Pest Megyei Hírlap, 1994. augusztus (38. évfolyam, 178-203. szám)

1994-08-11 / 187. szám

PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLFÖLD 1994. AUGUSZTUS 11., CSÜTÖRTÖK Kísért a múlt szelleme VMDK-s ultimátum Jó egy hónappal az első találkozó után a napokban ismét tanácskozásra ült össze a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének és a Vajdasági Magya­rok Szövetségének vezetői. Napirenden a két szerve­zet esetleges együttműködési lehetősége szerepelt, de az érdemi megbeszélésből végül is nem lett sem­mi, mert az Ágoston András elnök vezette VMDK- sok ultimátumszerűén követelték a VMSZ-től, hogy: a) Hódi Sándor adjon számot az Illyés-alapítványtól kapott (most már csak) 12 000 márka sorsáról; b) a VMSZ vezetői bizonyítsák be, hogy szervezetüket szabályosan bejegyezték, valamint azt is egyértelmű­en mondják ki, hogy a VMSZ párt, egyesület, érdek- szervezet, vagy micsoda. Mindaddig, amíg az utóbbi­ak nem teljesítik az Ágoston-csoport követelését, a VMDK felfüggeszti a tárgyalásokat. A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége vezetőinek ilyen fellépése egyértelműen a hatalmi harc előjeleként értékelhető, hiszen a VDMK-ból ki­vált csoport alapította meg a VMSZ-t és politikai té­ren egyre nagyobb konkurenciát jelent az eddig egyetlen délvidéki magyar szervezet csúcsvezetése számára. Márpedig Ágostonék aligha fogják eltűrni, hogy bárki is zavarja köreiket. Éppen ezért csöppet sem keltett meglepetést az ultimátumuk, annál in­kább a múlt szellemét idézi. Arról ugyebár a magyar- országi olvasóknak sem kell külön magyarázattal szolgálni, hogy alig fél évtizeddel ezelőtt az egyszó- lamúság ellen vétőket igen rövid úton félreállították. Nagyjából most is erről van szó, s a módszerek sem korszerűsödtek az elmúlt esztendőkben. Ez azonban nem is várható el Ágostontól, hiszen a titói rezsim­ben sokéves gyakorlatot - és tapasztalatot szerzett ezen a téren, mégpedig a vajdasági politikai csúcsve­zetés tagjaként. (b. m.) Mélyen tisztelt Miniszterelnök Úr! Remélem, elnézi, hogy egy ma­gyar állampolgár veszi magának a bátorságot, és megszólítja Önt. Higgye el, ha bármiféle „hasznos” vagy anyagi ügyről volna szó, nem tenném. Ez azonban sokkal súlyo­sabb: ez becsületsértés. Része va­gyok a magyar nemzetnek, és a nemzet becsületén eshető bármifé­le folt a saját becsületem foltja. A minimális önérzet emberi jogom, s hogyan is tudnék igaztalanul meg­sértett önérzettel élni, bármennyi van is még kiszabva szá­momra a földi létben. Másfelől Ön, Miniszterelnök Úr, mint a demokratikusan megválasztott kormány elnöke, a nemzet első számú képvi­selője, s így az én képviselőm is. Bárhol szólal is meg kül­földön, hazai dolgainkban való egyetértésünk vagy vitáink szélességétől és minőségétől függetlenül, Ön az én nevem­ben is szól, az Ön szájával én beszélek. Ki vagyok hát szol­gáltatva Önnek; az Ön állása bizalmi állás, Ön azt mondta, tízmillió magyar kormányelnöke. ' Erre a bizalomra most árnyék borult, Miniszterelnök Úr, és nincs hőbb kívánságom, mint az, hogy bizonyos lehes­sek az Ön hűségében a hazához, melynek kormányrúdját ke­zébe vette. Arról a kérdésről van szó, mely az Ön szlováki­ai látogatása óta kínosan lebeg a levegőben. A Szlovák Köz­társaság Elnöki Hivatala azt állítja, hogy Ön egy megalázó és abszurd bocsánatkérésre ragadtatta magát olyasmiért, amiben a magyar nemzet vétlen és ártatlan, s a világ már en­nek az információnak birtokában van. Az Ön kormányának szóvivője ezt cáfolja, sőt azt állítja, hogy Ön éppen a szlo­vák