Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 6-os doboz
8* Bajza József kiadatlan kézirataiból. Schedeltöl tegnap kaptam levelet. írja, hogy Kisfaludy elmene Pestről, mert atyja a’ múlt hónap 26-dikán meghalálozott korának 90-d. évéhen és csak April 5-d. fog visszatérni. A’ mi tisztelve szeretett Károlvunk helyheztetóse most uj fordulatot veend, melynek literaturánkba is nagy befolyása fog lenni, mert ő szép birtokban fog succedálni a’ meghalt öreg után. Kazinczy Májusra váratik Pestre. Kovacsóczy nem tudom mi kinézéssel Bécsbe megyen. Én tegnap érkeztem meg egy heti utazás után a Bátyám — Földváryval Déva-Arányáról, hol három repositiója volt. Ha el nem volnék foglalva levelem hosszabbra terjedne, de igy csak azon dalt közlöm veled, mivel megígértem volt, mellyet Kisfaludy az Aurorába fel nem veve. Emlékezések. Midőn az est’ bíbor piránya Szelíd végbúcsúval köszönt, ’S keblébe int a’ völgy magánya, Beád emlékezem, te Szent! Ha távol csillagom sötétül, Felém arczid tündöklenek, Tekinteted' tava«zszinétül Mosolygnak a’ kietlenek. Gyakorta bolygom szívvirúlva A hely’ kies tájékait, Hol mennymalaszttal rám simulva : «Tiéd# rebegték ajkaid. Még ott a’ tó, a' hattvuferdő, Hol tündérnek festett a víz, ’S az a’ kedvelt kis jávorerdő, Az a’ ezivvonzó paradíz. Most is nyugkéjt leng ott a béke, Balzamlehellők a’ szelek ; De szent szerelmünk’ bájvidéke Pusztán gyászolva csendeleg. A frigy szétt van, mellyet kötöttünk — Ellenzék felsőbb végzetek! Te messze vándorolsz — közöttünk Hegyek, lapályok, tengerek! Minden tájban körül ragyogdal A’ pásztoróra’ kelleme, Midőn aj kidről rezge a’dal S fülelt az éjnek szelleme. Hang, hang után elhalva szűne, Az elválás-percz suttoga; ’S egy ismeretlen honba tűne Az egyesület’ csillaga. Viszonlátás ! egek’ leánya! Derengsz-e még egykor nekünk ? Melly perez, ah, melly vidék’ viránya Lesz eggyesítő édenünk! ? A’ vég előtti (penultimus) versszaknak két első és a’ 4-dik versszaknak második verse meg- jobbíthatatlan rósz. Közöld gondolatidat felőle velem és közölj munkáidból is. Élj szerencsésen, ölellek! A’jövőGralis gyűléskor, melly April 11 -d.leend, lesz szerencsém veled öszve-jöhetni. * * * Bajzának e jelen költeménye ily alakban még teljesen ismeretlen. Mint ívja, a Kisfaludy «Aurórá»- jába szánta, de Kisfaludy nem vette föl. Bajza maga is érezte, hogy egy pár sor «megjobbíthatatlan rósz» benne, s azért az egészet újra átdolgozta s az új átdolgozás azután meg is jelent összegyűjtött műveiben «Emlékezés» czímmel. Az itt közölt ismeretlen költemény tehát a már ismeretesnek első kidolgozása, de \ még nagyon is magán hordja annak a szétfolyó, légben úszó, minden realismustól szigorúan tartózkodó í stílnek minden vonását, a melynek eleinte Bajza is egyik képviselője volt. De másfelől rendkívül jellemző a költő fogalmazási módjára nézve. A részletes ösz- szehasonlításból ki fog tűnni, hogy az itt közölt költemény és a már ismeretes «Emlékezés» Írása közt mennyit változott Bajza ízlése; hogy kezdett szakítani avval az iránynyal, a melynek ifjú korában Kazinczy és a német költők hatása alatt harezosává szegődött. De másfelől az is kitetszik, hogy a kritikus a költőben sem tagadta meg magát; a költemény eszméjét megtartó, csakhogy egészen új mezbe öltöztette s csupán az új kidolgozásban vette föl összegyűjtött művei közé. Az itt közlött költemény tehát leginkább irodalomtörténeti fontosságú s némi világot vet Bajza Írói jellemére. Összehasonlítás végett im itt közöljük I a költeményt abban az alakban is, a mint az Bajza j összegyűjtött költeményeiben megjelent: Emlékezés. Midőn az est bibor-sugára Búcsúzva száll a kék hegyen, S elcsendesül a völgy magánya, Kedves! reád emlékezem. Magamba’ bolygom néma búval A forrás tündér-partjait, Hol édesen reám simulva. «Tiéd» — rebegték ajkaid. Most is vigan zug ott a csermely, Balzamlehellők a szelek: De a titkok tanúvidéke Pusztán gyászolva csendeleg. Az édes kínos őszi alkonyt Bájával újra élem én, Midőn dalod szívrázva zenge A hársak csendes éjjelén. Hang hang után szelíden elhalt, Ütött az óra rémesen, S szerelmi csillagunk leszálla Viharsötétes fellegen. Könvek gördültek szép szemedből, Beszketve nyúlt felém kezed, És elválánk némán zokogva, És szívünk mélyen vérezett. Viszontlátás, egek leánya! Feltűnsz-e még egykor nekünk? Mely óra, ah! mely föld vidéke Lesz egyesítő édenünk?
