Pest Megyei Hírlap, 1994. november (38. évfolyam, 256-281. szám)
1994-11-19 / 272. szám
8 PEST MEGYEI HÍRLAP MŰVÉSZÉT 1994. NOVEMBER 19.. SZOMBAT Magyarul is lehet szobrot alkotni Beszélgetés Nagy János hetényi szobrászművésszel Hetény (Chotln) Szlovákiában van, nem messze Révko- máromtól. Itt él Nagy János, a szlovákiai képzőművészet kimagasló egyénisége. Neve és alkotásai ismertek Magyarországon is, műveit számtalan kiállításon láthatta a közönség, s aki Budapesten végigsétál a belvárosi Szép utcán, annak észre kell vennie a fűváros legszebb emléktábláját (szintén Nagy János műve), mellyel a Rákóczi Szövetség Esterházy János emlékbizottsága azt a házat jelölte meg, amelyben a szlovákiai mártírpolitikus budapesti lakása volt Hetényi otthonában kerestük meg Nagy Jánost egy rövid beszélgetésre, nem sokkal azután, hogy részt vettünk legújabb alkotásának, a málasi hősi emlékműnek a felavatásán. — Budapesten születtél, hogyan lettél mégis szlovákiai szobrász, a felvidéki képzőművészeti élet meghatározó egyénisége? — Szüleim 1919-ben menekültek el a Felvidékről az akkor megcsonkított Magyar- országra. A csehek ugyanis mindenkit üldöztek, aki egyenruhát viselt, s anyám édesapja mozdonyvezető volt. A család egy ideig vagonokban lakott, ami általános menekültsors volt akkoriban. Édesapám főiskolásként került Budapestre. Hároméves voltam, amikor a mai Szlovákia déli része visszakerült Magyarországhoz, s ötéves, amikor 1940-ben szüleim visz- szatelepültek Révkpmárom- ba. Iskoláimat tehát itt végeztem. A művészetek vonzáskörébe Harmos Károly festőiskolájában kerültem. 1955- ben vettek föl a pozsonyi képzőművészeti főiskolára. Vannak dolgok, amiket ki kell mondani — Egy kiállítási katalógusban ez olvasható rólad: „Nagy János számára a szobrászat nem ábrázolási, nem egyszerű megjelenítési metódus: sokkal inkább keresés és vizsgálódás.” Ady Endre meg ezt írta: „Szeretném magam megmutatni.” Melyik művészi hitvallást vállalod? — Önmutogatásra nincs okom. Ha már Adyt említetted, akkor inkább azt vállalom, hogy bizonyos korparancsoknak engedelmeskedni kell, bizonyos dolgokat ki kell mondani, meg kell jeleníteni. A szobrász inkább megjelenít. Hogyan? Nos, ez itt a kérdés. Nemcsak édes anyanyelvűnk van: a képzőművészetnek is megvan a maga anyanyelve. Magyarul is lehet festeni, szobrot alkotni. Nekem mindig az volt a vágyam, hogy magyarul fejezzem ki magam. Éhhez keresem, kutatom a megfelelő megjelenítési formát. Ezért kutatok az ősi kultúrákban, és keresem azt a formát, ami a miénk. így jutottam el a su- mér kultúrához. Sokan mosolyognak a sumér szó hallatára. De amikor megtaláltam a sumér bikaábrázolásokat, csodálkozva kiáltottam föl „Hiszen ezt te csináltad!” A motívumok lelkiségét keresem. Ez az a kutatás, amit én végzek, amikor szoborban akarom magamat kifejezni. Kutatásaim inkább ösztönösek, mint tudatosak. Kerestem valamit, ami a miénk, és találtam egy múlt századi ka- nászbaltát, egy fokost, amely egy kosfőt ábrázolt. Ezen a baltán van egy csodálatos Is- tar-ábrázolás, egy mezopotámiai Istar-ábrázolás, sőt — továbbmegyek — egy szkíta ábrázolás. A szkíták egy anyaistentől származtatják magukat, melynek felső része nő, az alsó része pedig egy kígyó. Ezt találtam meg ezen a fokoson. Van egy másik ősi forma, a kanálforma. A kanál mindig nőnemű, nőt ábrázol, és nagyon nőies. Ilyen formákból csináltam egy sorozatot, s ezekből kiindulva próbálom ábrázolni például a Boldogasszonyt vagy Istart. Ezen motívumok felhasználásával szólok arról, ami nekem ma fontos. Egy csomó üzenet van, amit el kell mondani. El kell mondani, mert a mai kor elég tompa, csak a pénz érdekli, és nagyon sok káros nyugati hatás fertőzi a lelkeket, nem is szólva a közelmúlt keleti hatásairól. — Mondj néhány példát egész dolog egy szürrealista téma. Hiszen egészséges, hétköznapi embereket elvisznek, minden ok nélkül halálra ítélik őket, és a legszörnyűbb körülmények között végeznek velük. Ezt a szürrealista állapotot nem úgy ábrázoltam, ahogy általában szokták, csontszerű lényeket sorakoztatva föl, ellenkezőleg, az egészséges emberek tragédiáját akartam ábrázolni: egészséges emberi testeket, illetve testrészeket ábrázoltam, a húsnak, a csontnak, a bőrnek a struktúráját. S mivel kevés volt a pénz, kitaláltam a lemezekből alkotott gyűrött, domborított, hegesztett bronztechnikát. Általában is igyekszem alkalmazkodni a témához, figyelembe véve a hely, az idő, a technika adta lehetőségeket. — Az eddigiekből kiderül, hogy azért keresed az ó'si gyökereket, hogy azok segítségével fejezd ki a pillanatnyilag aktuális mondanivalódat. Tehát nemcsak a múlt érdekel, foglalkoztat néped jelene és jövője is. Talán ezért kaptad meg idén márciusban a nagy elismerést jelentő Esterházy Já- nos-emlékérmet. — Az 1989-es fordulat után megalakítottuk a Csehszlovákiai, ma Szlovákiai Magyar Képzőművészek Társaságát. Később én lettem az elnöke. Ez a társaság most helyet kapott itt, He- tényben. Itt kaptam én is lakást és műtermet, s van egy kis galériánk is. A falu befoNagy János alkotás közben, hetényi műhelyében arra, hogy a megtalált megjelenítési forma miként hordozza azt az üzenetet, amit — úgy érzel — neked kell továbbadnod. Az Esterházy-emlékéremtóí a pesti Esterházy-tábláig — Vegyük a dunaszerda- helyi emlékművet! Volt egy kis város, főleg zsidó város, ahonnan 1944-ben a lakosság nagy részét elhurcolták, az ismert körülmények között, az ismert helyekre. Úgy fogtam föl, hogy az Ahogy az itteni kisebbségi politikába nem lehet Magyarországról beavatkozni, művészeti téren is ez lenne kívánatos. Nekünk nem arra van szükségünk, hogy anyaországi művészek alkotásait helyezzék el Szlovákia különböző pontjain, hanem arra, hogy segítsék a szlovákiai magyar művészeket abban, hogy akár itthon, akár Magyarországon helyet kapjanak alkotásaik. Nem rólam van szó, mert nekem vannak munkáim például Budapesten is, és anyaországi pénzen készült Kisszebenben (Sabinov) a Csontváry-em- léktáblám. De nekem kötelességem erről szólni, mert a Magyarok Világszövetségében a Kárpát-medencét képviselem. Ézt a dolgot úgy kell megoldani, hogy mindkét fél meg legyen elégedve. Mi minden faluban igyekszünk megtalálni azt az embert, akiről utcát, teret lehet elnevezni, akiről szobrot, emléktáblát lehet állítani. Tehát nekünk szükségünk van arra, hogy ebben személyesen is részt vegyünk. Ha készen kapunk valamit, az nem ugyanaz, mint ha magunk csináljuk. Kis nép művészete — nagy államok szorításában Magyarországról szólva még egy kérdésről kell beszélni. Sokan és sokszor foglalkoztak már azzal az aggadott, s otthonhoz jutott a társaság is. Hát ezzel van egy kis munkánk, de ez minden politikától független tevékenység. Pártnak nem vagyok tagja. Hogy miért kaptam az Es- terházy-díjat? Én készítettem az Esterházy-plakettet és a pesti Esterházy-táblát is, és talán azért a munkáért, amit e társaságban közösen végzünk a szlovákiai magyar művészekért, művészetért. Itt említem meg azt a problémát, ami az anyaországi segítséggel kapcsolatos. Talum Attila felvételei gasztó kilátással, hogy — miként azt a világszövetség gyűlésén egy politikus újból szóba hozta — a jövő század közepére Magyarországnak csupán nyolcmillió lakosa lesz. Mi lesz akkor velünk, kisebbségben élő magyarokkal? Az anyaország népessége egyre fogy, körülötte meg Nagy-Romániá- ról, Nagy-Szerbiáról és Nagy-Szlovákiáról beszélnek. S nem csak beszélnek! A Felvidéken 1920 óta megkétszereződött a szlovákok száma. Itt nem területről van szó, hanem népességA málasi hősi emlékmű ről. Árpád tudta: nem területben, hanem népben kell gondolkodni. Ne feledkezzünk meg erről! — Téged mindig izgatott a magyar múlt, ezért művészi tevékenységed szerves részének tekinthető' például a révkomáromi Klapka-szo- bor restaurálása és felállítása a régi helyén, a főtéren. — Nagyon érdekes Róna József szobrának a története. A múlt század végén állították föl (Kossuth Ferenc tartotta az avatóbeszédet). 1945-ben a „felszabadító” szovjet katonák döntötték le az osztrák császári és az orosz cári túlerővel dacoló szabadsághős emlékművét. A Klapka-szobor lefelé mutató kardja estében átszúrt egy katonát. A ledöntött szobor „szemétdombra” került, s csak a hatvanas évek végén lehetett újra felállítani egy park fái között úgy, hogy csak az alapzata látszott a lomboktól. 1991-ben kerülhetett vissza eredeti helyére, de csak azután, hogy Stefaniknak, a Csehszlovákia megteremtésében fontos szerepet játszó szlovák hazafinak már állt a szobra. Nagy munka volt a hányatott sorsú szobor restaurálása, de megérte a fáradságot, mert ma Komárom meghatározó műemléke. — A magyar múlttal köti össze a jelent egyik legutolsó alkotásod, a Múláson 1994. október 23-án fölavatott hősi emlékmű. — Egészen kicsi emlékmű ez, de a falu is kicsi. A polgármesteri hivatal előtt kapott helyet. Egy szétfűrészelt kő kettényílik, s abból száll föl egy turul. Nem akartam valami naturalista sólymot ábrázolni, ezért olyan megoldást kerestem, ami több asszociációra ad lehetőséget. László Gyula régészprofesszor egyik könyvében van egy nagyon szépen megrajzolt stilizált turul. Olyan, mint egy kínai írásjel. Ezt a változatot csináltam meg. Úgy képzeltem, hogy a szétrepedt kőből repül ki a madár, mint a halottból a lélek. Ahogy dolgoztam ezen a madáron, észrevettem, hogy ez nem is turulmadár, hanem egy sastáncot járó sámán. Nagyon örültem, hogy a szobornak több jelentése van. Csáky Pál kereszténydemokrata képviselő egy töviskoszorús keresztet látott benne, más meg tövises ágakkal megkötött kardot. Sikerült tehát kilépnem abból a szocreálból, amely szerint minden alkotásnak kötelezően egy értelme van. Sikerült átlépnünk egy olyan művészetbe, amit mindenki saját maga közelíthet meg. De az alapgondolat egy és ugyanaz. — Min dolgozol most, mik a terveid? — Megpályáztam a zsit- vatoroki békeemlékművét, melyen két ágaskodó ló szimbolizálta volna a török és a magyar nép fantasztikus erőkifejtését. A negatív döntésben — sajnos — művészeten kívüli szempontok játszottak szerepet. Most egy oltárképet, egy oltárdomborművet rajzolok egy nagyon kedves kis falu, Ipolyszakállos templomába. Á munkát Nagyboldogasz- szonynak szentelnénk, s szerepelnének rajta Szent István és a többi magyar szent, valamint Szűz Mária. Tudjuk, a Boldogasszony ősibb elem kultúránknak, mint a keresztény kor Szűz Máriája. Nem véletlen, hogy István király Máriának ajánlotta föl az országot, hanem a Boldogasszony-kultusz nem volt idegen a magyar lélektől, s ez megkönnyítette az új vallás fölvételét. * * * Nagy János, a szlovákiai magyar szobrász, aki magyarul akar szobrot alkotni — minden nehézség ellenére —, elkötelezett hivatástudattal dolgozik. Adjon Isten neki erőt, hogy még sok szép alkotással gazdagítsa az egyetemes magyar művészetet. Török Bálint