bocsánatkérést sürgette a szlovákiai magyarok emberte­len üldözésért a Benes-dekrétum alapján. Ennek az informá­ciónak viszont a világ nincs a birtokában, erről a világsajtó hallgat. Másfelől viszont az Ön kormányának szóvivője szerint a kormány nem tartja szükségesnek e kérdés nyilvánosság előtt való tisztázását a szlovák féllel, s napirendre készül tér­ni fölötte. Bocsásson meg. Miniszterelnök Úr. de én nem tudok na­pirendre térni efölött. Nekem elsőrendűen fontos, hogy a vi­lág tudomására jusson: elhatárolom magam mindenféle bo­csánatkéréstől, kitalált vétkekért, rágalomnak minősíthető állításokért; bocsánatkéréstől, melynek egyetlen célja az én megalázásom. Első személyt alkalmazok, mert nem kaptam felhatalmazást a nemzettől, hogy a nevében írjak. De Ön­nek is, Miniszterelnök Úr, és az európai közvéleménynek és az Egyesült Nemzeteknek és mind a négy- vagy ötmilli­Karadzic kemény közleménye Szerbiára megaláztatások várnak Radovan Karadzic bosz­niai szerb vezető megaláz­kodással vádolta Jugoszlá­via vezetőit, akik esetleg készek megengedni, hogy nemzetközi megfigyelők el­lenőrizzék a boszniai szerb területek blokádját. A Szerbiából és Monte­negróból álló Jugoszláv Szövetségi Köztársaság a múlt héten megszakított minden politikai és gazda­sági kapcsolatot a boszniai szerbekkel, miután azok visszautasították a Bosznia számára készített nemzet­közi béketervet — emlé­keztet jelentésében a Reu­ter. Tegnap reggel a boszniai szerb hírügynökség útján közzétett nyilatkozatában Karadzic kijelentette: a nemzetközi közösség indo­kolatlan feltételek teljesíté­séhez kötötte a Belgrad elle­ni szankciók feloldását. Pél­daként említette Németor­szágot, amely — mint mon­dotta — olyan, a Boszniá­ban folyó háborúval össze nem függő ügyekkel kap­csolja össze a szankciók könnyítését, mint a koszo­vói és a muzulmán többsé­gű szandzsáki térség etnikai problémáinak megoldása. A boszniai vezető szavai szerint Szerbia új megalázá­soknak néz elébe, ha enge­dékeny marad. A nagyvilág hírei * Bugár Béla, a szlováki­ai Magyar Keresztényde­mokrata Mozgalom elnö­ke szerint Horn Gyula lá­togatásával bizonyos fo­lyamat kezdődött meg, amely elvezethet a mind­két fél számára elfogad­ható szlovák—magyar alapszerződéshez. Áz amerikai parti őrség kedden megtalálta azt a ku­bai hajót, melynek eltéríté­sét a nap folyamán jelentet­ték be a kubai hatóságok. A hírügynökségi jelentés szerint egy 15 méter hosz- szú halászhajóról van szó, amelynek fedélzetén 27 kubai tartózkodik. Sorsuk­ról egyelőre nem döntöt­tek az amerikai hatóságok. A Pawlak-kormány népszerűségi mutatója megalakulása óta soha sem volt olyan alacsony, mint azt a legfrissebb közvélemény-kutatási eredmények mutatják. Ez persze egyelőre sem­miféle veszélyt nem je­lent a baloldali vezetésre, hiszen a szimpatizánsok tábora még mindig jóval nagyobb, mint azoké, akik más erőket szíveseb­ben látnának a hatalom csúcsán. Muzulmán katonai sikerek A bosnyák-muzulmán kormányhadsereg — saját közlése szerint — újabb sikereket ért el tegnapra virradó éjszaka Bosznia frontjain. „Csapataink mind nyugaton mind pedig keleten előretörőben vannak” — jelentette a bosnyák rádió. Az észak­boszniai Gracanica környékén a muzul­mán egységek több kilométer mélységben benyomultak a szerb megszállás alatt álló területekre. A muzulmán előrenyomulás hatására szerb oldalról tüzérségi támadást intéztek több falu ellen a harcok térségé­ben. A nyugat-boszniai Bihac muzulmán te­rületi beékelődésben a kormánycsapatok előrenyomultak azon a területen, amelyet