Pest Megyi Hírlap, 1995. január (39. évfolyam, 1-26. szám)

1995-01-14 / 12. szám

I PEST MEGYEI XXXIX. ÉVFOLYAM, 12. SZÁM Ára: 17,50 forint 1995. JANUÁR 14., SZOMBAT Rémmese Kun Béláék Erős alapra épült a Híradóról tartották a Szentistván telepi s Székely Adám írása fogva templom (2. oldal) (8. oldal) (9. oldal) Pártelnökök a lottósorsoláson Főnyeremény Cartertől Fortuna kegyeibe fogadta Gödöllőt. A városi képviselő- testület idei első ülésén, csütörtökön este Gémesi György polgármester bejelentette, hogy február 4-én Gödöllőn lesz a lottósorsolás, melyen a tervek szerint részt vesznek a parlamenti pártok elnökei, a díszven­dég Jimmy Carter amerikai exelnök pedig másfél mil­lió dollárt érő bejelentést tesz a Házat-Hazát Alapít­vány javára. Az ülésen aktívan közreműködő Körösfői László országgyűlési képviselő viszont egy mulasztásra hívta fel a figyelmet: késtek a kisebbségi önkormányzat alakuló ülésének összehívásával. Haláleset Bősnél Péntekről mára halasztot­ták az új bősi zsilipkapu január 13-ára tervezett próbáját. A tervek szerint tegnap kellett volna újra feltölte­ni vízzel az egy éve tönk­rement zsilipkapu Cseréje miatt kialakított száraz­dokkot, hogy „vizes terhe­lés alatt” elvégezzék a kapu alkalmasságát megál­lapító méréseket. Jozef Oblozinsky, a beru­házó vállalat igazgatóhelyet­tese bejelentette, hogy a péntekre virradó éjszaka végrehajtott utolsó szerelési művelet során egy szakmun­kást baleset ért, s ugyanak­kor egy másik szerelő pe­dig szívroham következté­ben meghalt. Mindkét ese­tet a rendőrség vizsgája. A testületi ülés tervezett napirendje mindettől keve­sebb izgalmat ígért. Először az önkormányzat állandó bi­zottságainak összetételéről döntöttek, majd az idei váro­si költségvetés elkészítésé­nek ütemezéséről határoz­tak. A tervezés már elkezdő­dött. Az intézményi költség- vetéseket január 16-ig egyeztetik szakmailag, majd 26-áig valamennyi bi­zottság megtárgyalja az ösz- szeállított tervezetet. Más­nap intézményvezetői érte­kezleten ismertetik az anya­got. A későbbiekben a terve­zetnek a személyi juttatá­sokra vonatkozó javaslatait egyeztetik a reprezentatív szakszervezetekkel. A költ­ségvetés első változatát a koncepcionális döntési ja­vaslatokkal a február 9-i tes­tületi ülésre terjesztik be, a költségvetési rendeletet vár­hatóan február 23-án alkot­ják meg. Az ütemterv elfogadása előtt kért szót Körösfői László, aki kifejtette, hogy a törvény előírása szerint ja­nuár 3-ig össze kellett vol­na hívni a kisebbségi önkor­mányzat alakuló ülését. S mivel a kisebbségi önkor­mányzatnak is van költség- vetési vonzata, jó lett vol­na, ha annak az elnöke már részt vehet a testület ülésén. Gémesi György a mulasz­tást elismerve közölte, hogy január 17-én lesz a ki­sebbségi önkormányzat ala­kuló ülése. (Folytatás a 4. oldalon) F alugazdászokra nincs szükség? Miért is lenne rájuk szükség? Fölöslegesek. Lakos mi­niszter úr világosan megmondta: „egy ember annyit nem tudhat, amennyit tudnia kellene”. Ha véletle­nül mégis, az lehetetlen. Ezt a csapatot — vannak vagy 750-en és számos fa­luban ott lebzselnek — ugyebár nem tűrhetjük. Ha nem vigyázunk, még megszervezik a magántermelést, és amilyen elvetemültek, még gazdaszövetkezeteket is alakítanak. Mit nem képzelnek ezek! Fél éve tevékenykednek, és máris mindenki ismeri őket. Hovatovább népszerűb­bek, mint a kormány. Alighogy visszakapta a földjét a paraszt, máris ott lábatlankodnak a portáján. Segítik a földek kiadását, a támogatások igénylését, a gépek, a műtrágya, a vetőmag beszerzését. Némelyik még nö­vényvédelmi szaktanácsot is ad. Ahogy mondják, már a piac felé is kacsingatnak. Ha nem vigyázunk, ezek a lánckereskedelmet is kiiktatják. Úgy hírlik, egyes önkormányzatokkal is összeszűr­ték a levet, és azok szót emeltek érdekükben. Ha nem vigyázunk... de szerencsére