Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 1-es doboz

12

MAGYAR VILÁG

sem tudom, miért nem gondolja meg minden ember, mikor érzéseit vagy gondolatait irodalmi alkotássá akarja formálni, hogy tőle lelkének legszebb kincseit várják és neki nincs joga embertársai lelkének be- piszkítására és megrontására. Végtére is írni ugyan mindent szabad, de aki tollat fog kezébe, annak tudnia kell, hogy csak annak az irodalmi alkotásnak van igazában jogosultsága, amely másoknak lelki gyönyörűséget, vagy gazdagodást szerez.

Ezen a téren különben az olvasók legalább is annyit vétkeznek, mint az írók. Mert lehet, hogy egy beteg ember talán öntudatlanul és akaratlanul sugározza ki a fertőző kór bacillusait, de a józan ember kerüli a fertőzést és óvja magát tőle. Ha a rosszle- vegőjü irodalmi termékeket mindenki mellőzné és megvetné, lassankint nem akadna író, aki beteg lelke romlott érzéseit és rontó elgondolásait mások elé tárná. Mert a beteg irodalmi alkotások a társadalom egészségét támadják meg. Ezért az én meggyőződésem szériát, az irodalom alacsonyszinvonalú termékekkel való megfertőzése nem egyéni) tetszés dolga, hanem a legkomolyabb közérdek.

Az irodalmi alkotásokat különben három csoportba sorolhatjuk.

Az elsőbe azok tartoznak, amelyek a tudást, a tökéletesedést, az Ízlést, a közművelődést és az erkölcsi életet, ha csak egy lépéssel is, előbbre viszik. Ezek jelzik az élet és a történelem országutján a haladást. Ezek a teremtő géniuszok munkái, amelyek egy évszázadban egyszer-kétszer ha felbukkannak. Kincsek, amelyek az emberi lélek teremtő erőinek rejtekeiből törnek elő. Kincsek, amelyek mindenkire nézve lelki gazdagodást és haladást kamatoznak. Kincsek, amelyek értéküket sohasem vesztik el, sőt a múló századok váltakozásaiban csak patinát kapnak.

A második csoportba azok sorozhatok, amelyek a tudomány eredményeinek, az erkölcs törvényeinek, az élet igazságainak és tanulságainak népszerűsítését szolgálják. Ezekben kimívelt, gazdag lélek osztogat a maga kincseiből értékeket, szépségeket, zsongitó álmokat, vigasztaló reménységeket, tiszta örömöket, emelkedett meglátásokat. Ezek alkotják az irodalom zömét. Ez az a törzs, melyből virágos és gyümölcsös ágak, az élet perzselő napsugarai és ostromló zivatarai ellen védelmet nyújtó, árnyékos lombok hajtanak ki. Ezek gyökerei egy önmagával összhangzatos lélek nemes elgondolásainak és tisztult érzéseinek mélységeiből szívják a termelő erőt. Ezek válnak lélekből lélekké.

A harmadik csoportba azok az irodalmi termékek tartoznak amelyek meg nem tisztult lélek hirtelen támadt és gyorsan elmúló buborékai, ösztönös érzések uralma alá nyűgözött szív salakos kitörései. Ezeket nem magasban szárnyaló eszmények, nem a szépség és az igazság géniuszától megilletett lélek, hanem az átvonuló benyomásokkal és változó hangulatokkal telitett szív szülte világra. Ezért nem tudnak senkit gazdagabbá tenni. Mert gazdagítani csak értékkel lehet.

