Pest Megyei Hírlap, 1994. október (38. évfolyam, 230-255. szám)
1994-10-18 / 244. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP KULTÚRA 1994. OKTÓBER 18., KEDD ' SZÍNPAD Az Ibolya Kartalon A Kamarateátrum Aszód 1994 már-már úgy működik, mint egy hivatásos színház, egy időben két darabot is a műsorára tűzve, a társulat tagjainak vagy egyik, vagy másik előadásban feladatról gondoskodva. Játszani — erre vágynak, akik a színipályát választják, de talán még inkább fontos annak a számára a játék örömével való találkozás, akinek nem a színészet a kenyérkereső foglalkozása, hanem szabadidejében érdeklődésből, lelkesedésből, a „hétköznapok szürkeségéből” kitömi akarva csatlakozik egy színjátszó csoporthoz. Két Molnár Ferenc-darabot, a „Játék a kastélyban” — melynek előadásáról nemrég számoltunk be — és „Az Ibolyát” mutatták be, játsszák ez idő tájt az aszódi teátristák. Mindkettőt Magyar Zoltán rendezte, szerepet vállalva maga is. A társulat tagjaira osztottak kis és nagy szerepet, pontosabban, csak terjedelmesebbet vagy kevésbé terjedelmeset, több vagy kevesebb színpadi jelenléttel, elmondandó szöveggel járót, mivel a lehetőséget a játékra, és tQvább arra, hogy sikert arassanak, mindegyikben megtalálták. Az Ibolya színlapján a szerepAz aszódi együttes tagjai Az Ibolya előadása után lök sorában legalul olvasható „szolga”, akinek feladata annyi, hogy behoz ezt-azt, bejelent ezt-azt, Módos Tibor alakításában jelentős szereppé válik, ahogyan mozgásával, arcjátékával, hangsúlyokkal, nevetésekkel véleményezi mindazt, ami a színpadon történik. Mi történik a színpadon? Férfiak gyötrődnek, az igazgató (Barabás Tamás), a zeneszerző (Sóvári Péter), de bármennyit töprengenek is, közelítik meg jobbról, közelítik meg balról a kérdést, mégsem tudják eldönteni: szeressék-e a nőket, avagy ne? Felvonulnak a hölgyek, akikkel találkozva a -választ megadhatnák, ha azok nem jelentenének újabb és újabb talányt a számukra. Vajon miért akarja a ligeti színházat kőszínházra cserélni Márkus kisasz- szony (Dúzs Márta), miért is nem tart ki a „roppant kövér” vállalkozó mellett Rakolnoki kisasszony (Hegedűs Szilvia), miért választaná a szerény, de biztos tanítónői pálya helyett a színésznőit Thúz kisasz- szony (Tóth Andrea)? Miért kedves mindenki Roboz kisasszonynak (Füleki Henrietta), s miért „cukros” ugyancsak mindenki Széli kisasszonynak (Szilágyi Ramóna)? Ki tudja? Akinek tere nyílik némi magyarázatra, a miértek és hogyanok megvilágítására, Sobri Ilonka (Varga Mária), még inkább összezavarja az urakat. Ő zavarja csak össze igazán a maga ibolyaszerénységében. Neki ez se kell, az se kell —- hát akkor mi kell? Rájönni, férfilogikával, bizony nem könnyű. Őszinteségre, s álarcok mögé búvásra egyaránt nyújt alkalmat Molnár Ferenc vígjátéka azoknak, akik előadására vállalkoznak. E kettősséggel az Aszódról és környékéről verbuválódott csapat színjátszói a kartali művelődési házban, ahol sorozatban tartják előadásaikat, meghódították a közönséget. Azon az estén, mikor én láttam Az Ibolyát, egyaránt jól szórakoztak fejkendős nénik, ünneplőruhás középkorúak és aszódi gimnazisták. Jobbak olyan színészeknél, mint akik a tévében szerepelnek, hallottam az utóbbiaktól. Azt nem mondták, de nyilván érezték: jó néha a tévénézés magánya helyett a színház közös örömében részesülni. (na) Magyarnak maradni a határokon kívül is Ülésezett az