Pest Megyei Hírlap, 1994. november (38. évfolyam, 256-281. szám)
1994-11-15 / 268. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP KULTÚRA 1994. NOVEMBER 15.. KEDD SZÍNPAD Öbölből vödörbe Gazdag színházi este volt a vasárnapi a Karinthyban Guy Foissy, a népszerű kortárs francia író kétszemélyes kamaradarabjának színpadi remeklése. Foissy fanyar komédiája — melynek magyarországi nagyszínházi premierjén, februárban a szerző maga is jelen volt — végtelen szeretettel ábrázolja a kisember- sorsot: túlhajtott ábrándjait, erőfeszítését, monomániás győzni akarását, melyhez belső adottságai meg is vannak, fantáziája, szíve, merészsége, egyvalamije viszont hiányzik: a pénze. S éppen ezért, vagy éppen ennek ellenére a lehetetlent ostromolja. Káprázatot kerget és elbukik. Mókus (Cseke Péter) és Csibili (Sára Bernadett) — a kedves és rokonszenves házaspár — története időben visszafelé pereg, a végén kezdődik, s innen derül fény lépésről lépésre kálváriájuk előzményeire. Mókus egy szép nap azzal állít be: tulajdonosok lettek. A tengertől száz méterre telket vásárolt, s egy lakályos hálókocsit, hogy „legyen végre” valamijük. Ha nem tudnák kifizetni, fenntartani, hát bérbe adják. Egy- egy boldog, önfeledt novemberi hétvégét így ők is el- tölthetnének... békében, együtt, mint a többi jobb sorsban élő polgár. A darab fájdalmas, megejtő komikuma akkor tetőződik, amikor a vágytól anyongyötört félj előrukkol a nyárilak makettjével és előszámlálja annak összes rekvizitumát. Van itt minden: hintaszék, olajkályha, falusi kandalló, pohárszék... Többször visszatér az öbölhöz vezető út talán legszebb jelenetsora. Erdőben vannak, nem tudják, merre kell menniük. A férfi ábrándozik, lelkes, ő csak a szívében viseli a terhet, Csibili két böhöm bőrönd és egy teli hátizsák terhe alatt görnyed, de cipeli a keserű tudást is: mindez lázálom, színes káprázat, képtelenség. Az öböl széléig hősünk végül mégis eljut — tudjuk meg az asszony bírósági beszámolójából —, s egy vérfagyasztó, keserves kiáltásban tör ki: nincs többé tenger, a lakókocsi olajfürdőben úszik, fekete a tenger, feketék a sirályok, fekete a föld. Végső kétségbeesésében fegyvere egész tárát a kontár kapitány hasába lövi. Nem gyilkos ő, csak igazságtevő — rebegi a kihallgatáson az asszony... Annak is, aki másfél órás, tartalmas kikapcsolódásra vágyik, de mindazoknak, akik igénylik, hogy a sajátjukba beépítsék egy-egy arra érdemesük színházi produkció élményanyagát, bizton ajánlhatjuk: nézze meg ezt a remek előadást. (Rendező: Éless Béla.) Magánélet... a megyei könyvtárban A cím lehet megtévesztő, de ezúttal Noel Coward, a népszerű angol drámaíró legsikeresebb romantikus vígjátékáról van szó, melyet szombaton este Piros Ildikó és Sztankay István főszereplésével mutattak be magyar színpadon is (Angliában a szerző, valamint a világhírű színész-rendező Laurence Olivier alakításában került színre, s meglehetős kasszasikert aratott) a Pest Megyei Könyvtár színháztermében. Pompás környezetben, a francia riviérán járunk, elegáns vízközeli hotelben. Kint a tenger morajlik, bent zsongító dzsessz muzsika szól. Itt költi mézes heteit két ifjú pár. A darab alapkonfliktusa, hogy egymást elfelejtettnek hitt szerelmesek találkoznak újra, s bár mindketten az új hitves oldalán érkeznek, a véletlen találkozás újból egymás karjába sodorja őket, de az egymásra találás felszabadító, mámoros perceit tovább mérgezik a szűnni nem akaró viták, a hétköznapok nyűgei.... S aztán kezdődik élőről minden: a szerelmes összeborulás és a mérgezett marakodás. A féltő, ragyogó szerelemben végül a nő őszintén így kiált fel: „inkább egy elmebeteg gorilla”, de a férfi se rest: inkább egy nőstény pelikán. Noel Coward vígjátéka is annak a régi kérdésnek, megkopott közhelynek új fényt kapott újrafogalmazása, hogy két ember, aki nem tud meglenni egymás nélkül, miért nem tud meglenni egymással. A magánélet szerzője felszínen kutakodik, tüneteket keres, nem a mélyebb ok-okozati összefüggéseket, de pontosan világítja meg azt, ami mindebből a felszínre tör, s ahogyan a felszínen (a mélyen elfolytott) manifesztálódik. A színpadi játékból mindazonáltal hiányzik a rendezői-színészi invenció, kiaknázatlanul maradnak vígjátéki elemek, helyette jól bevált gégék és rutinos mozdulatok, s ami a legbántóbb akadozó dikció uralja a produkciót. Pedig angol eredetijének a színészi játék adhatott igazi fergeteges lendületet, ami sajnos a szombat esti szentendrei színpadon — a nagy várakozás ellenére — elmaradt. Radnóti Balázs Adina A szellemi együvé tartozásért A Vármegye Galéria rendezvényeinek tükrében „Hatéves az erdélyi magyar művészet hazai pártfogója, az Erdély Művészetéért Alapítvány. Akkor alakultunk, amikor a román sovinizmus nemcsak az évezredes erdélyi magyar kultúrát ítélte halálra, de el akarta tüntetni a magyar falvakat is. (...) Magyarságunk megvallani jött létre az alapítvány. Közvetlenül az első lakiteleki találkozó után. Célunk, sohase tagadtuk, nem szűkén értelmezett művészetpártolás. Ezért vállaltuk és vállaljuk a jövő- ben is a közösséget minden olyan politikai mozgalommal, amely a magyar nemzet egészét látja szeme előtt, amely a történelmi hagyományokra építkező, demokratikus, keresztény, független Magyarország megteremtését őszintén, tettekkel szolgálja.” (Hajdú Demeter Dénes: Erdélyi színfoltok) A Vármegye Galéria — az Erdély művészetéért Alapítvány fóruma —, ahogyan programjában vállalja, „a földrajzilag széttagolt magyar művészet egyetemessé tételén munkálkodik”. Ezért az anyaországban tehetünk a legtöbbet. Magyar- ország jelenti a biztos fogódzót azoknak, akiket az első nagy világégés szakított el tőlünk kegyetlenül. Ha sikerül a lelki, szellemi együvé tartozás erős érzését kialakítani, ápolni, fenntartani, az élet új értelmet nyer azokban a művészekben, akik a szülőföldjükért, hagyományaikért vállalják a kisebbségi sors keserű kenyerét. E gondolat jegyében rendezte meg a Vármegye utcai galéria a nyári-őszi tárlatokat is. Az augusztusi Szol- nay Sándor kiállítás fontosságát a művész életműve, szellemi hagyatéka indokolta. Szolnay meghatározó egyénisége volt az erdélyi képzőművészetnek a húszas évek közepétől a második világháború utánig. Különösen az erdélyi magyar képzőművészek társaságának, a Barabás Miklós Céhnek a megalakulása után vált nyilvánvalóvá szellemi kisugárzása. Döntően hatott rá, mint annyi másra abban az időben, Cézanne művészete, a képszerkesztés geometrikus rendje, az erőteljes kifejező kolorizmus. Augusztus végén aztán — erről lapunk olvasói is értesültek — két marosvásárhelyi alkotó, apa és fia, Simon Endre festőművész és Simon Zsolt grafikus kiállítását láthattuk, mintegy panoramikus képet kapva a diktatúra sötét éveiről és az úgynevezett „forradalom” utáni időről. Simon Endrére a nagy alkotóelőd, Nagy István drámai festésmódja hatott leginkább. Az önkény időszaka, más erdélyi művészekhez hasonlatosan arra kényszerítette, hogy rejtett jelekkel, allegóriákkal fejezze ki mondanivalóERDELV MŰVÉSZÉTÉÉRT ALAPÍTVÁNY A galéria emblémája ját, ábrázolja azt, ami körülötte történik. A metaforikus kifejezésmód megmaradt 1989 után is, de újabb munkáin már érezni a változást. „Magyar Golgota” című művében drámai erővel jeleníti meg a 1990-es márciusi marosvásárhelyi eseményeket. Az újabb, a november 20-ig tartó kiállítás a Sepsiszentgyörgyi műhely címet viseli. A tárlat arra próbál választ adni, hogy miként látja a világot egy középeurópai festő egy olyan területen, ahol különböző kultúrák találkoznak. A Székelyföld s a Barcaság peremvidékén ér véget a magyar népesség jelenléte a kontinensen — ha a csángók lakta Moldovát figyelmen kívül hagyják. Sepsi- szentgyörgy az utolsó magyar város délkelet felé. A kiállítás megnyitójára fölkért Szó'cs Géza költő, politikus szavai fejezik ki talán a legtalálóbban a tárlat, a vállalkozás lényegét: „Ha úgy tetszik, amiben részünk van, az nem más, mint belehelyezkedés egy különleges kollektív szem összetett nézésébe, látásába, sőt látomásába, amely szem Sepsiszentgyörgyön az évezred végén a jövő évszázadba pillant.” Mihály István Zsögödi Nagy Imre: Madárijesztők (1957) Pap Gyula emlékezete Pap Gyula képzőművész kilencvenöt esztendővel ezelőtt, 1899. november 10-én született Orosházán. Az évfordulón megemlékezést tartott a Magyar Bauhaus Műhely Alapítvány az alkotó Farkasréti temetőben lévő nyughelyénél. Pap Gyula az Iparművészeti Főiskolán Haranghy Jenó' növendéke volt, majd tanulmányokat folytatott Bécsben, illetőleg Weimarban, a Bau- haus-műhelyben. A tizenegy évvel ezelőtt elhunyt Pap Gyula — például For- bát Alfréd, Moholy-Nagy László társaságában — azon magyar művészek közé tartozott, akik jelentős szerepet töltöttek be a wei- mari Bauhaus korai tevékenységében, művészi arculatának kialakításában. Pap foglalkozott ipari formatervezéssel, készített fémplasztikákat, használati tárgyakat, fotókat, ám mindezek ellenére elsősorban festőművészként vált ismertté. Árgyélus királyfi ősbemutató Az ifjú Árgyélus királyfi kalandjai elevenednek meg a Budapest Bábszínház legújabb premierjén. Lázár Ervin Árgyélus királyfi című mesejátékának ősbemutatóját november 12-én tartották az Andrássy úton. A mesejáték címszerepét Beratin Gábor, kedvesét, Tündér Ilonát Kenyeres Zsuzsanna játszották. A bábokat és a díszleteket Koós Iván tervezte. Az előadáshoz Darvas Ferenc komponált muzsikát. A produkciót Lengyel Pál állította színpadra. MTI-felvétel
