Pest Megyei Hírlap, 1994. december (38. évfolyam, 282-307. szám)
1994-12-01 / 282. szám
i PEST MEGYEI HÍRLAP MAGYARORSZÁG 1994. DECEMBER CSÜTÖRTÖK 3 Méltósággal A Külügyminisztérium írásbeli utasítást juttatott el a televízióhoz, melyben az áll, hogy a hírműsorok számoljanak be a jövő' héten arról: a budapestiek méltósággal viselik el az EBEÉ-csúcs okozta nehézségeket. Tehát bármi is történik december 5—6-án, az méltósággal fog történni. Ezért ne csodálkozzanak a Kedves Olvasók, ha az Objektívben például majd az alábbi objektív tudósítást hallhatják: Kovács István magyar állampolgár szívroham következtében a kórházba nem szállítás közben, az útlezárás miatt veszteglő' mentőautóban méltósággal meghalt. Özvegye és három gyermeke a lesújtó hírt méltósággal fogadta. Ezért a méltóságos magatartásáért a Legfőbb Méltóság, az özvegyet kiskereszttel jutalmazta. Az özvegy a kegyet méltósággal visszautasította, és a csepeli temetkezési vállalatnál kiválasztott egy középkeresztet férje sírhalmára. A megboldogult neve mellé pedig odavésette: EBEE. (talum) Rendőrdöbbenet A Belügyi Dolgozók Szak- szervezetének intéző bizottsága elégedetlen az Országos Érdekegyeztető Tanács 1994. november 27-i ülésén az 1995. évi adó- és költségvetési törvényjavaslattal összefüggésben született megállapodással. Megdöbbenéssel fogadjuk Békési Lászlónak a központi igazgatásban dolgozók létszámának 20 százalékos csökkentésére tett kijelentését, mert ellentmond az érdekegyeztetés különböző szintjein lezajlott tárgyalásoknak. Vagyongazdálkodás a Fidesz-programban Négy évre kell tervezni! Budapesten a Fidesz minden jelöltje megkapta a kellő számú ajánlást (a függetlenek és a más pártokkal közös jelöltek egyaránt); így jogosultak a december 11-ei ön- kormányzati és kisebbségi önkormányzati választásokon való részvételre, melyen a fiatal demokrata polgármesterjelöltek közül többen is jó eséllyel indulhatnak — tudhattuk meg Tirts Tamástól, a budapesti választmány elnökétől, pártjának tegnapi sajtótájékoztatóján. A folytatásban Tirts Tamás kitért arra, hogy Demszky Gábor kampánya immár a rivális főpolgármester-jelöltek kárára erősödik, hiszen a főváros pénzén megjelenő Budapesti Újságban található kétoldalas „Demszky-be- tét” — amennyiben a többi jelölt számára nem adatik meg az említett lap oldalain az efféle reklámlehetőség — jogtalan előnyhöz juttatja a jelenlegi főpolgármestert. Ráadásul Demszky Gábor, két nyilvános, a Magyar Televízió által is közvetített vitaműsort lemondott, amelyeken elképzeléseit megvédhette volna a különböző véleményekkel szemben, ám úgy tűnik, a nyílt fórumokon való nézetütköztetés esetleges kényelmetlenségei helyett szívesebben él a főváros első embere az önreklámozás és a sikerpropaganda eszközeivel. A továbbiakban — témát váltva — Zupkó Gábor, a Fidesz budapesti listavezetője, XIX. kerületi polgármesterjelölt az ön- kormányzati vagyongazdálkodás jelentőségéről beszélt. A vagyonkezelést a városfejlesztés és település- üzemeltetés alapjának nevezte. Az önkormányzati vagyonok hasznosításáról immár nem lehet ad hoc jelleggel dönteni — mondta. A stratégiai tervezés révén hosszú távú programokat kell kidolgozni, amelyekből kiderül mire, mennyit áldoznak a helyi önkormányzatok a kerületek vagy a települések pénzeiből, ingó- és ingatlan va- gyonaiból; illetve milyen bevételi forrásokra számíthatnak. Az előrelátó tervezés azért is fontos, mivel megosztottabb testületek fölállása várható, s csak a körülbelül 5-6 hónap alatt kidolgozható négy évre szóló programok által kerülhető el az a kínos helyzet, mikor a politikai alkuk és érdekharcok tárgyává válik a városfejlesztés. A városfejlesztési koncepciók kialakításánál egyébként lényeges feladat a polgárok igényeinek fölmérése és figyelembevétele is — tette hozzá Zupkó Gábor. Az önkormányzati bevételekkel kapcsolatban még megjegyezte, hogy eddig sok esetben a működési hiány pótlására használták föl a vagyonértékesítésből származó pénzeket a testületek; a jövőben — ezt megakadályozandó — a va- gyonbevételeket legcélszerűbb újra vagyonba fektetni, vagy jól megtérülő beruházásokba invesztálni. N. V. Magyar pártok sikere (Folytatás az 