Pest Megyi Hírlap, 1995. január (39. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-12 / 10. szám
8 PEST MEGYEI HÍRLAP KULTÚRA 1995. JANUAR 12., CSÜTÖRTÖK A teátrum szíveket és lelkeket védő szentély Beszélgetés Ablonczy Lászlóval, a Nemzeti Színház igazgatójával Minifesztivál a Pesti Vigadóban — Az elmúlt, hetekben a Nemzeti Színház 150 éve tartó kálváriájának különböző' stációiról számoltunk be sorozatban. Időszerűnek tartja-e az új Nemzeti megépítésének ügyét? — Ez a kérdés 1908 óta folyamatosan parancsoló figyelmet követel. Leggyakrabban az 1964—65-ös kiűzetése és a robbantás pusztító mivolta merül fel, megjegyzem joggal, hisz ez a pusztítás metaforikusán is jellemezte és kifejezte az akkori hivatalos politikát. Amikor 1994. június 3-án, az évadzáró társulati ülésen Páskándi Géza felolvasta Horn Gyulához címzett levelünket, sokan riadtan kérdezték: miért bonyolódunk politikába, s miért provokáljuk az új miniszterelnököt. Azt válaszoltam: Antall József miniszterelnök úr is kapott tőlem néhány kellemetlen levelet. Más kérdés, hogy kancelláriája hogyan próbálta eltitkolni előle. Véleményem az, hogy a Nemzeti sorsa nem csak tárcakérdés. A mindenkori miniszterelnök erkölcsi és politikai felelőssége is, hogy a Nemzeti Színház épülete mellett, szellemi sugárzása mit jelent a mai és mindenkori magyarság számára. Meglepetésünkre Horn Gyula pártjának cégjelzéses papírján* gyorsan és megértőén válaszolt. Tudván összeomló gazdasági helyzetünket, nem reméltünk többet, mégis: válasza jóérzéssel töltött el bennünket. Ha meggondoljuk, hogy a szakmában vannak, akik évtizedek óta a Nemzeti Színház megszüntetésén fáradoznak; vagy oly gyermeteg gondolatokkal állnak elő, hogy mindig az legyen a Nemzeti Színház, amelyik a legjobb előadást hozza létre, akkor a Nemzeti Színház jövője szempontjából is nagyon fontos tanúságtételnek tekintendő Horn Gyula álláspontja, melyet az előző parlament által hozott határozat folytatásának is tekinthetünk. S e röpirat közzétételére talán elődeink mulasztása is bátorított. Erről egyébként szó esett az említett sorozatban. Tudom, hogy történetieden ma már azon meditálni, hogy 1908-ban mekkora mulasztás volt Csathó Kálmán részéről, hogy miután sorsdöntő dokumentumok voltak a kezében, nem leplezte le: micsoda álnok panamaügy áldozata lett a nemzet színháza. Jó hivatalnokként a botrányt nem vállalta. Ha megteszi, talán felépült volna a Nemzeti. Tűnődhetünk tovább is az időben: vajon 1937-ben, a Nemzeti Színház 100 éves jubileumának hevült ünnepnapjaiban a Németh Antal vezette társulat, ha kiáltványában sürgetően megfogalmazza az új épület igényeit, legrosszabb esetben is egy nyilvános nemre, színvallásra kényszeríthette volna a kormányt. Az 1965 után újra és újra fellobbanó javaslatokról nem szerezhetett tudomást a közvélemény. Amikor aztán 1983 szeptemberében a szklerózi- sos vezetés szinte végső kétségbeesésében méltóztatott engedni a felépítését — már késő volt. Köszönet a Pest Megyei Hírlap sorozatának, hogy e gondolatok felelevenedtek bennem, s talán sokakban, akik számára fontos a Nemzeti Színház léte. Ez a törődés is megerősíti érzésemet arról, hogy a lap életre hivatott orgánuma társadalmi és szellemi életünknek. — A napokban egy olvasó levelét közöltük, aki szerint azért olvad a jég a színház körül, mert a Nemzeti bemutatta a My Fair Lady-t, s ennek személyi összefüggései magyarázzák a megértő és engedékeny hangvételt... — Hosszan tudnám csak kifejteni véleményemet arról, hogy a tisztelt levélírónak miért nincs igaza. Bármennyire is ellentmondásos, talán a My Fair Lady nemzetibeli