Pest Megyei Hírlap, 1994. augusztus (38. évfolyam, 178-203. szám)
1994-08-13 / 189. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLFÖLD 1994. AUGUSZTUS 13., SZOMBAT Muzulmán fegyverkezés Támadni fognak Miközben a diplomaták a boszniai válság békés megoldásának módozatait keresik, a szarajevói kormány hadserege több üzemet átállított hadi célokra, s megkezdte egy Szarajevóhoz közeli repülőtér kibővítését is — állítja a Tanjug jugoszláv hírügynökség amerikai értesülésekre hivatkozva. A beszámoló szerint 15 boszniai üzem, ahol korábban gépkocsialkatrészeket gyártottak, most tarackokat, ágyúkat és rakétaállványokat szállít a muzulmán hadseregnek. „A védekezésből most támadásba megyünk át, azonban a támadófegyverekre még egy ideig várni kell” — idézte a Tanjug Faruk Smailbego- vicot, a szarajevói kormány gazdasági és hadiipari miniszterét. A szovjetekre is lőttek A berlini fal mérlege A berlini falra való emlékezés legyen figyelmeztetés minden német számára, hogy őrizze és védje a szabadságot, az emberi jogokat és a demokráciát — szorgalmazta Helmut Kohl kancellár tegnap a fal építésének 33. évfordulója alkalmából kiadott nyilatkozatában. Politikai szélsőségnek és ideológiai megalapozottságú hatalmi igénynek soha többet nem lehet esélye Németországban — szögezte le a kancellár és a szabadság ellenségeivel szembeni állandó éberségre szó’ított fel. Az 1961. augusztus 13-án épített fal és a lőparancs jól mutatta a kommunista diktatúra emberellenes jellegét. A fal 28 éven keresztül számtalan német családot választott szét és a Németország szabad részébe szökni próbálók közül több százan vesztették életüket — állapította meg Kohl. A berlini falon át szökni próbálók ügyeivel foglalkozó Augusztus 13. Munkaközösség minap közzétett — immár az NDK archívumaira is támaszkodó — legújabb adatai szerint az NDK határőrei 807 embert lőttek agyon a határon. A szökni próbálók közül 244 a berlini falnál, a két német állam határán 386, a Keletitengeren 121 keletnémet polgár vesztette életét. Többen öngyilkosságot követtek el, amikor a határőrök leleplezték a szökést, és hat dezertáló szovjet katonát is agyonlőttek a keletnémet határőrök. A berlini államügyészség halálos lövést leadó 265 határőr ellen folytat eljárást. E ste van, este van, ki-ki nyugalomban, ki kevésbé, nézem a Híradót, az újat. Az előzőről megtudtuk, hogy nulla volt, el is tűnt egy pillanat alatt. Nézem hát az újat, no nem stopperórával, hogy méricskéljem az arányokat, mint a közelmúltban oly sokan, nem jegyzetfüzettel, hogy azonnal telefirkantsam előítéletes benyomásaimmal, mint a közelmúltban oly sokan, még videóra sem vettem (nincs is), hogy egész éjszaka kockáról kockára elemezzem, mint egyesek. Nézem tehát a kánikulától elfáradva, s mindig feltűnik valami. Hétfőn még azt a bátorságot is vettem magamnak, hogy többször átkapcsoltam a kettesre, rúgott-e újabb gólt a Fradi Zalaegerszegen. Egy focimentes percben azonban hallom a beolvasott hírt, hogy valaki (nevezzük csak meg, Baráth Etele) úgy tudja, hogy a legnagyobb ellenzéki párt budapesti főpolgármester-jelöltje nem más, mint Schamschula György. A műsorvezető azzal folytatja, hogy adás előtt néhány perccel beszéltek Schamschulával, aki most hallotta először az egészet, de egyébként sem vállalja, és kész. A jelenség roppant érdekes. Valaki tud, hisz, vagy éppenséggel kitalál valamit valakiről, ez a valaki persze semmit nem tud arról, amit róla tudnak. Már rég azon bosszankodtam, hogy nem születik újabb zöld-fehér gól, de csak törtem a fejem: mi ebben a hír? Hogy Sch. lesz a jelölt, vagy az, hogy B. úgy tudja. S az adás előtt még telefonálgatnak, hogy nagyobb legyen a homály, az egésznek se füle, se farka. A jelenség ugyanakkor nagyon veszélyes, mert lehetne keményebb, nagyobb fajsúlyú dolog is. A nagyvilágban ezt kompromittálásnak nevezik. Mert képzeljük el e. modell alapján (tényleg csak a képzelet), hogy Pető úr (SZDSZ) úgy tudja, hogy Kónya úr (MDF) saját használatra hazavitt a Bem térről két számítógépet, késő este. A Híradó profi munkatársai az adás előtt néhány perccel beszélnek Kónya úrral (MDF), aki cáfolja az egészet. Ezek a profik aztán az egészet beteszik főadásba, kép nélkül. A politikai érzékenység kedvéért — szintén e modell alapján — meg is fordíthatjuk az egészet, és eszerint Kónya úr (MDF) úgy tudja, hogy Pető úr (SZDSZ) a kettes villamoson, a Szófia étterem előtt egy nyugdíjas asszony táskájából késő este kiemelte a pénztárcát, amelyben háRabin cáfolta a teljes kivonulást Válaszcsapás rakétákkal Jichak Rabin izraeli miniszterelnök cáfolta, hogy beleegyezett volna a teljes kivonulásba a Golán-fennsík- ról, mint ahogyan azt az izraeli televízió kettes csatornája állította csütörtökön — közölte tegnap a miniszterelnök szóvivője az AFP tudósítójával. — A hír minden alapot nélkülöz, maga Rabin úr személyesen cáfolta meg egyértelműen — hangsúlyozta a szóvivő. Itamar Rabinovics, Izrael washingtoni nagykövete az izraeli katonai rádióban úgy nyilatkozott, hogy a hír nem volt pontos. Izrael nem tett olyan nyilatkozatot, mely szerint kész lenne teljes egészében kivonulni a Golán-fennsíkról — így a nagykövet. Az izraeli televízió forrás megjelölése nélkül csütörtökön azt közölte, hogy Rabin miniszterelnök készségét fejezte ki arra, hogy Izrael négy év leforgása alatt kivonja csapatait az 1967 óta megszállva tartott Golán-fennsíkról. Faruk as-Saraa Szíriái miniszterelnök szerdán, Warren Christopher amerikai külügyminiszterrel a közel-keleti rendezésről folytatott megbeszélései után „komolyaknak és konstruktívaknak” nevezte a tárgyalásokat, de „konkrét előrehaladásról” nem tett említést. Izrael csütörtök este 500 kilogrammos robbanótöltettel szerelt föld-föld rakétákkal támadta az iszlámista Hezbollah állásait Dél-Li- banonban — közölte tegnap az izraeli hadsereg rádiója. A Hezbollah gerillái az Iklim al-Tufah hegység egyik sziklagerincén kiépített fészkekből vették tűz alá az utóbbi időben a Dél- Libanont megszállva tartó izraeli erőket. A környék falvaiban három hatalmas robbanásról számoltak be. A szétrepített törmelékek egy több mint két kilométerre levő falut is elértek és megsebesítettek egy asszonyt — jelentette a Reuter. Az Iszlám Ellenállási Mozgalom, a Hamász vállalta a „felelősséget” azért a tegnap reggeli kelet-jeru- zsálemi támadásért, amelyben három rendőr is megsebesült — jelentette a Reuter. A Hamász által közzétett nyilatkozat szerint a végrehajtott akció célja: mindenkinek az emlékezetébe vésni, hogy Jeruzsálem mindig is az araboké volt, és az övék is marad. A nagyvilág hírei * Elismerte Silvio Berlusconi olasz kormányfő tegnap, hogy vállalata, a Fininvest kenőpénzeket fizetett, de tagadja, hogy neki személyesen bármi köze lett volna a törvénytelen ügyletekhez. 4L Két keserves évfordulóra is emlékeznek e napokban Eszak-Irországban: negyedszázada annak, hogy brit katonák beavatkoztak a katolikusok és protestánsok konfliktusába, és 23 éve, hogy Ulster- ben bevezették az internálásokat. ¥ Fidel Castro csütörtök este a havannai televízióban megerősítette, hogy a hétfői marieli hajóeltérítés során halálosan megsebesítettek egy tengerésztisztet, akinek holttestét két nappal később találták meg és emelték ki a tengerből, íf Tegnap kilencedik hetébe lépett a brit vasúti váltókezelők és rendezők sztrájkmozgalma, amelyet 11 százalékos jövedelememelésért folytatnak. * Oroszország élénken érdeklődik aziránt, milyen szempontok ösztönözhetik Finnországot a NATO-ba történő belépésre — erről Elisabeth Rehn védelmi miniszter számolt be a finn sajtó képviselői előtt. Finnország esetleges csatlakozása a NATO-hoz nem irányulna egyik ország ellen sem. Szakadás Kárpátalján „Hacsak azt nem tartjuk eredménynek, hogy mi még le tudtunk egymással szemben ülni, a Dalmay Árpád által képviselt álláspont miatt eredményről nem beszélhetünk.” így vélekedik Fodó Sándor, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke arról a megbeszélésről, amelyet Tabajdi Csaba politikai államtitkár folytatott a minap Budapesten, a kárpátaljai magyarság néhány vezetőjével. Tóth Mihály, az ukrán parlament képviselője, aki ugyancsak részt vett a találkozón, a helyzet tisztázását, illetve az Illyés Alapítvány kárpátaljai kuratóriumának a létrehozását tekinti a megbeszélés eredményének. A KMKSZ kettészakadt. A belőle kivált szervezetek a Beregvidéki Magyar Kulturális Szövetség kezdeményezésére megalakították a Kárpátaljai Magyar