Pest Megyei Hírlap, 1994. augusztus (38. évfolyam, 178-203. szám)
1994-08-31 / 203. szám
PEST MEGYE1 HÍRLAP KÜLFÖLD 1994. AUGUSZTUS 31.. SZERDA Kivonulás a Baltikumból Az utolsó orosz katona is elhagyja szerdán a vonatkozó csapatkivonulási megállapodások szerint a balti országok területét. Észtországból az utolsó orosz katonavonal távozása után tegnap elindult egy teherhajó, amely Kali- nyingrádba (Königsberg- be) szállít hadfelszerelést és katonkat. A hajónak eredetileg hétfőn kellett volna kifutnia, de a viharos tenger miatt egy nappal elhalasztották útját. Kedden Lettországból távozott az utolsó nyolc páncélozott szállítójármű, illetve annak személyzete, s a létesítmények átadását végző orosz tisztek is távoznak Rigából. Fjodor Melnyicsuk tábornoknak, az Észak-nyugati Hadseregcsoport helyettes parancsnokának vezetésével. Észtországban, Paldiski- ben marad viszont még mintegy 250 orosz szakember, akik a helyi kiképző- bázis oktatási célt szolgáló két atomreaktorát szerelik le. , Bűnös vagy áldozat? Egyes szerbiai lapok szokatlanul nagy teret szenteltek egy bizonyos Dusko Cvijetkovics, boszniai szerb esetének, akit az osztrák hatóságok nem régen azzal fogtak perbe, hogy háborús bűnöket követett el a volt Jugoszlávia központi köztársaságának muzulmán lakosai ellen. A salzburgi ügyész által összeállított vádirat szerint ugyanis 1992 július 14-én részt vett az egyik müzül faluban történt népirtásban. A belgrádi Politika című kormányhű napilap kivonatosan ismerteti az osztrák News hetilapnak Cvijet- koviccsal készített interjúját, amelyben a vádlott tagadja, hogy egyáltalán volt a fronton. Elmondása sze- rinr ugyanis egy szerbeket befogadó menekülttábor konyhájában teljesített szolgálatot és közelében sem járt a harcvonalnak. Állítása szerint az egyik volt szomszédjának hamis tanúzása alapján tartóztatták le, pedig éppen az illető muzulmán állt őrséget a falujuk szerb és muzulmán részét elválasztó „határon”, mégpedig állig felfegyverkezve. Cvijetkovics azt is felrója az osztrák hatóságoknak, hogy egy olyan egyént „választottak" koronatanúnak, akit néhány évvel ezelőtt bűncselekmények elkövetése miatt kiutasítottak az országból, most pedig hamis vallomására építik a vádat. Az osztrák és a belgrádi lap szerint is tulajdonképpen ez lesz. az első eset, hogy valakit Ausztriában bíróság elé állítanak, aki az ország területén még szabály- • sértést sem követett el. Talán mondani sem kell, hogy e precedens alapján egyszerűen lehetetlen bizonyítani a vád, vagy akár a vádlott állításainak tényszerűségét, hiszen az évek óta tartó balkáni vérzivatarban valóban az égvilágon minden megtörténhetett. Még az is, hogy a szóban forgó Dusko Cvijetkovics valóban ártatlan és — amint állítja — politikai játék folyik körülötte. (b. m.) V annak olyan szavak a tömegkommunikációban — és ennek megfelelően a (közéleti témájú) hétköznapi kommunikációban is —, amelyek egyszerűen a bunkó szerepét töltik be. Hiába, a nyelv már csak ilyen, mint Pavlov is megmondta volt; a második jelzőrendszerben a jel mindig az első jelek jele. A negyven-egynéhány évig tartó állampárti diktatúra idején ilyen bunkóval felérő bélyeges szó volt a „fasiszta”, nagy előszeretettel sütötték rá másokra olyan bolsevisták, akik minden fasisztoid rémtettüket ezzel próbálták igazolni: ha mi nem vagyunk itt, és nem tesszük ezt meg ezt, majd jönnek a fasiszták! Mára már valamit szelídült a helyzet: a „fasiszta” szóbunkó helyét kezdi átvenni a „szélsőséges” minősítés. (Magán- beszélgetésben, illetve -vitában is vannak már, akik érvek helyett ilyen címkéket osztogatnak.) Csak az a kínos, hogy nemegyszer ugyanazok mondják ugyanazokra, akik azelőtt a fasisztát. Vagy olyanok, akik annak idején közösséget vállaltak ezekkel a fasisztázókkal. Kétségtelen, hogy a fasisztázás bumerángként működött, ma már ez a szerszám használhatatlan, hiszen ’56-ot is „fasiszta ellenforradalomnak” nevezték a fent említettek. A „szélsőségesezés” természetesen sokkal mérsékeltebb, elegánsabb vagdalkozóeszköz. Azon persze nincs mit csodálkoznunk, hogy aki hajdan fasisztát kiáltott, és most szélsőségest kiált, annak a számára kizárólag jobboldali szélsőség létezik. Nincs kedvük a saját portájukon sepregetni. Sajtójuk — ahogyan ezt az azóta megszün(tetet)t Pesti Hírlap egyik írása találóan állapítja meg — a baloldali elfogultságot norA kurd belviszályt külső erők szítják Testvéri megbékélés az iraki Kurdisztánban Maszúd Barzáni és Dzsalál Talabáni kibékülése A Közel-Keleten élő, mintegy 26 milliónyi hazátlan kurd nép belső ellenségeskedését elsősorban kívülről szítják azok az országok, amelyek érdekeltek a kurdok további széttagoltságában és megosztottságában. Az Észak-Irakban két évvel ezelőtt létrehozott kurd regionális államban az elmúlt napokban kibékült a két legnagyobb politikai párt. A második Öböl-háború egyik következményeként 1992 májusában az ENSZ és más világszervezetek kezdeményezésére, illetve felügyelete alatt Észak-Irak kurdok lakta területének egy részén megalakulhatott a regionális kurdisztáni kormány. Az Erhüben székelő kurd kormány létrehozását megelőzte az, hogy az Öböl-háború idején háromil- lió kurdot űztek el a szülőföldjéről. A kurd regionális állam létével mindmáig nem békültek meg a térség országai: Irak, Irán, Törökország és Szíria. A khomeinista kormányzaté Irán leginkább a fundamentalista iszlám tanok Kurdisztánba történő át- plántálásával, illetve az ottani fanatikus vallásosok mozgósításával igyekszik belviszályt szítani az iraki Kurdisztánban. A teheráni kormány sikerként könyvelhetKutaiba Dzsanábi felvétele te el azt, hogy az elmúlt hónapokban szembeállította egymással a két legnagyobb pártot, a Dzsalál Talabáni vezette Kurdisztáni Hazafias Uniót és a Maszúd Barzáni irányította Iraki Kurdisztáni Demokratikus Pártot. Augusztus 26-án Talabáni és Barzáni találkozóján a két politikus elhatározta, hogy véget vetnek az idegen érdekeket' szolgáló és kívülről szított belviszálynak. Megegyeztek abban is, hogy a két vezető párt ezek után ismét együttműködik egymással, s Érbil városában pedig újrakezdi munkáját a kurdisztáni parlament. Raouf Hallo A nagyvilág hírei-*■ Andrej Kozirev orosz külügyminiszter egy negyedik genfi Jugoszlávia- értekezlet összehívását javasolta kedden. A politikus mindezt azzal indokolta, hogy az immár hagyományos külügyminiszteri találkozó keretében kellene megvitatni a boszniai béketerv belgrádi támogatása nyomán kialakult új helyzetet és megfelelően kellene értékelni a változásokat. 