Pest Megyei Hírlap, 1994. szeptember (38. évfolyam, 204-229. szám)
1994-09-03 / 206. szám
i PEST MEGYEI HÍRLAP IRODALOM 1994. SZEPTEMBER 3., SZOMBAT 7 Czegő Zoltán Hallgatag világ Anyám a hegyre költözött hogy messze lásson azok után kik szerre világgá mentek Hulló makknak háza körül roppanó havaknak felelget Üzen vagy csak gondolja hogy utánuk szól villogó tavaszkor vagy ősszel mikor a nyár minden terhe véraláfutásos A hegyre költözött mindent látni ne lépj arra fiam rosszat álmodtam s ölelné a viharban reccsenő fenyőt is magához Résnyi huzatok fázatják Gyér szelekkel sepri udvarát október szédülő álmait árnyakkal tapétázza Tavaszt vár hogy hátha majd a másik ősszel szavunktól lesz zsibongó a háza Keze meg ne fázzék a sütőtök egyik utolsó őszi reggelen ujjai elől a hóharmatot még egyszer beissza Ág tépi kötényét A tűzgyújtó hirtelen apródzik — topognak mihamar a melegbe vissza Melegbe hol szelet szelídítő fiait egy idegen világ számára fölnevelte tanította apró gyöngyös szavakra hogy aztán hallgatag világot építsen magának vaskemény hegyekben Eső mossa el ma útjait A hajnal lepedőit ingó ködökben tisztálja Őzek vigyázzák két lehunyt szemét míg meleg ruhákat álmodik örökké fázó harmadik fiára Ha szól a tárogató!. Színész barátom mesélte, még hajdanában, hogy egy emlékezetes hadgyakorlaton — ahová ki tudja, miért, de őt is behívták? — valahol a máramarosi hegyekben, pityókosan és derűs hangulatban kiülve a hegyoldalba, énekelni kezdtek. (S még mondja valaki, hogy nincs aranyélete a román hadseregbe behívott hadgyakorlatozó szenioroknak?) A szemközti oldalról váratlanul felsírt egy tárogató. S felelgetett a dalolóknak. Hamar rájöttek, hogy az „ellenség”: valamelyik csíki hadgyakorlatozók és reményteljes veteránok „harci állásai” felől jön a vérpezsdítő tárogatóhang. így felelgettek egymásnak daloló öregbakák és a tárogató, ez az ősi és egykor üldözött magyar hangszer, melynek egyik jeles művészét, Nagy Csabát nemrég a Duna Televízió Hírmondója is bemutatta. A kissé megilletődött műsorvezető kérésére a tárogatóművész eljátsszta elmúlt évtizedeink egyik mélakóros magyar dalát: a Krasznahorka büszke várát, majd saját jószántából hajdútáncokat is előadott a nézők gyönyörködtetésére. Nagy Csaba nem ismeretlen a zene világában, lemezei is jelentek meg, hangszerének megszállott rajongója. Reméli, a tárogató idővel népszerűbb lesz, mert óriási lehetőségek rejlenek benne. S nem elhanyagolható az sem, hogy nagy hatással van a mélabúra hajlamos magyar lélekre. Ezért azután — mivel a tárogatónak, hogy borongó hangja kellően érvényesülni tudjon: tér kell — egyre gyakoribbak szabadtéri koncertjei. Különféle régi, patinás, nagy emlékek tanújaként még álló várakban szeret tárogatózni, ahol minden együtt van ahhoz, hogy érvényesülhessen a hangszer bűbájos hangja s a mélabús magyar muzsika. Tervez ezért hamarosan egy felvidéki turnét is. A hí- res-neves-nevezetes késmárki várban szeretné megszólaltatni a tárogatót, hogy az ősi falak újra visszhangozzák a hangszer búgó-szo- morkás hangját. A késmárki várban utoljára ugyanis éppen ötven esztendeje sírt fel tárogató, azóta ki volt tiltva on- nan(!). De ám-lám, a világ mégiscsak fejlődik, az egykori régi oboaszerű fúvós hangszer vagy tábori síp*, amelyet egyes források töröksípként is emlegetnek, a kurucok kedvelt hangszere, már a Felvidékről sincs kitiltva, ahol mint a magyar nacionál-irredenta-so- viniszták „hangos fegyverétől” valósággal rettegtek tőle... Remélhetőleg a Duna Televízió erdélyi nézőire is gondol majd, akik önhibájukon kívül nem lehetnek ott (Szlovákiába mostanság elég nehéz bejutni romániaiaknak!...), s közvetíti a bizonyára sikeres koncertet... * Félreértések elkerülése végett a tárogató mai formája a XIX. században feltalált klarinétszerű, transzponáló hangszer. De