Pest Megyi Hírlap, 1995. január (39. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-13 / 11. szám
8 PEST MEGYEI HÍRLAP KULTÚRA 1995. JANUÁR 13., PÉNTEK A színház szíveket és lelkeket védő szentély Beszélgetés Ablonczy Lászlóval, a Nemzeti Színház igazgatójával — Adódik a kérdés: kié és kinek játszik a Nemzeti? — Döntő és időszerű válasszal szolgálok. E kérdés nem csak bennünket foglalkoztat. Zavarodottság mutatkozik ugyanis a színházvezetőkben, kritikusokban egyaránt, mert a régi észjárás, miszerint „ki és mi ellen csinálunk színházat”, mára alkalmatlan művészi magatartásnak mutatkozik. Akaratunk ellenére a sok évtizedes régi rögeszméinktől nem tudunk, vagy nem akarunk szabadulni. A harci riadókat ma már a parlamentben fújják: a színházi „üzengetés” kora lejárt; mára gyermekded hadüzeneteknek mutatkoznak, noha még sokan művelik. Ma drámaian személyes és intézményes pokoljárással szükséges újragondolni a kérdést, amely így hangzik: „kiért” csinálunk színházat? Mások dolgairól nem szólhatok: bizonyos, hogy egy-egy tehetséges ember műhelyet és stílust és ezt képviselő színházat teremthet. A Nemzeti Színház dolga ennél jóval több, egyebekben öröklődött feladatainál fogva is. Hiszen a magyar és egyetemes klasszikusok előadása folyamatosan kötelezettség, s az élő drámairodalom éltetése is kitüntetett feladatunk. Most zárul éppen drámapályázatunk, melynek eredményét március 15-én tesszük közzé. All magyar író, akit felkértünk, elfogadta a meghívást. Hubay Miklós, Gyur- kovics Tibor, Spiró György, Kertész Ákos, Pozsgai Zsolt, Görgey Gábor, Sütő' András, Hernádi Gyula, Deák Ferenc, Pás- kándi Géza, Fejes Endre. Örömünkre ezekben a napokban egymás után érkeznek a művek, így izgalmas anyagra számíthatunk, amely a Nemzeti Színház elkövetkezendő éveinek programját is meghatározhatja. — S mi egyebekben vállal többet a Nemzeti? — Azzal, hogy összefogó természetével minden magyar szellemi otthonát jelenti — földrajzi hovatartozásától függetlenül. Bartók Béla, Illyés Gyula gondolatát fordítottuk színházi gyakorlattá, amikor a most alakuló, vajúdó magyarországi nemzetiségi színházak ügyét, pártfogását is feladatunknak érezzük, s hogy a Duna-meden- ce népeinek nemzeti színházaival is folyamatos kapcsolatban vagyunk. Ezekben az ügyekben kiváló munkatársam Szokai Imre. — Korábbi helyettes államtitkár? — Igen, 1992 ősze óta 'a nemzetiségi-nemzeti ügyeket gondozza. S magunk ellen mondom, amikor megjegyzem: nagy luxus, hogy a tegnapi és a mai külügyminisztérium nem tart igényt az ő tudására. Akinek szakmai hozzáértése mellett erkölcsi hitele is van kelet-közép-euró- pai dolgaink intézésében. Legutóbbi példa: a közelmúltban Eszéken jártunk, ahol a Hörvát Nemzeti Színház vezetőivel megbeszéltük az együttműködés módozatait. S ezen a megbeszélésen jelentette be Zljko Cagar igazgató úr, a hatalmas pusztítás után a Nemzeti Színház március 15-én otthont ad a Horvátországi Magyarok Szövetsége által rendezendő ünnepségnek. Lám: a színház közös, mindennapi ügyeinkben is diplomáciai szolgálatot tehet. Nem nagy ügy, de az előadások mellett talán ezek a gesztusok is jelzik Lorca gondolatát, miszerint a színház népének szívdobbanását is kifejezi. Egy mai példa: 50 esztendeje, hogy a kiváló írót, Pap Károlyt elpusztították a haláltáborban. A Nemzeti rendbe tette emléktábláját, s szívszorító érzéssel tisztelgett, rá emlékezve. Kérdésére válaszolva, szétszóratottságunkban is a Nemzeti Színház ösz- szefogó természetét igyekszünk igazolni. — Az évadnyitó társulati ülésen nagyon keserű