Pest Megyei Hírlap, 1994. december (38. évfolyam, 282-307. szám)

1994-12-03 / 284. szám

12 PEST MEGYEI HÍRLAP SZOLGALTATAS 1994. DECEMBER 3.. SZOMBAT Atzél Ede-emlékest A Magyar Nemzeti ■ Tájékoztatási Alapít­vány és a Magyar Tá­jékoztatási Egyesü­let báró Atzél Ede, a magyar nemzeti ellenállás hőse és ál­dozata tiszteletére emlékestet rendez ma délután 5 órakor a gödöllői művelődési központ (Szabadság u. 6.) Galga-ter- mében. Az előadáson köszöntőt mond dr. Gazsi József, a bu­dapesti Hadtörténeti Intézet munkatársa. Az esten vissza­emlékező beszédet Vígh Ká­roly történész és Katona Sza­bó István író mond. A műsor­ban fellép Győrffy László író és Miké István színművész, dr. Unghváry Sándor nyugal­mazott teológiai tanár emlé­kezéseiből, valamint korabeli dokumentumokból tart felol­vasást, illetve Petrás Mária erdélyi népdalokat ad elő. A rendezvény házigazdája Kato­na Szabó István. Vasárnapi túra Vasárnap Mikulás-túrát szer­vez a gödöllőieknek a Mergi- te 344,2 Turisztikai Baráti Társaság és a Gödöllői Lokál- patrióta Klub. Az útvonal Zöldház—Erzsébet-pihenő— Juharos—Máriabesnyő. A ki­rándulás távja körülbelül 12 kilométer. Találkozás reggel negyed kilenc és fél kilenc kö­zött a helyi Volánbusz-pálya­udvaron. Az útiköltség körül­belül ötven forint, a hazaérke­zés 15—16 óra között várha­tó. A részt vevő gyermekeket és felnőtteket az Erzsébet-pi- henőnél a Mikulás apró aján­dékokkal várja. Házhoz megy a Mikulás A kiskunlacházi mű­velődési központ (Kinizsi u. 2.) Miku­lása idén december 5-én, és 6-án 16 és 20 óra kö­zött házhoz viszi a család elő­re elkészített ajándékait a helybéli gyerekeknek. A ház­hoz szállítás díja a község belterületén 200 forint, a kül­területekre távolságtól függő­en állapítják meg a díjakat. A szolgáltatás december 4-ig megrendelhető 15—18 óráig a művelődési ház irodájában személyesen, vagy a (24)- 330-026-os telefonszámon. December 4-én, vasárnap 10 és 16 óra között a csalá­di Mikulás-vasárnapra vár­ják a gyerekeket, 5-én hét­főn délelőtt 10 órakor pedig egy bábjátékot láthatnak a kicsik. APRÓHIRDETÉS ADÁS-VÉTEL VENDÉGLÁTÓSOK, FIGYELEM! Eladók az alábbi konyhai eszközök: 300 literes gázüst, 3 részes gáz ételmelegítő. Érdeklődni: 160-8181, 265-0764, Sza­kács Béla. (212331/1 OK) FELÚJÍTOTT 60 nm-es, IV. emeleti, panellakás telefonnal, pincével, reális áron eladó. XIII., Pannónia 116., (27)-342-887. (212379/4K) SIÓFOKTÓL 7 km-re Siójuton falutól 600 m-re, a szőlőhegyen 2 fürdőszobás lakás-nyaraló, külön álló borospincével, szőlő-gyümölcsössel igényesnek eladó. Vezetékes víz, villany, aszfaltút van. Ve­zetékes gáz folyamatban! Irányár: 2,2 M Ft. Érdeklődni telefonon: (84)- 314-428. (212395/3K) KISKUNHALASI, 53 nm-es bérlaká­sunkat elcseréljük budapesti vagy Érd és környéki lakásra, telekre, ingatlanra. Tel.: (23K381-826. (212425/1K) KITŰNŐ állapotban Skoda 120 eladó. Albertirsa, Dánosi u. 41. (212651/1K) ÁLLÁS MAGAS jutalékdíjazással reklámszer­vezőket keresünk Vác és Dunakanyar térségében. Jelentkezni lehet írásban vagy telefonon. Cím: 5700 Gyula, Jókai u. 20. HISZI-MAP Kft. TeL/fax: (66)-463-610, (66)-463-323. (212219/2K) □ STRESSZOLDÓ tanfo­lyam Zsámbékon. Szeretne segíteni dyslexiás, nehezen tanuló, stresszel, szorongás­sal teli embertársain? Hív­jon! (23)-342-431-es telefo­non. □ KAMATMENTES kon- zorciós hitel folyósítása. Ér­RÉTESSÜTÉSHEZ értőt felveszünk Bp. III. kerületbe. 