Pest Megyi Hírlap, 1995. január (39. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-31 / 26. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP SZUKEBB HAZANK 1995. JANUÁR 31.. KEDD Ö A ceglédi Toldy Ferenc Kórház onkológiai gondozójában az elmúlt esztendőben mintegy ezerkétszáz daganatos beteget tartottak számon. A leggyakoribb a bél-, az emlő- és a tüdőrák. Az utóbbi sajnos a női halálokok között az első. Elkeserítő, hogy egyre több a felső légúti daganatos megbetegedés. A gégeosztályon tavaly százhúsz ilyen emberről tudtak. Az onkológiai gondozó immár kilenc éve működik — mondotta dr. Bodnár Zsolt sebész adjunktus, onkológiai szakorvos —, szerencsére — a nehéz gazdasági helyzet ellenére is — anyagi megvonás nélkül. E tevékenységbe kapcsolódott be az időközben létrehozott gasztrocenterológiai labor dr. Karácsony Tibor főorvos vezetésével. Az emlő-, valamint a vastag- és végbélrákot szűrik elsősorban, amelyek teljes gyógyításához a ceglédi kórházban adottak a feltételek. Nagyon fontos a rákmegelőző állapot felismerése. Ezért természetesen mindenkit, aki felkeresi a gondozót, megszűrnek. Leginkább a harmincöt és hatvanöt év közötti korosztály a veszélyeztetett. Amennyiben valaki olyan bajban szenved, amely nem a rendelő profilja, az illetőt a megfelelő kórházi osztályra utaljuk. Az adjunktus szerint lehangoló, hogy milyen kevesen fordulnak az onkológus szakorvoshoz kezdeti stádiumban lévő rákkal. Az emberek nem gondolnak arra, hogy egy kifejlett daganat mennyire megnehezíti az orvos munkáját. Pedig az időben felfedezett megbetegedések többsége gyógyítható. Elgondolkoztató, hogy az emberek nagy része nemigen törődik az egészségével. A daganatosok között van, aki — miután megoperálták, gondozzák és kontrollra jár — felméri a lehetőségeit, s aszerint él. Ugyanakkor akad, aki „padlóra kerül”, elhagyja magát. Az utóbbiakon sokat segíthetnek a gyógyult rákbetegek. A ceglédi intézmény szerencsés, mert a Rákbetegek Országos Szövetségének egyik meghatározó személyisége tevékenykedik a városban, ő már a kórházban meglátogatja a rászorulókat, s próbálja őket lelkileg felrázni. A kórház igazgató főorvosa, dr. Mohos György engedélyezte, hogy hetente szerdánként az onkológiai gondozó helyiségében protézist, gyógyászati segédeszközt adjon a műtöttek- nek. Természetesen a gyógyulás és a rehabilitáció elképzelhetetlen a család megnyugtató háttere nélkül. Szendi Istvánné, a Rákbetegek Országos Szövetségének munkatársa beszélgetésünk elején elmondta, hogy a városban mintegy tizennégy hónappal ezelőtt létrehozott klub igen szerény létszámmal működik, mert a helyi és környékbeli új rákbetegek eléggé zárkózottak. Jóllehet legtöbbükkel — erre az igazgató főorvos"' áldását adta — már a műtét után beszélt. Ám egyelőre számukra igen megeről- tetőek lennének a közös klubfoglalkozások. Ezért szívesebben látogatnak el a Rákóczi úti rendelő első emelet 103-as szobájába szerdánként, ahol a szövetség munkatársaival kettesben beszélgethetnek, s tanácsokat kérhetnek. Nem könnyű a sorstársakkal feledtetni a megpróbáltatásokat, amelyek azzal kezdődnek, hogy a beteget „fejbe vágják” a diagnózissal. Ezt követi a műtét. Végül is a szövetség munkatársa egy-egy apró trükkel, gyakorlati fogással látja el őket. Akik saját szemükkel is láthatják a példát: igenis meg lehet gyógyulni, van értelme az életnek. A frissen műtötték a már említett 103-as szobában szerdánként délután 2 és 3 óra között átvehetik a szövetség ingyenes protézisét, segédeszközét. Végezetül Szendi Istvánné örömmel újságolta, hogy a ceglédi kórházban dr. Sarkady László főorvossal elkezdik megszervezni a gégemű- töttek beszédtanulását. Ebben egy logopédus, valamint egy jól beszélő, budapesti gyógyult beteg segédkezik majd. F. F, HIRDETÉS APRÓHIRDETÉS ADÁS-VÉTEL LADÁT, Daciát veszek 5—10 évesig. (06-20)- 346-236: (215113/18K) DABASON, a lakótelepen háromszobás öröklakás eladó. Irányár: 1 690 000 Ft. Budapesti lakáscsere érdekel. Tel: (06-30)-425-984. (216493/2K) ______________ FE LÚJÍTANDÓ családi ház 150-es telekkel Vecsésen 2 700 000-ért eladó. 