Pest Megyei Hírlap, 1994. szeptember (38. évfolyam, 204-229. szám)

1994-09-10 / 212. szám

PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLFÖLD 1994. SZEPTEMBER 10.. SZOMBAT Román rakétacsempészek A román rendőrség Tur- nu-Severinnél csütörtö­kön letartóztatott két ro­mán állampolgárt, akik több „levegő—föld” ra­kétát próbáltak átvinni az ország határán Szerbi­ába. A román rendőrség szóvivője nem közölt to­vábbi részleteket az ügy­ről, viszont spekuláció­nak minősítette azokat a feltételezéseket, hogy a fegyvereket Boszniába szánták volna. Az AFP szerint ez az első hasonló eset Romá­niában, amely napvilág­ra került. Követték az oroszokat A nyugatiak is kivonultak A német hadsereg dísz­egységének felvonulásá­val és a központi katonai zenekar műsorával bú­csúztatták csütörtökön este Berlinben a nyugati hatalmak katonáit, akik majdnem öt évtized után távoznak a második világ­háború végén négyhatal­mi megszállás alá került városból. Előzőleg a búcsúztatás központi ünnepségén Fran­cois Mitterrand francia el­nök, John Major brit mi­niszterelnök, Warren Chris­topher amerikai külügymi­niszter és Helmut Kohl né­met kancellár méltatta a mintegy 12 ezer katona el­múlt évtizedekben betöl­tött szerepét Nyugat-Ber- lin védelmében. A nyugati­ak egy héttel követték az oroszok kivonulását. Este fél tízkor a Bran­denburgi-kapu előtti téren a külföldi és a német veze­tők, valamint 20 ezer meg­hívóval rendelkező néző előtt a második világhábo­rú óta először felvonult a Bundeswehr díszegysége, és a német központi kato­nai zenekar adott műsort a távozók tiszteletére. Több baloldali szerve­zet a növekvő nacionaliz­mus és az újraéledő német imperializmus jeleként ér­tékelte a Bundeswehr kato­náinak Brandenburgi-kapu előtti masírozását, és tilta­kozó megmozdulást hirde­tett meg. A hatóságok min­denfajta gyűlést betiltot­tak, s a díszfelvonulás teré­nek másfél kilométeres körzetébe csak az ott la­kók, illetve a meghívóval rendelkezők léphettek be. Több mint ötezer rendőrt mozgósítottak a rendzava­rások megakadályozására. A tilalmi övezeten kí­vül, a városháza előtt este több százan gyűltek össze a Bundeswehr berlini dísz­felvonulása elleni tiltako­zásul. Nagyobb összecsa­pásokra nem került sor, csak kisebb-nagyobb dula­kodásra, és a rendőrség több tucat személyt időle­gesen őrizetbe vett. I tt van az ősz, itt van újra, lassan sárgulnak már a fale­velek, mi pedig belekékülünk ebbe a szociálliberális demokráciába. A kékség először az év elején, a rádiós el­bocsátások idején jelentkezett, amikor az akkori parla­menti ellenzék büszke mellén viselte büszkén a kék szala­got. Volt ebben az összefogásban, ebben a kisdobos-ko­hézióban valami dacszövetség, ez a kék pántlika mintha előrevetítette ' olna a kék jövőt. Áprilisban aztán a fővá­ros is kék zászlódíszbe öltözött, hidakon és főutakon len­gett a selymes lobogó. A napokban kialakult az új Hír­adó is, naná, hogy ez is bekékült, kék a nyitó képsor, kék a háttér, hogy a kék tengeren menekülő kubaiakról most ne is szóljunk. Megszólalt ebben a kék Híradóban még a válogatott meccs előtt az egyébként kék szemű államelnök is, aki tö­rök kollégáját látta vendégül napokon át. V dahogy úgy fogalmazott, hogy egy elnöki látogatás olyan, mint egy ernyő, sok minden aláfér. Minden bizonnyal a politikai, gazdasági és kulturális kapcsolatok kérdéseire gondolt. Nekem azonban egészen más jutott az eszembe. Ismerős ez a hasonlat... Alig egy éve még úgy hangzott, hogy a Demokratikus Charta olyan, mint az esernyő, ha valami baj van, csak ki kell nyitni. Szerencsére most nincsen baj, hála a magyar nép hig­gadtságának (lásd az újságok bűnügyi rovatait) és politi­kai bölcsességének. Szerdán a Népszabadságból megis­merhettük a Szonda Ipsos legújabb, a választások után már második közvélemény-kutatásának eredményeit. Többször foglalkoztam már az elmúlt években ezen nép­szerűségi listák belső ellentmondásaival, az is tény, hogy a megbukott koalíció elismerte, hogy nem vette kellőkép­pen figyelembe a népszerűségi mutatók állását. Most azonban nézem a listát, a huszonkét fényképet, elolva­som