Pest Megyei Hírlap, 1994. december (38. évfolyam, 282-307. szám)

1994-12-02 / 283. szám

J! PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1994. DECEMBER 2., PÉNTEK 13 Kellemes ünnepeket! É Ártatlan gyermekek úgy hiszik, minden­kihez ugyanaz a Mi­kulás bácsi látogat el ama bizonyos decemberi éjszakán. Mi, felnőttek persze tud­juk, hogy legalább háromfé­le Mikulás serénykedik ilyenkor: nem is túl nehéz megkülönböztetni őket. (Ter­mészetesen pozitív diszkri­minációról van szó.) Az egyik legelterjedtebb a szocialista vagy — régebbi nevén — népi demokratikus Télapó. A legenda szerint egyenesen a Téli Palotából hozták el történelmi tévedés­ből illegális pártmunkások. (Tény, hogy az egész vilá­gon ismerik, hiszen az ő hosz- szú szakállát ráncigálják most például Kubában is.) Kiforgatható köpönyegének színe nem feltétlenül, de visz- szája mindenképp vörös. Egész évben fűt-fát ígérget, végül mégse hoz a gyerekek­nek jóformán semmit. Elvi­heti Viszont az ablakba tett cipőt (vagyonadó). Régeb­ben egyetlen éjszaka alatt egész családokat eltüntetett. Még sokoldalúbb az úgy­nevezett alternatív Mikulás. Csak elölről Mikulás, hátul­ról Télapó (vagy fordítva); belül pedig krampusz. Való­di szakálla ellenére koránt­sem biztos, hogy férfi: lehet túlemancipált Télanyó is. Püspöksüveg helyett base­ballsapkát viselhet (lásd még: nyári Mikulás). Tréfá­ból elvesz a szegényektől, és odaadja a gazdagoknak. Amúgy marékszám szórja az ifjúságnak a pornót, óv­szert, LSD-t, de a kemé­nyebb kábítószereket, a rá­diót meg a tévét mindig meg­tartja magának. Feltűnően kerüli a tömjénfüstöt (in­kább marihuánát szív), az ex­pótól pedig kifejezetten irtó­zik. A legtöbb ember hallott már valamit a hagyomá­nyos, konzervatív Mikulás­ról is. Ő az, aki egyszerűen nevén nevezi a dolgokat: a hamisat hamisnak, a jót jó­nak mondja. Mértékletesség­re int, és megpróbálja igazsá­gosan szétosztani azt a ke­vés fölösleget, amije van. Úgy gondolom, azok a leg­boldogabbak közülünk, akik felnőttként is tudnak hinni benne. Azért a kételkedők se bús­lakodjanak: független szere- tetszakértők már az idei ka­rácsonyra ígérik a rászoru­lóknak a világnézetileg sem­leges Jézuskát... Óvári Tamás Budapest Példázat a kék pékről Kékség. Van a gyer- mekemnek egy me- sekönyve: „A kék pék”. Arról szól, hogy a pék egy napon elhatá­rozta, hogy nála minden kék lesz. így szólt a feleségéhez: „Most a tésztát, az egészet dagaszd át! Tegyél bele étel­festő kék festéket, másként várjuk ezután a sok vendé­get! Kék a cégér, a szakajtó, az egérlyuk, s minden ajtó.” (Meg a tv-képernyő.) De az embereknek nem tetszett a kék pékáru. Nem voltak rá vevők. Amikor újra a régi barna kenyér ke­rült a pultra, visszatértek a vendégek. De mikor jönnek rá a tv- ben, hogy a többség nem vevő a kék képernyőre? Pesti Rudolfné Gödöllő Ne önök sértődjenek meg Kedves Nyugdíjas Társaim! Tisztelt Koalíció! Nyugdíjas ba­rátommal megkerestük az 1992 januári és az 1994 ja­nuári nyugdíjasszelvényein­ket. Két év alatt az egyikünk nyugdíja 7Ö (hetven), a mási­ké 75 (hetvenöt) százalékkal emelkedett. Ha úgy gondolják nyugdí­jas társaim, még december 11-e előtt végezzenek hason­ló számítást. Tisztelt Koalíció! Én nagy­vonalú vagyok, és az 1994. évi 8 százalékos huzakodást az önök javára írom. Az, hogy nyugdíjam — kö­zel egyévi — 8 százalékát ka­matostul használják — ez tény. Az viszont, hogy köz­ben a forint 8 százalékkal ke­vesebbet ér, ez az én bajom. Rövid idő múlva, hasonló „ rodolfói ” mutatványokkal elérik a régi szép évi 2 (ket­tő) százalékos emelést. Az idő szalad. Már csak 13 hónapjuk van 1996 januá­rig — ugyanis ez idő alatt még 50-60 százalék emelést kellene adniuk (nem ígérni), hogy utolérjék az előző kor­mány „szociális érzéketlen­ségét”. Elvtársurak! Az, hogy en­gem hülyének néznek, a ma­guk dolga, de ha én ezt kiké­rem magamnak, akkor ne önök sértődjenek meg. Damjanovich Ferenc Budapest — Solymár Most kezdenek felocsúdni Az elmúlt