Pest Megyi Hírlap, 1995. január (39. évfolyam, 1-26. szám)

1995-01-12 / 10. szám

1 PEST MEGYEI HÍRLAP VÉLEMÉNY 1995. JANUÁR 12., CSÜTÖRTÖK 7 Tel-avivi politológus állatokról és újságírókról Hering József még lehet műszerész, de Tucker Tamás sosem lehet bölcs szandálkészító' vagy favágó Vödrös Attila főszerkesztőnek Pest Megyei Hírlap, Budapest Örülök, szívből örülök, hogy megjelenik a Pest Me­gyei Hírlap. Bizony, ha anyagi nehézségek miatt be kellene zárni, hiányoz­na a magyar zsurnalisztika színes palettájáról. Hiá­nyozna, mert a profi lapok­nál bizony nagy az újság­írók közötti verseny, és nem valószínű, hogy He­ring József ott megjelentet­hette volna 1994. novem­ber 23-án a Tudósítások a Szentföldről című cikkét. Szerencse, hogy a Pest Me­gyei Hírlap teret ad egy pá­lyáját elhagyó műszerész­nek, Hering Józsefnek, hogy próbát tehessen egy egészen más világban, a hírlapírásban. Hering úr próbálgatja szárnyait, és mint minden ilyen kezdeti próbálkozás, vad csapko­dással kezdődik. Még nem tudja, mint egy pelyhes fió­ka, hogyan kell a levegőt beszívni, hogyan kell szink­ronizálni a testet a szárny- mozgáshoz, hogy valóban repülés legyen belőle. No ja, mondhatnák egyesek, vannak futómadarak is, mint a strucc. De hát azért az kész biológiai csoda len­ne, ha a Hering struccként jelenne meg. Pedig most azt hiszem, egy ilyen cso­dának vagyunk a tanúi. De a mi struccunk nem futás­sal kezdi, hanem először homokba dugja a fejét — vagy csak úgy tesz. Hering József izraeli mű­ködése idején bizonyára megfigyelte, hogy miután ott zsidók és arabok élnek egymás mellett, az ivrit (Heringnek: héber) és az arab nyelv sok szava keve­redett egymással. így aztán a cabar, vagy a szobra sza­vak felcserélődésére talán kevesebb figyelmet kelle­ne fordítania. Hacsak nem határozta el, hogy héber nyelvvédő lesz. De nem, Hering nem héber nyelvvé­dő, hanem — jelenleg — magyar fajvédő. Amit ren­desen ki is kérne magának, mint ahogy egy púposra sem szabad azt mondani, hogy púpos, és egy utcanőt sem szabad lekurvázni. Mert miután Hering úr va­lami oknál fogva itthagyta a Szentföldet, visszament Magyarországra, hogy ilyen november 23-i cik­ken keresztül is bebizonyít­sa: ő még Csurkánál is ma- gyarabb. Ehhez éppen elég lenne, ha pusztán elismer­né barátai előtt, hogy an­Dr. Tucker Tamás izraeli politológus, szakterülete Oroszország, valamint a Szovjetunió utódállamai. Korábban a Rá­mát Gan-i vallásos irányzatú Bár lián Egyetem előadója volt, s jelenleg a Fogéi Intézet munkatársa. nak idején betérése a zsidó hitre egy pillanatnyi téve­dése volt. Nem, ő ehelyett csapkod, fröcsköl, szittyás- kodik. A fröcsök először a két izraeli magyar lapot, az Új Keletet és A Hét Tükrét éri. Hering nem árt nekik. Ezeket ma már csak a 70-80 éves, és azon túl lévő korosztály olvassa, akik négy évtizedes izraeli létük alatt nem tanultak meg ivritül (Heringnek: hé­berül). Nekik ez a két lap bőven megfelel, no meg, ez a két lap másra nem is igen való. Ráadásul még a legnagyobb jó- vagy rossz- indulattal sem lehet ezekre ráfogni, hogy magyarelle­nesek lennének, hiszen új­ságíróik ott lebzselnek a magyar nagyköveti fogadá­sokon egy kis ingyen téli­szalámis (tréfli) szendvi­csért, amiért lapjaik hasáb­jain bőven meg is szolgál­nak. A sikamlós heringi kriti­ka következő céltáblája egy újságíró-tudósító