Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 1-es doboz

4

ff 5 B-í AP

1924. február 17., vasárnap.

vagy épen javítson a törvényjavaslatokon, mely igy csak felelősséget vállal oly alkotásban, mely alapjában rossz és elvetendő. Még Irányi reformjavaslatait se nézték szimpathiával, s hibáztatták azt a néhány fiatalabb társukat, aki az ő soraikból részletekbe ható érvekkel támadta a kormány javaslatait.

De hajh! Az ő idejök is lejárt. Elmentek szép csendesen a nagy útra, honnan nem tért meg soha utazó. Helyükbe fiatalok kerültek, akik függetlenségiek voltak ugyan, de más volt a világfclíogásuk. Már az 1878-iki választások alkalmával is sokan jöttek be ilyenek a képviselőházba. Még többen 1881-ben. (E „fiatalok“ közül én magam egyedül vagyok már az élők sorjából.) Megváltozott a párt többségének a felfogása. A negáció teréről át kellett térni néhány év alatt a cselekvő politikára. El kellett fogadni Irányi programmját. Az európai doktrínák szószólója lett pártvezérré. Eoi'.sy Pál.

VASART’AP.

Hazugság.

Múlt éjszaka fölébredtem. A szobában csönd volt. De nem olyan csönd, mint egyébkor. Ütöórám, mely a hálószoba szekrényén ketyegett, megállt. TJgy látszik, a csöndet is csak az ö nesze tudta barátságossá tenni, mint a mécs derengése a homályt.

Álmomban hallottam, hogy nem jár és később láttam is. Múló rosszulléí, gondoltam. De nem bírtam elaludni, izgatott az ájult tárgy közelemben, fölkeltem. Sokáig babráltam vele, míg megindítottam.

Ismét hallottam ketyegését és boldogan szende- redtem el. Reggel.első pillantásom őneki szólt.

— Jó reggelt, — köszöntöttek mutatói, — de elaludtunk. Már egy óra.

Sietve feiöltözködtem, szemrehányást téve magamnak a lustaságom miatt s már ebédet akartam rendelni, mikor láttam, hogy a többiek még nincsenek fönn és a házmesterek az uccán söprik a havat.

Zsebórámra pillantottam. Alig múlt nyolc. Erre az ütöóra elé léptem, hogy szembesítsem vele.

— Igen, — ismételte nem kellemetlen, de szemtelen hangján, — már egy óra.

Él-ámultam. Csak most vettem észre, hogy tudnak hazudni az órák. A nők kitünően hazudnak. De az órák még jobban. Ezek nem sápadnak el, még szemük se rebben, becsületes arccal mondják azt, ami nem igaz.

Ettől kezdve figyelni kezdtem. Vége-le tovább a maga munkáját azzal a buta, alamuszi kötelességtudással, mely az órák tulajdonsága. Nekem azonban nem volt többé nyugalmam. Minden tiz percben fölugrottam, hogy ellenőrizzem. Rettenetesnek tetszett a gondolat, hogy szobám tiszta levegőjét bemocsko- sitja a hazugság.

— Miért hazudsz?— kérdeztem tőle szelíden.

ő azonban nem felelt. Eleinte barátságosan

igazmondásra próbáltam szoktatni. Házilag kezeltem. Minthogy maga nem tudott járni, ujjammal, mint holmi pirinyó mankóval, óvatosan igazítottam a helyes ösvényre, napjában többször. Úgy rémlett, engedelmeskedett is. Már nem nagyon hazudott, csak füllentett. De mihelyt kitettem a házból a lábam s később beléptem és gyanakodva, váratlanul meggyujtottam a villanyt, szörnyű dolgot tapasztaltam. Az ütöóra távollétemben vadul élt bűnös szenvedélyének.

— De hiszen jól jár, — vigasztaltak délben, — itt is tizenkét óra.

Ián azonban tudtam, mi történt. Az alattomos óra délben következetesen éjfélt és éjfélkor delet mutatott. Most már szakítottam eddigi módszeremmel, elhatároztam, hogy nem kegyelmezek neki mindaddig, mig be nem vallja az igazságot s kíméletlenül csavartam mutatóit, le és fői, előre és hátra, úgy hogy sirt és jajgatott.

