Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 6-os doboz
Beniczky-Bajza Lenke. 87 erre nézve mondok, — folytató nagyon komolyan, de nagyon melegen. Éérdó'leg függesztem reá szememet. Figyeltem, előre elhatározva, hogy minden szavát emlékembe vésem, mert ő volt előttem az ész, okosság, jóság és igazság ideálja! Bármit megígértem volna neki, mert hisz kezdetben minden kedvtelésünknek csak varázsát látjuk, a küzdelem és keserűség rendesen később érkezik. — Ha férfi volnál, — mondá, — másként beszélnék veled, más tanácsokat adnék, mint a hogy másokat adok fivérednek. De nő vagy, s ha egykor csakugyan Írónő lennél, még pedig nemcsak kedv, hanem hivatásból is, úgy hasznát veheted annak, a mit most mondok, ne felejtsd el. Lélekzetemet visszafojtva hallgattam szavait. — Az eszme az adomány, a kivitel a művészet, mondá ő, — s ha Írni akarsz, a fősulyt az alkotásra fektesd. Gondold ki történetedet és alakjaidat jól, mielőtt művedhez kezdenél, legyen az színdarab vagy regény, nehogy tétovázás lássák azokon. A ki készületlenül kezd Írni, az rendesen megoldatlanul végzi be művét. Azután ne keress formákat, ne utánozz senkit, s ha vannak kedvencz Íróid, felejtsd el őket, mikor dolgozol. Az ész szava mellett mindig ott legyen munkáidban a szív melegsége. Így mindig és mindenkire hatni fogsz. . . Szivedből beszélj és szivekhez fogsz szólni. És ha a rideg bíráló nem találja is majd, hogy műveid megütik a mértéket, az, hogy önmagadból Írsz, mesterkéletlenség nélkül, meleg egyszerűséggel mondod el eszméidet, megvesztegeti őt, megnyeri a közönséget, s enyhén fognak munkáidról Ítélni. 0, a szigora kritikus, beszélt nekem igy, talán előérzetében annak, hogy midőn követhetem tanácsait, akkor ő már nem lesz oldalamnál s biztosítani akarta számomra ez irányban a jövőt.-— Azután ne bizd el magad, — folytató melegen. — Ha apró sikereid lennének, szerényen, kitartással igyekezz elnyerni a nagyobbakat. A bírálatokból keresd ki mindig a legjavát, a miből tanulhatsz, és mind annak adj hitelt, a mi jó indulattal van Írva. A dicséretet pedig csak félig hidd el, mert kevés ember szokta az igazat szembe megmondani. Nő iránt pedig mindenki tartózkodóbb. . . . Ezeket mondta ő nekem tizenkét éves koromban. ...» Bajza Lenke jól a szivébe véste atyja tanácsait. Nem beteges képzelődés, nem hiúság, hírvágy, feltűnési viszketeg, — valódi benső ösztön, benső szükség tette Írónővé. Hivatásból lett az, a mi s valószínű, hogy azzá lett volna az élet kevésbbé kedvező körülményei között is. mint a milyenek közé jutott. E körülmények, természetesen, nem kevésbbé kedveztek hajlamának. Még igen fiatalon lön a magyar irodalom körül oly nagy érdemeket szerzett kiadónak, Heckenast Gusztávnak neje, kinek kiadásában jelentek meg első nagyobb, önálló müvei, melyek Írói nevét megalapították. Irodalmi munkásságának zöme és java azonban arra az időszakra esik, midőn mint Beniczky Ferencz volt főispán, most belügyminiszteri államtitkár neje olyan társaskörnek lön ünnepelt központja, mely még inkább közelébe hozta a megfigyelésre méltó, irodalmi földolgozásra kínálkozó helyzeteket és alakokat. Beniczky-Bajza Lenke, noha Írónői regisztere kiterjed a népiesre is, főképen mégis a magasabb társadalmi osztályokban, a főúri körökben, a szalonokban keresi a maga tárgyait, melyeket éles megfigyeléssel, helyes jellemzéssel, jól kivehető körvonalokban, s többnyire érdekesen kigondolt mese szövegében vezet az olvasó elé. [ Ismeri az életnek azt a körét, melyből motívumait, inspiráczióit meríti, s ez biztosan kalauzolja és megvédi attól, hogy a képzelet által a valószínűtlenségek régióiba ragadtassa magát. Ez teszi igen sok alakját érdekessé és élethűvé. Viszont sokkal több benne a fantázia, semhogy az élet jelenségeinek a hűség kedvéért egyszerű lernáso- lójává sülyedjen. Helyes középutat tud tartani a kettő között s különösen később irt műveiben már tárgyai között is sokkal válogatósabb s nem mindent talál irodalmi földolgozásra alkalmasnak, a mi netaláni viszonylagos érdekessége mellett is köznapi. Irodalmi munkássága többnyire társadalmi kérdések körül forog, de nála az irányzatosság nem nyomul előtérbe, komoly képű, tudományosságot szenvelgő fejtegetésekbe nem bocsátkozik, magából a fölvett meséből adja meg a fölvetett problémára a legtöbbször helyes feleletet. Nem hódol annak az iránynak, mely a regényt az ember természetrajzának hirdeti s mely száműzi czéljai közül az olvasó szórakoztatását s a képzeletnek az irodalmi alkotás terén alig enged valami szerepet. Az életet festi s ennyiben reális, de távol van attól, hogy a mai értelemben «reá- lisztikus» legyen. De megfordítva, a franczia tárczaregények legtöbb íróját sem követi, kik élükre állított helyzetek, mesterkélten szőtt bonyodalmak s erőszakos megoldás által akarnak kárpótlást nyújtani a lélektani botlásokért, a valószínűtlenségekért s a való élet ismeretének hiányáért. A részletező leírás divatos mesterségéhez sem folyamodik, közbeszurt , reflexiókkal nem szakítja meg a cselekvény fonalát; alakjai sokszor minden körűiményes bemutatás nélkül jelennek meg előttünk, — de találékonysága mindig tud teremteni számukra olyan helyzeteket, melyek egyéniségüket jellemzően állítják elénk. Lépten- nyomon látjuk, hogy az írónő nem könyvekből sajátította el az irói mesterséget, hanem tanítója az élet vala.