szavakkal szólt a társulathoz.. ■ — Nem magamról szóltam, még csak nem is a Nemzetit ért méltatlan támadások fájdalma beszélt belőlem. Ennél jóval több vezetett. Kétségbeesésemet Karinthy Ferenc egy gondolatával is kifejezhetném: „mi ez a magyar elmebaj megint, hogy csak úgy tudunk valakit üdvözíteni, ha a másikat rögvest kiűzzük az Édenből?” A kizárólagosság, a másik iránti érzékenység — és szere- tetnélküliség tombol az országban. Szellemi életünkre nézve ez mérhetetlen leépülést jelent. Ott tartunk, hogy egyesek kinevezik magukat „szakmának” — s ettől a küldetéstudattól vezettetve más színházak, stílusok törekvését kétségbe vonják. Egyéni ízlésüket a számonkérőszék intézményi rangjára emelik. Pedig a színházi élet maga a demokrácia. S ebben a művész vagy a műintézmény szuverén. Egymás autonómiájának tiszteletben tartása jelenti a művészeti élet demokráciáját. Nálunk némelyek önjelölt központi bizottsági tagsági mániától vezettetve akarják megszabni a Nemzeti ügyeit. — Hogy tudták elviselni az elmúlt évek gyakran leplezetlen politikai indíttatású támadásait, ami a Nemzetit és önöket, vezetőket érte? — Hamar kiderült, mire megy a játék, s az a néhány hölgy és úr, aki a szakszerűség nevében esztétikai érvekkel se fáradozott, hogy ellenünk indított támadásaiban leleplezze magát. De ezzel csak abban segítettek nekünk, hogy vezetés és társulat közös gyötrelemben körvonalazza színházról vallott eszményeit. Már kezdetben, 1991 nyarán Sütő András bátorítása Marosvásárhelyről, Fejtő Ferenc jókívánságai Párizsból, s a nagybeteg Vas István szeretetteljes figyelme bizalmat jelentett nekünk, s azóta annyi kétség, kudarc, siker nyomán az elmúlt években feledhetetlen tapsos jóváhagyásokat élhettünk meg itthon és szerte a nagvilágban. Németh Antal írta visszaemlékezéseiben: az általa irányított Nemzetit egyfelől támadták a liberális oldalról, s ez rendben is volt, a kormánypárti sajtó pedig, függetlenségét bizonyítandó, hasonlóan viselkedett. Azt mondom: még ezt is ki kell bírnia az intézménynek. De azt már nem tudom, minek a jele, amikor a valótlan tények helyreigazítására nem hajlandó egy lap, vagy egy miniszternek szóló levelet felhevült kancellári s ambícióktól vezettetve átír, mint tette volt ezt egyik konzervatív lapunk. A tárgyszerű, érveléssel igazolt kritikákból pedig sokat tanulunk, és gyakran beépítjük színházteremtő mindennapjainkba. Attól pedig, aki évtizedek óta már-már életét tette arra, hogy bizonyítsa: nincs Nemzeti Színház, vagy az a hölgyike, aki a halálosan beteg Ruttkai Éva színpadi küzdelmét (Nádas Péter Találkozásában) az előadás szünetében az illemhelyen minősítette, s most havi rendszerességgel megírja röpiratocskáit ellenünk, azzal nincs mit kezdeni. Nem is a kritikussal, hanem az emberrel. Mindezeken túl és fölött, ami a színházteremtő gyötrelmekben az igazi szépség és védelem az, amikor este megszólal Csepeli Sándor ügyelő hangja: „Jó estét kívánok, hat óra huszonöt perc, első figyelmeztetés...”, s miközben napi gondok oly semmivé lesznek, feszültség vibrál az épületben, a közönség zsongása élettel tölti be a nézőteret, s aztán elindul a színpadra Agárdy Gábor, Béres Ilona, Őze Áron, Varga Marika, Kállai Ferenc, Szakácsi Sándor, Tóth Sándor, Tóth Éva, Raksányi Kutyu... és vásári népek, akadémista fiatalok, zenészek, táncosok, komédiások, és kezdődik a játék! A színház — szíveket és lelkeket védő elvarázsolt kastély. S amikor késő este, előadást követően az ember kilép az utcára, újra védtelennek érzi magát. Ahogyan az Advent a Har- gitánban