a magyarázatot, és alképedek. Számtalanszor hallot­tam a nép politikai bölcsességéről és higgadtságáról, ez a kimutatás azonban kissé mást sugall. A politikusok népszerűségi listája csupán azért megle­Rabin népszavazást ígér a Golán jövőjéről Zsidó terrorszervezet felgöngyölítése Az izraeli—palesztin békefolyamat előrehaladásával egy időben a szélsőséges zsidó telepesek terrorcselek­ményekkel kívánják föltartóztatni a megszállt palesz­tin területek visszaadását. Ma este a Golán-fennsí- kon tömegtüntetés lesz a Rabin-kormány területle­mondó szándéka ellen. Az izraeli Haifa városá­ban tegnap a bíróság meg­hosszabbította további két zsidó szélsőjobboldali pol­gár letartóztatási fogságát. Idő Álba rabbit és Eljasív Kellert, a Hebron melletti Kirját-Arba településváros lakosait az izraeli rendőr­ség terrorcselekmények el­követésére irányuló szer­vezkedéssel gyanúsítja. A fegyverhalmozással, az arab lakosság és hivatalos izraeli tényezők elleni ter­rorcselekmények elköveté­sére készülődő zsidó szél­sőségesek szervezkedését az elmúlt napokban folya­matosan göngyölíti föl az izraeli rendőrség. Az ed­dig letartóztatottak között van Oren Edri, az izraeli hadsereg hivatásos főhad­nagya is, akit azzal gyanú­sítanak, hogy letartóztatá­sáig szép számú fegyvert csempészett ki a hadsereg raktáraiból a szélsőséges zsidó terroristák számára. Közben Jichak Rabin mi­niszterelnök bejelentette, hogy a Golán-fennsík visz- szaadása, illetve az onnan történő jelentős kivonulás esetén a jeruzsálemi kor­mány kiírja a népszava­zást. A miniszterelnök döntése egyben azt is je­lenti, hogy a jeruzsálemi kormány behódolt a zsidó telepesek és az őket támo­gató szélsőjobboldali poli­tikai pártok és parlamen­ten kívüli csoportosulások követelésének. Rabin beje­lentése azt is eredményez­heti, hogy ezek után Szíria nem lesz hajlandó újrakez­deni a Golán jövőjére vo­natkozó béketárgyaláso­kat, hiszen a kiírandó nép­szavazáson az izraeli la­kosság többsége valószínű­leg a komolyabb területi lemondás ellen fog szavaz­ni. Az izraeli kormányfő népszavazásra vonatkozó bejelentése nem nyugtatta meg a Golán-fennsík zsi­dó telepeseit, mert ma esté­re tiltakozó tömeggyűlést hívtak össze. A Golán- fennsík központjának szá­mító Kacrín városában a telepesek egész Izraelből több tízezer résztvevőre számítanak. Tegnap jeri- kói önkormányzat területé­re érkezett Abu Mázin, pa­lesztin vezető politikus. Mint ismeretes Ábu Má­zin, a PFSZ VB tagja írta alá annak idején Washing­tonban palesztin részről az izraeli—palesztin autonó­miaegyezményt. A nagyvilág hírei Jé Pittsburg közelében, Hopeville település mel­lett csütörtök este lezu­hant a USAir amerikai légitársaság Boeing 737- es utasszállító repülőgé­pe. A helyszíni jelenté­sek szerint nincs túl­élője a szerencsétlenség­nek. A gépen 131 sze­mély tartózkodott. ^ Egy bolgár napilap szerint Magyarország tö­rök gyártmányú F—16- os típusú repülőgépek vásárlása iránt érdeklő­dik. Jk Az Országgyűlés kül­ügyi bizottságának tagja­ival találkozott tegnap Alfred B. Nzo, a Dél-af­rikai Köztársaság hivata­los látogatáson Magyar- országon tartózkodó kül­ügyminisztere. * Az alacsony nyugdí­jak átlag 30 százalékos emelését fogadta el a cseh parlament. A Kla- us-kormány javaslatára hozott törvény, amely egy ötszázalékos és egy havi 420 koronás fix ösz- szegű emelésből áll ösz- sze, december 1-én lép életbe — két héttel a no­vember 18-ára kiírt hely- hatósági választások után. Néhány héten belül sor kerülhet az Egyesült Államokban Clinton el­nök és Ion Iliescu ro­mán államfő találkozójá­ra. H. J. Rakétákkal lövik Bihacot Belgrádi katonai ENSZ-források szerint a nyugat-boszniai bihaci beékelődésben teg­nap is folytatódtak a heves muzulmán— szerb összecsapások. Az ENSZ oltalmazá­si erőinek belgrádi szóvivője az MTI-nek el­mondta, hogy a harcokban továbbra is részt vesznek a krajinai szerb egységek. Az ENSZ- erők illetékesei korábban aggasztónak nevez­ték ezt a fejleményt, hangsúlyozva, hogy ez az első alkalom, amikor a boszniai és krajinai szerbek közös hadműveletet indítottak a mu­zulmán csapatok ellen. Az