Pest Megyei Hírlap, 1994. augusztus (38. évfolyam, 178-203. szám)
1994-08-30 / 202. szám
i PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1994. AUGUSZTUS 30.. KEDD 13 Légy a tejben Az Új Magyarországban augusztus 27-én (faló) helyezett el jó néhány rusnya, fekete és szellemi tífuszt terjesztő legyet a nemzet tejébe azzal, hogy megkérdőjelezte a Magyar Fórum és a Pest Megyei Hírlap arra irányuló törekvését, hogy azok aláírásaival is gyarapítsák azok számát, akik az expó melletti népszavazást követelik. Ugyanakkor azonban vagy nem járatják az Új Magyarországot, vagy nem veszik meg. Nem értem, hogy ez a két újság, mely az aláírásokat ugyanazon jogi formula alkalmazásával gyűjti, mint az Új Magyarország, miért lenne konkurens, és főleg azt nem értem, hogy (faló) úr/úrnő milyen közjogi, alkotmányjogi alapon meri egyértelműen kijelenteni, hogy: „aláíratják saját íveiket a gyanútlan polgárokkal, akiket aztán az a meglepetés ér, hogy aláírásuk nem ér egy fabatkát sem, mivel más íven jelenik meg”. Ugyanakkor (faló) megengedi magának azt az egyértelműen sértő és indokolatlan inszinuációt. hogy a Magyar Fórum és a PMH „valószínűleg úgy gondolják, hogy annyival lesz kevesebb aláírásunk, amennyivel saját íveiket megtöltik”, így — szabad fogalmazásban — „az expó ellenfelei” (jóllehet) „egyelőre nem találtak megoldást arra, hogyan negligálják kezdeményezéseinket”, ugyanakkor azonban azok, „akik úgy hirdetik, azonos oldalon állnak velünk, igen”. Aztán még beszél az egységről, arról, hogy ha így indulnak a dolgok, akkor hogyan lesz. mint lesz az önkormányzati választásoknál stb., stb. Számomra érthetetlen, hogy mi vitte rá (faló) lelkiismeretét egy ilyen lejárató és szinte az egység nekrológjának is beillő opus elkövetésére. Nem értem, hogy a szerkesztőség a szalámipolitika tör- vényesítését kezdeményező jelen írásban nem látta meg azt a célt, hogy az Új Magyarország eszmeiségétől kissé távolabb álló, de tisztességes lapok is segíteni akarnak. Nem lehet azt elképzelni, hogy az aláírásokat egységesítik? Csak azért nem, mert, hogy „aláírásuk nem ér egy fabatkát sem, mivel más íven jelenik meg”. Sajnálom, de ezt az irományt kártékonynak tartom. Nagyon hasonlít ahhoz az eseménysorozathoz, mely azzal kezdődött, hogy még a választások előtt (tehát kellő időben!!!) Csurkáék felhívták a konzervatívokat és az azoktól jobbra állókat az egyesülésre, és az MDF pártigazgatója és a párt szóvivője a tv-ben azonnal úgy reagált, hogy tárgyalni csak az első forduló után... Sajnálom, hogy emlékeztetnem kell arra. hogy ez ügyben levelet írtam mindkettőjüknek, valamint az MDF vezető személyiségeinek — felhíva figyelmüket arra a veszélyre, hogy ha nem egyesül a nemzeti oldal, akkor katasztrófa következhetne be. Véleményemet statisztikai számításokkal is alátámasztottam már az első forduló után. HISTÓRIA A Priamosz-kincs hányatott sorsa (IV.) s Árulkodó felvétel 1945-ból Végül a hamburgi Art- Kunstmagazin 1993. áprilisában (4. szám, 64—70. oldalak) előállt a végső dokumentumokkal. Kiderült, hogy a moszkvai Irodalmi és Művészeti Ügyek Állami Levéltára már évek óta hozzáférhető (lett volna), és anyagában már régóta rendelkezésre állottak (volna) a Schliemann-kincs aktái is. (Hiszi a piszi!) Mindenesetre az egyik akta az 5. Hadsereg katonai tanácsának és a Művészeti Tanács berlini brigádjának az irata 1945. július 17-ről. A brigád tagjai művészettörténészek, restaurátorok és hivatalnokok voltak, azzal a feladattal megbízva, hogy műkincseket szerezzenek. Szorgos gyűjtőtevékenységüket személyesen maga Sztálin generalisszimus ellenőrizte. Az akta egyik melléklete tartalmazza ama tárgyak jegyzékét, amelyek röviddel a háború befejezése után három ládában (!) utaztak Moszkvába, arany-, ezüst- és más tárgyak, közöttük a Priamosz-kincs. Az említett, július 9-i átvételi elismervényt aláírta egyébként Irina Antonova asszony is, aki bizonyára kóros feledé- kenysége miatt 48 évig semmit nem akart tudni — sőt talán máig sem tud semmit — a Priamosz- kincsről. A Moszkvába érkezés után ugyanis azonnal felbontották a ládákat, és leltárba vették a tárgyakat. Ez a lista némileg eltér attól, amelyet az átadás során az ismeretlen német átadók készítettek. Az eltérés oka lehet a sietség, de lehet az is, hogy közben a rakodást és csomagolást végző katonák egy-egy lazán függő csüngőt letéptek a diadémról (ezek közül kerülhettek ki a berlini feketepiacon értékesített darabok). A moszkvai leltározás után az aranyak a Puskin Múzeum egyik alkalmas szobájába kerültek, amelynek bejárata a múzeum látogatóteréből nyílik. Évtizedek óta nyugatiak és keletiek tíz- és százezrei fordultak meg ebben az előtérben,. és közben sejtelmük sem lehetett, hogy az eltűntnek vélt rendkívüli kincsek csak egy-két lépésnyire vannak tőlük. A koronát azonban az a fényképfelvétel tette fel az ügyre, amely 1945. július 9-én készült Berlinben, egy katonai repülőtéren (képünk). Látható rajta az a teherautó, amely a három ládát és a bizonyára képeket tartalmazó további ládákat szállította. A felvétel bal alsó sarkában látható maga Irina Antonova asszony is, amint a ládáknak a gondos berakásán sürgölődik. O az az Irina Antonova, aki számtalanszor kijelentette, fogalma sincs Schliemannról, Pria- moszról, aranyakról, hadizsákmányról. Erről ennyit! * 1990-ben részt ''ettem Nápolyban, Athénban és Berlinben azokon a tudományos kongresszusokon, amelyek Heinrich Schlie- mann életművével és benne a Priamosz-kincs jelentőségével és sorsával foglalkoztak. Természetes volt számomra az a köz- megegyezés, hogy maguk a leletek a világtörténet pótolhatatlan értékei, és a tudományos kutatás már eddig is rendkívüli hátrányokat szenvedett amiatt, hogy nem volt mód a tanulmányozásukra. (Berlinben 1881 —1945 között nagyon szigorú rendszabályok között őrizték őket, és kézbevételükre még a legkiválóbb kutatóknak sem volt módja.) Most görög és török barátainktól azt halljuk, hogy a jövő évben Moszkvában kiállításon mutatják majd be a trójai aranyakat, és azt követően talán Athénban és másutt is mód nyílik erre. A valahová — Isztambulba, Athénba, Berlinbe — való visszaadás szándéka egyelőre nem hangzott el. Felmerültek viszont újabb aggodalmak. Még a két világháború között a berlini múzeum kiváló minőségű színarany másolatokat készíttetett a Puskin Múzeum számára. Ki tudja, akad-e olyan kutató, aki az eredetieket a másolatoktól meg tudja majd különböztetni. (Ma már nem él olyan igazi szakértő, aki még 1945 előtt látta és kézbe vehette a sors üldözte aranyakat.) Az érvényes döntés alighanem a politikusok kezében van. Nehéz döntés előtt állna azonban a szűk szakmai világ is, hiszen ha az oroszok elszánják magukat az egyetlen, erkölcsileg elvárható lépésre, és kiadják a Priamosz- kincset, állást kell foglalni abban a kérdésben, hogy hova. E sorok írója, aki évtizedek óta foglalkozik e nevezetes leletek jelentőségével, régészként Isztambul mellett szavazna, hajdani múzeumi dolgozóként Berlin mellett, szíve szerint viszont Athénra voksolna. Hadd lennének ott láthatók az Athéni Nemzeti Múzeumban Agamemnon, Nesztor és társaik csodás mükénéi aranyai mellett, amelyeket jórészt szintén Schliemann talált meg. így megköttetnék végre a béke görög akhá- jok és trójai trószok között, ahogyan azt Akhile- usz mondotta ■ volt Pria- mosznak, mikor az rejtve az akhájok táborába lopóIrina Antonova a Priamosz-kincs rakodása közben