— Vagy te, — kiáltottam, — vagy én.

Erélyes nevelésem szépen haladt és kitűnő

eredménnyel kecsegtetett volna, ha közbe nem jön valami. Ma hajnalban különös hörgő zaj ütötte meg a fülem, aztán némaság borult mindenre.

Kiugrottam az ágyból. Két mutatóját halálos mozdulattal vetette szét a fezámlapon.

Mit kell ilyenkor teiini? Ha valaki meghal, akkor megállítják az órát. De ha az óra meghal, akkor nem tudom mit szokás művelni. Ösztön szerűen hozzányúltam. Már egészen hideg volt. De végre minden tárgy hideg.

Lehorgasztott fejjel álltam előtte, sokáig bámultam. Szegény, nagyon hasonlított egy emberhez. Mig élt, addig hazudott. De most már nem élt és nem hazudott többé. Kosztolányi Dezső.

Egy diplomata megjegyzései.

A háború előzményeit megvilágító diplomáciai okmányok közzététele tanulságos a jövőre nézve is, de csak az esetben, ha kritikával olvassuk és nem tévesztjük el szem elöl, hogy a beállítás mindig egyoldalú. Ismeretes, hogy a kormányok időnként nekibuzdulnak és egy-egy nagyobb, több ország közvéleményét élénken foglalkoztató diplomáciai akció lejártakor közzéteszik az idevágó követi jelentéseket, jegyzékváltásokat, szóval egy-egy kérdés diplomáciai okmánytárát. Ezek az úgynevezett piros, sárga, zöld, kék könyvek, melyeket nemzetenkint a boríték színéről neveznek el. Az ilyen kiadmányok értéke azonban nagyon is relativ; céljuk mindig az önigazolás és összeállításuk tendenciózus. Ha direkt meghamisítások nem is fordulnak elő, tény az, hogy sokat elhallgatnak, sokat csiszolnak és enyhítenek.. De ev-természetes, sőt helyes is, ha a eél, melynek kedvéért a titkos akciókat nem tárják a maguk teljes mezítelenségében a világ elé, az ország vitális érdeke. Udvariasságból esetleg más érdekelt országok kormányait is 1 megkérdik, illetve a nyilvánosságra hozáshoz j hozzájárulásukat kikérik; az illető kormányok 1 viszont, ha az akció még nem az ö uralmuk idején játszódott le, azon már visszavonult kormány tagjainak is előzetesen bemutatják, kik a kérdéses időben az ország ügyeit vezették.

Ez a hivatalos diplomáciai publikációk technikája, mely egyben magyarázatul szolgál a Lloyd George-féle konfliktushoz is, melynek története épen az volt, hogy a francia kormány pub- ; likálni óhajtván néhány a versaillesi béke elöz- j ményeit megvilágító okmányt, ehhez kikérte a ' Macdonald-kormány hozzájárulását, amely viugy érezte, mintha valaki kopogtatna az ablakon. Oh, ha jönne valaki érte és hívná, hogy valami nagy és szép dolgot vigyen véghez és uj útra terelje az emberiséget és szétüssön a gonoszok között!

De csönd volt. Nem hívta senki Nem tudta senki, hogy ö mire készül. Nem tehetett semmit. Csak a kis balta volt a kezében és előtte a makacs, kemény, görcsös tüskék, amiket forgácsnak kell összevágnia, mert az anyja nem birt velük.

Fölemelte a baltácskát és közéjük csapott teljes erővel, egyszer, kétszer. Sokszor.

Lassan sötétedett a konyhában. Az alacsony utca egyre jobban elfeküdt. A takaréktüzhely hasa- dékain kicsapott a fény, föl akart nyúlni a mennyezetre, de nem birt. Vissza-visszahanyatlott s végre is a padlóra esett. Ott furcsa szörnyeket, ijesztő arcéleket formált magából s egyre közelebb táncolt Boldizsárhoz.

De a fiú nem törődött vele. Vágta a forgácsot minden erejével és karjának árnyéka óriási volt a falon, a szerteugró fehér szilánkok közé. Lihegett és a fogait összeszoritotta és szeretett volna nevetni és kiabálni. Óriás volt, hős, hadvezér és fejedelem, aki uralkodik, rendet teremt és szétüt a népek között.

