Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 6-os doboz
282 még a gróf urfinak sem leend ellene kifogása? De nem szóltam nekik semmit, még jó angyalomnak sem, hadd szerezzen már egyszer Gottfried is valami meglepetést a háznál. Úgy színleltem azért, mintha magam is komoly volnék, s isten bocsássa meg lel kemnek, még gyönyörködtem kétségbeesésükben. (Persze, hogy tudtam, hogy csak holnapig tart.) De hiába, mindenkinek meg van a maga sorsa. Nekem sorsom az, hogy soha se sze rezhessek meglepetést az én jó angyalomnak. Asztalnál ültünk még, mert az én jó angyalom iinnepnaponkint még fekete kávéról is gondoskodik, midőn az ajtó hirtelen nagy robajjal megnyílt s azon Fritz-Max lépett a szobába, s mosolygó arczczal, (mely épen nem volt oly előkelőén büszke mint a reggel) levelet nyújtott át nekem. Átadtam Henriknek, mert neki szólt. Míg Henrik a levelet olvasta, Fritz-Max hirtelen kiosont a szobából, hogy nem sokára négy izmos fogdmeggel térjen vissza, kik egy pompás megy fa-zongorát czipeltek a szobába, s azt mindnyájunk bámulatára a régi helyére álliták. — Első pillanatra fölismertem, — a grófnő zongorája volt. Nagy meglepetésünkben senki sem volt képes egyetlen szót is mondani. Csupán csak Fritz-Maxon nem látszott semmi jele a felindulásnak, s hangja épen nem reszketett midőn Henriktől kérdezé,hogv méltó/tatik-e választ küldeni? Bezzeg reszketett ám a Henriké. Alig M E G L Á T L Meglátlak-e, édes hazám, szabadon? Nem borul-e rám előbb a sirhalom? Míg a lánczot, súlyos lánezod levered. Nem öl-e meg addig a bú. addig a bú engemet? Várni, várni, ily sokáig, oly nehéz . . . Lenne harcz és háború és lenne vész! Lenne vész, mely megtisztítja a leget S elsöpri a porfelhőt és — porfelhőt és szemetet! bírta kirebegni, hogy csókoltatja kezeit a méltóságos grófnőnek, azonnal ott leend. El is ment, s midőn két óra múlva visz- szatért, sírva borult nyakamba. Nem tagadom, miért tagadnám: magam isjsirtam. Hogy ne sírtam volna, mikor az én jó angyalom megcsókolta homlokomat, s azt mondta, hogy ő a legboldogabb nő és anya a világon. Valami az, mikor egy szegény muzsikusnak ilyesmit mondanak! Henriknek most négy órája van naponkint, s minden óráért egy forintot kap. Mi- éift mondjam önöknek, hogy ez órákat a grófnő szerezte? Most már componálhat es- tenkint a mennyit tetszik. Componál is, — mikor nincs meghiva valami nagy társaság- bili. Most egy három felvonásos nagy operán dolgozik. Hej ha én azt valaha a szinpadon megláthatnám! íme tehát Henrik is megkapta karácsom ajándékát. De ki volt az angyal, kitől mind ez eredt ? A büszke tiu(mert ez a hibája még most is meg van ám) azzal kevélykedik, hogy múzsája. Az én jó angyalom könnyes szemekkel a grófnő nevét emlegeti, s a gyermekeknek minden nap imádkozni kell érette. De mind ez engem tévútra nem vezet. Tudom én jól, hogy ez angyal senki sem más, mint az én jó öregem, a mi mindnyájunk angyala Lizett. Az ő imája eszközölte azt, hogy én akkor reggel a Steindllel találkoztam. BALÁZS SÁNDOR. A K - E . . . .? Csak remélni! Csak remélni? Meddig még? Hisz a szívnek a reménység nem elég! A reménység mint az álom szép lehet, De mit ér ha mind a kettő, mind a kettő szétlebeg. — Adjatok bort! Ide vele, hadd iszom! Rég nem ittam, rég nem sirtam, nem bizony, És azóta szivem sokkal nehezebb, Attól tartok fájdalmában, keservében megreped!