hetekben vezető politikusok értékelték a „szakértő” kormány első száz napját. Mindenki hova­tartozása alapján mondott véleményt. Az ellenzék bí­rált, a kormány pedig dönté­seinek helyességéről be­szélt, s nem felejtette el azonnal hangsúlyozni, hogy az előző kabinet ka­tasztrofális helyzetet ha­gyott maga után. Hallgatva és olvasva a kormány elkép­zeléseit a jövőre vonatkozó­an az energia árának emelé­séről, a munkanélküliek szá­mának emelkedéséről, to­vábbá az infláció növekvő mértékéről, felvetődik a kér­dés: mi lesz a kisnyugdíj­HISTÓRIA Decebál kincse és Martinuzzi György barát halála (I.) Kardjába dőlt a dák uralkodó 1551 nyarán I. Ferdinánd király kiadta a parancsot Giovanni Battista Castal­do olasz zsoldosvezérnek: „meghagyjuk és megparan­csoljuk neked, hogy ha alaposan meggyőződöl ró­la, hogy [György barát] valamit tesz, ami nyilván­valóan veszedelmünkre szolgálhat, ez esetben azt cselekedd vele, amit orszá­gunk és hű alattvalóink ér­deke kíván. Ebbéli akara­tunkat kötelességed végre­hajtani.” Elve az engede- lemmel vagy paranccsal, az olasz és spanyol zsoldo­sok 1551. december 17-ének hajnalán alvinci kastélyának hálószobájá­ban imája közben kegyet­lenül meggyilkolták Frá­ter Györgyöt, néhány hét óta esztergomi bíborost, a török terjeszkedést politi­kával és fegyverrel addig sikeresen feltartó államfér­fit. Nagy Szulejmán dühé­ben a következő évben ha­talmas sereggel támadt a roskadozó, de még álló Magyarországra, elesett Karánsebes, Lugos, Te­mesvár, Lippa, Szolnok, Drégely, Veszprém, és csak Eger állta a sarat. Ek­kor lett teljes a másfél év­százados török hódoltság, és veszett el örökre a Ma­gyar Királyság. Ferdinánd „magyar” király döntésé­nek számos politikai és más apró-cseprő oka lehe­tett, amelyeket a történet- tudomány többé-kevésbé jól ismer. Mindmáig ke­vés figyelmet kapott azon­ban egy különös dolog, amely, ha nem is egyedüli okozója volt a barát végze­tének, mégis a közvetlen kiváltója lett. A szerteágar zó és bonyolult kérdést, Erdély nehéz történetének alig ismert részletét az alábbiakban tárjuk olvasó­ink elé. Krisztus után 88-ban a római légiók nagy nehe­zen győzelmet arattak a frissen királlyá tett dák uralkodó, Decebál seregei fölött. A békekötés azon­ban megalázó volt Róma számára, mert adófizetést és szakemberek (építészek és bányamesterek) átadá­sát írta elő. Ráadásul De­cebál, kihasználva a biro­dalom gyengélkedését, el­kezdte növelni királysága területét. Ekkor terjesztet­te ki a Tiszáig, uralma alá vetve ezzel az akkor az Al­földön élő szarmata népe­ket is (innen ered a dáko­román tan álma a Tiszáig nyúló Dáciáról, azaz Nagy-Romániáról). A nagy római császár, Traia- nus (Kr. u. 98—117) meg­elégelte a dákok, azaz gé- ták hatalmának ilyen növe­kedését, és 101—102-ben hatalmas sereggel megtá­madta őket. A rendkívül véres hadjárat (maga a csá­szár is széttépte egy heves csata során a palástját se­bek kötözésére) elérte cél­ját, megállapodás született a dák várak lerombolásá­ról, a hódítások feladásá­ról, a terjeszkedő politika beszüntetéséről. Decebál a dákokra jel­lemző hamissággal csák színlelte a békét, újjászer­vezte hadseregét, szövetsé­geseket keresett, szokat­lan cselekhez folyamo­dott, és készülődött a visz- szavágásra. Traianus azon­ban megelőzte! 106-ban még az előzőnél is na­gyobb sereggel támadott az időközben Tumu Seve- rinnél az Al-Dunán épített csodás szerkezetű hídon át, és a nyár végére saját fészkében, Erdély hegyei között egyszer s minden­korra végzett a dák hata­lommal. Elfoglalta a kirá­lyi székhelyet is, a Hu- nyad megyei hegyek őser­deiben Dévától délre rejtő­A dákoktól zsákmányolt fegyverek Traianus érmein. Bálra középen a császár ból és a bérből élőkkel? Mi más jöhet, ha nem katasztró­fa? A választási kampány­ban félrevezetett emberek most kezdenek felocsúdni, hogy becsapták őket. Mi, magyarok már megértünk egy ilyen nagy ígérgetést az úgynevezett felszabadu­lás után. Évtizedekig azt