Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 1-es doboz
2 1935 január 24 Felmentették a csalás vádja alól, Pereskedő házastársak a bíróság előtt. A múlt év október 13 án délelőtt egv autó á'lt me*; Kiss Ferenc nyugalmazott városi tisztviselő haza előtt. A kocsiból kilépő két féifi kis csomaggal Kissékct kereste. A tulaj donos azonban éppen nem volt odahaza Kisnének aztán bemutatkozott Berkovics István, mint a Tisza-szálló londinerje, Rozenthü Tibort ped g mint egy — magyarul nem is tudó — artgol szövőinagykereskedőt mutatta be A vád szerint eimodotta Berkovics, hogy angol kollegája Budapesten vo*t kiáüiiani, a határon azonban nem lehet az “eredeti angol szöveteket“ kivinni s igy mcst kénytele nek azokat olcsó áron igy eladó gatni. Valuta nehézségek miatt azonban szívesebben elfogadnak tört ékszereket. Kissné — bár eleinte semmi szán déka nem volt vásárolni — előhozott egy arany óraláncot cserébe, — nehogy elszalassza a ntka alkalmat, A debreceni vasutas műkedvelők előadására szombaton este zsúfolásig megtelt a Millennium mozih.- lyisége. Az előadás nagy te szést aratott. Szinrekeiült Erdélyi Mihály: ,Fehérvári huszárok" cin ü 3 felvo- násos operettje. A jól sikerült előadás minden egyes jelenetét a hallgatóság hosszá tapsv harral hono rálta Több számot meg kellett is- mételniök a szereplőknek. Különösen nagy sikere volt az tigvefoeyo't pa- puc>hös báró Pipere Zénó alakító jának. De teljes élethűen volt a szerelmes parasztlegeny, G*csay Pista megszemélycsitóje is Erdélyi Mancika bájosan alakito'ta a szerelmes kislányt, aki képes bevonuló szerelmét álruhában követni még a ka tzárnyába is. Kár, hogy különösen a hölgy szereplők hangja gyenge volt, A táncszámok mar jobban sikerültek. amikor ered-ti angol szövetet vehet angol gyárostól, — s megvett 3 mé’er szövetet. Később jöttek csak rá, hogy a szövet közön't ges olC'ó minőségű magvar pamutszövet. Be>kovics litvánt p dg hiába keresték a Tisza szálló ban, ne n ismerte senki. Kiss Ferenc aztán feljelentette a szövet aiusokat. igy került az ügy kedden délelőtt a kir, járásbíróság elé. A vádlottak tagadták bűnössé gü<et még Kissné terhelő vallomá sa dacara is. A csereképen adott láncot a járás- bíróság szakértővel vizsgáltatta meg. aki eskü alatt jH-mette ki, hogy a lánc nem ér 70 pengőt — mint ah"gy azt Kiss Ferenc állította, hanem csak 32 pengőt. A jírásbirós g azu'án meghozta itélcé, amely szerint a vádlottakat a csalás vétségének vádja alól felmentette Az ügyész fellebbezett. Előadás után az egybegyült közönség, a debreceniekkel együtt vi dam hangulatban táncolta át az éj s/akat. — A Damjanihc Bajtársi Törzs a Tisza Szállóban január 26 án. szombaton este fél tíz órakor mű soros Törzstábon rendez, melyre a patrónusokat és d >minusokat baj tarsi szeretet el meghívja a törz-fő nök'ég Műsor; Megnyitó, tartja dr. Rományi Sándor dotmnus törzsfő. Ács K Imán szaval Vigh Lázló: Cselló szóló, zongorakisérettel. Pndhradszkv Aurál Ady verseket szaval v>ziiágyi Károly magyar nótákat énekel. Hirdessen lapunkban. Turcsányi Pál nem épen jó házas- életet él. Gyakran megesik, hogy vagy az asszony hagyja ott a férfit vagy fordítva. De ha együtt vannak akkor is napirenden torzsalkodnak. A vádirat szerint december 4 én is egy kisebb fajta összeverekedés volt a békétlen házaspár között. A tettlegességek közepette Turcsányi azzal fenyegette meg feleségét *— a vádirat szerint, — hogy felakasztja HÍREK — Kiss Qábor megtartotta székfoglalóját a Gárdonyi Irodalmi Társaságban. Beszámoltunk már arról, hogy varosunk kiváló poétáját, Kiss Gábort a Gárdonyi Irodalmi Társaság rendes tagjává választották. Az ünnepélyes székfoglalót szombaton, folyó hó 19 én tartotta meg a budapesti Tanítók Házában nyilvános ülés kereteben. A kiválóan szép költemények, amelyeket a jeles költő felolvasott, nagy tetszést váltottak ki a Társaság meg jelent tagjaiból, — Aranylakodalom. Schriffter Ferenc ny posta és tavirda vonal- felügyelő és neje Kovács Mária folyó hó 25-án ünnepük meg házasságuk 50 éves fordulóját. Az évfordu'ó alkalmával nur eddig is sokan keresték fel a házaspárt jókívánságaikkal. — Egyházközségi vacsora. A róm. ka h. Egyházközség k pviselö- testülete a szokásos havi