Pest Megyei Hírlap, 1994. december (38. évfolyam, 282-307. szám)

1994-12-01 / 282. szám

PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLFÖLD 1994. DECEMBER I., CSÜTÖRTÖK Elsüllyedt a hírhedt Achille Lauro Egyelőre nincs palesztin sajtószabadság Szomália vizein lángba borult és elsüllyedt egy olasz ha­jó, amelyet kilenc évvel ezelőtt palesztin fegyveresek kerí­tettek hatalmukba. Az utasokat Dzsibutiba menekítet­ték. A nemrég létrehozott palesztin autonómia rendőrsé­ge súlyosan megsérti a sajtószabadságot. II. János Pál pápa a közeljövőben valószínűleg a Szentföldre látogat. Végszó előtt a délszláv válság Gittegylet és papírtigris Az Achille Lauro olasz hajó neve kilenc esztendővel ezelőtt járta be először a vi­lágsajtót, miután palesztin fegyveresek eltérítették, s fe­délzetén megöltek egy ameri­kai zsidót. A hajó pár nappal ezelőtt Genova városából is­mét elindult a Közel-Keletre. Tegnap Szomália partjaival szemben a nyílt tengeren ki­gyulladt, majd szép lassan süllyedni kezdett. A köze! ezer utast gumicsónakokon mentették át egy közelben tar­tózkodó panamai tartályhajó fedélzetére. A tartályhajó a kimentett utasokat és a sze­mélyzetet Dzsibouti kikötőjé­be szállította. A palesztin autonómia rendőrsége tegnap ismét megtiltotta az Al-Kudsz (Je­ruzsálem) és az An-Nahár (Mai Nap) című Kelet-Jeru- zsálemben megjelenő két arab nyelvű napilap terjeszté­sét a Gáza-övezet területén. A két újság „bűne” abban áll: részletesen beszámoltak arról, hogy a palesztin rend­őrség miként lőtt a fegyverte­len tömeg közé a két héttel ezelőtt végbement gázai vér­fürdő idején. Izraelben, a pa­lesztin autonóm területeken, illetve a megszállt területe­ken élő palesztin intellektue- lek az elmúlt napokban már többször is figyelmeztették a Jasszer Arafat vezetése Tegnapra virradó éjszakára Pozsonyban betörtek az Együttélés Politikai Mozga­lom központi irodájába. Mint Dolnik Erzsébet, az Együttélés titkára elmondta, az ismeretlen tettesek a ma­gyar szervezet irodájából el­vitték a számítógépeket, el­alatt álló autonóm hatóságot arra, hogy ne essenek az arab országok hibájába, ahol a sajtószabadság mindmáig szinte ismeretlen fogalom. Érdekes módon a palesztin rendőrség letiltó intézkedé­sét tegnap még Jászir Abed- Rabbu, a Palesztin Autonóm Hatóság tájékoztatási minisz­tere is elítélte. Abed-Rabbu szerint az említett újságok le­tiltása nem használ a palesz­tin autonómia külső megíté­lése terén. Simon Peresz izraeli kül­ügyminiszter Olaszország­ban részt vesz a három mo- noteista világvallásnak a Közel-Kelet békéjéért ösz- szeülő konferenciáján. Pe­resz külügyminiszter római tartózkodása idején megbe­szélést folytat II. János Pál pápával, illetve az olasz kormány vezetőivel. A Szentatyával Peresz első­sorban Jeruzsálem jövőbe­ni státusáról kíván értekez­ni. Az izraeli külügyminisz­ter találkozik a Szentszék külügyminiszterével is, aki­vel az antiszemitizmus elle­ni közös katolikus—zsidó küzdelem lehetőségeiről tárgyal. A Vatikánból szár­mazó hírek szerint szinte már biztosnak mondható, hogy a pápa a közeljövő­ben ellátogat Izraelbe. Hering József vittek egy fénymásolót, né­hány apróbb műszaki beren­dezést, valamint néhány ezer korona készpénzt. Az Együttélés a kárt 220 000 koronára becsüli. Egyelőre nincs jele annak, hogy a mozgalom dokumentációjá­ból bármi is eltűnt volna. Az északnyugat-boszniai Bihac város elleni szerb of- fenzíva végképpen bebizo­nyította, hogy a balkáni vérzivataros terep csupán játékszer a nemzetközi kö­zösség kezében. Tény, hogy a muzulmán kormány­csapatok ebből, az ENSZ Biztonsági Tanácsa által vé­dett övezetnek nyilvánított térségből készítették elő legutóbbi hadjáratukat, te­hát gyakorlatilag semmibe vették a világszervezet dön­tését. Az is bizonyos volt, hogy a szerbek nem hagy­ják annyiban a dolgot, és keményen visszavágnak. Arra azonban — úgy tűnik — sem az ENSZ, sem a NATO nem számított (?), hogy Karadzicék beváltják fenyegetésüket és a kéksisa­kosok foglyul ejtésével élő védőpajzsot alakítanak ki maguknak az Észak-atlanti Szövetség bombázói ellen. • • Üzemanyag­csempészet Montenegróból naponta több tucat benzin- és gázolaj­szállító tehergépkocsi érke­zik Hercegovina szerb ellen­őrzés alatt lévő területeire — jelentette a Montena Fax hírügynökség szemtanúk be­számolóira hivatkozva. A montenegrói hírügynök­ség értesülései szerint az üzemanyaggal töltött tartály- kocsik Bobovo falu közelé­ben, valamint más, nem hi­vatalos határátkelőhelyen lé­pik át Montenegró és Bosz­nia-Hercegovina határát. A térségben nincsenek jelen azok a külföldi megfigye­lők, akik ellenőrzik a bosz­niai szerbek ellen augusztus 4-én bevezetett jugoszláv gazdasági zárlat hatékonysá­gát. A Montena Fax arról is beszámolt, hogy a Hercego­vinába szánt üzemanyagot Albániából csempészik be Montenegróba. Nos, ez is megtörtént, s a négyszáz békefenntartó egyelőre akaratlanul is megóvja a szerbeket a to­vábbi bombázásoktól. A jelek szerint ezzel vé­géhez közeledik a balkáni vérontás, és az eredmény szöges elentétben fog állni a gyerekmesék happy end- jével: a rossz ugyanis nem nyeri el méltó büntetését. Sőt! Az általa elfoglalt terü­letekből aligha fog akár egy talpalatnyit is visszajut­tatni jogos tulajdonosuk­nak. A volt Jugoszlávia térsé­gében dúló háború ezúttal egyértelműen bebizonyítot­ta, hogy az Egyesült Nem­zetek Szervezete tehetet­len, és akár egy viszonylag kis, de annál arrogánsabb sereg is porig rombolhatja tekintélyét. Az évekig tartó egyezkedés, békeközvetí­tés semmilyen eredményt A csecsen vezérkar szerint tegnap hajnalban repülőgé­pek zaja volt hallható a fő­városban. A harci gépek ál­lítólag ejtőernyős egységek bevetését gyakorolták. A csecsen hatóságok közlése szerint a keddi ra­kétatámadások és bombázá­sok során az orosz felség- jelzést viselő gépek a groz- niji repülőtér, valamint a nauri járás Kalinovszkoje nevű települése közelében lévő légibázis ellen intéz­tek támadásokat. Találatok érték Groznij lakónegyede­it is. A támadás következté­ben tizennégy ember meg­halt. A groznij i repülőtéren álló repülőgépek, köztük Tu—134-es utasszállító gé­pek is megsemmisültek. Tegnap délelőtt folytató­dott a tüntetés a csecsen fő­város központi terén. A megmozdulás résztvevői tá­mogatásukról biztosították Dzsohar Dudajev elnököt, és hangoztatták, hogy ké­sem hozott, és az ENSZ eb­ben az esetben giUegyletté degradálódott. A NATO sem úszta meg presztízs- veszteség nélkül, hiszen nagyjából a fenyegetések szintjén megrekedt. Azt a néhány, általában semmit sem jelentő légitámadást is csak amolyan papírtigris­ként hajtotta végre, hiszen a célpontok megsemmisíté­se semmit sem jelentett a boszniai szerbeknek. Ezek után vajon az kö­vetkezik-e, hogy a kéksisa­kosok hazamennek, a világ pedig magára hagyja a szemben álló feleket? Ez gyakorlatilag a háborút ki­robbantók, az etnikai tiszto­gatást és a területrablást végrehajtók megjutalmazá- sa lesz, és megsemmisül az emberiség ama reménye, hogy gaztetteket nem lehet büntetlenül megúszni. szek a végsőkig kitartani Csecsenföld szabadságá­nak védelmében. A cse­csen hatóságok felhívást in­téztek az ellenzéki fegyve­resekhez is, szorgalmazva, hogy szánjanak szembe az orosz csapatokkal, ha Moszkva katonai erőt vezé­nyelne a térségbe. Az ellen­zék egyelőre nem döntött arról, hogy engedelmeske- dik-e Jelcin elnök felhívá­sának és leteszi-e a fegy­vert. Közben Ivan Ribkin, a duma elnöke az Interfax- nak nyilatkozva úgy véle­kedett, hogy amnesztiában kellene részesíteni azokat a csecseneket, akik a Jel­cin ultimátumában szerep­lő határidőig leteszik a fegyvert és beszüntetik a harci cselekményeket. Azokkal szemben viszont, akik nem teljesítik az el­nök követeléseit, a tör­vény teljes szigorával kell fellépni. A nagyvilág hírei ■ Kitartok a stabilizá­ciós program mellett, de egyúttal fel kell vala­mit mutatnunk, mert különben nem kérhe­tünk áldozatokat az em­berektől — jelentette ki Horn Gyula minisz­terelnök a Süddeutsche Zeitung című német lap tegnapi számában megjelent interjújában. ■ Az izraeli hírszerző szolgálat, a Moszad ve­zetői kilenc éve nem je­lennek meg a parlament védelmi és külügyi bi­zottsága előtt, s titokza­tos távolmaradásukat az­zal a félelmükkel indo­kolják, hogy a képvise­lők netán „kikotyognak” valamit. ■ Három idősebb utas meghalt, és további nyolc személy megsé­rült, amikor tegnap a kelet-afrikai partok kö­zelében eddig ismeret­len okokból kigyulladt az Achille Lauro olasz óceánjáró. A hajón tar­tózkodó mintegy ezer emberből 900-nak — köztük valamennyi utasnak — mentőcsóna­kokkal sikerült elhagy­nia az óceánjárót. ■ Dél-Korea átvette az Egyesült Államoktól hadserege békeidőben történő hadműveleti irá­nyításának jogait, ame­lyeket a koreai háború óta az amerikai hadveze­tés gyakorolt — jelentet­te be tegnap a dél-koreai védelmi minisztérium szóvivője. ■ Hivatalba lépett teg­nap Nepálban a kom­munista párt alakította kisebbségi kormány. Man Mohan Adhikari miniszterelnök a fiatal többpárti demokrácia megvédését, mérsékelt gazdasági politikát, pi­acgazdasági reformo­kat ígért — írta a Reu­ter. Betörtek az Együttélés irodájába (B. M.) Még egyszer ’56-ról Bányász Kató, lapunk római tu­dósítója jelenti: Az idén az olasz sajtó megfe­ledkezett a magyar forradalom­ról, de hát 38 év nem kerek év­forduló, viszont előre nem sej­tett és nem remélt mértékben emlékezett meg nyolc évvel ez­előtt a 30; évforduló alkalmából ’56-ról. Újságok, tv, rádió bő­ven beszélt róla, és még két fi­gyelemre méltó könyv is megje­lent akkor. Az egyik könyv író­ja Adriano Guerra, az olasz KP központi bizottsága által irányí­tott Nemzetközi Politikai Tudo­mányos Központ igazgatója volt, 1966—72-ig pedig az Uni- tá moszkvai tudósítója, majd a Gramsci Intézet a szocialista or­szágokra vonatkozó tudomá­nyos és dokumentációs központ­ját vezette. „Amikor Hruscsov beszélni kezdett” című könyve, mint alcíme: „A XX. kongresz- szustól a magyar forradalomig” is mondja, nemcsak a magyar forradalom, hanem egész 1956 története. És a kommunista Gu­erra világosan kimondta, hogy szovjet részről jogtalan, igazság­talan agresszió volt a magyar forradalmat vérbe fojtott valósá­gos háború. A másik könyv két szerzője, Lorenzo Gianotti, akkori kom­munista szenátor és Federico Argentieri történész, a Gramsci Intézet munkatársa, aki már jó ideje foglalkozik a kelet-euró­pai országok problémáinak ta­nulmányozásával, különös tekin­tettel Magyarországra, amelyet személyesen ismer, mert valami­kor az olasz kommunista ifjúsá­gi szervezet képviselője volt Bu­dapesten a DlVSZ-nél. Ez volt az első olasz szerzők tollából származó, pontosan és alaposan dokumentált történelmi monog­ráfia az ’56-os forradalomról, amely a gyökereket is felkutat­va, a második világháború végé­től kezdve mutatta be Magyaror­szág politikai történetét. Mindkét kötet kommunisták műve, de tárgyilagos kommunis­táké, akik akkor sem nevezték forradalmunkat ellenforradalom­nak, amikor Togliatti azt diktál­ta. Két évvel ezelőtt pedig, a 36. évforduló alkalmából Fede- rigo Argentieri egy folyóiratban közzétette azokat a Magyaror­szágon előásott dokumentumo­kat, amelyekből többek között az is kiderült, hogy Togliatti he­lyeselte Nagy Imre és a többiek kivégzését. Csak Gomulka állt ki annak idején Nagy Imre mel­lett. Egy Varsóból érkezett, 1957. májusi keltezésű moszk­vai okirat számol be Hruscsov és Gomulka heves párbeszédé­ről, amely során a lengyel párt­vezér bátran védelmezte Nagy Imrét. Itáliában az ’56-os forrada­lom sem 10., 20. vagy 25. évfor­dulójáról sem emlékeztek meg olyan bőségesen, mint a 30.-ról, mert három évtized már törté­nelmi távlatnak tekinthető, és közben az a generáció is fel­nőtt, amely ’56 után született, de a magyar októberre való em­lékezés minden alkalommal ürü­gyet szolgáltat az olasz KP és Togliatti bírálatára is. Olaszor­szág elsősorban azt nézte és nézi ma is, mit jelentett számá­ra 1956; a baloldal kettészaka­dását, számos értelmiségi a kommunista pártnak való hátat fordítását. Togliatti mindent a pártérdek alá rendelt, és ahogy hallgatott Hruscsov 1956-os a sztálini személyi kultusz véget vetésére szóló parancsáról, úgy hallgattatta el pártjában azokat, akik az igazságot akarták ki­mondani a magyar forradalom vérbe fojtásáról. Az olasz politológusok sze­rint Magyarországon vívták meg 1956-ban először a jövő forradalmát. A külső szovjet el­nyomás és a totalitárius rende­zés rémuralma ellen felkelt nép ugyanis nem elégedett meg a nyugati demokrácia pluralizmu­sáért és szabad gazdasági me­chanizmusáért küzdeni, hanem harca kiterjedt az egész kommu­nista hatalom és diktatúrája elle­ni küzdelemre. Magyarorszá­gon az a paradoxon történt, hogy bár diákok és értelmiségi­ek által kezdett, de valóságos proletárforradalom tört ki a pro­letárdiktatúra ellen. Hogy a nyu­gati kommunisták és a marxista baloldal zöme ezt nehezen tud­ta felfogni és megemészteni, érthető, akárcsak az, hogy a de­mokratikus pártoknak is fájdal­mas emlékük maradt ’56, mert kénytelenek beismerni, hogy a Nyugat elmulasztotta az egyet­len, számára kínálkozott alkal­mat. Szabadságharc az utolsó vérig

Next

/
Oldalképek
Tartalom