188-4863. (216949/2K) ÁLLÁS KÖLTSÉGVETÉSI szerv felvesz 30—40 év közötti, középiskolai végzettséggel rendelkező, költségvetési szervnél szerzett gyakorlattal költségvetési előadót, adótanácsadói végzettséggel pénzügyi munkatársat. Bérezés a közalkalmazotti törvény szerint. Érdeklődni lehet munkanapokon a 184-2189-es telefonon 8 és 16 óra között. (216096/7H) OTTHONI MUNKALEHETŐSÉGEK. 1245 Budapest, Pf. 1139. (2169Q5/1K) KÖZLEMÉNY MAGYAR GRAFOLÓGUS KAMARA okleveles grafológusképzést indít. Felvilágosítás délután: 114- 5806. (216295/6K) ________ KÖ SZÖNETNYILVÁNÍTÁS. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a ro□ 12 V-os Trabant Combi jó állapotban, műszaki nélkül eladó. ír. ár:. 30 000 Ft. Érd.: Pozsgai Szilvia, 2253 Tápióság, Jókai u. 8. □SÜRGŐSEN eladó 2 konoknak, jó ismerősöknek, barátoknak és mindazoknak, akik felejthetetlen nevelőapám, BODA JÁNOS temetésén Cegléden megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek és részvétükkel gyászunkat enyhíteni igyekeztek. A GYÁSZOLÓ CSALÁD. (216966/1K) VEGYES CHARME esküvőiruha-köl- csönző szalon. Bp. VIII., Kiss József u. 13. (214577/11K) _____________ LA DÁT vásárolnék (06-60)- 301-122, (06-76)-351-308. (214612/43K)_____________ VÁ SÁROLOK hagyatékot, antik bútort, festményt, porcelánt, réz- és bronzszobrokat, álló- és faliórát, régi perzsaszőnyeget. 142-4286. (215952/9K)______________ KÖ LTÖZTETÉS, darabáru-szállítás olcsón, 3 tonnás autóval külföldre is. Tel.: 162-1123. (216449/6K) SUZUKIT Vácról 10% befizetéstől kívánságra hazaszállítva, extrákkal. Telefon: (06-27)-316-413. (216806/2K) _______ EL ADÓ MTZ—80-as lassújárműre vizsgáztatva, 5 év műszakival. Abony, Táncsics Mihály u. 24. (216968/2K) NAGYBÁLÁS széna, kisbá- lás szalma nagy mennyiségben eladó. Érdeklődni: Káldi, Nyársapát, Vasút-dűlő 11. (216969/2K) szobás, előszoba, konyha, komfortos ház nagy telekkel, melléképületekkel, állattartás lehetséges. Szűcs Józsefné, Örkény, Arany J. u. 87. LEVELEZŐLAPON ÉRKEZETT HIRDETÉSEK Fizessen elő A PEST MEGYEI HÍRLAPRA! Ne csak Ön olvassa, hanem adja tovább nyugdíjas vagy sokgyerekes barátainak, ismerőseinek! PEST MEGYEI HÍRLAP Nem csak nyelvében magyar! A Kertészeti Egyetemi Tangazdaság az Állami Vagyonügynökség előzetes hozzájárulásával, nyilvános pályázatot hirdet az állami tulajdonban lévő szőlőültetvények haszonbérleteire. Szigetcsépi kerület Szigetcsép Szigetújfalu 0147/8 hrsz. 1,5 ha 039,041 hrsz. 14,1 ha 085/18 hrsz. 4,1 ha 035 hrsz. 20,4 ha 085/27 hrsz. 17,6 ha 039,041 hrsz. 2,8 ha 085/18 hrsz. 4,3 ha Budakeszi kerület 074/2/d. hrsz. 13,4 ha 0120/v. hrsz. 6,2 ha 079/2/a. hrsz. 7,3 ha 077/b, c. hrsz. 4,2 ha 0103/k,n,p. hrsz. 11,4 ha 0103-ból 16,2 ha 0103/s. hrsz. 3,1 ha 0103-ból (déli) 9,8 ha 0120/k hrsz. 4,4 ha 0120-ból 25,2 ha A pályázat tartalmi követelményei:- Ajánlattevő neve és címe - Az igényelt terület nagysága- A földhaszonbérleti díj fajtától és az ültetvény parcellánkénti állagától függően 2-20.000 Ft/ha. Egyéb részvételi feltételek: A pályázatokat magyar nyelven, három példányban cégjelzés nélküli zárt borítékban, ajánlott levélként “Pályázat” jeligére 1995. március 16-ig lehet benyújtani a Kertészeti Egyetemi Tangazdaság levélcímére: 1734 Budapest, Péteri major, Pf. 5. A pályázónak vállalnia kell, hogy a teljes bérleti díjat a bérleti szerződés aláírásával egyidőben kifizeti. Pályázó kötelezettséget vállal arra, hogy a bérleményt a jó gazda gondosságával műveli és betartja az ökológiai előírásokat. Bérlő a terület művelési ágát nem változtathatja meg és a bérleményt további bérletbe nem adhatja. A pályázat elnyerése esetén, a pályázó vállalja az elbírálásig felmerült és a KÉT