Ez a Pesti Hírlapban meg is jelent. Nem kellett egység — a katasztfóra bekövetkezett. Most sem kell az egység? Kinek nem kell az egység? Ki az, aki megengedheti még mindig magának azt az arroganciát, hogy a mások által gyűjtött aláírásokat, követeléseket ab ovo érvénytelennek nyilvánítja. Nem lesznek talán hajlandók arra, hogy az aláírásokat egységesítsék? Ez lenne az igazi katasztrófa. Még be is vallja: „Az is naivság volt, hogy elhittük, a közös érdek egymáshoz köthet egy-egy alkalomra legalább, esetleg véleményüket másként artikuláló személyeket, intézményeket”. Ilyen mértékű gőg talán nem is magától jön — ezt valahol talán manipulálhatják. S ha minden a manipulán.sok akarata szerint lesz, akkor ugyanúgy járnak, mint a csurkai felhívás elvetésével: most nyalogatjuk sebeinket. Pedig csak mi tettük ezt magunkkal. Értesítem a szerkesztőséget, hogy levelem másodpéldányait egyidejűleg megküldöm a Magyar Fórum, a Pest Megyei Hírlap főszerkesztőinek, illetve az MDF elnöksége egyes tagjainak is. Kellő tisztelettel: dr. Réthy Lajos az orvosi tudományok akadémiai doktora NB.: Én az Új Magyarország ívén írtam alá. De csak azért, mert akkor még sem a PMH, sem pedig a Fórum nem hozott le ilyen formanyomtatványt. dzott, hogy fia, Hektór, holttetemét kérje ki tőle: Mosti hál ülj le a székre; s a fájdalmat, mi szivünkben van, hagyjuk szunnyadni, akárhogy sújt is a bánat: mert a fagyos zokogás nem használ semmit a földön. S rólad. öreg. hallom, szintén sok kincs ura voltál, első' voltál ott fiaiddal, nagy vagyonoddal. Csakhogy utána ilyen bajt hoztak az égilakók rád: várad alatt sose szűnnek a harcok, az emberölések:... (Devecseri G. ford.) A trójai kincs gazdagságban született, véres háborúban rejtették el először, hajdani birtokosa aligha gondolta volna, hogy még egyszer a földbe kerül, és éppen Athénba. Azt pedig végképpen nem várta volna Priamosz, hogy bejárja Európát, majd egy minden addiginál véresebb és pusztítóbb háború zsákmánya, csel- szövények, ármányok és füllentések tárgya lesz. Ha jól számoljuk, négy és fél ezer év után eljött az ideje, hogy ismét Akhileusz Pria- moszhoz intézett szavaival szabadon szólva, ne kelljen kiadását messzehalasz- tani a kincsnek. (Vége) Makkav János a történelemtudományok doktora Esterházy Pál nádorfőispán a megyében Pest vármegyének — mint ismert — nem volt főispánja, pontosabban a mindenkori nádor töltötte be a főispáni méltóságot is. Esterházy Pált a soproni országgyűlés 1681-ben választotta nádorrá, akkor került közelebbi kapcsolatba Pest vármegye ügyes-bajos dolgaival is. A nádor a kor politikai életének jelentős személyisége volt, jó és bátor katona, részese volt a török elleni harcoknak; ifjan — 1635-ben született — Zrínyi Miklós oldalán ismerkedett meg a haditudományokkal. Esterházy Pál szerezte meg családjának a hercegi címet, mert 1687-ben elfogadtatta a Habsburgok örökös királyságát kimondó törvénycikket. A nádort számon tartja az irodalom- és zenetörténet is, 1711-ben jelent meg Harmonia Coe- lestis című gyűjteménye, a magyarországi barokk zene legjelentősebb emléke. A nádor-főispán 1688-ban Pest vármegyébe utazott. Fogadásának megszervezésével, az előkészületekkel a megye 1688. augusztus 30-án tartott gyűlése foglalkozott. A harcokban kimerült megyét, ennek lakóit Esterházy látogatása kétségtelenül újabb terhekkel sújtotta, a megyegyűlés ugyanis külön összeget és természetbeni juttatásokat vetett ki: „Fogadásának költségeire a boron, vajon, a cukron kívül portánként 6 rénes forintot, 4 tyúkot, egy libát és két köböl zabot kell behajtani. Ez alól ki van véve Vác városa, mely fát fog szállítani”— olvasható a jegyzőkönyvben a határozat szövege. Pogány György