bemutatása és sikere tanulságos és reményteli tisztázó és megértő folyamatokat is rejt magában. Röviden, csak Elizáról szólva: első szereposztásban biztosnak tekintettük Götz Anna személyét. Zenés darabnál a szerepeket kötelezően kettőzni kell. Sok önjelölt és jelölt Lizát hallgatott meg Sík Ferenc és Bolha Lajos, még Ausztriából is érkezett jelentkező. Senki nem mutatkozott elég meggyőzőnek. E mindenféle kompromisszumos változatok közepette Sík Ferenc nem nyugodott. Remek színházi érzékétől vezettetve mániákusan hajtogatta: a másik Elizának valaki ismeretlen kellene, aki a pályára robban ezzel a szereppel. Üzembiztonság helyett kockáztatni hát?! Már a szereposztást is kifüggesztettük, amikor a főrendező úr felhívta Ungvári Tamást: nincs-e javaslata még egy Elizára. A darab fordítója azonnal válaszolt s mint tanítványát rávágta: Fo- nyó Barbara! Barbara eljött a meghallgatásra. Bolba Lajos operaáriát kért tőle, majd a Ma éjjel táncolnék...-ot. Állt ott egy törékeny, csinos lány, csillogott a szeme, s varázslatosan énekelt. S bennem előtűnt édesanyja, Kállay Bori, akit 1969 őszén nekem volt szerencsém bemutatni a debreceni napilapban. Miskolcról érkezvén a Péntek Réziben mutatkozott be. Állítom, ha nem olyan zápult és Pestközpontú színházi életünk, s Kállay Bori időben a fővárosba kerül, nagy karriert futhatott volna be — nemzetközi értelemben is. Kérdezem ezek után: ugyan milyen személyi érdekeltség tudott volna bennünket elgyengíteni, ha Barbara nem ilyen fényesen szerepel? Ázután következtek a próbák: Barbara figyelt, Götz Anna után ismételte a táncokat. Amikor Götz Anna áldott állapota kiderült, Barbara akkor lépett előre, s próbált reggel, este, s dolgozott hihetetlen alázattal és tehetséggel. S hódított meg olyan kiválóságokat, mint Agárdv Gábor, Sinkovits Imre, Bács Ferenc;. Ha nem ilyen varázslatos és istenáldotta tehetség, személyét és az előadás sikerét ugyan megteremthette volna-e valami baráti-rokoni szövetség? — Mi jelenti a sikert? A kritikai fogadtatás, vagy a közönség elismerése? — Egykori színikritikusként mondom: írhat bármit a sajtó, ha a közönség jön — igazolódik az előadás és a színház. S ma, amikor esztétikai érveknek, az empatikus érzékenységnek nincs becsülete, sokan a társadalmi gyűlölködések agitációs terepének tekintik a színházat. — A bukások jelentettek-e tanulságot? — Többet, mint a sikerek. Vajúdó éveket élünk, ma már igazodnunk kell a kérlelhetetlenül őszinte tényékhez, helyzetekhez. 'Régebben nem lehetett érzékelni, mi siker és mi bukás. Mert egy szervező, akinek jó kapcsolata volt a honvédséggel, kerületi pártbizottsággal, egy-egy úttörővezetővel, nagyvállalatokkal, szakszervezetekkel, ez a legrosszabb előadást is két-há- rom évadon át éltethette. A vatta ma megszűnt — az érdektelenséget tudomásul kell venni, noha a szervezést és magunkat soha fel nem menthetjük. A színház- csinálás egyik kockázatosán izgalmas momentuma: kitalálni és megtalálni egy-egy előadás helyét a színházi életben. (Folytatjuk) Paizs Tibor Sütő András „Advent a Hargitán” című színműve a Nemzeti színpadán — Rubold Ödön, Bartal Zsuzsa és Sinkovits Imre a jelenet szereplői A Magyar Zeneművészeti Társaság által hét esztendővel ezelőtt kezdeményezett és azóta évente ismétlődő rövid rendezvénysorozat, a XX. századi magyar és külföldi zeneszerzők alkotásaiból összeállított Minifesztivál immár szerves része különleges színfoltja a budapesti hang verseny életnek. Az idei, hetedik fesztiválra január 20-án, 21-én és 22-én kerül sor a Pesti Vigadóban. Az öt koncertből álló sorozatban magyar komponisták művei mellett ezúttal