változatlanul gyönyörűen szól. A z utast, ha gyalogszerrel az Ipolytól érkezik Ganádpusz- ta felől, a fíosszúvö.lgyön át, s innen felkapaszkodik a szelíd lankán a völgytorokba, kicsiny, mégis robusztus hatást keltő templom látványa fogadja. A barnásvörös trachitból faragott négyszögű kövek aránytalan nagysága teszi-e, amiből a torony és a szentély készült, vagy a hely, ez a festői dombtető, ahova épült — különös hangulat uralkodik el a jámbor idegenen. Alacsony kőfal veszi körül a templomot, amely a veszély óráiban menedéket nyújtott a templomdomb mögött meghúzódó, völgyi falu lakóinak. Ennek a csupán embermagasságú mellvédnek az alapzata nyolc évszázad messzeségéből őrzi a névtelen építőmester keze nyomát. Nagy szakértelemre vall, ahogyan egymáshoz illesztette az andezitkockákat, minden sorra bőségesen terítve szét az oltatlan meszet, melyet azután meglocsolt. Á falon beoltott mész mint a láva olvasztotta össze az építőanyagot. Ha ellenség tört a falura, a falat a fegyverforgatásra alkalmas férfiak védték, a gyerekek, az asz- szonyok és az idős emberek a boltozatos, nyeregtetős templomhajó és a parányi szentély nagyobb biztonságában kerestek menedéket. A negyedgömb-boltoza- tú, egyetlen lépcsővel megemelt szentély a magyarországi késő román kor stílusjegyeit őrzi. A kápolna oltárképén a térdeplő István király a kezében tartott kápolnát ajánlja fel névadó patrónusának, a megkövezett István vértanúnak a közvetítésével a Boldogsá- gos Szűznek. A felajánlás gesztusa kifejezője a XVII. században újjászületett Szent István-kultusznak, amely az ikonográfiái megjelenítésen kívül énekekben, prédikációkban, iskoladrámákban is megnyilatkozott. Az oltárkép felső részén a Szentháromság látható még, és a korona a király mellett. A keresztjét tartó Krisztus Mária felé fordulva hagyja jóvá a szent király kérését. A szentély külső ívsoros kőpárkányát tizenkilenc fülke töri meg. Egy kivételével minden ívmezőben kőből faragott, szakállas, tar koponyájú, lógó baju- szú, tatáros férfifej látható. A szájhagyomány szerint a muhi csatából menekülő magyarok egy kis csapata a községben bújt meg. Üldözőik közül tizenkilencen egészen idáig követték őket. A katonák a falu lakóival foglyul ejtettek tizennyolc tatár harcost, és lefejezték őket. Egynek sikerült elmenekülnie. Ennek emlékét őrzi az üresen maradt fülke. Nyolcszáz esztendő távlatából kibogozhatatlan, hogy a legenda ihlet- te-e a hajdani kőfaragót munkája közben, vagy a pogány hagyományban tovább élő ősök vonásait fa- ragta-e kőbe. Még arra is ügyelt, hogy karakteresek legyenek fejei, megtisztelve ábrázolt modelljeit. Különböznek nagyságra is az ábrázolatok, alakjukra nézve ugyanilyen férfifejek láthatók a déli kapun is. * A „tatárfejes” legendát az idős nagybörzsönyiek még ma is büszkén mesél- getik, megtoldva még azzal, hogy vészterhes időkben a templom tornyából őrszem vigyázta a határt. Ellenség közeledtére az általa fellármázott fegyveres nép védte a falut, amíg tudta. Csak elismerés illetheti az Árpád-kori építőmestereket, hogy valóságos had- vezéri szemmértékkel választották ki a templom helyét, és végezték el a tájolást. Nincs egyetlen völgyszoros, horhos, ösvény, amelyen át észrevétlenül megközelíthető lenne a falu. A torony ikerablakaiból szemmel tarthatók a folyóvölgy felől és a hegyek irányából bevezető utak is. Tiszteletben tartották az építők az ősi regulákat is, a templomnak úgynevezett zárt jellegű, keletelt tájolással határozták meg a helyét. A keletelés ősi misztikus hagyományon alapszik, és ha a terepviszonyok nem akadályozták az építőket, mindenütt megtartották ezt a szabályt. Ex Oriente lux, vagyis keletről jő az égi világosság. Ä börzsönyi templomépítők saját szájízük szerint eltértek a csillagászatilag pontos keleti iránytól. A falu fölé magasodó hegyek gyomrában arany-, ezüst- és ólömbányászko- dást folytató távoli ősök István királyt a bányászok védőszentjeként is tisztelték. Ez a tisztelet ösztökélhette őket arra, hogy a csillagászati kelet helyett a templom védőszentje egyházi naptári napjának reggelén a felkelő nap irányához tájolták a kápolnát. A Börzsöny-vidéken nagy királyunk tiszteletére nemcsak templomokat szenteltek, hegyormokat, forrásokat, határrészeket, dűlőutakat neveztek el, hanem minden korban az egyik leggyakoribb keresztnévnek is választották. Népszerűségét származékai is tanúsítják: Stefi, Stefán, Istók, Istéfán. Az egyszeri börzsönyi emberrel esett meg a miko- lai vásáron, hogy megkérdezte valakitől, találja ki, hogy hívják. — János — felelte a mi- kolai atyafi. . — Feljebb •— érkezett rá a válasz. — Akkor József. — Még feljebb *— mondta a börzsönyi ember. — Hát, akkor kend István. — Na lássa kend, mi lehetnék más — hangzott az önérzetes válasz. A nagybörzsönyi templom eredetmondája is a szent király nevéhez fűződik. Az Árpád-házi királyok alatt Esztergom királyi székhely. Közelsége és a székváros szellemi kisugárzása lehet az oka, hogy az itteni nép a templom építését a mai napig Szent Istvánnak tulajdonítja. Valamikor a környéket nagy erdőség borította. Az Esztergomban lakó király gyakran járt ide vadászni. A monda szerint a király Kupa, Somogy megyei pogány várnagy által üldöz- tetvén a Börzsöny környéki erdőkbe húzódott néhány száz emberével. Mellészegődött a hadiszerencse, és a lázadó Kupát legyőzte. István király a győzelem emlékére templomot emeltetett. Okleveles adat nem erősíti meg, hogy a templomot valóban 1. István építtette volna. Esztergomi levéltári forrásokban fellelhető feljegyzés szerint két és fél évszázada az épületből kiesett egy faragott kő, amelyen MV, tehát az 1005. év volt olvasható. Név szerint a templom építőit sem ismerjük. A köveken csak mesterjeleket hagytak aláírásként. Ebből a több mint nyolcszáz esztendős kézjegyből vajmi keveset tudhatunk meg az építőmesterek személyéről. Nem árul el semmit nemzetségükről, hírükről, rangjukról. íme a megfejthetetlen véset: PC:<;V. N agybörzsönynek és templomának szüksége is volt erős, és tekintélyével a veszedelmek idején óvó patró- nusra. A felső-magyarországi bányavárosok értékes tagjaként főpapok és királyok szerfölött kedvelt birtoka a település. Árpád-házi királyaink aranyércbányáiknak hozamát Bakabánya, Bélabánya, Selmecbánya, Brezno, Börzsöny és Besztercebánya érckincseivel királyasszonyuknak ajándékozták tűpénzként. Á királyné ebből fedezte saját udvartartásának költségeit. Az Árpád-ház kihaltával a település XIII. század végéig tartó fejlődése megszakadt. A község hatalmi harcok, egyházi és világi hatalmasságok torzsalkodásainak áldozatává vált. Prédául esett külső ellenségnek. A muhi csatavesztés után IV. Béla Hont vármegyén keresztül menekült kíséretével, a vidéket üldözői, a lengyel síkság felől beözönlő tatárok végigpusztították. Börzsönyt és plébániatemplomát, a Szent István-temp- lomot sem kímélték meg, kifosztották. 1293-ban Pásztói István fiaival feldúlta Börzsönyt és Bernecét, büntetésként Marcell országbíró őket javaiktól megfosztotta és birtokukat az esztergomi érseknek ítélte. A község történetében egymást követték a hasonló események. 1295-ben és 1312-ben az oligarchák hatalmi harca rablással és fosztogatással sújtotta a falut. Hont megyét és Börzsönyt is Csák Máté kerítette hatalmába. Amikor 1311 -ben Csák Mátét a pápai követ egyházi átokkal sújtotta, Iborfi István, Csák Máté híve pusztította Börzsönyt. Az esztergomi érsek még 1312-ben is panaszt emelt Csák Máté ellen a királyi kancellárián, mert börzsönyi bányájából 200 márka (50 kg) ezüstöt jogtalanul elrabolt. Részlet a szerző Advent című (Zrínyi Kiadó, 1993) kötetéből Eszes Máté A templom