anyanyelvi konferencia választmánya Kölcsey-szobor Szatmárcsekén (Kő Pál alkotása) Tibay Agnes felvétele Budapesten ülésezett az anyanyelvi konferencia választmánya. A három alel- nök, Kántor Lajos (Kárpát-medence), Nagy Károly (Nyugati magyarság) és Pomogáts Béla (Magyarország), sajtótájékoztatón számolt be a Magyarok Világszövetsége (MVSZ) nagy múltú tag- szervezetének munkájáról. Tavaly óta eredményes konferenciákat, értelmiségi találkozókat szerveztek és nyári táborokat. Kassán a felvidéki magyarság helyzetével foglalkozó Kazinczy-napoknak nagy visszhangja volt; Szabadkán Kosztolányi emlékére gyűltek össze pár napra; Kolozsvárott Szabédi László-napokat tartottak, a magyar egyetemi oktatás helyi, aktuális gondjait elemezve. Májusban Keszthelyen találkoztak a Kárpát-medence magyar nyelvművelő egyesületeinek képviselői, Adán pedig (a Bácskában) Szarvas Gábor-nyelvműve- lő napokat tartottak. A közeljövőben a burgenlandi magyarság képviselőivel találkoznak a magyar— magyar együttműködés tárlatainak megszervezésére. Október végén a Cse- madokkal közösen Fábri Zoltánra emlékeznek, s ennek ürügyén a felvidéki magyarság gondjait veszik számba. Pomogáts Béla tizenhét találkozót és konferenciát számolt ösz- sze és tizenhárom gyermek- és ifjúsági tábort. Az anyanyelvi konferencia együttműködik az MVSZ-szel, közös felelősséggel dolgoznak a nyugati szórványmagyarság körében is. Szereposztásuk: míg az MVSZ tevékenysége általában mindent felölel, az anyanyelvi konferencia az anyanyelv és általában a kultúra témaköreit. Itthon együtt dolgoznak az írószövetséggel és a Berzsenyi Társasággal, a Kárpát-medencében pedig szinte valamennyi magyar kulturális szervezettel és szövetséggel. A nyugati világban jelentős partnerük a Pax Romana katolikus világszervezet és az Európai Magyar Protestáns Szabadegyetem. Törekvésük: jelen lenni a határokon túl, és a kint élő magyarsággal közösen szervezni kulturális programjaikat. Kántor Lajos, a kolozsvári Korunk című folyóirat szerkesztője örömmel számolt be arról, hogy négy év után ismét hamarosan találkozhatnak budapesti olvasóikkal. Szerinte arra törekszik az anyanyelvi konferencia, hogy ne lehessen egyfajta öregek tanácsa; ott, ahol az anyanyelv és az anyanyelvi kultúra megőrzése fontos, az ifjúságot be keir vonni a munkába. Erre jó alkalmat kínál az 1995-ös program — az „Adj magyarságot a magyarnak” című nemzetközi méretű vetélkedő. Nagy Károly szociológus a nyugati szórványmagyarság alelnöke, nagyon találóan az anyanyelvi kultúrát a magyar nyelv és kultúra nemzetközi társaságának nevezte, amely 1996-ban Egerben ülésezik nyolcadik alkalommal, és témája a magyar felsőoktatás és kutatás helyzete lesz. Nagy Károly visszaemlékezett a hősi korszakra, amikor politikai akaratok ellenére kellett dolgoznia a konferenciának és akkor is a legbátrabbak tették a dolgukat. A cél örökéletű: magyarnak megmaradni Magyarországon kívül vállalás kérdése; ennek a lehetőségét kell minden időben segíteni. Fontos eredménynek tartotta, hogy eddig hat magyar nyelv- és irodalomtankönyvet jelentettek meg, olyat, amely tizenhatmillió magyar, tehát a magyarság egészében tud „gondolkodni” Ungvártól Puerto Ricóig. Már történelmi könyveket is tervezhetnek végre; eddig ezt azért nem tehették, mert hazugságot nem akartak tanítani. Ónody Éva Szarvasi levél Legendás irodalom születik Szülőföldje, a Tápió mente A Szülőföldem, a Tápió mente címen rendeznek kiállítást Horváth László festőművész alkotásaiból a tápiószelei Blaskovich Múzeumban. A november 27-ig nyitva tartó kiállítást október 21-én, pénteken 16 órakor nyitja meg Szegedi Pál, a nagykátai Bartók Béla Művelődési Központ igazgatója. Erdélyi színművészek díjazása Az erdélyi színművészek jutalmazására életre hívott Szentgyörgyi Ist\'án Színművészeti Díj ünnepélyes kiosztását október 20-án, csütörtökön 19 órakor tartják a budapesti Fészek Művészklubban. Megnyitóbeszédet Tamás Menyhért József Attila-díjas költő mond; a díjazottakat Páskándi Géza Kossuth-díjas író köszönti. Macskássy Izolda grafikusművésznek az alapítvány céljára adományozott kollázsaiból rendezett kiállítást fél hétkor nyitják meg. Kipirult arcú, fénylő tekintetű diákok figyelték minap a szarvasi Vajda Péter Gimnáziumban Albert Gábor író főszerkesztőt és Albert Zsuzsa irodalmi szerkesztőt. A megilletődött csönd részben a szokatlan környezetnek szólt, hiszen ez a rendkívüli magyaróra a Tiszta Forrás Könyvesház metszetekkel díszített hangulatos könyvesboltjában tartatott meg, de talán inkább az a nagyszerű előadás követelt ilyen nagyfokú figyelmet, melyben Albert Gábor 15 percben ösz- szefoglalta a felvilágosodás lényegét és hatását a magyar irodalomra. A diákok megértették a tragikus sorsra jutott magyar írók és költők életének mának szóló szimbolikus üzenetét. Szinte a téma folytatásaként hatott az Emelt fővel című szociográfiai kötet és az anyaországba kényszertelepített népcsoportok sorsának ismertetése. Megvidámodtak az arcok, amikor Albert Zsuzsa mutatta be Legendás irodalom című kötetét. Mint elmondta, neki fiatal szerkesztőként szerencséje volt a Rádióban a sokszor elhallgattatott — ma már halhatatlan — íróknak, költőknek fórumot adni, ami sokszor az éhezéstől, a legkeserűbb nyomorúságtól mentette meg őket. Sok, a kötet-, ben szereplő anekdotával bizonyította, hogy Jékely, Tersánszky, Kormos és a többi óriások milyen belső tartással, humorral viselték megalázó helyzetüket. Célja nemcsak a vidám történeteken keresztül a kortársak bemutatása volt, hanem szeretné, ha a szellemidézés kedvet ébresztene az olvasókban, hogy az adott szerző kötetét kézbe vegyék. Az 1. sz. Általános Iskola nyolcadikosai már „visz- szatérő”-ként jöttek a nyitott órára a könyvesházba, és sokkal aktívabban, kérdésekkel érdeklődve faggatták a két előadót a kötetek születéséről, a főszerkesztői munkáról, az emigráció és a határokon túli magyarság irodalmáról. Boldogan vitték a mutatóba kapott Magyarok Világlapja példányait, és néhányan dedi- káltatták a megvásárolt kötetet vagy a faliújságra kértek ajánlást. Sokkal szűkebb körű, de annál forróbb hangulatú beszélgetés lett a délutánra meghirdetett író-olvasó találkozóból. Többen érdeklődtek a magyar nemzeti sajtó helyzetéről, kilátásairól, a magyar könyvkiadásról. Kristálytiszta előadásban világította meg Albert Gábor a liberális és a konzervatív felfogás nemzetfogalmát és a kultúráról vallott nézeteit. Hangsúlyozta, hogy a magyar nemzet, a szellemi haza megmaradása szempontjából mennyire fontos, hogy a nemzeti kultúránkat határon belül és azon túl is megőrizzük, mert csak így kerülhető el az, hogy 1100 éves hazánkban rövid időn belül ne váljunk kisebbséggé és ne szívódjunk fel az uniformizált, identitást vesztett népek tengerében. Fáy Krisztina