vacsoráját folyó hó 21-én, hétfőn este 8 órakor tartotta meg a Katolikus Kör helyi ségében, A vezetőség s a képviselőtestület tagjai nagy számban jöttek össze a vacsorán, amelynek folyamán Császi Ferenc dr. elnök a betegen fekvő Kiss Ernő dr. üdvözletét tolmácsolta, majd beszéde további során örömének adott kifejezést, hogy azok az elgondolások és cél- kitűzések, amelyeket a havi fesztelen összejövetelek ú ján kívántak megvalósítani, nagv vonásokban máris valóra váltak és bizonyara a további eredmények se maradnak el A megjelent tagok a késő esti órákig maradtak együtt. — Falopásért 10 pengő. A Szolnok — törökszentmiklósi országút mellöl 5 mázsányi fit lop ak Pásztor István, Gulyás József és Guyás Sándor szolnoki lakósok tíaky kir. jarásbiró a vádlottakat 10—10 pengő, pénzbüntetésre Ítélte. Bch íjthatatlanság eseten 2—l napi elzárásra változtatható. — Feto -zlatta a rendőrség az „Egyetérté-i Kór" tisztújító közgyűlését. Folyó hó 20-an, vasárnap délután 3 órára volt ki űzve az „Egyetértési Kör“ évi tisz újuó kő/- gyű ese, amelyre rendkívül nagy szambán vonultak fel a szolnoki gazdálkodók, P Kovács Ferenc elnök nyitotta meg a közgyűlést, majd a különböző jelentések elö'er jesztése u áii került vol ia a sor a tisztújítóra. A korelnök kijelölése során azonban a szemben a ló hi vatalos és elenzeki csoportok között ellentét támadt, amely olyan nagy kavarodást váltott k|f hogy I mar csaknem tettleges-égig fokozó j dóit. A jelenlévő dr Divenyi Béla rendörfogalmazó azonban feloszlatta a kö gyű'ést s igy elejét vette annak, hogy az ellentétek tettleges seggel nyerjenek elintézést A gazdák ezután szétoszlottak, de mint a gerendára Felesége e miatt feljelentette harcias férj-u. Az ügyet kedd n délelőtt tárgyalta Mokry járásbirósági elnök. A kir. járásbíróság bűnösnek mondU ki Turcsányi Pál vádlottat közcsend elleni kihágás címén s ezért 15 pengő pénzbüntetésre ítélte, ellenben fölmentette a beC'ületsertés és könnyű testisértés vádja alól. Az ítélet jogerős. halijuk, mind a két csoport újult erővel készülődik a következő közgyűlésre. — Szülői értekezlet a „Constantin“ iskolában. A „Constantin* iskolában folyó hó 2i-en dé után 4 órakor szülői értekezletet tariO'tak# amelyen a szülők zsúfolásig megtöltötték az iskola nagytermét, Az értekezletet Magyarv Aloert igazgató nyi'otta meg. Beszédében vázolta a szülői ér'ekezletek cdját, majd megjelölte azokat a módozatokat, amelyekkel meg lehet ten m eni az isko'á* ég a szülői ház közötti kapcsolatot. Utána Elek István dr. v. tisztifőor- vos tartotta meg előadását Rámutatott arra a nagy veszedelemre, amely az „egyke“ és az „egyse* rév-n fenyegeti a nemzetet. A após tudásrí. és nagy felkészültségre valló beszédében a statisztikai adatok egész tömegét sorakoztatta fel annak igazolására, hogy a gyermekáldás mes 'erséges megakadálvozá«a létalapjában támadja meg a nemzetet, mig a bö gyermekáldás erőssé és hatalmassá teszi a nemzetet. Ez u ébbi igazolására Olaszországot é^ Japánt állította oda pé daként. A nívós előadás nagy tetszést váltott ki a hallgatóságból Ezután a szülők az osztályvezetőkhöz fordultak, akik a tanulókról adták meg a szükséges felvilágosításokat. Ön is vásároljon ÚJLAKI l I KALMAN dlvatáruházíban Baross utca 22 sz m a „TAKARÉKOSSÁGI, bevásárlási hely szolid és pontos kiszolgálásban lesz része! Millennium Mozgó Vasárnap, jan. 27-en 3,5,7 ura Elejétől végig káprázatos színekben pompázó filmszenzáció Kacagó tarka tavasz E t megelőzi Régi dal Magyary István mázoló mester | Szolnok, Wlárn-utca 23. szám. ■ E'vát al e szíkmabt v gó mindenféle mázol isi S munkákat. Épület, bútor és falaknak olaj mázolásait Ü a legegysze.floötói a legfinomabb kivitelig. '% Pontot ét jó munka I Szolid áraki x? Áraj inlanal díjtalanul szolgá ok. MEGHÍVÓ. A Szolnoki Keresztény Gazd.- és Szociális Párt folyó hó 27-én (vasárnap) délutsn 4 órakor töária-utcai saját helyiségében évi rendes közgyűlést tart, melyTe a párt tagjait szeretettel meghívja az ELNÖKSÉG TÁRGYSOROZAT: 4. A számvizsgálóbi- zo'tság jel ntése s a felmentvény megadása. 1. Elnöki megnyitó. 2. Titkári jelentés. 3L Pénztári jelentés. 5. Tisztujitás, 6. Esetleges inditvá- ványok. Debreceni műkedvelők szolnoki sikere.