Pest Megyei Hírlap, 1994. október (38. évfolyam, 230-255. szám)
1994-10-18 / 244. szám
_Í PEST MEGYEI HÍRLAP MAGYARORSZÁG 1994. OKTÓBER 18., KEDD 3 Tél előtt a hajléktalanokról k Csak önkormányzati feladat? A kormány programjában kiemelten kíván foglalkozni a hajléktalanok helyzetével. Az ország területén mintegy 20-25 ezer hajléktalan él, csak Budapesten több mint 10 ezer. A szálláshelyeken és az éjjeli menedékhelyeken csupán 2 ezer embert tudnak elhelyezni, ezért nagyobb hangsúlyt kell fektetni az utcai gondozásra, amelyben eddig is több civil szervezet, karitatív és egyházi személyek is részt vettek — mondta Forró Evelyn kormányszóvivő egy tegnapi sajtótájékoztatón. Parlamenti napló — napirenden a paprika Lemondunk tízmillió turistáról Az Interparlamentáris Unió magyar nemzeti tagozatának tegnapi közgyűlésén Szűrös Mátyás, a IPU magyar csoportjának vezetője felszólalásában hangsúlyozta: a szervezet ma is a legalkalmasabb keretet nyújtja a kétoldalú kapcsolatok felvételéhez. A közgyűlést követően megkezdődött a törvényhozás plenáris ülése, amelyen napirend előtt Torgyán József, az FKGP frakciójának vezetője kért szót rendkívüli ügyben. A munkanélküliek tarthatatlan helyzetének kapcsán felszólította a miniszter- elnököt, hogy hatékonyan lépjen fel a feketemunka és a feketegazdaság megfékezése ellen. Torgyán Jószef felszólalását követően a képviselők döntöttek a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló törvény módosításának részletes vitára bocsátásáról és elfogadták a napirendet is. — A fűszerpaprika-hamisítás kiszűrése, a termelés, forgalmazás szabályozása érdekében hatékony és gyorsan megvalósítható intézkedést kell hozni, e célra a hatályos magyar jogrendben a jövedéki szabályozás a legalkalmasabb — szögezte le a jövedéki törvény módosítására vonatkozó törvényjavaslattal kapcsolatban Békési László pénzügyminiszter. — Igaz ugyan, hogy a zátjegy kiadásához a jövedéki szabályozás rendszerében nem kötődik előzetes minőségi ellenőrzés, ám az engedéllyel rendelkező gyártókról joggal feltételezhető, hogy betartják a minőségre vonatkozó, más jogszabályokban rögzített előírásokat — tette hozzá a miniszter. A téma általános vitájának megkezdése előtt a ház folytatta a világkiállítás lemondásáról szóló kormány-előterjesztés vitáját. Puch László (MSZP) kifogásolta, hogy a világkiállításról politikai vita folyik, pedig az elsősorban gazdasági kérdés. Általánosan elfogadott, hangoztatta a szocialista képviselő, hogy a lemondás 40-45 milliárd forint megtakarítást jelent a költségvetésnek. Két percben reagálva Barsiné Pataky Etelka (MDF) az expó tervezett bevételeiről elmondta, hogy a Szonda Ipsos által a Hungexpónak készített felmérés szerint a kiállítások Magyarországon egymillió látogatót vonzanak, ami megerősíti azt a becslést, hogy 10-12 millió látogatóra számíthat az Expo ’96 Budapest. A cég számításait alapul véve pedig a látogatók révén mintegy 119 milliárd forint bevételre lehetne számítani. KDNP-elismerés Kohlnak Varga Aurélné, a Belügyminisztérium képviselője kifejtette: a hajléktalanok ügye nem alapvetően a lakáskérdés, hiszen ezek az emberek családi, szociális, egészségügyi okokból nem képesek az önálló életre. A szociális törvény szerint az utcára kerültekkel való foglalkozás teljes mértékben önkormányzati feladattá vált, és így a költségvetés terhei is megnőttek a céltámogatások miatt. A mostani kormányprogram abban is túlmutat az előző kormány törekvésein, hogy az olyan családok, amelyek alkalmassá válhatnak az önálló életre, hogyan kerülhetnek ki ebből a helyzetből. A minisztérium ezért fontosnak tartja különböző állami tulajdonú^ ingatlanok ezen célra való átalakítását, hasznosítását. Biró Boldizsár, a Népjóléti Minisztérium helyettes államtitkára hangsúlyozta: a Pénzügy-, a Belügy- és a Népjóléti Minisztérium közös feladata a kormányzati döntést igénylő helyzetek elemzése és a problémákra a megoldás megtalálása. Nem arról van szó, hogy a hajléktalanságot, mint társadalmi jelenséget megszüntetik, hanem arról, hogy esélyt teremtenek az emberek számára ebből a helyzetből kikerülni. Elsősorban meg kell akadályozni azt, hogy bizonyos társadalmi, szociális okok miatt a veszélyeztetett emberek egzisztenciálisan rosszabb helyzetbe kerüljenek, hiszen ezzel kiszűrhetőek a potenciális hajléktalanok. Fel kell készülni a téli krízishelyzetre is. Javítani szükséges a hajléktalanok egészségügyi és gyógyszerellátását. A tárca a meglévő három körzeti orvosi rendelő mellé még kettő felállítását tervezi — tudtuk meg —, melyek gyógyszer- és műszer- ellátottsága meg kell hogy haladja az általános orvosi rendelőkét. A harmadik legfontosabb gond azon intézményeknek a megteremtése, amelyek ezzel a problémával kiemelten foglalkozni tudnak. A Kincstári Vagyonkezelő részéről történtek felajánlások, de az épületek állaga nem teszi lehetővé azok ilyen célú felhasználását. Ennek ellenére öt olyan ingatlant alakítanak át a közeljövőben, amelyek eddig állami tulajdonúak voltak. Létrehoznak továbbá egy konzultatív tanácsot is, amely a téli krízishelyzetben direktmegoldásokkal fog szolgálni. Sivák József a Pénzügyminisztérium képviseletében arról szólt, hogy a férőhelyekre számított normatív támogatás mértékét a ’94-es évi 234 millió forintról ’95-ben 360 millió forintra emelik. Ebben benne van az eddigi 78 ezer forintos normatív támogatásnak a 95 ezer forintra történő növelése és az eddigi 3 ezer férőhely további hatszázzal való bővítése is. Szilágyi István, a Magyar Vöröskereszt főtitkára elmondta, hogy évente mintegy 400 ezer adag ételt osztanak ki ingyenkonyhán, és több mint százezer alkalommal veszik igénybe különböző éjjeli menedékhelyeiket. Mindezen szolgáltatások költsége évi 13-14 millió forint, melyet a főváros 2 millióval támogat. A maradék pénzforrásokat különböző hazai és nemzetközi szervezetek adományaiból fedezi a Vöröskereszt. (w. b.) Jeszenszky Londonban A Magyar Demokrata Fórum országgyűlési képviselő- csoportjának sajtóirodája az alábbi közlemény közzétételére kérte lapunkat. Jeszenszky Géza, az MDF országgyűlési képviselője a London School of Economics meghívására tegnap részt vett „A NATO és az európai biztonság” című konferencián. Az előadók között szerepelt W. van Eekelen, a Nyugat-európai Unió főtitkára. G. von Moltke, a NATO főtitkárhelyettese, P. Bratinka cseh külügyminiszter, Alyson Bailes, a brit külügyminisztérium biztonságpolitikai osztályának vezetője, valamint számos neves tudós és politikai elemző. Vitaindító előadásában a magyar politikus többek között arról beszélt, hogy Közép-Európa országaiban a lakosság ma elsősorban nem a hagyományos biztonsági veszélyektől, külső beavatkozástól tart, hanem a gazdasági létbizonytalanság elhúzódásától, a nálunk jóval rosszabb gazdasági körülmények között élő országokból érkező gazdaságimenekült-ára- dattól és a tetjedő bűnözéstől. Minderre — hangsúlyozta a volt külügyminiszter — az érintett kormányok egyedül nem tudnak orvoslást találni, de a jól működő nyugati intézmények keleti irányú kiteijesz- tése horgonyként stabilizálná a volt kommunista országokat, és előmozdítaná gazdasági helyzetük radikális javulását is. A KDNP tegnap az alábbi nyilatkozatot juttatta el a távirati irodához: A Kereszténydemokrata Néppárt nagy jelentőségűnek tartja, hogy a német választók többsége — az újraegyesítés okozta súlyos terhek ellenére — támogatta a kereszténydemokrata-ke- resztényszociális unió eddiRitka fegyverténnyel sikerült (majdnem) elhárítani egy ki tudja mekkora veszedelmet a Nyugati pályaudvar érkezési ügyeletének október 8-án, szombaton reggel fél nyolc órakor. De — vegyük sorra a történteket. Megéri. Ugyanaznap, még nulla óra néhány perckor, amikor a kolozsvári állomáson a Brassóból Budapestre tartó Corona expresszre várakoztam, megszólított egy kedves ismerősöm, nem vinnék-e magammal egy igen sürgős anyagot a Duna Televíziónak. Hagyjam csak a Nyugati pályaudvaron, az érkezési ügyeletnél, ott tudnak róla, a Duna Tv pedig érte küld. Szívesen. Táskámba csúsztattam a kazettát tartalmazó borítékot, és vonatra ültem. Nem is sejtettem, milyen közveszélyes anyagot szállítok. Nem jöttek rá erre se a román, se a magyar vámtisztek. Szerencsésen befutottunk a Nyugati pályaudvarra. Egyenesen az ügyeleti iroda felé siettem. Kopogtam az ajtón. Semmi válasz. Benyitottam. Két férfi beszélgetett odabenn. Köszöntem. Nem fogadták. Elővettem a táskámból a Duna Tv-nek címzett csomagot. Egyszerre ripakod- tak rám: gi politikáját. A KDNP a győzelmet Kohl kancellár személyes sikerének is tartja, és reméli, hogy ez a választás, az osztrák szocialisták visszaesésére is figyelemmel, megállítja a baloldal erősödését Európában. Németország polgárai egy olyan kormány mellett döntöttek, amely az Euró— Duna Tévé?! Vigye a csomagot oda, ahová címezték! — Elnézést, nekem azt mondták, itt hagyhatom — mentegetőztem. — Szó sincs róla! Tiltott anyag! Vigye innen! — ripa- kodott rám a főnökebbik kinézésű, de nem küldött az anyámba. Hiába, na: Európa. — Vajon a rendőrségre beadhatnám? — érdeklődtem tovább kínomban, hisz Pesten szálltam ugyan le a vonatról, de Pilisvörösvárra jöttem. — Nem ért a szóból, uram?! Tiltott anyag! Vigye a csomagját! És — elvittem. Rettegni kezdtem. Mi lesz, ha kitudódik: tiltott anyaggal kívánom ellátni a Duna Tv terroristáit?! Szerencsémre — nem vették észre. A jóindulatú vasúti ügyeletesek pedig nem riasztották a karhatalmi erőket, a honvédséget — így az én időzített bombám mégiscsak robbant: az anyag (mégis) eljutott a Duna Tv-hez, és idejében adásba került. Ám ez mit sem csorbít a már említett két derék, európai modorú MÁV-ügyeletes érdemén. Rajtuk igazán nem múlt. Olyannyira nem, hogy mihelyt hazaérkezem Kolozsvárra, javasolni fogom Ghepai Unió kibővítésének elkötelezett híve. Magyarország a következő négy évben olyan politikát kell folytasson, hogy az Európai Unióba való belépése visszafordíthatatlan folyamat legyen. Erre az európai csatlakozási politikára bátorít a finn népszavazás eredménye is. orghe Funar polgármester úrnak, ne feledkezzék meg a két kiváló magyar vasutasról. Részesítse őket valamiféle jutalomban, hogy máskor is számítani lehessen rájuk, kiváltképpen a közveszélyes erdélyi és magyarországi terroristák, valamint központjuk, a Duna Tv elleni harcban. Fodor Sándor Kolozsvár * 1 Az esettel kapcsolatban megkerestük a Nyugati pályaudvar állomásfőnökségét. Körösi Sándor állomásfőnök- helyettes elmondta: nem ez volt az első eset, hogy az érkezési ügyelet elutasította az ilyen igényeket. — Nem tartozik feladataik közé, hogy megőrizzék a csomagokat. Megtettük ezt régebben nem egy alkalommal, de rossz tapasztalataink voltak ezzel kapcsolatban — válaszolta kérdésünkre. — Egyszerűen elfelejtettek eljönni a csomagért, és úgy kellett kinyomozni, hogy tulajdonképpen kinek is szánták. Érthető, hogy nem szívesen foglalkozunk ezzel. A pályaudvaron működik egy csomagmegőrző, de az is egy bevált módszer, ha a küldeményt postán feladják, s az a poggyászraktárba kerül, ahonnan elviheti a címzett, amikor akarja. Haltelepítés a Balatonba A tervezett ütemben végzi a haltelepítést a Balatoni Halászati Rt. A kötelezettségeknek megfelelően 30-50 ezer egynyaras süllő már a tóban van, a 250 tonna kétnyaras ponty telepítése pedig a vége felé közeledik. Az idén először kompról a tó közepébe eresztették a halakat, így nem volt szükség a partról történő telepítésnél elengedhetetlen horgászati tilalomra MTI-felvétel Veszélyes videokazetta / Eber vasutasok