Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 6-os doboz
650 ELŐKELŐ VILÁG. Orosz beszély. GRÓF SOLLOHUBTÓL. III. Pétervárott a fiatal emberek majd mind egyformák ; ugyanazon szokásaik, ugyanazon modoruk, ugyanazon ruháik, ugyanazon frizurájok, ugyanazon nyelvök, ugyanazon miveltségök, s körülbelül ugyanazon eszök. Csak nézze el az ember, bizonyos fordulatnál a mazurkában mily egyformán toppantanak sarokkal, s a franczia négyesben mily egyforma könnyedséggel lenditikjobb karjpkat. Az előkelő világban mind megtartják a legnagyobb illemet. Mértani pontossággal tudják, hol kell meghajolni, hol állva maradni, hol leülni, hol szólani, vagy hallgat- niok. A szalon-taktika tökéletesen a kisuj- jokban van. De egymás között aztán egész máskép megy : akkor ledobják a frakkot, kigombolják az egyenruhát, szeretik „jó fiuknak“ tenni magokat : kártyát az asztalra; pezsgőt ide! — S ime most meg egytöl- egyig, különbség nélkül, mind „jó fiú.“ Hanem az benne a legfurcsább, hogy ugyanazon arszlán, ki fél órával az előtt eziczoinás egyenruhájában vagy merőn keményített inggalléra közt oly szorongónak s hozzáférhetlennek látszott, mint egy szemérmes kisasszony, most egyszerre veszettül ordít, szidja a szaloni feszt s oly lármát csap, mint három őrmester egy'rakáson. Két osztályba tehetni valamennyit : katonák, polgáriak. Moszkauban van még egy harmadik osztály is, mely se polgár, se katona; bajuszt visel, meg sarkantyút, katona sipkát, magyar atillát, hanem ehhez semmi közünk; mi egyes egyedül a pétervári fiatal emberekről akarunk beszélni. A kölcsönös — természetesen társaságbeli — becsülés fokát nálok, a mint illik, a nagyobb vagy csekélyebb gazdagság határozza. A melyiknek saját kocsija, tulajdon szakácsa, ékesen butorzott szállása van s bérelt helye a színházban, az ilyen, kivált ha jól hangzik a neve, bizonynyal tisztes rangot fog nyerni a főváros ifjai közt. Ily előnyökkel Setinow ur teljes mértékben meg volt áldva. Ezenkívül atyja, követ-viseltes ember, jókora birtokot hagyott neki, melybe senkisem köthetett belé, s a természet deli külsővel, tiszt i, élénk elmével ajándékozta meg. Még gyermek korában a nagyvilág kellős-közepébe jutott, külföldön képezte magát, aztán visszakerült Pé- tervárra, hol a főbb rangú ifjak közt mindjárt az első polczok egyikét foglalá el. A társaság neki valami megszokott vala, melyet dosztig ismert, mely öt se visz- sza nem taszította, se nem vonzotta, se bámulásra nem gerjesztette ; csakhogy gyakran hiányzott neki abban valami, — hogy mi tulajdonkép, azt sokáig nem bírta eltalálni. De azért egyik sem értett hozzá, az öreg hölgyeket oly tiszteletteljesen köszönteni s a fiatalokkal oly fesz nélkül kötődni s nevetgélni, mint ö. Élczeit, szójátékait minden szalonban emlegették. Csakúgy hullott rá a meghívás, fényűző „barátságos“ ebédekre, mint a zápor. Minden kisasszony nyájasan mosolygott rá; némelyik, isten bocsássa bűnöm s az emberszólást — keringő alatt, egy- egy szórakozottabb perczben, még a kezét is meg találta kissé szorítani. A férjes hölgyek bál alkalmával a vacsoránál mindig tartottak egy kis helyet számára magok mellett. Egy szóval ő volt feje az éjszaki főváros valamennyi arszlánjának. Pajtásai, nem is tekintve a vagyonaért megillető becsülést, szivökből szerették; mert igazán jó fiú volt, néha nagyon is jó, ha élénk természete messzebb ragadta. Soha semmi szilajságban túl nem tett rajta egy se tiszt társai közöl. Kártyázni, egész éjjel fen kártyázott, egy palaczk pezsgőt — bocsánat e történelmi pontosságért — egy hu- zamban fél bírt hajtani, erőlködés nélkül; s ha belemerült a pajzán adomákba vagy bé-
