Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 6-os doboz
619 itt-ott még uracsok és álarczos nők mutatkoztak párjával; zsenge-iíju tánczhösök büszkén vezetgeték karjokon hölgyeiket. Az álarczos vigalom vége felé járt. Leonin már vagy húszszor befutotta valamennyi termet, mind hiába. Senki sem állt vele szóba, föl se’ vette senki. Lába alig bírta, úgy ki volt állva.Tele roszkedvvel már épen haza akart indulni, mert eszébe jutott, hogy korán reggel gyakorlatra kell mennie, hogy hajnalban már talpon kell állnia, s igy keveset al- hatik. Ránczba szedte homlokát és össze- rántá szemöldjeit. Egyszerre a hosszú sor szék közt szemébe ragyogott a fekete-csipkés dominó. Ej, ki mondja meg, miért van a szép asszonyt környező légben valami delejes erő, mely hirftl adja a szépség közeliét ét? Leonin szíve tüstént fölismerte a grófnét az álarcz alatt. Ruhája minden redőjében igéző választékosság tűnt fel; fejét kicsiny kezére hajtá s fáradtnak látszott, de lankadt- sága varázs kellemmel volt pároséivá; és a mint székén hátradőlt, s egész lénye szeretetreméltó hanyagságán,valami kimondhat- lan öszhangzás vala elömölve. Leonin reszketve közeledék hozzá.,,Egyedül?“ • . kérdé tőle elfogúltan. — Égy. Fáradt vagyok, rettentő fáradt. Hallgatás. — Csak nem neheztel rám? — szólalt meg a grófné. — Oh nem, sőt inkább! — Leonin zavarba jött, s bosszankodék magára elfogultságáért. Alig birt egy gondolathoz jutni. Ily esetben az első szó, mit az ember kiejt, mindig valami ostobaság. Az volt most is. — Rémitö meleg van itt, — monda. — Az ám, felelt a grófné : meleg van, forróság van itt. Terhemre a( levegő, ter- hemre az emberek itten . . . Életem kiáll- hatlan. Meg kell fúladni . . . Mindig ugyanazon arczok, mindig ugyanaz a mulatság, egy nap, mint más nap. Tud ön francziául? — Tudok, — válaszolt Leonin habozva. A grófné folytatá franczia nyelven : —• Mi szegény nők legsajnálatosb teremtmények vagyunk a világon. Lelkünk legjobb érzelmeit rejtenünk kell; legszebb indulataikat nem merjük nyilvánítani. Mi mindent feláldozunk a társadalomnak, mindent az állásnak, melyet abban elfoglalunk. Nekünk oly emberek közt kell élni, kik ellenünkre vannak, s hallgatni értelem s érzés nélküli beszédet. Oh, ha tudná, ha tudná, mily lelkemböl meguntam én mind e nőket, mind e férfiakat! Férfia alávaló, asszonya festett. Ez az egész csillog!) ehaosz terhemre van és nyommaszt. Aztán vesse szemünkre valaki, hogy nem tudunk érzeni, szeretni! De hogy érezzen valamit, hogy szeressen valakit az ember, a hol mindenki csak masára gondol? — Valóban, — monda Leonin zavarral — ott, hol mindenki csak magára gondol, nem lehetséges a szeretet. De én úgy tartom . . . nekem úgy tetszik . . . én meg vagyok győződve . . De hát mért is az embernek csupán magára gondolni? Nem minden ember |annyira romlott! Olyat kell keresni, a ki . . Vannak tüzlelkek, magasztosabbak a többinél. Kell lenni igaz szeretetnek; máskép az élet isten parancsának ellent mondana. Ha azt gondolja a grófn ... ha nagysád azt gondolja, hogy igazi érzés nincs, nem is lehet, úgy csalatkozik. Az álarczos, úgy látszék, csudálkozva iiallgatá az ifjú szavait.Különösnek, szokatlannak tetszett-e beszéde,vagy más, új gondolattal tépelődött elég a hozzá, nagy benső felindulásban látszott lenni. —- Csalódik nagysád — folytatá a tiszt — az életben sok szép van, sok élvezetes. .. Festészet, zene, a lángelme teremtményei, a századok remekei ... Az élet sok széppel kínálkozik.. . Én ugyan fiatal vagyok, mégis sok örvendetest láttam már e földön. De kivált a nők! ... Mi lehet szebb, mint a nő! — A nő — vágott szavába az álarczos — csak addig szép, míg fiatal s tetszik a férfiaknak. A nő bálvány, valameddig kiil- szépsége becset ád neki a világ szemében — ha a szépség oda, leomlik a bálvány, s kineveti önnön imádója; és mi marad aztán? Semmi, semmi! Aztán mégis szidnak bennünket, azt mondják, nem tudunk érzeni, nem szeretni. De nagysádat csak szeretik? kérdé Leonin szorongva. — Nem hiszem, bár sokan bajlódnak vele, hogy szeressenek. Ön nem ismer engem, igy hát őszintén szólhatok — a mi régóta nem történt rajtam . . . Mondom, sokan akarnának szeretni, de én nem hiszek
