Pest Megyi Hírlap, 1995. január (39. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-20 / 17. szám
1 PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1995. JANUÁR 20., PÉNTEK J3 Mitói keresztény a Nyugat? A látványos és jól szervezett csecsen és bosnyák népirtás ellen nem tiltakozik erélyesen a saját holocaustjára annyira érzékeny Zsidó Világszövetség (még arra is nemzetközi törvényt alkottak, hogy büntethető legyen az, aki kétségbe meri vonni az áldozatok általuk megállapított számát). Bezzeg az Öböl-háborúban a világ legerősebb hadserege vonult fel, majd cserben is hagyták a kurdo- kat az ő holocaustjukban. Erre való az ENSZ, a Biztonsági Tanács, az Emberi Jogok Alapokmánya stb. S minket, magyarokat még mindig bűntudatban tartanának, állandó bocsánatkérésre kötelezve. A római katolikus pápa a Fülöp-szigetekre látogat — messzebbre már nem is tudna menni a tragédia színhelyétől. De a magyar egyházak is mélyen hallgatnak (hol vagy, Mindszenty hercegprímás?!). A nyugati kormányok időnként megdicsérik Jelcin orosz elnököt egy-egy úgynevezett tűzszüneti javaslatáért, vagy most azért (a Kossuth Rádió hírolvasója is nagy megelégedéssel közölte ma, 1995. I. 16-án reggel), mert kormánybizottságot küldenek Groznij- ba a halottak békés eltemetése érdekében... A európai országok megértéssel kezelik a problémát, bel- ügynek tartják a népirtást, hiszen „szétesne” Oroszország, vagy az olaj a csecsének ellenőrzése alá kerülhetne... De a kormányok olyanok, mint a választóik! És ez ránk, magyarokra is vonatkozik! 1995. I. 7-én az Orosz Föderáció budapesti követsége előtt mindössze 50 fő gyűlt össze... A keresztény és zsidó világ a muszlim vallású népeket következetesen cserbenhagyja. Pedig sajátosan konzervatív vallásuk lehet, hogy őket fogja megmenteni attól a veszélytől, amelytől a kereszténység nem fogja tudni megmenteni a gazdaságilag fejlett nyugati országokat! (Bennünket, magyarokat ki ment meg a mammontól?) Szili István Törökbálint Tiltakozunk! Tisztelt Szerkesztőség! A diktatúra a profi álcázás ellenére is — leleplezi saját magát. A régi talpnya- lók, sanda hazudozók legjobban azokat gyűlölik, akik az őket leleplező igazságot nyilvánosságra hozzák. Nem véletlen hát az, hogy minden eszközzel megpróbálják elhallgattatni az olyan újságot, mint a PMH. Nem elég a kollabo- ráns sajtó sokszoros túlsúlya, a tiszta, világos beszéd túlharsogása, sárdobálás, címkézés, ferdítés, lélektani trükk. Mind kevés ahhoz, hogy az igazságtól okkal félők gyűlölete megszűnjön. Megsemmisíteni, széttaposni, lehetetlenné tenni... Lehet, hogy átmenetileg sikerül. Az igazságtól való félelmük ezzel nem fog megszűnni. Viszonylagos biztonságban csak „szép, új világukéban: egy teljesen agymosott, konzum- idióta társadalomban érezhetik magukat. Ezen dolgoznak gőzerővel. Ne hagyjuk, hogy Orwell vízióját megvalósíthassák! Ne mondjunk le az önálló gondolkodás jogáról, a sokoldalú tájékozódás eszközeiről, lehetőségéről! A történelem arra tanít, hogy az igazság — csökönyös természetéből adódóan — előbb-utóbb kiderül. Ennek érdekében tennünk is kell legalább annyit, hogy tiltakozunk az objektív, sokoldalú tájékozódás akadályozása ellen, tiltakozunk a PMH elfoglalását vagy megszüntetését célzó lépések ellen, a médiumok egyoldalúsítása ellen! A Pest Megyei Hírlap ösz- szes munkatársának jó egészséget, erőt és elszántságot kívánunk küldetésük további eredményes teljesítéséhez. Teljes szolidaritással: Halász Ferenc és Halász Ferencné Budapest Tiltakozunk a Pest Megyei Hírlap szüneteltetése ellen! Ez nem lenne más, HISTÓRIA Krmann Dániel naplója (VIII.) Föllefetyelték a kiömlött tejet A Szentháromság utáni kilencedik vasárnap reggel továbbindultunk. Utunk erdőkön keresztül vitt Markovba, ahol domonkos kolostor állt, a közelében pedig orosz templom. Pohorszky uram bement az egyik házba, meglátott egy teknőt, és mivel épp az kellett neki valamire, el akarta vinni. Miközben azonban a földön húzta, feldöntött egy nagy fazék aludttejet. A családanya kétségbeesett jajveszékelésbe, siránkozásba fogott a váratlan kár felett, a gyerekek