halljuk: az ember kidugta a fejét a játékból és szemébe vág a zimankós idő... Ami pedig Kosztolányi Dezső fájdalmával hasít belém: „Ha pedig valaki kérdezi, / hogy milyen párthoz tartozom, / úgy nézek rá, mint ki idegen csillagról való / Egyedül megyek az utcán. / Lehajtom a fejemet és sírok.” — Köszönöm a vallomást. — Én is köszönöm, hogy válaszolhattam. (Vége) Paizs Tibor Szigligeti Ede Liliomfija a Nemzeti Színházban, 1994. november 2-án. A jelenetben: Agárdy Gábor és Fe- renczy Csongor A HITEL 1995. januári számából A Bethlen Alapítvány 1994. évi díjazottjairól Bakos István, Bónis Lajos, Dobos László, Márton János, Sütő András, Varga Domokos és Karol Wla- chovsky írásai; Vári Fábián László, Tóth Bálint, Pintér Lajos, Magyar József, Horváth Elemér és Dúsa Lajos versei; Mórocz Zsolt: A Kisebbségben üzenete; Jövő idő: Kuklis Gergely, Fekete Vince, Nagy Gábor, Simó Márton, Kulicz Gábor és Sze- recz György versei; Dékány Kálmán: Közjáték vasfüggönnyel; Tornai József: Megkapaszkodások; Frid- rik Cirkl Zsuzsa: És mi történhet még?; Sarusi Mihály: Alföldiek; Beke György: A hivatásos szerkesztő; a Szemle rovatban: Szegedi-Maszák Mihály, Bodnár György, Tornai József és Kabdebó Tamás könyveiről. Naiv művészek tárlata A kecskeméti Magyar Naiv Művészek Múzeumának anyagából rendezett kiállítás nyílt kedden a sar- kadi Márki Sándor Múzeumban. A magyar naiv festészetet huszonöt, naiv szobrászatunkat pedig tizenöt alkotás képviseli a tárlaton. A hajdani paraszt- világot felelevenítő Békés megyei múzeumi bemutatón a galgamácsai, néhai Vankóné Dudás Juli két festménye is látható. A sar- kadi múzeum új kiállítása március végéig látogatható. Néptáncfesztivál Békéscsabán A hét végén a tizenkettedik alkalommal rendezik meg Békéscsabán a néptáncosok országos szólótáncfesztiválját. Az 1974 óta kétévente megtartott vetélkedőn ezúttal félszá- zan vesznek részt. A versenyre rpásfél százan jelentkeztek, a január 13—15-i csabai döntőn azok indulhatnak, akik sikerrel szerepeltek a három területi selejtezőn :— 21 évvel ezelőtt 14 indulója volt a néptáncmozgalomban azóta komoly tekintélyre szert tett versenynek. Az eddigi csabai táncos vetélkedőkön 24- en háromszor szerezték meg az „aranysarkantyús táncos”, illetve az „aranygyöngyös táncos” címet, s ezzel örökösen birtokolják e kitüntető díjat. Az előbbit a férfiak, az utóbbit a nők nyerhetik el. Két alkalommal 19 táncos szerezte meg eddig az aranysarkantyút, illetve az aranygyöngyöt, közülük is lesz induló a mostani versenyen, így várható, hogy gyarapszik a címet örökösen elnyerők tábora. Az első békéscsabai országos szólótáncfesztivál óta további 66 művész egy- szer-egyszer lett aranysarkantyús vagy aranygyöngyös táncos. PMH-Galéria * PMH-Galéria Zsin Judit: Busómenet Zsin Judit szobrászművész 1957-ben született Budapesten, igazi szülőhelyének azonban Szigetszentmiklóst tarthatná, hiszen egészen kiskorától ott él és dolgozik. A Magyar Képzőművészeti Főiskola szobrász szakát végezte. Vígh Tamás növendékeként diplomázott, majd két éven át Borsos Miklós tanítványa volt. Első önálló kiállítása Budapesten volt (a Paál László Teremben), azóta évente önálló tárlattal jelentkezik — utóbb Nagykőrösön (1992) és Alsóné- medin (1993) láthattuk munkáit. Alkotásaival nemzetközi tárlatokon is gyakorta jelen van. Nemrég a szentendrei Ferences Gimnázium megrendelésére egy nyolcrészes Golgota-jelenetet ábrázoló domborműsorozatot készített. 1993-ban tagja lett az Európa Akadémiának. (Mellékletünkön „Busómenet” című kisplasztikája látható.) /j, >