140-9104. (212621/1K) VEGYES KIADÓ Monor központjában 60 nm-es összkomfortos, erkélyes öröklakás. Érdek­lődni lehet: 142-2340 (342-2340) telefo­non Gulyásnénál. (211173/4H) HASZNÁLT NÉMET traktorok, ekék, fejőgépek, jjermetezők és egyéb MEZŐ­GAZDASÁGI GÉPEK eladók. Autóéit Kft., Kiskunlacháza, Dömsödi út 45. Tele­fon: (24)-330-005. (212174/6K) ELADÓ Káposztásmegyeri I-en 65 rrr-es saját tulajdonú, 2,5 szobás étkezős erkélyes lakás 2,8 millióért. Cím: Elek, Bp. IV., Hajló u. 40/V./15. Telefonüze­net: 180-7152 Walch. (212322/4K) GYÖMRŐN eladó a Rudolf u. 48-ban, 400 négyszögöles telken lévő mészoltó üzem, irodaépülettel, ami 100 nm-es. To­vábbá 60 nm gondnoki félkomfortos la­kással együtt. Az ingatlanon gáz, telefon és ipari áram van. Érdeklődni lehet telefo­non hétköznap 13—16 óráig. Tel.: 120-2068. (212375/3K) KÉREM, JEGYEZZE FEL, SZÜKSÉ­GE LEHET RÁ! Hajdúsági automata ha­gyományos mosógép, centrifuga és vil­lanybojler javítása, bojler tisztítása, átsze­relése. Telefon egész nap: Csehák Jenő (30)-410-668. (212394/1 OK) LADÁT vásárolnék (60)-301-122, (76)-351-308. (212671/I8K) deklődni 8—9 és 18—21-ig a (60)-342-141-es telefonon. Ugyanitt kiemelt kereseti le­hetőséggel munkatársakat ke­resünk. Szemző Péter, Da- bas, Nemzetőr u. 7. □ FÉNYEZŐT keresek. Ér­deklődni Mrkva Andrásnál, Galgahévíz, Fő út 177. LEVELEZŐLAPON ÉRKEZETT HIRDETÉSEK Jubileumi ünnepség Tápiószecson Népművészeti találkozó A tápiószecsői Damjanich Já­nos Művelődési Ház nyugdí­jasklubja ma népművészeti ta­lálkozóval ünnepli 30 éves ju­bileumát. A délután fél kettő­kor kezdődő ünnepségre szá­mos környékbeli nyugdíjas­klubot is meghívtak. Négy órától a tápiószecsői hagyományőrző együttes Sze- csői bokréta című műsorát láthatják az ünnepség résztve­vői. A műsorban közremű­ködnek: Béres Ferenc kiváló népdalénekes, Tóth Sándor- né, a bagi hagyományőrző együttes szólistája, valamint a térség nyugdíjasainak leg­jobb „röpülj pávásai”. Műsor­vezető: Hortobágyi Judit és Rákosi Györgyné. Az este 7 órakor kezdődő ünnepi vacsorán és mulatsá­gon Jandó Ferenc népszerű „Nyaki" zenekara muzsikál. Vacsoraigények és belépője­gyek előre megválthatok a köz­ségi művelődési házban és a szervezőknél. A belépődíj 150 forint, klubtagoknak 100 forint. Az ünnepség keretében ün­nepli 80. születésnapját Ofel- la Sándor, a tápiószecsői ha­gyományőrző együttes és a nyugdíjasklub vezetője. A jubileumi ünnepségre minden érdeklődőt szeretettel várnak. • • Ünnepség a gyermekeknek A Pest Megyei Vörös- kereszt Megyék prog­ramjában részt vevő lü- Ienc település száz­húsz gyermeke részére Miku­lás-napi ünnepi találkozót ren­deznek ma Galgahévízen, a mű­velődési ház nagytermében. A megyei csoportok megérkezése után délelőtt 10 órakor dr. Basa Antal, helyi polgármester kö­szönti a vendégeket, majd Erős­vári Pál történész ismerteti a község rövid történetét. Koncert Pomázon Ma este 7 órától ismét lesz Rock Bábel a pomázi művelő­dési házban (Huszár u. 3.). A rocktalálkozón fellép a Beat­les emlékzenekar, az Askelon együttes, a Salvador és a Dammed Road együttes. A belépőjegy ára 150 forint. Ma nyílik meg és decem­ber 5-ig tekinthető meg a mű­velődési házban a járműdeko­rációs kiállítás is. HIRDETÉS Quelle Keresünk számítógépen, illetve írógépen gyakorlatot szerzett, gyorskezű hölgyeket adatrögzítői, illetve vevőszolgálati munkára. A munkavégzés helye: novemberben és decemberben Székesfehérvár, 1995. januártól Törökbálint. Jelentkezését 1994. december 10-éig várjuk, a (06-22)-316-140/290-es telefonszámon. dreSMAN __ Kft. Használt gépkocsik és haszonjárművek készpénzes, illetve bizományosi átvétele, értékesítése, tárolási díj nélkül. Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 9-től 16.30 óráig, szombaton 9-től 12.30 óráig. Cím: Budapest III., Külső Szentendrei út, Vásártér (Békásmegyer után). Tel.: (06-20)-346-318 Hívásra házhoz is megyünk! drelMAN Kft. Hét végi programajánló Biatorbágy: Holnap dél­után 4 órától zenés Miku­lás-napi játszóházat rendez­nek gyermekeknek a falu­házban (Baross G. u. 1.). Budaörs: Ma este 6 órá­tól rendezik meg a 10 éves budaörsi Pro Musica Kó­rus Mikulás-bálját a műve­lődési központban (Szabad­ság út 26.). Az esten a ze­nét a Vidám Fiúk együttes szolgáltatja. A belépőjegy ára 600 forint. Dunavarsány: Holnap délután 3 órától este 8 órá­ig Mikulás-napi vidámsá­gok lesznek a Petőfi Műve­lődési Házban (Halász u. 2.). A műsorban Ki volt a Mikulás? címmel Tóthné Bíró Katalin előadását te­kinthetik meg a gyerekek, majd játékos vetélkedőkön vehetnek részt. A műsor vendége Gyulai Zsolt olim­piai bajnok. Érd: Holnap délután 2 órától klubnapot tart a Mozgáskorlátozottak Érdi Egyesülete a művelődési központban (Alsó u. 9.). Göd: A család éve — Gyermekek a családban című rendezvénysorozat keretében ma délután 5 óra­kor Templomok a költők emlékezetében címmel dr. Jeleníts István piarista tar­tományfőnök tart jótékony célú irodalmi estet a műve­lődési házban (Pesti út 72.). A belépés díjtalan. Kiskunlacháza: Holnap családi Mikulás-vasárna­pot rendeznek 10-től 16 óráig a Petőfi Művelődési Központban (Kinizsi u. 2.). A belépődíj gyerekek­nek 50, felnőtteknek 100 forint. Szentendre: Ma este fél 7-től Mit hozott a Miku­lás...? címmel humoros táncos estet rendeznek a Kossuth Lajos Katonai Fő­iskola Művelődési Otthoná­ban (Dózsa Gy. u. 12.). Este 8 órakor pedig Borbá­la-bál lesz. Tököl: Holnap délután hét órától rendezik meg a Pest megyei néptánc- és népzenei találkozót a mű­velődési házban (Kossuth Lajos u. 66.), melyre je­gyek a helyszínen váltha­tók. Vác: Ma délután 3 órá­tól a kicsik az agyagozás és a játékkészítés fortélyai­val ismerkedhetnek meg. Holnap délután 3 órától a 458-as terem nagy Miku­lás-játszóháza várja a gye­rekeket, ahol különféle díszeket, játékokat és aján­déktárgyakat készítenek. (d. cs.) Rendkívüli akció a Suláknál! 100%-on számijuk be kárpótlási jegyét november 28-től december 4-ig szőnyeg, padlószőnyeg és tapéta vásárlásnál. Vasárnap is várjuk Önöket! Budapest XXII., Nagytétényi u. 46. Telefon: 226-0163 Sulák Ne feledje, a Sutákkal jól jár! A Mezőberényi Petőfi Sándor Gimnázium tanulmányi versenyt hirdet a 8. osztályos tanulóknak A verseny legjobbjainak felvételt ajánlunk a német két tannyelvű osztályokba. Jelentkezni lehet 1994. december 20-áig. Jelentkezési lap az iskolától Igényelhető. A verseny időpontja: 1995. január 14-én 9 óra. 1994. december 6-án 9 órakor nyílt napot tartunk az iskolában [Mezőberény, Petőfi Sándor u. 13-15. 5650, tel.: (66)-352-904). i NÁLUNK A GYÁRI ÁR MÉG NYÁRI ÁR! xlls DUFfl AJTÓ ABLAK Amennyiben még az idén megrendeli nálunk (legkésőbb '95. április 75-í szállítási határidővel) az egy-egy épületbe beépítendő homlokzati nyílászáróit, akkor még a nagy forintleértékelések előtt meghirdetett árainkon szerződünk! OUFA Faipari és Ablakgyártó Kft. Kecskemét, István király krt. 24. Tel.: 76/329-790, 329-870 Fax: 76/482-144 Budapesti irodánk címe: IX. kér. Cyáli út 37. (Temaforg irodaház) Kedd és csütörtök: 9-15 óráig. Tel.: 280-2277/195,127-7880/195 Állandó készlettel rendelkező budapesti partnerünk: Nyíló-Bukó Kft. Bp., XIII. Túróc u. 1-3. Tel./Fax: 149-7132

Next

/
Oldalképek
Tartalom