4k Jane: Drnovsek szlovén kormányfő szerint Róma megsértette a két ország közötti kétoldalú megállapodásokat, amikor felajánlotta annak a lehetőségét, hogy az egykor Olaszországhoz tallózó szlovén területek lakói felvegyék az olasz állampolgárságot. Róma ezzel a döntésével megszegte az Olaszország és Jugoszlávia között aláírt 1947-es békeszerződést és a határokat rögzítő 1975-ös osimói szerződést is. Hivatalos adatok szerint eddig mintegy 4000 szlovén kért olasz állam- polgárságot. * Az ENSZ Butrosz Gáliról elnevezett kitüntetését kapta Teng Nan, Teng Hsziao-ping kínai vezető lánya — közölte hétfő este a kínai nemzeti televízió. Atlasz típusú rakéta segítségével új amerikai katonai meteorológiai műholdat helyeztek pályára hétfőn — jelentette az AFP. Az új műholdnak az a feladata, hogy az Egyesült Államoknak a világ bármely részén végrehajtandó katonai műveleteihez szükséges adatokat biztosítson. VÉLEMÉNY Szélsőség és igazság maként, a nemzeti elkötelezettséget pedig szélsőségként adta (adja) el. Mindezek után most azt rebesgetik, hogy a legfőbb közjogi méltóság törvényjavaslatot készül előterjeszteni, mely azt is tartalmazná, hogy a „szélsőséges kijelentések” három évig terjedő börtönbüntetéssel legyenek sújthatok. Logikus, hogy minden tisztességesen gondolkodó emberben fölmerül a kérdés: ki dönti el, hogy mi tekinthető vagy tekintendő szélsőséges kijelentésnek? Talán olyan „független magyar bíróság” (függetlennek kikiáltott), amilyen ’56 után is ítélkezett? Milyen jó, hogy jártam marxista szemináriumokra és megtanultam, hogy a jogrendszer és a törvényhozás a mindenkori uralkodó osztály hatalmi monopóliumának fenntartására szolgál. Hogy ez az elvtársi uralomra fokozottabban érvényes volt, mint bármelyik uralkodó osztályéra, arról már persze nem az elvtársak, hanem az élet írta a tankönyveket. És úgy tűnik, hogy írja ma is. Ha már azok, akik a leginkább tartoznának vele, nem teszik. Pedig az elhallgatott igazságok vésődnek be sokszor a legmélyebben az emberek emlékezetébe. De emlékezetesek lehetnek az igazság elferdítésére irányuló önleleplező megközelítések is. Az (ex)elvtársaknak az igazsághoz való viszonya pl. az igazságtételi törvényekhez (-tervezetekhez) való viszonyukból derült ki a legvilágosabban. — Igazság? De kié? — kérdezték többször, ha olyan bűnöst kellett volna akár erkölcsileg elítélni, aki a bolsevik hatalmi terrorban való részvételével „tüntette ki” magát. Nem jutott eszükbe, hogy az igazság ilyenfajta relativizálásával nemcsak a bolse- vizmust, hanem a fasizmust is igazolni lehet? Nemcsak a bolsevista, hanem a fasiszta tömeggyilkosok is mentegethe- tők? Persze hallhattunk és olvashattunk az elmúlt négy év alatt már ilyesmit is (amit szintén bizonyos szélsőségesek meg- leckéztetésének szántak): nem az igazság kimondása a fontos, hanem a játékszabályok betartása. Akkor a továbbiakban talán már azon sem lesz miért csodálkoznunk, ha ilyen végzést hoznak illetékes elvtársak: amit mondtam vagy írtam, az akár még igaz is lehet, de megsértettem bizonyos játékszabályokat, pl. azt, hogy erről vagy arról hallgatni kell (mint pl. annak idején ’56-ról), tehát szélsőséges kijelentést tettem. Büntethető és büntetendő vagyok. Hiszen a játékszabályokat ők állapítják meg (egyre több jel utal arra, hogy ehhez még a parlamentáris formákat sem kell betartaniok), hogy mi számít szélsőségesnek, azt ők döntik el. D e legalább láthatom majd, mennyire időszerűek lehetnek a mai vagy a holnapi Magyarországon (is) a Kodály Psalmus Hungaricusában idézett Dávid-zsoltár szavai: „Akarok inkább pusztában laknom, Vadon erdőben széjjel- búidosnom, Hogynem mint azok között lakoznom, Kik igazságot nem hagynak szólanom.” Kiss István