Végre elkészült. Fáradtan és elégedetten fölállt. Nagyot lélekzett. Ledobta a baltát. Aztán megtörülte a homlokát, a haját oldalt simította, elvette a kávéját a tűzhely széléről s leült vele az ablakdeszkára. Az árnyéka most egyszerre összehuzódott. Kicsi lett egészen.

— Ejnye, hogy az ördög vigye el, — mondta egyszerre teli szájjal, — még nem tudom holnapra a fizikát.

— Na, csak tanuld meg, — morgott az apja. Az asszony pedig fölállt s kezdte szedegetni a forgácsot a kötényébe, hogy a kemence mellé rakja s jól megszáradjon, mielőtt alágyujt vele a nagymosáshoz.

M Hafbs&urgok (28) tragédiáid.- Intimiteísok az utoiső Habsburgodról. ívta: Sávó Mai* gut ti Miéért

ny. altábornagy, volt császári és királyi főhadsegéd

Egyedül jogosított kiadás.

Május végén Conrád tervei alapján, amelyet osztrák-magyar és német csapatokkal Mackensen hajtott végre, a központi hatalmak áttörték az orosz frontot s ezzel megnyílt az útja egész sereg nagyszerű sikernek, amely a szövetségeseket nemcsak Przemysl és Lemberg birtokába helyezte vissza, hanem a kezükbe juttatta a hatalmasan meger ö-siiett Varsó és Ivángorod után Brest Litowskot is, amely fő központja volt az orosz eilentállásnak. E győzelmek révén egész Lengyelország az osztrákok és németek kezébe esett, erről az oldalról tehát hosszú időre nem kellett meglepetésektől tartani.

Ami pedig az olasz előnyomulást illeti, az elmaradt. A császári csapatok minden dicsérő szó fölött álló bátorsággal álltak az ellenség nyomásának ellent, ami tekintettel nagy számbeli kisebbségükre. nem volt csekély vállalkozás.

Az öreg uralkodó pesszimizmusát igy látszólag minden oldalról megcáfolták az események. Mindezek a sikerek azonban nem részegiietlék meg és nem veszítették el vele a higgadt ítéletét. Sőt mindenek dacára, továbbra is állhatatosan megmaradt a pesz- szimizmusában. Ki találja ki, mit mondott Lemberg visszafoglalásának a hírére? Megelégedett ennek a kijelentésével:

— Nagyszerű, fenséges dologi De kell venni a kalapot ez előtt a siker előtt, de ne felejtsük el: még

szűnt udvariassági aktusból bemutatta azokat a béketárgyalás idején az akkori angol kormány élén állott Lloyd Georgenak, ki azonban észervé- teleit nem a Foreign Oíficenak tette meg, hanem egy — újságírónak. Hogy ki volt indiszkrétebb, Lloyd .George vagy az újságíró, ezt ne bolygassuk.

Ha szem előtt tartjuk az ilyen publikációk létrejöttének körülményeit, mindjárt nagyobb óvatossággal fogjuk tartalmukat kezelni. Ismeretes, hogy a világháború folyamán a legtöbb állam közzétette a saját hadüzeneteit megelőző akciók diplomáciai iratait, és mindegyik kormány napnál fényesebben beigazolta, hogy ö nem akarta a háborút és a következményeket előre látta! Azonban az antantállamok legtöbbje egy füst alatt betiltotta az ellenséges államok színe? könyveinek lefordítását és terjesztését, vagyis más szóval, féltette saját védekező okmánygyüjte- ményének hatását, melyet az érem másik oldalának megvilágítása kétségtelenül lerontott volna.

Ausztria-Magyarország e tekintetben dicséretes, vagy egy más nézőpontból itólve, sajnála tos kivétel volt: még a háború első felében történt. hogy a magyar szocialista párt egy-két tagját felküldötte Becsbe, hogy a közös külügyminisztérium engedélyét kikérjék az antaníállamok színes könyveinek magyarra való fordításához és publikálásához. Ezt az engedélyt megkaptál avval a feltétellel, ha az olvasó figyelmét vezető liplyen, szembeötlő formában felhívják arra hogy ezen közlemények a velünk háborúban álló, ellenséges államok ellenünk irányuló ten denciózus müvei, tehát tartalmuk nem lehet a: események objektiv megítélésénél irányadó -vágj döntő értékű.