sulykolják belénk, hogy egyetlen társadalmi forma, a szocializmus hozza el ne­künk a jólétet. Mire fel­ocsúdtunk, tönkrement az ország. Megbukott a szocia­lista tábor is, a „nagy Szov­jetunióval” együtt. Közben eltelt négy évtized, s ennyi­vel le is maradtunk Európá­tól. Most, amikor beindult az önkormányzati választási kampány, jobban oda kell figyelni arra, hogy ki mit ígér. Hogy a megválasztott testület első száz napja után ne újra a régi, de igaz köz­mondás jusson eszünkbe: Mi nem ilyen lovat akar­tunk. Bulyáki Ferenc Tápiószele Zsebre vágott kézzel... | Az MSZP mai szö- vetségesével együtt fi®« négy évig folyama- tosan vádolta az An- tall-kormányt többek között „úri gőggel”, „arroganciá­val”. Tegyük hozzá: telje­sen alaptalanul! Mert az, aki képességei ismeretében magabiztos és nem parolá- zik bárkivel, s akinek embe­ri tartása van, és ezért beszé­deiben nem jópofáskodik, még egyáltalán nem arro­gáns. Egyetértek az egyik napilapunk idevágó értéke­lésével: „Az Antall-kabinet- nek tulajdonított »úri gőg« lényegében véve a polgári értelmiségre jellemző mér­téktartás, szellemi igényes­ség és jómodor volt, amely­nek ugyanúgy semmi köze nem volt a dzsentri allűrök­höz, mint az elvtársi kacsint- gatáshoz.” A kulturáltság semmikép­pen nem arrogancia. Egy jól képzett és felkészült poli­tikus, mint azt a már nagy­beteg Antall József is tette a tavalyi Szent István-napi ün­nepségen, akár negyven per­cig is „fejből” adja elő értel­mesen megfogalmazott gon­dolatait. Az idén már jóval rövidebb beszéd felolvasá­sát hallottuk a Szent István- szobor mellől! Horn Gyula pedig a közelmúltban a par­lamentben is felolvasást tar­tott — akadozva —, miköz­ben csak úgy remegtek ke­zében a papírlapok. A mosolytalan arc sem a gőg vagy arrogancia jele. De az igen, ha valaki a tele­vízió kamerája előtt — mil­liókhoz — zsebre vágott kézzel beszél! így még a csepeli melósokhoz se szól­jon a miniszterelnök egy nagygyűlésen — mert ezt is megtette. Taál Márton Budapest ző Szarmizegetúzát. Maga Decebál menekülése köz­ben az utolsó pillanatban, mikor üldözője már le­szállt lováról, hogy elfog­ja, kardjába dőlt, és levá­gott fejét először a császár táborába, majd győzelmi jelként Rómába vitték. Az üldöző neve Tibfcrius Clau­dius Maximus volt, és sír­kövét 1965-ben a görögor­szági Makedóniában talál­ták meg. (Folytatjuk) Makkay János, a történettudomány doktora A vándorköltó' és a nagykőrösi lelkész Furcsa szerzet volt az 1770-ben született Béréi Far­kas András, vándorköltó'. Alighanem bolond volt, de a kellemetlen fajtájából. Mindenütt megjelent, ahol valami történt: országgyűlés, megyegyűlés, esküvő, halál — alkalom volt számára, hogy bomlott elméjé­nek zavaros gondolataiból verset faragjon, melyet kis kézisajtóján ki is nyomtatott. Házalásból tartot­ta el magát, mindig talált valakit, aki megszánta az önmagát a Palatinális Fő Udvari Poéta címmel felru­házható vándorköltőt. Nem félt a hamisítástól sem, hogy verseit kelendőbbé tegye, gyakran ismert sze­mélyek ajánlását hamisította költeményei elé. 1794-ben jelentette meg Pokolbéli utazása című ver­ses elbeszélését, melyhez ajánlást is írt — Kováts Jó­zsef, Nagykőrös tudós lelkésze nevében. A verseket is író lelkész joggal bosszankodott Farkas csalásán. Nyilatkozatban tiltakozott: ,Jcész volna inkább követ vágni”, mint verseit dicsérni a vándorpoétának. De gúnyos verset is írt ellene:,Múzsák szánjátok meg az ifjú poétát, Kössetek fejére Hellebor-bokrétát, S gyó­gyulni küldjétek be Antitzirába, A neki szükséges Aka­démiába.” (A Hellebor-bokréta: mérgező tartalmú növény, az ókorban az elmebaj kezelésére használ­ták; Anticyra: ókori görög város, itt termett a helle- borus, melyből a bokrétát készítették az őrültek gyó­gyítására.) Béréi Farkas egyébként 1820-ban Pest vármegyét is „megtisztelte” egy Sírholmi ének kel, mikor elhunyt Rajkai Friebeisz József alispán. Pogány György

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom