Pest Megyei Hírlap, 1994. szeptember (38. évfolyam, 204-229. szám)

1994-09-08 / 210. szám

PEST MEGYEI HÍRLAP

VELEMENY

1994. SZEPTEMBER 8.. CSÜTÖRTÖK

A budaörsi polgármester és Sándor András levélváltása

Ezek után kár minden szóért

Minden párbeszéd létfontosságú

A Pest Megyei Hírlap főszerkesztő-helyetteséhez írt levelemmel, melyben az újság szellemiségét taglaltam, Sándor András vitába szállt, ezzel jelét adva, van mivel vitatkoznia.

(...) Jelzem, a Sándor úr által kifogásolt pártban igen sok olyan személyiség található, aki elvei miatt korábban rövKlebb-hosszabb ideig élvezhette valamelyik erőszakszervezet ..vendégszeretetét”, s később szilenciumra ítéltetett.

Ez természetesen az Ő esetükben sem szempont érveik alátámasztásához. Megjegyzem, hasonló sorsuk ellenére a világot meglehetősen másként látják, mint Sándur úr. Egy vitában nem érv továbbá az életkorra vak'» hivatkozás, és Sándor úr szerény felsorolása sem, tanulmányait illetően. Még akkor sem, ha történetesen e tudományok doktora lenne is a felsoroló.

De nézzük a lényeget A nagy leleplezéshez, hogy tudniillik pártom — az SZDSZ nemzetellenes erő volna ,vérveket” írt vitapartnerem.

Hát lássuk, mit sikerült felhozni a „hazájának elkötelezett magyarnak”, a ..magyar politikai tényezőként nem értelmezhető SZDSZ’-szel, illetve „a szellemi templomrobhantók áldozatául esett pol- garmester’-rel szemben.

1. „Az SZDSZ képtelen volt arra, hogy saját nevet válasszon magának" ... „báb állapotában, a gu- bóban (»demokratikus ellenzék«) küllőidről táplálták anyagi eszközökkel.”

Amennyiben elfogadnánk az érv első felét, úgy sok párt „kizárható” lenne a magyar közéletből.

Igazán nem szeretnék tudálékoskodni, de a magyar nyelv értelmezése szerint az SZDSZ igenis választott magának saját nevet. Más kérdés, hogy a kereszténydemokratákhoz, szociáldemokratákhoz. szocialistákhoz hasonlóan a nemzetközi gyakorlat szerint tette ezt. Ahogy a hasonnevű német párt liberális párt úgy az SZDSZ is az. A korábbi neveket melyeket Sándor úr talán elfeledett demokratikus ellenzék, hálózat szabad kezdeményezések hálózata, egy párt nehezen viselheti, a külföld nemigen tud mit kezdeni vele.

Az állítás másik felével pedig én nem tudok mit kezdeni. Az, hogy egy magyarországi pártot melyet a diktatúra elleni küzdelem kovácsolt szervezetté, az ezzel szimpatizáló külföldiek anyagilag támogatták. bűn lenne, elég furcsa állítás. Ilyen alapon a volt legnagyobb (de nyilván a többi) kormányzó párt is bűnös párt hiszen jól tudjuk, ők is kaptak ilyen támogatást másféle köröktől. Ettől még nem nemzetárulók.

Való igaz. a .rendszerváltás” előtt évekkel őket nem támogatták. Ennek az az oka, hogy mint a korábbi rendszerrel szemben álló tényező sajnos nem méltóztattak létezni.

2. Sándor úr. Soros Györgyre, illetve a Conexas Rt-re vonatkozó kijelentéseit egyszerűen nem értem.

Miért baj az, ha Magyarországra külföldi tőke jön?

Mitől nagyobb ez a baj. ha az történetesen egy kivándorolt hazánkfiától származik, és az ide telepített tőke hasznának jelentős részét magyarországi alapítványok támogatására fordítja, melyből honfitársaink profitálnak.

3. Nincs ismeretem arról, hogy a hongkongiak tömeges betelepítésére ki, és milyen javaslatot készített. Mi — állítólag — befogadó nemzet vagyunk, és elképzelhető, hogy ésszerű megoldás mellett az ország gyarapodhat, ami talán nem olyan nagy haj. Ha persze utáljuk az idegeneket, az más kérdés. Én egyébként ilyen jellegű javaslatról zavaros elképzeléseket emlékezetem szerint Torgyán Józseftől halkxtam egy külföldi útja után. Nem zárom ki azt, hogy szándéka esetleg helyes volt Tény viszont hogy konkrét törvényjavaslatról senki részéről nem tudok. Mint ahogy az. is, hogy Sándor úr további állítása egyszerűen nem igaz, vagyis az SZDSZ sosem vonta kétségbe a magyarság nemzeti létét és sosem határolta el magát a .Jiaza" fogalmától. Tán csak kissé gyanakodva nézte azokat akiknek a „magyarságuk” az egyetlen érvük. Az ugyanis, hogy magyarok vagyunk és Magyarország a hazánk, evidencia és semmiképpen nem érdem. Ami pedig egyáltalán nem értelmezhető az a magyarabb, nemzetibb stb. megfogalmazás, a jelképek kisajátítása, lejáratása.

4. Sándor úr azt állítja Tamás Gáspár Miklósról, hogy „az egész ország szeme láttára félretolta a történelmi magyar nemzeti jelképeket 1989-ben egy nyilvános bemutatkozáskor”. A hír igaz, csak nem 1989-ben, hanem 1990. március 15-én, nem egy nyilvános bemutatkozáskor, hanem amikor a felvonuló tömeg a Batthyány-örökmécsestől a Bem térre vonult ahol is mindenféle pártzászlókkal borították el a szobrot (Agrárszövetség, BIT, MDF stb.). Valóban meglehetősen ízléstelen, az

ünnephez nem illő volt a díszlet. Ez nem tetszett TGM-nek, nem pedig a történelmi magyar nemzeti jelképek. Ezért vonult el a tömeg jelentős részével együtt

Más kérdés, hogy később kijelentését kik és hogyan tálalták s magyarázták — Sándor úrhoz hasonlóan — félre.

Az a kis csúsztatás — mely szerint „TGM a Ce- ausescu sajtóból jött” körülbelül olyan állítás, mintha valaki azt az elképesztő dolgot sugallná hogy Tőkés püspök úr a fent említett diktátor által ellenőrzött egyházi hivatal jóváhagyásával működhetett.

5. Arra, hogy liberális pártoknak hasonló jelszavaik vannak, Sándor úr magyarázata — mely szerint, egy bizonyos más székhelyű központból irányítják őket — csak egy és meglehetősen tendenciózus magyarázat. Kereszténydemokrata pártok vagy szociáldemokrata pártok függetlenül attól, melyik országban működnek, testvérpártjaikhoz hasonló elveket képviselnek. Ebből még nem következik az, hogy valahonnan irányítják őket. Ha mégis igaz Sándor úr elmélete, akkor az miért csak a liberális pártokra igaz. Azért, mert nem szereti őket. Érdekes megfontolás!

Ha már a „déja vu” élményénél tartunk, melynek taglalása során Sándor úr igen kedvesen (hozzá képest) újszülöttnek titulál, jelzem, az ismereteim nem csupán az eddig általam leélt 36 évre korlátozódnak. így az ő elméletét valahonnan már igen jól ismerem. Még akkor is, ha sem akkor, sem az azt követő borzalmak idejében nem éltem. Hála Istennek!

Sajnálom, de ki kell mondanom, betegesnek tartom Sándor András előítéleteit és emberek megítélését befolyásoló szempontjaik lásd: „Pető Iván szervi eredetűén magyarellenes”. Kár utólag ezzel kapcsolatban magyarázkodni, attól a dolog csak még gusztustalanabb.

Érdekes módon, Sándor úr fenti — általam — vitatott érvei után egyszerre a fasizmus elleni félelméről kezd meggyőzni. Pontosabban csak próbál, hiszen érvrendszeréből hamar előkerül Izrael, mint negatív példa, ahol aztán a „valóban liberális miniszterelnöknek” elkeseredetten kell küzdenie az erőszakos jobboldallal.

Tisztelt Sándor úr! Én Magyarországon élek, és annak sorsa foglalkoztat. Elítélem bármely ország, így Izrael fenti szélsőségeseit, de nem értem, miért érvel Ön egy írásban kétszer is a zsidó állammal. Ha jól tudom, én egy magyar újság szigorúan belpolitikai sajátosságait kifogásoltam.

Nagyon köszönöm kioktatását, melyből megtudhatom, hogy egy olyan üsztségben. melyet betöltők — Ön szerint —, hogyan kell kiismernem magam „a szavak értékvesztésére alapozott mesterkedések között”.

Leckét talán mégsem Öntől vennék. Én ugyanis gyűlölök minden diktatúrát, s az ehhez kapcsolódó gyalázatokat is. És félek az olyanoktól, akik a fasizmust összemossák a kommunizmussal. Ön szerint, Nagy Imre, mártír miniszterelnökünk, akiről köztudott, hogy kommunista volt, azonosan mérendő egy fasisztával? Remélem, nem kell elmagyaráznom Önnek a különbséget. Miért hát az összemosás?

Mert — éppen a fenti példa kapcsán — tán Ön sem kétli, hogy baloldali ember (akár kommunista is) lehet igen nagy humanista és még hazáját is szeretheti. Ezt egy fasisztáról azonban csak egy őrült állíthatja. A rend kedvéért említem meg, tőlem a kommunista gondolkodás fényévnyi távolságra áll és nem megvédeni szándékozom. Még akkor sem, ha többeket igen nagyra becsülök közülük, ilyen Nagy Imre is. Fentiekkel csupán érvei abszurditását igyekszem megmutatni.

Félek továbbá azoktól is, akik az ország egy részét nemzetellenesnek bélyegzik. Apropó, déja vu, ilyet is láttunk már.

Ahol pedig ez a hivatalos szintre emelkedhet, bizony az is diktatúra. Ön pedig nyíltan vállalja ezt az álláspontot. Nemzetárulónak, a nép ellenségének tekint egy pártot, félrevezetett embereknek azokat, akik őket támogatják.

Célzásaiból pedig igen jól tudható, kiket tekint ellenségnek, akik e nemzetárulás kifőzői. Kár tehát itt a Darwin-féle, általam alaptételnek tartott, faji meghatározással előhozakodni.

Sajnálom Önt, s mindazokat, akiknek mindig szükségük van ellenségek keresésére. Szomorú az is, hogy ebben milyen ötlelszegények. Végezetül javaslom, az idézett Illyés-epigrammát állítsa szembe a 10 pontba szedett érveivel, s az SZDSZ elnökét boncoló állításaival. Ha ezután is úgy érzi, Önben valóban e véts „dobogja a mértéket”, minden elismerésem az Öné. Erre szokták azt mondani, ezek után kár minden szóért.

Wittinghoff Tamás

Igen tisztelt Polgármester Úr!

Látja, ez már tetszik nekem. Ez már polémia, szellemi párbaj, s ebben otthon érzem magam, mint kedves egerészölyveim a Bükk-fennsíkon. Adja át üdvözletemet a budaörsieknek abból az alkalomból, hogy olyan polgármesterük van, aki az adminisztráción és a napi politikán túl szellemi rangra is igényt tart.

Ha megengedi, ezúttal csak elvi kérdésekben szeretnék vitába bocsátkozni Önnel. Konkrét politikai tényeket ugyanis nemcsak különbözőképpen magyarázni, hanem különbözőképpen látni is lehet. S ez nemcsak a politikára igaz. Tudnivaló, hogy válás alkalmával az egykor életközösségben élt felek menynyire másképpen látják házaséletük megtörtént eseményeit. Én is szilárd vagyok meggyőződésemben, Ön is, ez mindkettőnk esetében befolyásolja a tények értelmezését. Fenntartom, amit az SZDSZ-ről leírtam, holott ebben nem befolyásol semmiféle érdek; egyetlen politikai alakulathoz sem tartozom, karriert már nem akarok csinálni, kevés pénzből is meg tudok élni. Ön viszont legszebb férfikorában van, tele tetterővel és ambícióval, s őszintén kívánom Önnek, hogy legyen ideje és módja szép pályát befutni ebben a nem csak kicsiny hazánk, de az egész civilizációra nézve is kritikus és aggasztó korszakban.

Amint soraiból kivettem, Ön úgy ítél meg engem, mint aki valamilyen előítélet (sőt „beteges” előítélet) fogságában végzi publicisztikai tevékenységét. Jó logikai érzékkel elejét veszi annak, hogy ezt az értékítéletet valami gyengítse; előrebocsátja, hogy sem az életkor, sem az ismeretek, sem az 1989-et megelőző életsors nem releváns mai politikai nézetek megítélésében. Nos, ebben nagyjából egyet lehet érteni, bár nem hiszem, hogy a tapasztalatok halmazától teljesen el • lehetne tekinteni. Ön engem Csurka Istvánnal sorol egy kategóriába. Ne várja, hogy védekezni vagy tiltakozni fogok: Csurka meg én nagyon különböző alkatok vagyunk ugyan, de végül is egyazon nevelést kaptunk, úgy is mint reformátusok és úgy is mint népi mozgalommal rokonszenvezők. Csurkáról sikerült egy tetőtől talpig hamis képet bevetíteni a közvéleménybe. Ebben ő is ludas; úgy járt, mint az a két megsemmisített huszárezred, mely 1914 augusztusában felderítés nélkül megrohamozta az orosz gép- puskafészkeket. Különböző sorsunk Aczél országlása idején abból eredt, hogy ő az utánam következő nemzedékből (inkább évjáratból) való volt.

Mármost, ami az Ön önérzetes kijelentését illeti, hogy ti. „ismeretei nem csupán az eddig Ön által leélt 36 évre korlátozódnak”, engedje meg, hogy megjegyezzem: talán mégis van különbség a megélt tapasztalatok és az elbeszélésekből vagy könyvből szerzett ismeretek között. Higgye el ezt nekem mint történésznek. (Annak idején 1848-at tanulmányoztam. Minél több egykorú — első személyben írt — forrást ismertem meg, annál tanácstalanabb lettem. Ahány szereplő, annyi negyvennyolc.) Amikor Ön született, én Márianosztrán ültem. Akkor én voltam 35 éves. Ismereteim helytálló voltát illetőleg óriási volt az önbizalmam. Ezt nem is lehet ennek az életkornak a szemére vetni: eme biztonság nélkül a cselekvési célirányokat megalapozó kognitív szférában az emberből nem lesz semmi. Csakhogy mi más-más iskolákat jártunk. Belém is mást véstek az „imprinting”-korszakban, Önbe is. Azt azért nem kellett volna leírnia, hogy igen jól ismeri („valahonnan”) az én elméletemet. Bizonyos ebben? Szép Öntől, hogy feltételezi: saját elméletem van. Vagy úgy értsem, hogy én egyet vallók a közkeletű elméletek közül? Honnan tudja ebben az esetben, melyik az? Vagy helyesen következtetek, ha abból kiindulva, hogy Csurkával rak egy skatulyába, és annak ismeretében, mit tulajdonítanak Csurkának mint égetnivaló boszorkánymesterséget rég letűnt századokban, ugyanezt deklarálja az én elméletemnek, mint amit Ön jól ismer? Akkor miért tartózkodik attól, hogy ezt nevén is nevezze?

Olyan vitapartnertől, mint Ön, ezt az egyenességet és bátorságot elvártam volna. Lehetséges, hogy érezte. Polgármester Úr, ez bizony előítélet a javából. Mert ha nem volna előítélet, idézett volna valamit tőlem, ami ,jól ismert elméletemnek” bizonyítéka, és mindjárt meg is mondta volna, mi vagyok.

S még folytatja is: „Betegesnek tartőm Sándor András előítéleteit és emberek megítélését befolyásoló szempontjaik lásd: Pető Iván szerveredetűen magyarellenes. Kár ezzel kapcsolatban magyarázkodni, attól a dolog még gusztustalanabb.” Nagyon kérem. Polgármester Úr, szíveskedjék ápertén, magyarul megírni, mire gondol. Melyek azok a beteges előítéletek, melyek emberek megítélését befolyásolják gondolkodásomban. Mivel Ön szerint „gusztustalan” utólagos magyarázatomban világosan megírtam, mire vonatkozott inkriminált kijelentésem, el sem tudom képzelni. Ön mire gondol.

Nos, legyünk őszinték. Előbbi mondatom retorikai fordulat. El tudom képzelni. Nem írom le, mert lehet, hogy tévedek. Az viszont nem Önhöz méltó vitamódszer, hogy egyszerűen nem hiszi el, amit mondok. „Célzásaiból pedig igen jól tudható, kiket tekint ellenségnek, akik e nemzetárulás kifőzői. Kár tehát itt a Darwin-féle, általam alaptételnek tartott faji meghatározással előhozakodni.” Kedves Polgármester Úr, szíveskedjék megmondani, konkrétan kiket tartok ellenségnek és a nemzetárulás kifőzőinek Ön szerint, valamint kikre célzok. Így ugyanis éppen Ön az, aki célozgat. Annak pedig becsületesen örülnie kellene, hogy van egy alaptétel, amiben egyetértünk: a homo sapiens egyetlen faj. Számomra Csalódást jelent, hogy Önt ez az egyetértés elkedvetleníteni látszik, és inkább ahhoz folyamodik, hogy szavamat kétségbe vonja. Tudja, minek a jele az, ha valaki szellemi párviadalban valamilyen szempont szerint válogat ellenfele kijelentései között abban a tekintetben, igaznak fogadja-e el vagy sem. Nos, az előítéletességnek.

Még egy elvi kérdésre vissza kell térnem. Ez pedig a „kommunizmus”, a „fasizmus” és a „baloldaliság” egymáshoz való viszonyának kérdése. Tudnia kell, Polgármester Úr, hogy a horogkereszt, amelyet a náci párt jelvényének és immár az idők végezetéig kompromittált szimbólumának választott, az emberiség ősi napkerékjelképe. Mi köze volt ennek az ősi jelképnek a XX. századi szervezett pusztításhoz és embertelenséghez? A kommunizmus nagyon régi, bár illuzórikus, de mélységesen humanista gyökerű eszme a társadalmi igazságtalanságok leküzdésére. Mi köze lehet az őskeresztyének „mindenük köz vala” kommunizmusának a paranoiás kaukázusihoz és a Gulaghoz? Viszont Mussolini fasizmusának annál több köze van a lenini elméleti rendszerhez (tessék Mussolinit és Lenint egyszerre olvasni). A fasizmus nem any- nyira politikai rendszer, mint inkább tömeglélektani állapot. Ezért írhatta le József Attila: „Dúdolok majd egy új mesél fasiszta kommunizmusét.” Ebben az értelemben Rákosi és Gerő fasiszta voll Nagy Imre és Vas Zoltán nem volt fasiszta. Ezek emberek voltak, kommunista politikai meggyőződéssel, akiket a fasiszták üldöztek. Nagy Imrét pedig, aki emberségéért és magyarságáért mindent vállalt, meggyilkolták. Totalitás, paranoia, kiváltságos csoportok emberiség fölé emelése, erőszak, agresszió és gigantománia: ez a fasizmus. S ez megjelenhetik, mint áiják joga a világuralomra, mint „rómaiság”, mint amerikai superman-mítosz, mint zsidó kiválasztottság, mint szovjet felsőbbrendűségként tálalt orosz messianizmus, mint világverő sumer— hun magyar nagyság. A fasizmus a lélek toxí- citása.

Végül annyi tiszteletteljes bírálatot engedjen meg, Polgármester Úr, hogy írása utolsó bekezdése kicsit hatásvadász, és nem annyira nekem szól, mint leendő választóinak. Az Ön véleményével ellentétben nem kár minden szóért. Éllenkezőleg. Minden párbeszéd lét- fontosságú, még akkor is, ha polemizáló. Fogadja őszinte tiszteletem kifejezését.

Sándor András