Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 6-os doboz
I-sö évfolyam. Aug. 8-án 1861. SZÉPIRODALMI FIGYELŐ. 40-ik szám. Szerkesztői szállás, Megjelenik e lap csütörtökön. hová a lap szellemi részét illető küldemé- -----------------n yék utasitandók : Űllői-ut és Kisfaludy- Előfizetés helyben házhoz hordva, vidéken postai utcza sarkán 11-ik szám. szétküldéssel, félévre 5 ft. egész évre 10 ft. Kiadó hivatal, hová az előfizetési pénzek s minden a lap anyagi részét illető dolgok utasitandók : Egyetem-utcza 4-ik szám. VISSZATEKINTÉS. V. Semmisem könnyítené annyira a stilista feladatát, mint egyszerű, kivétel nélküli szabályok. E szerint megfoghatom, ha Íróink nagy részinél, idörül időre, bizonyos nyelvi, stilistikai statútumok látszanak megállapítva, ha nem is elméletileg, legalább a közös gyakorlat és lelkiösmeretes ragaszkodás által. Ilyen már a könnyen betanulható szabály : „6 személyre, az dologra vonatkozik.“ De a ki e szabályt, minden következményivel, híven akarja foganatosítni, ha ép nyelvérzéke van, csak hamar észreveszi, hogy vagy az élő nép, örege apraja, hibásan beszél, vagy e lapidaris törvény nem oly mindent befoglaló, mint gondolta. Ki azon feltételből indul ki, hogy az élő nép, nem egyenkint, vagy tájankint, hanem egész öszletében hibásan, szabálytalanul beszél, következőleg a nyelvtudós tiszte megszabni a korlátokat, octroyálni a törvényeket, melyek határai közt szabad csupán mozogni a nyelvnek : ahhoz jelenleg nincs szavam. Ki azt állítja, hogy más szókötésre van szükség, ha cselédemmel értekezem, ha társalgók, ha magamat ,ungenirt‘ átengedem az anyai tejjel beszítt, a gyermek szobában, vagy a pór iskola dulakodásai közben kifejtett nyelvérzékemnek, másra pedig, ha vezérczikket írok, ha regényem személyeit beszéltetem, ha színpadról szólok a közönséghez; hogy a mi ott természetes, jól kötött, jól rendezett beszéd, itt nem az, hanem itt más rend, más kötés, más viszony kell : az csak menjen a maga utján, mert az az enyémmel sohasem találkozik. De a ki elismeri, hogy a nyelvész kötelessége nem ,a priori4 szabályok felállításában, vagy részletes igazságnak egyetemes törvénynyé emelésében, hanem abban áll, hogy legkisebb árnyalatig kinyomozza a nyelv szellemének élő nyilatkozásait (s a múlt irodalmi hagyományát csak is ez élő szellem kritikája mellett fogadja el) : az a fönebbi szabály kérdésében meg fogja hallgatni — nem is mondom már : a népet, a szegény parasztot, mert félek a vádtól, hogy e mi dicsőséges stílusunkat el akarom póri- asítni, — hanem meg fogja hallgatni azt a kisasszonyt, kinek nyelvérzéke öt-hat sprachmeister s divatlapjaink által még nincs tönkrejutva, azon atilás öreg urakat, kik a leendő termés felöl beszélgetnek, vagy Önmagát, tulajdon primitiv kifejezés módját; apellálni fog roszul értesített, azaz 20 -30 évi zagyva táp által megrontott nyelvérzé- kit-öl saját jobban értesült, azaz még minden idegen, befolyástól ment, szűz nyelvérzékihez. „Ö személyre, az dolagra vonatkozik.“ Első tekintetre ki vonná kétségbe ezen szabály helyes voltát, noha így is azonnal szembetűnik egy kis gyöngéje. Nem mondom a lovamról : ö kehes, nem a kardomról : ö rozsdás, ellenben a Deák felirati javaslatáról tudom hogy : Ö irta stb. Eddig áll. De az az már itt is mutogatja foga fehérét, hogy ö nem a személynévmás neutruma, mely csupán dologra vitetik (mint például az angol if) hanem mutató, még pedig távol mutató névmás, mely személyre dologra egyaránt vonatkozhatik, mihelyt ezeket a szóló magától kissé távolabb viszonyban