ENSZ-erők értesülései szerint a harcokban a szerbek harckocsikat és rö­vid hatótávolságú rakétákat is bevetet­tek, ám meg nem erősített források sze­rint a boszniai kormányhadsereg több térségben ennek ellenére néhány kilomé­terrel visszaszorította a támadókat. Az ENSZ oltalmazási erői folytatják annak kivizsgálását, hogy csütörtökön a szer- bek, vagy pedig a muzulmánok lőttek-e rá föld—levegő rakétákkal két brit Sea Harrier típusú harci gépre. EGY HÉT Kék rapszódia pő, mert három hónappal a választások után vagyunk. Eb­ből persze ez nem derül ki, a sorrend és a tö.nbösödés évek óta kialakult, az apró változásoknak nincs jelentősé­gük. Amilyen rajongással szerette a közvélemény az egy­kori ellenzék politikusait, most ez az odaadás az új koalí­ció felé irányul. Ellenkező előjellel ugyanez mondható el a mostam ellenzékről, hiszen a 22-es lista utolsó kilenc helyén tanyáznak, egyedül a fideszes Deutsch Tamásnak sikerült beékelődnie (11.) a koalíciós élbolyba. Felesleges a névsorolvasás, néhány ponton azonban ér­demes meditálni. A listavezető államfő helye sohasem kérdéses, akár aláír, mint mostanában, akár nem, mint ré­gebben. őt Kuncze Gábor követi, aki még frakcióvezető­ként indult a középmezőnyből. Mint miniszterelnök-je­lölt már állandóan az élbolyban tanyázott, bár nem lett kormányfő, elmondhatjuk, soha nem volt még ilyen nép­szerű belügyminiszterünk. Ugyanez mondható el a hon­védelmi és a kulturális tárca vezetőiről. A sor folytatha­tó, de meg kell állni, mert valahol nagyon kilóg a lóláb. Ha nem is az ismeretlenből vagy az űrből, de a lista köze­pére pottyant Baráth Etele, a világkiállítás egykori bizto­sa. A lehető legjobbkor. Nemrég rúgta fel a jelenlegi kor­mány az expót, gyűlnek a tiltakozó aláírások, hamarosan dönt ez ügyben a parlament, s erre megjelenik Baráth úr, aki évekkel ezelőtt épp a kiállítás szervezésén fáradozott. Ma MSZP-s főpolgármester-jelölt. Az már csak vicc, hogy 13. helyével megelőzi az összes volt kormánypárti politikust. Igaz, őt meg Nagy Sándor előzi meg, a jó ég tudja miért, ezt talán jobban tudják a szervezett dol­gozók. * Utaltam már rá, hogy sugall valamit ez a felmérés, kü­lönösen, ha a magyarázatot olvassuk. Népünk politikai bölcsességét és higgadtságát sokszor és sokan hangsú­lyozták, ez a magyarázat, mintha ostoba analfabétáknak készült volna. Horn Gyula, aki a harmadik helyen tanyá­zik, négy pontot vesztett az elmúlt felmérés óta, „... ami elsősorban a miniszterelnöki pozícióval járó felelősség­gel és az ezzel együttjáró nagyobb támadási felülettel ma­gyarázható”. Tényleg, ezzel is magyarázható. Mintha az elmúlt négy évben nem is létezett volna kormányfői fele­lősség, meg támadási felület. Siratja a Szonda a négy pontot, de egy szó nincs az. eddigi botladozásokról, po­zsonyi bocsánatról meg iváncsai ünnepi beszédről. M ég tágabb teret szentel a szöveg a kormány kulcs­emberének, a pénzügyminiszter ötpontos zuhanásá­nak. Bizony, bizony, ez a megszorító gazdaságpolitika nem lehet népszerű. Magyarázza is lelkesen a felmérés a bizonyítványt, amikor is váratlanul megsimogatja Béké­si buksiját: „Népszerűségének csökkenése azonban első­sorban nem a személyének, hanem pénzügyminiszteri pozíciójának szól.” Hát akkor hogy is állunk Kunczé- val? Őérte rajongunk, akármilyen bársonyszékben is ül. Békésit is szeretjük persze, de ha kénytelen népszerűtlen intézkedéseket hozni, s így öt pontot veszít, akkor is sze­retjük, csupán a pénzügyminiszteri pozícióját (bársony­szék) kezdjük nem szeretni. így van ez ebben a kék vi­lágban. A szöveg aztán néhány tiszteletkor után megvi­gasztalja a csúcsminisztert. Ez a vigasztalás azonban olyan szépre sikeredett, hogy bűn lenne kihagyni: „Au­gusztusban tapasztalt visszaesése is csak azokban a de­mográfiai rétegekben volt tapasztalható, melyeket a meg­szorító intézkedések a leginkább érintenek, nevezetesen a már legalább nyolc-tíz éve aktív 34—65 éves korcso­portban.” Felkérem a demográfiai rétegeket, elemezzék ezt a mondatot. Olvasás közben csupán arra kell ügyelni, hogy bele ne kéküljünk. Székely Ádám

Next

/
Oldalképek
Tartalom