azonban kitörő örömmel odarohantak, fölnyalták a földet, kezükkel töltötték a szájukba a kifolyt sűrű levet, de anyjuk szétkergette őket, aztán elpanaszolta, hogy a svédek mindent fölfaltak, ezen a kis tejen kívül semmije se maradt, pedig éhező gyermekeit néhány napig ezen kellett volna tartania. Néhány garassal jóvátettem a kárt, mire az asz- szony bánata örömre fordult, mi pedig az anya dühödt panaszkodásából és a gyermekek mohóságából, ahogy a mocskos földdel keveredett tejet föllefetyelték, megértettük, mekkora nyomorúságot hozott az itteni lakosok fejére a környéken telelő svéd hadsereg. Markovból másnap, augusztus 6-án indultunk tovább Lebedovóba. Az éjszakát a szabad ég alatt töltöttük, esőben; az történt ugyanis, hogy késő éjjelig egyfolytában mentünk előre, eközben elszakadtunk a tatároktól, az utat nem ismertük, holtfáradtak lettünk, nem tudtuk, hogy Lebedovó itt van a közelünkben, így hát remény és kétség közepette megálltunk az erdőben. Félelmünket csak fokozta, hogy a parasztok összevissza kiáltoztak, s egy fehérszemély odajött hozzánk a sötétben, és kérte, hogy mutassuk meg neki az utat, mert eltévedt; a mieink végül is burkolt fenyegetésekkel elkergették, mert kémnek nézték. Ez lett a jutalma a kereskedők hebehurgya rohanásának, akik nem akarták megvárni a tatárokat, jóllehet ismételten kértem őket, hogy ne siessenek annyira. Másnap kilenc óra tájban megérkeztünk Rados- kovicsba. Itt beléptem a zsinagógába, és láttam, hogy egy zsidó énekelő hangon olvas föl valamit egy emelvényen, egy másik pedig a falnál áll, és ének közben egész testével hajladozik, a többiek pedig hol lassabban, hol gyorsabban előre- és hátralépkednek. Egyesek homlokukhoz és kezükhöz kötözték a valamiféle bőrtokba foglalt tízparancsolatot, s így imádkoztak, de imádság közben beszélgettek, sőt nevetgéltek, majd az előéneklő után mondták az áment; időközben egy, olykor két ember jajgatva kántált, néha valamennyien fölemelték a hangjukat, mint az eszelősek vagy a kétségbeesettek. A lengyelek bóznicá- nak hívják a zsinagógákat; ezek csarnokokra tagolódnak; az egyik kívü- lebb van — ez a nőké, — falait rostélyos ablakok vagy ajtók választják el a férficsamoktól, mely beljebb helyezkedik el. A zsinagóga közepén lépcsős emelvény áll, falait pedig héber betűkkel telerajzolt képek díszítik, úgyhogy nem sokban különbözik az orosz templomoktól. Azokat is minden oldalról külső csarnokok veszik körül, a belső csarnok pedig két részre van osztva: az egyikben gyülekezik a nép, a másikban, melyet függöny választ el, ott áll — legalábbis jobb helyeken — egy nagyobb és egy kisebb oltár; ez a csarnok a papok, sekrestyések és azok számára van nyitva, akik a szentségekhez kívánnak járulni. A zsidók zsinagógájának azonban nincs tornya, mint ezeknek a templomoknak, amelyeket három torony díszít: az egyik a koldusok, a másik a köznép, a harmadik pedig a papság csarnoka fölött emelkedik. A fatomyok egészen művésziesen bolthajtásosra alakítva szökkennek a magasba; ablakot is vágnak beléjük, amelyeken fény árad a belső csarnokokba, a körbefutó külső csarnokok miatt ugyanis sötét volna, ha fölülről nem jutna be világosság. A belső csarnokot a Szentírás különböző alakjainak képe díszíti. Látható ott Adám Évával, Ábra- hám a föláldozásra szánt Izsákkal, Mózes, Krisztus, Péter és Pál, a Jelenések könyvéből pedig a sárkány, amint farkával a földre veti a csillagokat, a tengerből feljövő vadállat, melynek hét feje s tíz szarva van, rajtuk a káromlásnak neve, továbbá a véres fenevadon ülő nő, Babilon, a paráznáknak anyja. Mindegyik alak mellé idézetek voltak felírva a Szentírásból. Az orosz templomokban elsősorban Szent Miklóst, Szent Mihályt, a Boldogságos Szűz Máriát és Krisztust lehet látni. Az általam látott összes templomban a következő szavakat írták Krisztus mellére; az orosz szöveget így kell helyesen átírni szláv betűkkel: Prygdjte blahoslaweniy Otca mójeho, nasljduyte uhotowánnoje warn carst- wije, ot slossénija myra, azaz: „Jertek én Atyámnak áldottai, örököljétek ez országot, amely számotokra készíttetett a világ megalapítása