Ebből folyólag újabban mindjobban divattá válik az a kétes értékű, sokszor nagyon is veszedelmes szokás, hogy az írók pillanatképeket vetnek papírra. Hát igaz, hogy a görögök mondája'szerint, a tudomány és a művészet istennője, Paliasz Athéné, hirtelen és teljes fegyverzettel pattant bele a világba. Ámde ő a világok urának a fejéből pattant ki és egy mindent

átfogó hatalmas lélek fegyverezte fel előbb láthatatlanul. A kiforratlan és még a termelő lélekre nézve is idétlen szellemi csemete azonban olyan, mint a koraszülött: nem szabad a levegőre vinni. Csak a teljesen megérett gyümölcs nyújt élvezetet és szolgálhat táplálékul. Az értékes alkotások nem születnek olyan könnyen, mint ahogy némelyik író gondolja. Mindenért meg kell kissé szenvedni, de legalább is meg kell dolgozni, mert sem a természet, sem a lélek világában nem adnak ingyen semmit. Az igazán értékes alkotásokat a lélek is úgy szüli meg, mint a kagyló az igazgyöngyöt, A hamis gyöngyöt ellenben mesteremberek faragják, de nem is valók egyébre, mint a világ ámítására.

A futó benyomások és a komoly átérzésen meg nem szűrt hangulatok irodalma különben olyan, mint a pongyola, melyben az ember legfőlebb csak otthon mutatkozhatik, A kulturált ember önmagával szemben uralmat és tartózkodást, másokkal szemben pedig kíméletet gyakorol Ezért nem értem én a mai társadalom és a mai irodalom mezítelenségeit Mindkettőnek beteg az ízlése. Mert az irodalom számára az anyagot a társadalom élete, érzésvilága, erköleje és gondolkodása szolgáltatja s viszont a társadalom életét, ízlését, erkölcsét és szokásait az irodalom tereli helyes vagy helytelen mederbe.

Ha egy városba bemegyünk, elsősorban a kirakatok ötlenek szemünkbe. És ezekből a kirakatokból nyerjük az első benyomásokat annak a városnak jólétéről, Ízléséről, szokásairól, igényeiről és kultúrájáról. Az irodalom a lelki élet kirakata. Ezért nem tekinthető magánügynek az, hogy mit írjunk és mit hozzunk nyilvánosságra. Az irodalom minden ágában a legkomolyabb és legjelentősebb közügyek egyike, amelyek mindennemű megnyilvánulását komoly, öntudatos és igazán művelt emberekből álló szervezeteknek kellene irányítani.

Erre annál nagyobb szükség volna, mert egy mételyes és mérgező levegőjű irodalom a társadalom és a nemzet létét, életét, sőt a tisztességét és a jellemét is veszedelembe sodorja. Mert a nemzet és annak társadalma nem pusztán csak az egy területen azonos törvények keretei közt élő emberek politikai közössége. Nem is csak az azonos nyelven beszélőknek, vagy az azonos fajhoz tartozóknak történelmi egysége. A nemzet és annak társadalma igazában véve olyan emberek közössége, akik azonos lelkiség birtokosai, akiknek gondolkodását azonos történelmi hagyományok alapozták meg és egyazonos szellem irányítja. A nemzet azok közössége, akik a közös múlt dicsőségéből és fájdalmaiból, örömeiből és bánataiból, valóságaiból és álmaiból szövögetik a közös jövendő céltüzéseit és reménységeit. A nemzetet és annak társadalmát érzéseknek, elgondolásoknak, lelkiségnek és hangulatoknak sokszor alig elemezhető bensőséges titkai fűzik egésszé. Mert nem csak a nyelvében, nem is csak a fajiságában, hanem inkább és valósággal az emlékeiben, hagyományaiban, történelmileg felismert és szolgált hivatásában, erkölcseiben, érzéseiben és lelki sajátosságaiban él a nemzet.

Az irodalom minden nemzetre nézve csak akkor érték igazán, ha a nemzet lelkiségét szólaltatja meg, sőt erősiti és emeli. A nemzeti élet hagyományokon, átéléseken, közös örömökön és szenvedéseken és közös céltüzéseken épül fel és áll. Minden irodalomnak igazi becsét és egyúttal egyéni zamatát is a nemzeti élettel való bensőséges összeforrás adja meg. Ha