által igazoltan elvégzett munkák ellenértékének megfizetését. A bérlőnek kötelezettséget kell vállalnia a teljes termés bérbeadó felé történő leadására. A pályázatok elbírálásánál előnyben részesülnek a Kertészeti Egyetemi Tangazdaság dolgozói, valamint azok az 1994. évi bérlők, akik az 1994. évi szerződésileg vállalt termésátadási kötelezettségüknek hiánytalanul eleget tettek. A pályázatok felbontására 1995. március 20-ig kerül sor a kiíró képviselői és a közjegyző jelenlétében. A legkedvezőbb ajánlatok tevőit a gazdaság versenytárgyalásra hívhatja meg, bérlőkiválasztás céljából. A kiíró a tenderbontás után szóbeli, vagy írásbeli kiegészítést kérhet. A pályázati felhívásban nem szabályozott kérdésekben az ÁVÜ versenyegyeztetési szabályzatának rendelkezései az irányadók. Az ÁVÜ fenntartja a jogot, hogy a pályázatot eredménytelennek nyilvánítsa. A pályázatok elbírálásáról a kiíró írásban értesíti a pályázókat. A pályázattal kapcsolatban további részletes felvilágosítás a Kertészeti Egyetemi Tangazdaság központjában, munkaidőben (8 és 15 óra között) személyesen, vagy telefonon (286-0302) igényelhető. A meghirdetett területek munkaidőben - előzetes időpont egyeztetés után - megtekinthetők. A Kertészeti Egyetemi Tangazdaság az Állami Vagyonügynökség előzetes hozzájárulásával, ismételten nyilvános pályázatot hirdet az állami tulajdonban lévő Szigetcsépi borászati üzemének megvásárlására. Megnevezés Épületek, építmények Műszaki berendezések, gépek járművek Tárgyi eszközök Összesen: Telek 5 ha 5344 m2 á: 150 Ft Pályázati irányár: eFt 28.139 6.522 210 34.871 eFt +Áfa 8.302 e Ft A pályázat tartalmi követelményei: Az ajánlattevő neve és címe, ajánlattétel az ingatlan teljes megvásárlására (az ajánlati kötöttség 60 nap) az ajánlati vételár összegének megjelölése, a fizetés módja, ütemezése (kárpótlási jegyet és egzisztenciahitelt nem fogadunk el), a vételi ár fedezetigazolása, a fizetési garanciák csatolása, igazolás a bánatpénz befizetéséről, a további hasznosításra elképzelések. A pályázaton való részvétel feltételei: A vételi szándék bizonyítására, a pályázati irányár 5%-ának megfelelő összegű bánatpénz befizetése a gazdaság központi pénztárába, a pályázónak vállalnia kell, hogy a teljes vételárat a szerződés ÁVÜ általi jóváhagyását követő 15 napon belül kifizeti. A vevő kötelezettséget vállal a borászati üzem dolgozóinak további foglalkoztatására a KÉT által kötött termékértékesítési szerződésben foglalt szőlőtermést - a szerződésben rögzített feltételek mellett - átveszi. A magyar nyelvű pályázatot három példányban, cégjelzés nélküli zárt borítékban “Pályázat” jeligére, 1995. márc. 16-ig lehet benyújtani a Kertészeti Egyetemi Tangazdaságnál, címe: 1734 Budapest, XX. Péteri major, Pf. 5. Előnyben részesül az a pályázó, aki a gazdaság dolgozója, vagy a dolgozókból álló gazdasági társaság. A pályázatok felbontására 1995. márc. 22-ig kerül sor, a kiíró képviselői és közjegyző jelenlétében. A legkedvezőbb ajánlatok tevőit a gazdaság versenytárgyalásra hívhatja meg, Vevőkiválsztás céljából. Az ÁVÜ fenntartja a jogot, hogy eredménytelennek nyilvánítsa a pályázatot. A kiíró a tenderbontás után szóbeli vagy írásbeli kiegészítést kérhet. A pályázati felhívásban nem szabályozott kérdésekben az ÁVÜ versenyeztetési szabályzatának rendelkezései az irányadók. A pályázat eredményéről értesítik a pályázókat. További részletes felvilágosítást adnak a Kertészeti Egyetemi Tangazdaságnál, munkanapokon 8 és 15 óra között, személyesen vagy a 286-0103-as, illetve a 286-0302-es telefonon. Osztrák-magyar kft. vállalkozó üzletkötőket keres, hús és húskészítmények értékesítéséhez, a következő körzetekben: Érdtől Százhalombattáig, Szigetszentmiklóstól Ráckevéig, Dunaharasztitól Kiskunlacházáig, valamint Kecskemét és környéke térségében. Telefon: 216-0009 Rákbetegek gyógyulásáért Nem törődünk egészségünkkel