óta.” A nasljduyte nem azt jelenti itt, hogy „kövessétek”, mint nálunk a nasle- dugte szó, hanem: „örököljétek” (az örökösödési jog alapján); az orosz nyelvben ugyanis a nasljdije „örökséget” jelent; a nas- lidnik pedig „örököst”. Hasonlóképp mir „világot jelent, a myr azonban „békét”. De menjünk tovább. mint az olyan sajtó elhallgattatása, amelyik nem a szociálliberális kormány szája íze szerint ír. Sila József, Sila Józsefné, Rudolf Mónika, Szegedi Jánosné Cegléd U.i.: Ez már a második tiltakozásunk, az első nem jelent meg, a postán, faxon adtuk fel. Alulírottak ezennel tiltakozunk a Pest Megyei Hírlap megjelentetését gátoló mindennemű — nyílt vagy burkolt — rendelkezés, illetve propagandahadjárat ellen. A szabad szólás, írás és véleménynyilvánítás, az emberi szabadság — bárminek is látszó — valós megsértését elítéljük. (Nem táviratot küldünk, mert arról semmiféle igazolást nem ad a posta). Tisztelettel; Föidesi Lajos, Földesi Lajosné Kistarcsa Tiltakozom az ellen, hogy az újságot megszüntessék, vagy személyi vezetését megváltoztassák! Krassó Ágnes Budapest Kétségbeejtő színvonal Igyekszem a minimumra csökkenteni a médiumokkal való kapcsolatomat, s ezen belül főként a televízióhoz nem kötnek érzelmi szálak. Hankiss Elemér idején sem volt ugyan igazabb a televízió, de némi kulturáltságra azért törekedtek. Ez a Horváth Ádám-féle tévé viszont kétségbeejtően alacsony színvonalú. Úgy tűnik, mintha a bevándorolt, részben magyarul is alig értő etnikumoknak készítenék a műsorokat, mert ép ízlésű, magyar anyanyelvű ember alig érti ezt a sok „link hadovát” — ahogy a diák fiam nevezte annak idején. A bemondókat és riportereket — kevés kivétellel logopédushoz kellene küldeni, mielőtt mikrofont adnak a kezükbe. (...) Balogh Péterné Budapest Elfogyasztván a zsidó házában készült szerény ebédet, folytattuk utunkat a három mérföldnyire lévő Bélovucsje városába. Késő éjjel érkeztünk meg, és egy halastó partján álló fogadóban szálltunk meg. Megismerkedtünk a zsidó gazdával, akinek felesége rögtön szidalmazni kezdte a lányukat, minden szörnyűséggel elátkozta és halállal fenyegette, mivel keresztényhez ment nőül. Ebből a történetből is kiviláglik a lengyel és litván hatóságok kapzsisága és pénzsó- vársága (pleonexia kai philargüria), mert a csúf haszon kedvéért szinte mindenütt átadták a vámot a zsidóknak, engedélyezték a zsinagógák építését, és nem törődve a hi- tehagyás veszélyével, beleegyeztek, büntetlenül hagyták keresztények gyermekeinek zsidókkal való házasodását, jóllehet korábban ezt fejvesztés terhe mellett tiltották, mármint a királyság törvényeiben. (Folytatjuk) Határozat a cselédek béréről A török háborúk után számos rendeletet kellett hozni, nemcsak az országgyűlésnek, de az egyes megyéknek is az újjáépítéssel kapcsolatos teendőkről. Ezek sorába illeszkedett a mezőgazdasági cselédek szegődtetése, fizetése is. Pest vármegye már 1696-ban határozatot hozott, melyben kimondta, hogy a szerződés új évtől új évig tart, s a gazda köteles ekkor a cselédet kifizetni”. Az 1723. január 19-én tartott megyegyűlés már részletesen is előírta a cselédek bérét és a szerződés módját. Az év leteltével a gazda és cselédjei „egy héten belül tartoznak megegyezni”. A cselédektől az egy hét elteltével a község tartozott az adót behajtani és azt a földesuraknak, illetve a vármegyének eljuttatni. Az új szabályzat Szent György napját jelölte meg a szolgálat kezdő napjaként. A cselédek — a pásztorok, lovászok és juhászok kivételével — kötelesek voltak 24 forint bírság terhe mellett újra szegődni. Egy későbbi, 1726-ból származó előírás döntött a bérekről. Eszerint öregbéresnek 10 forint, abaruha, étel és ital járt; kisbéresnek 6 forint, abaruha és étel. Kocsisnak 4-6 ló mellett 15 forint, valamint ruha és étel volt a bére, ha csak 2 ló mellett szolgált, 12 forint illette meg. Az inasok, belső szolgálók bérét nem írta elő a vármegye: mivel ezek az állások bizalminak számítottak, külön megállapodásnak is lehetősége volt A konyhai szolgálók 8 forintot kaptak az étkezés mellett, ruha viszont nem illette meg őket. Pogány György