1. oldalról) Legitim pártjaik a parlamenti választásokat megelőzően összefogtak, így sikerült 17 képviselőt bejuttatni, ami a Szlovák Nemzeti Tanács összlétszámának 11,5 százalékát jelenti. Még nagyobb siker született a helyhatósági választásokon, s az eredmények a négy évvel ezelőtti megmérettetéshez viszonyítva is jobbak: közel 400 magyar polgármesternek és mintegy 6000 önkormányzati képviselőnek szavaztak bizalmat. — Ez a bizalom megtisztelő, egyben kötelez is — folytatta Csáky Pál, a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom frakcióvezetője, külügyi felelőse. Megítélése szerint a külföld egyre nagyobb érdeklődést tanúsít a szlovákiai fejlemények, egyszersmind az ott élő kisebbségele jogainak megvalósulása iránt. Csáky a legfontosabb problémákról szólva elmondta, Vladimír Meciar még mindig késlekedik a kormányalakítással, s azt sem tudni bizonyosan, megszületik-e még idén decemberben a jövő évre vonatkozó költségvetés. Véleménye szerint a választási sikerek után a magyar pártoknak a regionális gazdasági politika terén kell lépniük, hiszen még hosszabb időn át szembe kell nézni a gazdasági és szociális gondokkal, a munkanélküliség pedig különösen nagy arányú éppen a magyarok által lakott vidékeken. Tóth Károly, a Magyar Polgári Párt alelnöke úgy fogalmazott, hogy Szlovákiában bizonyos válsághelyzet alakult ki, hiszen a demokratikus erőknek nem sikerült igazi áttörést elérniük. Véleménye szerint az ellenzéki pártoknak most világos és egyeztetett programmal kell fellépnie, erre a magyar koalíció készen áll, hasonlóképpen arra is, hogy esetleg részt vállaljon a kormányzásban, amennyiben Meciar kabinetje kisebbségbe szorulna. Végül mindhárom szlovákiai magyar politikus köszönetét mondott a Rákóczi Szövetségnek s elnökének, Halzl Józsefnek, mert tevékenységükkel hatékonyan hozzájárultak a magyar egység és a lélekben való együvé tartozás létrehozatalához. S. P. A miniszterelnök tévedése A Fidesz elnöksége reméli, hogy Horn Gyula miniszterelnök tévedésből egy, a rendszerváltás előtt megírt nyilatkozatát olvasta fel Varsóban, Pawlak lengyel kormányfővel tartott sajtóértekezletén, amikor azt mondta: „szorgalmazzuk, hogy kezdődjön intenzív párbeszéd Moszkvával, hogy eloszlassuk a félreértéseket és félelmeket, amelyeket az orosz vezetés egy része táplál.” A Fidesz elnöksége egyre aggasztóbbnak ítéli meg azt a képet, amely Magyar- ország biztonságpolitikai elképzeléseiről a kormány, és különösen egyes szocialista politikusok nyilatkozatai nyomán Nyugaton kialakult. Véleményünk szerint ma a NATO az egyetlen integrált nemzetközi biztonsági rendszer, amely hosszú távon szavatolni tudja hazánk és a térség biztonságát, és garantálhatja Magyarország nyugateurópai orientációját. Rendkívül káros az, hogy az ilyen és ehhez hasonló miniszterelnöki nyilatkozatok nyomán már-már nyíltan megkérdőjeleződik a szocialista kormány vezette Magyarország NATO- iránti elkötelezettsége. A Fidesz elnöksége különösen szerencsétlennek tartja ezt akkor, amikor a nemzetközi, különösen az amerikai politikában egyre nyilvánvalóbb a szándék a közép-európai országok biztonságpolitikai integrációjára. A magyar kormány pedig ahelyett, hogy a térség többi államához hasonlóan megpróbálná kihasználni a megnyíló lehetőséget, egyre érthetetlenebb nyilatkozatokat tesz „Oroszország megnyugtatásáról”. A Fidesz vezetősége reménykedik abban, hogy Horn Gyula miniszterelnök az EBEÉ-csúcs kínálta nemzetközi nyilvánosságot kihasználja arra, hogy eloszlassa azokat „a félreértéseket és félelmeket” is, amelyeket a magyar politikai élet és a közvélemény egyre nagyobb része táplál; egyértelművé teszi. (OS) Nem tudtak megegyezni Sztrájkra készülnek a vasutasok (Folytatás az L oldalról) Az érdekképviseletek elképzelése szerint ez idő alatt csupán a segély vonatok közlekedhetnének. A vasutasok biztosítanák a vagyonvédelmet és az utasok tájékoztatását. A sztrájk alatti minimális szolgáltatásról várhatóan hamarosan megkezdődik az egyeztetés a munkáltatóval. Márkus íme elmondta azt is, hogy arra az esetre, ha meghirdetett sztrájk sem hozná meg a kívánt eredményt, úgy a szakszervezetek további munkabeszüntetést helyeznek