vigyázunk! Lakos minisz­ter úr szét is kergette ókét. Megígérte, és lám meg is tette, mert benne lehet bízni. „Decemberben felmond- tuk valamennyi falugazdász szerződését.” De igazán őt sem értem, mert akkor minek mondta: „akiket megtartunk, azokkal új szerződést kötünk” Mi­nek az új szerződés, ha nem kellenek? Ez a miniszter nem ismeri apám aranymondását: ,fiam, először el kell dönteni, hogy merre van előre, és utána elindulni” De nem baj, az a lényeg, hogy mindegyiknek fölmondták. Persze azért aggódom, mi lesz, ha ezek a megtartott falugazdászok is a parasztokért szorgoskodnak? Majd kirúgják őket is? Agárdi Zsolt „Tenni, teremni, védni!” Szabó Dezsőre emlékeztek Szabó Dezső halálának 50. évfordulóján, tegnap tudományos konferenciát rendezett a budapesti Gellért Szállóban a Szabó Dezső Emléktársaság. A „Tenni, teremni, véd­ni!” írói igazmondás szellemében összegyűltek emlékülését Hegedűs Lóránt reformá­tus püspök előadása nyitotta meg. Felvételünkön Hegedűs Lóránt püspök (középen), Püski Sándor könyvkiadó (balra) és Szűcs Zoltán, a Havi Magyar Fórum főszerkesz­tője a Szabó Dezső Emléktársaság titkára társaságában látható. Az eseményre hétfői számunkban visszatérünk Erdó'si Agnes felvétele Sík Ferenc kórházban Üzletté teszik a kultúrát Tegnapi rádióhír: „Változá­sok várhatók a Nemzeti Színház vezetésében” — a hír a művelődési tárca pén­teki sajtótájékoztatója kap­csán hangzott el, ahol egye­bek között elmondták: a tár­ca vezetése a kulturális te­rület átláthatósága, kiszá­míthatósága érdekében hosz- szű távú koncepciót dolgo­zott ki. Fodor Gábor kul­tuszminiszter véleménye szerint a piaci viszonyok­nak érvényesülniük kell a kultúra területén is. Ugyan­itt jelentették be: a Nemze­ti Teátrum XXI. századi színházi műhellyé alakításá­ról a szakma és a miniszté­rium képviselői februárban egy nyilvános konferencián tárgyalnak. A Magyar Alko­tóművészeti Közalapítvány 21 tagú kuratóriuma helyé­re — mivel a tagok lemond­tak — a következő három kurátort javasolja a minisz­térium: Pohárnok Mihályt, a Design Center ügyvezető igazgatóját, Székely Gábor exfőpolgármester-helyettest és Hajagos Évát, a tárca jogi osztályának munkatár­sát. A kinevezésről a kor­mány dönt. * Tegnap a kora délutáni órákban kaptuk a lehango­ló hírt, miszerint Sík Fe­rencet, a Nemzeti Színház főrendezőjét a mentők szív- infarktussal kórházba szál­lították. Ehhez a szomorú értesüléshez csak annyit fűzhetünk hozzá: ez, mi­ként a tárca „kiszámítot­ta”, bejött. A művelődési tárcától kiszivárogtatott értesülé­sek szerint hétfőn Fodor Gábor megbízottja által tárgyal a Nemzeti Színház vezetőségével, s az itt szer­zett tapasztalatai nyomán hoz majd döntést az esetle­ges személyi változásokról. Paizs Tibor Zavar a kormányban Nyilvánvaló strukturális probléma van a kormányban a privatizáció felügyelete kér­désében — szögezte le Szabó Iván frakció- vezető az MDF tegnapi sajtótájékoztatóján a HungarHotels szállodalánccal kapcsola­tos döntésre és Bartha Ferenc felmentésére reagálva. Kifejtette: elhibázott, hogy a pri­vatizációt egy, a pénzügyminiszter alá tarto­zó kormánybiztos felügyelje. Az MDF véle­ménye szerint erre a tisztségre egy, a parla­mentnek számot adó külön minisztert kelle­ne kinevezni. A Kisgazdapárt közvetlen köztársaságiel­nök-választást sürgető aláírásgyűjtő akció­jával kapcsolatban Szabó Iván leszögezte: az MDF nem kíván államformát változtat­ni, ezért nem támogatja az FKGP kezdemé­nyezését. A frakcióvezető bejelentette a sajtótájé­koztatón, hogy az MDF és a Fidesz elnöki szintű találkozóját január 26-án tartják. En­nek keretében meghatározzák ugyan a jövő­beni együttműködés feltételeit, de konkrét megállapodás még nem várható. Ennek oka — mint elhangzott —, hogy a KDNP tisztújítása csak január 28-án lesz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom