Pest Megyei Hírlap, 1994. december (38. évfolyam, 282-307. szám)
1994-12-20 / 298. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP SZUKEBB HAZANK 1994. DECEMBER 20., KEDD Ki védi a véradók érdekeit? Pénzt kér a Vöröskereszt (Folytatás az 1. oldalról) Egyre nehezebb véradó- kát toborozni, s mivel a Vöröskereszt változatlanul az ingyenes és önkéntes véradás pártján áll, szinte mindennapos harcot kell folytatnunk annak érdekében, hogy a munkaadók kedvezzenek az önkéntes véradóknak, legalább némi munkaidő-kedvezmény adásával. Nem könnyű a szervező kollégáink dolga, s talán ha ezt belátjuk, megértjük, miért alakítottuk meg Siófokon a véradók érdekvédelmi szervezetét, illetve miért szeretne többet kapni a levett vér ellenértékeként a Magyar Vöröskereszt. Maga a vérellátás, magyarázta el a megyei titkár, két részből ált: az egyik a'véradók megnyerése, szerzése, a másik a konkrét vérvétel. Nos, az előbbiben szinte monopolszerepet játszik a Magyar Vöröskereszt, míg az utóbbi az az egyetlen terület, melyben semmi beleszólásuk sincs. Ennek a furcsa ellentmondásnak az oka, Szviatovszky András szerint, a szabályozatlanság, illetve az, hogy a Vöröskeresztnek évről évre gyarapodnak anyagi gondjai. — Az igazi gond — természetesen a fentiék mellett —, folytatja a megyei titkár, az, hogy a vérnek, illetve a vérkészítményeknek elvileg nincs ára. Sokkal konkrétabbak azok az összegek, melyeket a Vöröskereszt például a véradók megnyerése érdekében propagandára költ. 1991-ben és 1992-ben még alku tárgya volt az, hogy a kórházak (tehát a levett vér után pénzt kapó egészség- ügyi intézmények) menynyit adtak a Vöröskeresztnek a donorok szervezéséért. 1993-tól azonban minden a feje tetejére állt: a kórházak ugyan megkapták a tb-től az általuk előállított vér és vérkészítmény ellenértékét, ugyanakkor olyan alapvető anyagi gondokkal küszködtek (és küszködnek ma is), hogy még ezek az összegek is a saját működésük a finanszírozásához kellettek. Tulajdonképpen a fent vázolt pénzszűke eredményezte ezt az érdekellentétet a kórházak (illetve azok vérellátó állomásai) és a véradók szervezésében részt vevő Vöröskereszt között. Szviatovszky András konkrét számokat is tud sorolni, melyek arról tanúskodnak, mennyit költöttek a megyében csupán véradásszervezésre és propagandára. Míg 1990-től 1992-ig évente mindössze egymillió forintot kaptak szervezésre, ennek két, illetve többszörösét fordították ugyanarra a célra. Tarthatatlan az is, hogy az elmúlt négy esztendőben nem változott a Vöröskereszt állami támogatásának összege. (A mostani költségvetési tervezetben ennek az összegnek a 15 százalékkal történő felemelése szerepel — a szerk.) — Ennek a tűrhetetlen ellentétnek a feloldását segítené az is, ha a vérellátók önállóvá válnának — tér át a téma másik szempontjára a megyei titkár. — A siófoki tanácskozásunkon fel is vetettük az alternatív vérellátó hálózatnak a kiépítését, azzal a javaslattal, hogy a jövőben a Magyar Vöröskereszt is vehesse ki a részét a teljes körű hazai vérellátásban. (Egyelőre a hazai vérellátóknak csaknem a kétharmada a kórházaknak dolgozik — a szerk.) Miért szeretnénk ezt? Nos, nem elsősorban anyagi haszonvágyból — mint azt oly sokan a szemünkre vetik. Csupán azért akar a Vöröskereszt is aktívabban részt vállalni a vérellátásnak mind a két részéből, tehát a vérvételből is, mert az e téren kialakult jelenlegi állami monopóliumot meglehetősen rugalmatlannak tartjuk. Hiszünk abban, hogy a véradók igényeihez jobban igazodó (azokat ■ a korábbi szervezőmunka során mélyebben ismerő) Vöröskereszt képes lenne hatékonyan működtetni alternatív vérellátó állomásokat. Az elvi vita feltehetően még egy darabig a gyakorlatban is folytatódik. Nem lesz könnyű ugyanis a Vérellátásban jelenleg tevékenykedő két oldalnak megtalálnia a megfelelő szerepét az új felállásban. Egy biztos: egy összehangolt, szervezett, az egészségügy igényeihez pontosan alkalmazkodó, s ekképpen tervezhető vérellátás, nem utolsósorban gazdaságosan működtethető egységekkel,- megszüntetheti a hazai, alkalmanként jelentkező vérhiányt. Mailár Éva LATOHATAR Burgenlandi szomszédolás II. Háromszáz liter aszúbor várt az expóra Rüszthöz 500 hektárnyi szőlőskert tartozik, ebből 15 a Wenzel családé. Az éves bortermésük 250— 300 hektó közt ingadozik az időjárástól függően. Wenzelék csak minőségi borokat termelnek, a többségét exportra. Főleg Németországba, Franciaországba és Svájcba szállítanak, de van jó néhány olasz megrendelő is. Ki hinné — már aki nem szakember —, hogy ahány borfajta, annyi tárolást igényel. A száraz fehérborokat — olasz rizlin- get, furmintot — rozsda- mentes fémedényekben tartják, a fahordókban ezeknek elvész a zamatjuk. A kékfrankosat, kékburgundit és cabernet sa- vignont hagyományos osztrák hordókban, a muskotályt és a többi, francia piacra szánt borokat eredeEz az a palackpiramis, amit a ’96-os expóra szánt Wenzel úr, bennük a ’81 -es évjáratú aszúval ti francia tölgyfahordókban. Az aszúborok — kivált a régi évjáratok — palackban várnak a vevőre. A zegzugos, négyszáz Aí egész utcasor borospince és vendégló', tavasztól őszig olyan itt a forgalom, mint egy keleti bazárban éves pince egy oldaljáratában Wenzel úr megmutat egy pókhálós palackpiramist. — Háromszáz liter 1981-es aszúbor. Ezzel akartam jelen lenni az 1996-os budapesti expón. Rég eladhattam volna, az ilyennek szeme van bárhol a világon. Ám úgy éreztem, ezzel tartozom a Wenzel névnek, ez kijár a magyar államalapítás 1100. és az osztrák állam 1000 éves fennállásának évfordulójára. Füstbe ment terv — idézi Wenzel úr Petőfit fanyar mosoly- lyal, majd hozzáteszi: ha nem is aszút, de minden más bort önköltségi áron, forintért is adok a magyar turistáknak. Egyedül nálam kapni négy-öt éves borokat, palackonként 150-200 forintért. De csak magyaroknak! A világrecessziót a bortermelők is megérzik, a világelső francia borfogyasztás 90 liter/főtől 60 literre csökkent. A svájciak 48, az osztrákok 32, a németek 26 litert isznak. Állítólag Magyarország ebben is az utolsók közt kullog 25 literrel. (Bár a töményben lennénk utolsók.) Ez a mélypont hasonlít a háború utáni és az ’50-es években végbement válsághoz. Akkor, a bevételt pótlandó, Ruszt polgármestere — mértéktartó szerénységgel csak bírónak nevezik — meghirdette a falusi turizmust. Alig volt olyan ház, ahol egy-két szobát ne alakítottak volna ki erre a célra, s rövid időn belül Ruszt lett a kispénzű emberek nyári Mekkája. 1982-ben, a felfutás évében, a városatyák azt mondták, ahhoz hogy a pénzesebb réteget is Rusztra tudják csalni, szükség van egy korszerű hotelre. Meg is épült a 240 ágyas Tó hotel, közvetlenül a Fertő tó partján. Az önkormányzat a telket adta, egy bécsi pénzcsoport a tőkét. Emellett a helyiek sem veszítették el a vendégeiket, hiszen nem mindenkinek telik 900 schillinges szobára. Ugyanezért magánházaknál csak 180-200 schillin- get számítanak reggelivel együtt. Tény, a falusi turizmus tavasztól őszig virágzik, szobára, vendéglőre egyaránt nagy a kereslet. Míg 1950-ben öt, ma 38 vendéglője van Ruszt- nak. Mi sem természetesebb, hogy a föld ára is a frekventáltsághoz igazodik, Burgenlandban talán itt a legdrágább. A szántóföld hektárja 300, a szőlőé 400 ezer schilling. A belterületi telekárakról jobb nem is beszélni. Ausztriában, vidéken, háromféle adót fizetnek. Föld-, ház- és iparűzési adót. ízelítőként: WenzeWenzel Róbert: Ennél az asztalnál jó néhány híresség ült már, köztük politikusok és államférfiak is árbevétel 10, a kereskedő a 20 százalékát fizeti. A háznál történő kimérésből befolyó összegből 10 százalék az önkormányzatot illeti. Egy Mária Terézia idejéből való privilégium értelmében a bor mellé saját készítésű disznóságot lehet kínálni, ám ezért újabb 10 százalékot kell befizetni az önkormányzati kasszába. Hogy ki ellenőrzi? Senki. Mindenki tudja a kötelességét. A ’80-as évek nagy borbotránya, majd egy 70 százalékos fagykár kétszer is Adventi búcsú a községháza udvarán. A fűszeres forralt bor mellé magyaros bográcsos gulyást kínáltak Krekács Róbert felvételei lék csupán a 15 hektár után évi 12 ezer schillinget perkálnak le a központi adóalapba. Az eladott bor után kétfajta áfa-kulccsal számolnak. A termelő az két vállra fektette a ruszti bortermelőket, köztük Wenzeléket is. A nehéz időket kamatmentes állami támogatással és hosszú lejáratú, 8 százalékos kamatú bankhitelekkel vészelték át. Mint bármi a világon, a borászati technológia is beruházást, korszerűsítést igényel. A bankok — elsőként az Agrárbank 10—12 százalékos kamatra ad hitelt beruházásra, aminek a felét az állam visz- szatéríti a termelőnek. Ilyen feltételek mellett lehet minőségi borokat termelni, nem kell a jövedelemről suttogva beszélni, sem az adóhivatal embereit reszketve lesni. Vendéglátónk nem csinál belőle titkot, az éves árbevétele 1,2—1,5 millió schilling. Ebből kell termeljen, beruházzon, bankkölcsönt törlesszen és megéljen a hattagú család. Úgy tűnik, nem szűkölködnek... — Wenzel úr! Ön most egy kicsit nyilván csalódott, az elmaradt expó miatt elesett egy jelentős ösz- szegtől. Neheztel Magyar- országra? — Magyarország az őseim földje, mint ahogy Ruszt a történelmi Magyar- ország egy darabja. Az első Wenzel 1647-ben telepedett le Sopronban, én magam is ott születtem. A szülőföldjére senki nem neheztel. Neheztelés helyett inkább sajnálom önöket. Egy olyan lehetőséget hagytak ki, amire aligha lesz még alkalmuk az elkövetkező években. Matula Gy. Oszkár