volt, aki őszerinte megkérdezte a valóban román állampol­gárságú Tőkés László püs­pököt, hogy izraeli útja so­rán miért a magyar nagykö­vetségen ad fogadást. Tény­leg, miért? Gondolom, at­tól minden békebeli hering­nek égnek állnának a pikke­lyei (sőt dobozolás után le­rázná magáról az ecetes hagymát is), ha mondjuk, egy magyar rabbi külföldi útja során az izraeli követ­ségen adna fogadást. Ak­kor Hering emiatt tajtékoz- na, rögtön azt írná, hogy aki izraelinek érzi magát, az menjen oda. Ha Hering Józsefnek az izraeli tudósí­tó kérdésétől borzong új­donsült magyar öntudata és nem attól, hogy az akko­ri (Heringnél nem kevés­bé) dilettáns és soviniszta magyar politikusok mekko­ra baklövést követtek el, csak sajnálni lehet. Hering József szittya szí­ve könnyeket hullajt a „sza­badságukért küzdő” Hiz­bullah terrorszervezetért. Érdekes, Hering szolgált az izraeli hadseregben, en­nél fogva valamivel több tájékozottság várható el tőle e kérdésben. De te­gyük fel, (állat)örvosi ja­vaslatra szelektálta emléke­it. Ma Magyarországon minden nyugati lap, sok té­véállomás, és, aki akarja, annak izraeli forrás is elér­hető. Ha nem Heringnek, hát a Pest Megyei Hírlap szerkesztőinek kellene fel­hívni a pikkelyes, pelyhes, szárnyait próbálgató kollé­gája figyelmét arra, hogy a Hizbullah és a Hamász Iz­raelben, valamint néhány arab országban (Jordánia, Egyiptom) nem szalonké­pesek. Az izraeli—palesz­tin, majd az izraeli—jor- dán békekötés egyik felté­tele volt a fundamentalis­ták elleni közös fellépés. Eddig csak Egyiptom tett ellenük hathatós lépéseket. De az a „szabadságmozga­lom” amúgy sem talál meg­értésre sem Washington­ban, sem a világ más táján. Vagy talán Hering úr nagy magyar szíve akkor dob­banna az örömtől, ha a Má­tyás-templom mellett egy új mecsetet építenének irá­ni pénzen? Vagy Hering úr elővette a régi moszkvai le­mezt, a cionista-amerikai igában senyvedő arab né­pekről? Ézzel elkésett. Bár, ahogy életkorát és cik­két elnézem, az újságírás­sal is. Remélem, műsze­részszerszámait még nem adta el. Dr. Tucker Tamás Tel-Aviv * Dr. Tucker Tamás úrnak, Tel-Aviv, Izrael Tisztelt Uram! A megszólítás és elbú- csúzás nélküli levelére kis­sé megkésve válaszolok, s ennek az utóbbi hetekben a Pest Megyei Hírlap fenn­maradásáért vívott küzdel­münkön túl egy további oka is van. Hetekig töp­rengtem ugyanis azon, hogy miként válaszoljak a Hering József kollégámat minősíthetetlenül durva és alpári hangvételű, „mósze- roló” (a tisztelt Olvasónak: ez egy héber szó) levelére. Faxlevele útján sikeres új esztendőt kíván a szerkesz­tőségnek, miközben mon­dandóját azzal a cinikus megjegyzéssel indítja: örül annak, hogy lapunkat anyagi nehézségek miatt eddig még nem kellett be­zárni... Az Ön által profinak tar­tott, de valójában csak nyelvükben magyar lapok, illetve az Ön szívéhez és eszmerendszeréhez nagyon is közel álló hazai és kül­földi körök megtettek, s meg is tesznek mindent an­nak érdekében, hogy a ma­napság már egyedüli kon­zervatív-keresztény újság végleg eltűnjön „a magyar zsurnalisztika színes palet­tájáról”. írása végén Ön ajánlatot tesz arra, hogy te­lefonon is beszélgessünk. De miért tenném ezt? Azért, hogy meghallgas­sam az Ön további sárdobá­ló, a kollégámat minden­áron befeketíteni kívánó, pallérozatlan mondanivaló­ját? Erre én nem vagyok hajlandó, s levelét is csak azért jelentetem meg, hogy minél többen lássák, mi­lyen lelkiviláguk van azok­nak az embereknek, akik minket idehaza és szerte a nagyvilágon sovinisztáz- nak, fajvédőznek, antisze- mitáznak. Hering József valamikor valóban orvosi műszerész szakmát tanult. A fizikai munka az én és a hozzám hasonlóan gondolkodó em­berek szemében egyáltalán nem szégyen. Hadd éljek itt a zsidó történelemből vett szép és elgondolkodta­tó példával. Az ókori Júde­ábán, Nagy Heródes király uralkodása idején élt egy Hillél nevű híres vallástu­dós, aki végtelen türelmé­ről és toleranciájáról is ne­vezetes volt. Az elszegé­nyedett Hillél a tanulás és a tanítás mellett a minden­napos favágásból tartotta fönn magát. De említhet­ném még Johanán rabbit is, aki szandálkészítő, azaz cipész volt. Hering Józse­fet a világért sem kívánom az említett nagy tudású val­lásbölcsekhez hasonlítani, de azért valamit közölnék Önnel, illetve Krausz úr­ral, izraeli informátorával: Hering kolléga a Pest Me­gyei Hírlapnál nem „pró­bálgatja szárnyait”, hiszen korábban a Pesti Hírlap fő­munkatársa volt, valamint az Ön hazai elvbarátai ál­tal szétrobbantott, s egykor igen színvonalas Panoráma című külpolitikai tévémű­sor munkatársaként 1994- ben négyszer is járt a Kö­zel-Keleten. De ha Önnek még ez sem elég, elárulha­tom azt is, hogy Izraelből (miután a hazai hatóságok törölték a feketelistáról) a Népszabadság, a Pesti Hír­lap és a Heti Magyaror­szág tudósítója volt, az em­lített lapok megelégedésére. Az Aczél György nevé­vel fémjelzett időszakban Hering József intelligenciá­ja és tájékozottsága ellené­re sem végezhetett egyete­met Budapesten, hiszen ak­koriban elsősorban az Ön­höz hasonló káderek és azoknak gyermekei koptat­ták a hazai felsőoktatási in­tézmények padjait. S ameny- nyiben még ez is kevésnek bizonyult, akkor a magyar nép pénzén kiküldték őket a Szovjetunióba. Mint ahogy kiküldték Önt is, hogy visszatérve, jól felké­szülten utazhasson ki az ősatyák földjére, s onnan kísérje figyelemmel a ma­gyarországi soviniszta és fajvédő zsurnalisztika tevé­kenységét. Ez az elsődle­ges oka annak, hogy kollé­gámnak akkoriban „csak” a műszerészszerszámok maradtak. A Pest Megyei Hírlap örömmel ad publikálási le­hetőséget Hering József­nek, miután az Ön által esz­ményített, s Önöknél állan­dó bocsánatkéréssel kilin­cselő mostani magyar kor­mány médiabeli napszámo­sai közel 300 nemzeti szel­lemiségű újságírót tett az utcára. Levelében Ön ma­gyar fajvédőnek, szittyás- kodónak és sovinisztának nevezi a kollégámat. Akár csak az Anfa//-kormány tagjait. De mégis miért? Talán azért, mert eddigi írá­saiban megsértett, megalá­zott valamely népet, val­lást vagy nemzetet? Eddig én nem olvastam ilyen jel­legű írását. Hering József a szerkesztőségben mindig a legnagyobb szeretettel és tisztelettel szól a héber nyelvről, az izraeli kultúrá­ról, illetve az ottani lakos­ság többségét kitevő tisz­tességes, demokratikus ér­zelmű emberekről. Hering úr Izraelbe érkezésének tör­ténete van. Mégpedig igen híres története, mint ahogy oka van a hazatérésének is. Izraelben több mint tíz esz­tendőn át becsületesen szol­gált a hadseregben, eleget tett állampolgári kötelessé­gének. De Izraelben a zsi­dó hitre térése ellenére is másodrendű állampolgár­ként kezelték. Ezt persze Ön és elvbarátai sem ideha­za, sem