kilátásba. * A Mozdonyvezetők Szak- szervezetének küldöttgyűlése egyhangúlag csatlakozott a Vasutasok Szakszervezetének sztrájkfelhívásához — jelentette be Borsik János, az érdekképviselet ügyvezető alelnöke a tegnapi küldöttgyűlést követően. A szakszervezet nem fogadja el a vasútvonalak tervezett nagyarányú felszámolását, a tömeges létszámleépítést és a kollektív szerződés vívmányainak veszélyeztetését. A kormányzat 6 százalékos béremelési ajánlatát pedig megalázó mértékű diktátumnak tartja. Az érdekképviselet reméli, hogy a december 8-i kétórás figyelmeztető sztrájk — a korábbi évekhez hasonlóan — eredményes lesz, és a kormányzat az eddiginél kedvezőbb ajánlatot tesz a szakszervezeteknek. Abban az esetben azonban, ha ez az általános sztrájk végéig — december 14-én 10 óráig — sem következne be, az érdekképviselet kész egy újabb törvényes munkabeszüntetés előkészítésére. A munkabéke megteremtése érdekében a Mozdony- vezetők Szakszervezete követeli a vasutat ért fenyegetések megszüntetését és a megfelelő, az infláció mértékét közelítő bérnövekedés biztosítását. A MÁV Rt. vezetősége úgy véli, hogy minden olyan lépés, amely akadályozza a nemzetközi személyszállító vonatok forgalmát, ellentétes a még elégséges vasúti szolgáltatások biztosításáról korábban kötött megállapodással. A MÁV Rt. erről azt követően tájékoztatta az MTI-t, hogy — egyelőre a sajtóból — értesült a vasutassztrájkra vonatkozó szakszervezeti bejelentésekről. A MÁV vezetői egyúttal felhívják a figyelmet arra, hogy a különböző vasúti társaságok között igen éles verseny folyik az utasokért. Ezért a tervezett munkabeszüntetés a magyar vasút hitelét és a megbízhatóságáról külföldön alkotott képet ronthatja. Ráadásul a sztrájk olyan gazdálkodási terület forgalmát is akadályozná, amely — ellentétben a belföldi személyszállítási tevékenységgel — jelenleg is nyerséges. Magánosítás és a szakszervezetek Az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége és a KDNP képviselői megbeszélést tartottak tegnap a magyarországi privatizáció aktuális kérdéseiről. Véleményük szerint a szakszervezeteknek meghatározó szerepüknek kell legyen a privatizációs stratégia és törvény kialakításában. A közelmúltban több ígéret hangzott el ez ügyben, mint ahány konstruktív tárgyalás zajlott, ezért a törvénynek rögzítenie kell a munkavállalóknak a privatizációs folyamatban érvényesülő jogait. A tanácskozók szerint a privatizációs szerződés részévé kell tenni egy olyan megállapodást, mely a tulajdonos és az érdek- képviseletek közt jön létre foglalkoztatási, bér- és humánpolitikai kérdésekben. A közüzemi privatizáció során nem hozható létre olyan nyereségérdekeit rendszer, amely elviselhetetlen terheket ró a lakosságra. Az érzékeny Objektív A CNN amerikai televíziós hírműsor a világ összes televíziója közül kiemelkedik hatalmas apparátusával. Ezen az állomáson kísérhettük figyelemmel a kuvaiti háborút, amelyet egyenesben közvetített. Hála a közelgő nagy budapesti konferenciának — amely mintegy blokád alá veszi fővárosunkat tán oly módon, hogy az már némiképp túlzás is —, a CNN figyelmét Budapestre irányította. Nem tudom, micsoda megfontolásból, de olyan produkciót mutatott be a „világtévé”, amelyik nem ránk, hanem órájuk nézve szégyenletes teljesítmény. Az emlegetett tudósításból, amelyet az Objektívben láthattunk, hiányzott az objektivitás — ennyiben emlékeztetett az Objektív számos összeállítására —, s ennek egyik látványos jele volt az, hogy a visszatért kommunistákat összecserélték a Magyar Demokrata Fórum parlamenti frakciójával. Kérdés, hogy az Objektív vajon miért érdemesítette arra a CNN fércmunkáját, hogy mint elrettentő példát, a magyar nézőknek bemutassa? A válasz kézenfekvő: a CNN Magyarországról szóló néhány perce ugyanis tele volt tűzdelve az életszínvonalunkra utaló lehangoló képsorokkal. Vagyis a Bánó András által irányított Objektív immár érzékenyen reagál arra, ha az ország állapotát negatív színben tüntetik fel Nyugaton. Lehet, hogy a műsorkészítő szakemberek azért lettek ily érzékenyek, mert az efféle beállítások immár nem az Antall-kabinetre, hanem a kormányzó szabaddemokratákra vetnek sötét árnyékot? (Vödrös)