Szervezetek Fórumát. Szó van az önkormányzati képviselők tanácsának a létrehozásáról is. Csak az a kérdés: sikerül-e leküzdeni a szembenállást, megtalálni az együttműködés módját, esetleg létrehozni e szervezetek konföderációját. EGY HÉT Nulladik típusú találkozások romezer forint volt. Természetesen most is sikerül az adás előtt beszélni Pető úrral (SZDSZ), aki cáfolja az egészet. Ezek a profik aztán ezt is beteszik főadásba, kép nélkül. Másnap még kapcsolgatni sem kellett (nem volt Fradi- meccs), semmi sem zavarta az élményt. Vezető anyag a várható benzináremelés, a megkérdezett illetékes mindenről beszél, csak a konkrét számokról nem. Erre a bemondó elárulja, hogy a Híradó munkatársai kiszámolták, hogy a benzin ára kilenc- venhatvalahány forint lesz (mint mondottam, sem notesz, sem magnó, a pontos számra nem emlékszem, de nem ez a lényeg). Itt is a jelenség az érdekes. Jöhet ezután agrár szakember a gabonatermésről, tűzoltóparancsnok a tűzkárokról, logopédus a beszédhibásokról, mondhat bármit, vagy ha nincs kedve, nem mond semmit, a Híradónak mindig lesznek munkatársai, akik kiszámolják az adatokat. S aztán eljöhet az idő, amikor már nem is kell agrár szakember, tűzoltóparancsnok vagy logopédus, a hírszerkesztők mindent kiszámolnak maguktól is. Szép új világ. Van ennek a benzincirkusznak azért más vetülete is. Ha mondjuk 86 forintot híresztelt volna a műsor, s a valóságban ez sokkal több lesz, lenne nagy felzúdulás. Ha azonban az elkürtölt 96-nál kevesebbe fog kerülni, még hálás is lehet a nép, lám-lám, mégsem emeltek ezek ennyit... Szerdán semmi újdonságot nem tapasztaltam, nem volt előzetes telefon és a munkatársak sem számoltak ki semmit. Itt egy közismert, régi módszer köszönt vissza. Történt ugyanis, hogy Miskolcon, hazánk legnagyobb városában tüntetést szerveztek az éhezők, a szegények, a munka nélküliek. Ismerjük a térség problémáit, a szocialista borsodi kohászat múltját és jelenét (sajnos a jövőjét kevésbé), és azt is tudjuk, hogy mindenütt sok a szegény, munka nélküli, hátrányos helyzetű ember. Képzett szocio- és politológusaink, gazdasági szakembereink kimutatásai szerint ez a szám többmilliósra tehető. Erre jön a Híradó, s a miskolci tudósítás első mondata úgy hangzik, hogy a vártnál kevesebben vettek részt azon a tüntetésen... stb. (Unalmas már, ahogy az elmúlt évek tüntetés-ellentüntetés résztvevőinek számáról az arányokat manipulálják, csak úgy demokratikusan hömpölyög a több tízezres Charta, míg a másik oldalon néhány száz hangoskodó.) Kérdezem tehát: mihez képest voltak kevesebben Miskolcon? Csütörtökön már lankadó figyelemmel néztem, ahogy egy paraszakember a nulladik típusú híradósnak a salgótarjáni események kapcsán (titokzatos vércseppek egy lakásban) Krisztus vérét is említette, miszerint a Bibliában is benne van, hogy 2000 körül... Igaz, hogy egyetlen konkrét évszámra nem emlékszem, hogy benne lenne a Szentírásban (nem tudhatjátok sem a napot, sem az órát), de lehet, hogy a munkatársak ezt is kiszámolták. A stáb elérte az Adrián nyaraló államfőt is, aki horvát kollégájával találkozott. Elmondta a kíváncsi riporternek, hogy nem írtak alá semmit, nem kötöttek megállapodást semmiről, csak egyszerűen beszélgettek asztalnál, tengerparton és tengerben. (!) Ez barátságos és egyben örvendetes, csak nem tudom, mi ebben a hír. Különösen akkor, ha figyelembe vesszük, hogy a kormányfő is nyaral, őt azonban négy nap alatt sem sikerült utolérni. Nagy kár, pedig nincs a világon profi újságíró, aki ebben a helyzetben fel ne tenné a kérdést a legilletékesebbnek: na, hogy is volt az a bocsánatkérés? Az adriai tudósítás szerint Göncz Árpád egy jachton koccintott Tudjmannal, s én ennek nagyon örültem. Mindennek meg kell adni a módját. Más kérdés, hogy ugyanakkor Hóm Gyula vonakodva költözik a miniszterelnöki rezidenciába, s nemrég még azt nyilatkozta, hogy szívesen beszélgetne az emberekkel a Lehel piacon. Ahogy a dolgokat nézem, egyre veszélyesebbnek tűnik ez a piaci séta. A régi Híradóról megtudtuk, hogy az egy nulla. Az újat most ízlelgetjük, annyi máris megállapítható, hogy közel van a nullához. A lánchidas háttérnél a műsorvezető eltakar valamit. Ott van ugyanis a nulla kilométerkő. Székely Ádám