iró személyét érinteni sem szabad.Czikke egyfelől a kritika modorát másfelől tárgyát szabja meg. Mindkettőben csak attól félti a költőt, hogy személye sérthetetlenségét veszélyezteti a kritika, ha egyfelől a művészet szempontját, másfelől a társadalmi hang kiméletességét át találja lépni. Annyira megy féltékenysége, hogy még a műből magából kiválóan feltűnő intentiók emlitését is jogtalanságnak,