pedig a Szentföl­dön nem hajlandók beis­merni. Nem akarok bizo­nyos nem kívánatos érzel­meket fölszabadítani, s ezért csak egyetlen esetet említek meg Hering József szentföldi történetéből. Élettársa 1982-ben már a hetedik hónapban volt, de az ottani fajvédő hivatalos szervek még akkor sem en­gedélyezték a házasságkö­tését. Később pedig kiad­tak egy hivatalos írást, amelyben többek között az áll: kétséges az, hogy az élettársa méhében lévő magzat az övé, hiszen nem zsidó... Felteszem Önnek a kér­dést: Végül is ki itt a fajvé­dő, a soviniszta? Mit szól­na Tucker úr ahhoz, ha Szittyaföldön (a jelenlegi és a korábbi, Ön által sovi­nisztának nevezett) magyar kormány ilyen erkölcste­len, fajvédő törvényekkel nyomorítaná meg az itt élő tekintélyes lélekszámú zsi­dóságot vagy másokat? De miként várjak én Ön­től humánus hangvételt, igazságérzetet, becsületet, amikor „vallásos” ember lé­tére az izraeli hadsereget is megjárt honfitársát „állator­vosi” kezelésre javasolja? Persze a zsidó származású, a magyarsággal kapcsola­tot fönntartó honfitársaival szemben sem sokkal tapin­tatosabb. Hiszen őket azzal a megalázó váddal illeti, hogy „egy kis ingyen téli­szalámis szendvicsért” el­adják a lelkűket a magya­roknak. A Hizbullah és a Ha­mász nevű iszlám funda­mentalista szervezetekkel kapcsolatban Hering Jó­zsef az Ön által nehezmé­nyezett cikkében már leír­ta: a Hizbullah létrejötté­hez nagyban hozzájárult az, hogy az izraeli hadse­reg Ariel Sáron tábornok vezérletével Libanonban terrorbombázásokat, népir­tást hajtott végre a polgári lakosság körében. A másik fundamentalista szervezet­re, a Hamászra terelve a szót, idéznék Önnek két ne­ves izraeli újságíró, Zeév Schiff és Ehud Jáárí Intifa­da című könyvéből: „Az iz­raeli katonai kormányzat nem kis mértékben járult hozzá a vallásos szerveze­tek szerteágazó infrastruk­túrájának a kifejlesztésé­hez. Az izraeli hatóságok ugyanis abban az illúzió­ban ringatták magukat, hogy a Muzulmán Testvéri­ség előretörését megfelelő ellenőrzés mellett ki lehet játszani a PFSZ befolyásá­nak a csökkentésére.” A szerzőpáros még leírja azt is, hogy a megszálló izraeli katonai kormányzat a ’70-es években milliókat fordított a Hamász bölcső­jének számító fundamenta­lista szervezetek anyagi tá­mogatására, sőt még új me­csetek építésére is. Remé­lem, a két neves izraeli új­ságírót Tucker úr nem tart­ja sovinisztának és antisze­mitának. A Hamász nevű gólem tehát, akárcsak a prá­gai Löw rabbi esetében, ez­úttal is alkotója ellen tá­madt. Levelem végén azt aján­lom, hogy jöjjön vissza Ma­gyarországra, mert manap­ság nálunk valóban nagy az újságírók közötti ver­seny a profi lapoknál. Az SZDSZ hívei által lehenge­relt magyar sajtóban ugyan­is az Ón által képviselt ér­vek, nézetek nagyon is ke­lendők mostanában. A má­sok érzelmeit durva módon megsértő stílusa jól beleil­lik a hazai újságírás jelenle­gi gyakorlatába. Igazán kár a gyűlölettől átitatott írása­it drága faxon küldözgetni a Szentföldről. Jöjjön visz- sza, idehaza nagy szükség van az Ön eszmeiségére, szakértelmére és stílusára. Bánó András, Frei Tamás, Kalmár György és mások társaságába színes mozaik­ként Ön is könnyen beépül­het. Jöjjön, hadd legyen még élénkebb a magyar zsurnalisztika színes palet­tája! Tisztelettel: Vödrös Attila főszerkesztő

Next

/
Oldalképek
Tartalom