Mindenesetre jellemző volt, hogy miden ezen magyar fordítás széles körökben elterjedi és a sajtó is foglalkozott vele (később kiadták németül is Bécsben és ha nem csalódom, Berlinben is), a destruktív hajlamú körök minden szavát szentirásnak vették és szembeállították az osztrák-magyar vöröskönyvvel, argumentum gyanánt! Ez is egyik szomorú vonása a mi közéletünknek és beteges jelensége az egymást még. az ellenségnél is jobban gyűlölő magyar fajnak, hogy mindent, ami idegen, vagy külföldi, készpénznek vesz és inkább ad hitelt neki, mint annak, amit itthon mondanak.

Mindezek figyelembe veendők még azon leleplezések olvasásakor is, melyeket a Pesti Hir- lap közöl orosz forrásból s melyek ugyan nem mesterkélt .gyűjtemények, mint a hivatalos kiadmányok, de azért mégis tendenciózusak, mert hiszen a pánorosz politikai felfogás atmoszférájának hatása alatt- Íródtak, ha a nyilvánosságra hozó szovjetkormány más célokat- is kivan vele szolgálni.

Ezen tendencián kívül az éremnek csak egyik oldalát látjuk itt is és igy nagyon ajánlatos, ha összehasonlitásképen más országok ide vonatkozó dokumentumait is figyelembe vesz szűk egy-egy tény helyes megitéiése érdekében

Ha például ezen közlemények nyomán Ro mánia szerepét vizsgáljuk, azt a benyomást nyerjük, mintha Románia már a háború kitörése előtt az antanthoz tartozónak számított volna és hogy a mi kormányaink teljesen sötétben tapo- gatództak volna ezen állam követendő magatartását illetőleg. Ez teljesen helytelen megítélés. Ma már ismeretes dolog, hogy Románia az utolsó

nem mondták ki az utolsó szót. Ki tudja, ie-sz-e belőle valami hasznunk egyáltalában? Egész tömeg eí- fenséggel van dolgunk, akik nem hagynak nekünk nyugtot addig, amig el nem érik a céljukat. Kég né hány iyleniajta győzelem és a végsőket járjuk; mer mmdez csak arca való, hogy meghosszabbítsa a háborút. Mert az ilyen hosszú háború nem a gyengébb vereségével, hanem teljes romlásával végződik.

Aztán gondolkozva hozzátette:

— Es a hátsó terület? Lesz-e elég kitartás ben ne? Mert nem szabad kizárólag csak a harc vonaléi' tartanunk a szemünket Hm. Nem tenném a keze met a tüzbe. Németország és mi teljesen körül va gyünk zárva, minden összeköttetésünk megszakadt s külvilággal. Helyzetünk sokkal rosszabb, mint az! az ostromlott váré, ainellyel gyakran összehasonli tanak; mert az ostromlott várnak vannak tartalék készletei és élelmiszerei fölhalmozva a raktáraiba)’. De hol vannak a ml készleteink?

Gróf Paar so-kat bosszankodott emiatt a „császári képmutatás“ miatt és gyakran késztette kiíaka- dásra Ferenc József „krónikus pesszimizmusa..“

— A császár sokkal öregebb, semhogy megértené a mi szép és nagy korszakunkat, — mondotta. — Méreggel telíti a saját életét és a másokét; reggeltől estig minden fekete körülötte, mindent tinta színben lát és szemet huny a mi időnk minden nagyszerű jelenségével szemben. Biztos vagyok benne, hogy az események megcáfolják.

De sem gróf Paar, sem akárki más nem volt képes arra, hogy az uralkodó fölfogását ebben a tekintetben megváltoztassa. Egy győzelem az ö szemében sokkal kevésbbé volt -katonai siker, mint inkább egy olyan lépcsőfok, amely a béke felé vezet. A béke: ez központja lett a gondolatainak, alfája é» ómegája egész magatartásának azunum necessarium„ amelynek az eléréséért bármilyen áldozatra hajlandó lett volna. Másrészről pedig egy fixa idea szállta meg, egyike egy olyan óhajtásnak, amelyek megszokták!