chilei és lengyel zeneszerzők alkotásai kaptak helyet — hangzott el tegnap a Vigadóban megtartott sajtótájékoztatón. A január 20-i lengyel— magyar-est vendégszerzői csaknem jól ismertek hazánkban. Tornász Sikorszki, a lengyel minimalizmus képviselője, de hallható lesz az esten Witold Lutos- lawskitól két mű is. A január 21-i, szombat esti koncerten egyebek mellett a fiatal Edgardo Canton „Balladá”-ja hangzik fel. A hangverseny további részében magyar zeneszerzők: Durkó Zsolt, Soproni József, Király László és Bárdos Lajos egy-egy művét hallhatják. Közülük a legfrissebb kompozíció Soproni József „Öt dal”-a a Trakl-ciklus- ból. Az 1993-ban keletkezett sorozat szoprán hangra íródott zongorakísérettel Georg Trakl költeményeire. 1990—91-ben alkotta Durkó Zsolt azt a hatvan zongoradarabból álló ciklust, mely „A gömb története” címet viseli, s amelyből ezen az estén hét darab hangzik el. Ezeket bizonyos dramaturgiai és harmóniai rend fűzi össze. 1984-ben keletkezett Király László vegyes karra írt „Visszhang”-ciklusa, melynek most három tétele szólal meg, végül Bárdos Lajos kórusműve, „A Földhez” című, mely Kölcsey négy versszakos költeményéből dolgoz fel hármat. Kizárólag magyar szerzők — Szervánszky Endre, Szokolay Sándor — művei szólalnak meg a január 22-i, vasárnap esti koncerten. Napjainkban már klasz- szikusnak tekinthető közülük Farkas Ferenc, akinek kamarakórusra írt négy alkotását hallhatják az érdeklődők; ezekből az egyik Weöres Sándor versére, a másik három Csoóri Sándor verseire készült. A Minifesztivál céljai szerint a nemzetközi zenei élettel való kapcsolatteremtés, az információcsere lehetőségeit is kínálja. Ennek szellemében válogat századunk szellemi hagyatéka, illetve a közelmúlt legszínvonalasabb kompozíciói között. Az idei rendezvénysorozaton is számos magyarországi és ősbemutató hangzik el. (-mon) Kéri-festmények a Csepeli Galériában Kéri Mihály, Érden élő és alkotó festőművész munkáiból állítanak ki ma délután 6 órától a Csepeli Galériában. Bevezetőt mond dr. Hann Ferenc művészettörténész. A kiállítás helye: XXI. kerület, Szent Imre tér 3. Megtekinthető február 5-éig. Koó Tamás Ferencsik-díjas Koó Tamás csellóművész kapta az idei Ferencsik János- emlékdíjat. Az elismerést Tóthpál József a Nemzeti Filharmónia igazgatója adta át tegnap a művésznek, aki 1974 óta tagja a Magyar Állami Hangversenyzenekarnak. Az alapító okirat értelmében a díjat páratlan évben a Magyar Állami Hangversenyzenekar egy kiemelkedő művésze, páros évben az Operaház zenekarának valamely arra érdemes tagja kapja meg. Bálint Endre-emlékkiállítás Bálint Endre Kossuth-díjas festő- és grafikusművész munkáiból nyílik posztumusz tárlat ma. A kiváló művész eleddig a nagyközönség előtt még nem „szerepelt” félszáz színes foto- montázsát láthatják az érdeklődők a Vigadó Galériában. A szürrealista alkotások ízelítőt adnak Bálint több száz darabos fotomon- tázs-hagyatékából. Az emlékkiállítás január 29-éig tekinthető meg. Bálint Endre 1914 októberében született. Az Iparművészeti Főiskola grafikai osztályán Hel- bing Ferencet, majd Vaszary Jánost, illetőleg Aba Novákot tudhatta mesterének. Az 1940-es évek második felében tagja volt az Európai Iskola nevű művészeti csoportnak. 1956 és 1962 között Párizsban élt. Bálint itt készítette el a francia kiadású úgynevezett Jeruzsálemi Biblia ezerkétszáz illusztrációját, amely nemzetközi hírnevet szerzett alkotójának. Kinti tartózkodása alatt bemutatkozott például Hollandiában, Belgiumban és Nagy- Britanniában. Á festészettel, grafikával, díszlettervezéssel is foglalkozó művész 1986 májusában hunyt el. —