korábban az enklávé muzulmán autonómi­ájáért küzdő mozgalom fegyveresei ellen­őriztek. „Az autonomisták milíciái felosz- lanak, vezetőjük, Fikret Abdic már elme­nekült Kninbe, Krajina fővárosába” — idézi a bosnyák rádiót a DPA. ENSZ-tájé- koztatás szerint több ezer autonomista ka­tona és családja már kedden megkezdte a tömeges menekülést a bihaci területi be­ékelődésből a szerbek megszállta horvátor­szági területekre, amelyek az ENSZ ellen­őrzése alatt állnak. * Az ENSZ megfenyegette mind a bosz­niai kormány, mind a vele szemben álló szerbek fegyveres erőit, hogy NATO-légi- csapást kér ellenük, ha Szarajevó nehéz­fegyvermentes övezetében folytatják har­cukat. VÉLEMÉNY Nyílt levél Horn Gyula miniszterelnök úrhoz árd embernek tudnia kell, hogy bár első személyben írok, hazámat és nemzetemet értem rajta, melynek becsülete az én személyes becsületem, és melynek megalázása az én sze­mélyes megaláztatásom. A magánéletben, a közéletben és a nemzetközi viszo­nyok között egyaránt, a bocsánatkérés követelése mögött a megalázás szándéka rejlik. Ha bárki megsérti felebarátját vagy árt neki, lelkiismerete parancsa, hogy bocsánatot kér­jen. A sértett, ha bocsánatkérést követel, elveszíti erkölcsi jogát a jóvátételre. A magánjog elismeri a bocsánatkérés és a jóvátétel követelésének jogosságát. Az erkölcs és a jog azonban nem ugyanaz. Nemzetek ellenben végleg nem kö­vetelhetnek egymástól bocsánatkérést, hiszen nem nemze­tek sértik meg egymást, hanem hatalmi berendezkedések követnek el bűnöket más nemzetek vagy saját nemzetük el­len. Engedje meg, Miniszterelnök Úr, hogy tudomására hoz­zam, miszerint minden szlovákiai utazásom előtt hetekkel felújítottam lengyel nyelvismeretemen alapuló gyér szlovák­tudásomat, hogy Szlovákiában szlovákul beszélhessek, és jó barátaim vannak a természetvédelem zsolnai munkatár­sai között. El kell árulnom Önnek, hogy az 1950-es évek­ben, Dunaújvárosban (akkor Sztálinvárosban) sokat fáradoz­tam az egykori Dunapentele falu rác (szerb) nemzetiségi kö­zösségének talpraállításán és rác kulturális együttes létesíté­sén, szoros együttműködésben a nemzetiségi közösség val­lási vezetőjével. Ugyanakkor filmforgatókönyvet írtam, melynek főszereplői magyarországi horvát fiatalok voltak, s a dramaturgiai tanács ebbe nem volt hajlandó beleegyezni. Móc folklórkutatásokat végeztem az Erdélyi Érc­hegységben, és jó barátom volt az azóta elhunyt lupsai taní­tó; ma is őrzöm a pakulárfurulyát, melyet a lupsaiaktól kap­tam ajándékba. Mindezek elismeréseképpen nacionalizmus vádjával ítéltek el -— miután már 1957 februárjában letar­tóztattak — nyolcévi börtönre 1958-ban. Remélem, megérti Miniszterelnök Úr, hogy nem vagyok hajlandó semmiféle olyan követelést teljesíteni, miszerint bocsánatot kell kémem valamiért, amiben vétlen vagyok, miközben tehetetlenül kell néznem ártatlan magyar testvére­im életének folyamatos megkeserítését a határokon túl. A kérdés jelentősége túlmegy az „egyszerű félreértés” ke­retein. Az Ön állítólagos bocsánatkérésének világgá kürtölé­se — az információ sokszorosára növekedett jelentőségénél fogva — újabb csapás hazámra és nemzetemre a Szigetköz tönkretétele után, valamennyiünk hátrányos helyzetbe hozá­sa, kik magyarok vagyunk, következésképpen emberi joga­ink megsértése. A budapesti szlovák nagykövetség nyilatkozatát „a sze­rencsétlen félreértésről” csak további manipulációnak va­gyok kénytelen tekinteni. Mivel a Szlovák Köztársaság El­nöki Hivatala nem nyilatkozik, mivel ez a helyesbítés a szlo­vákiai sajtóban nem jelenik meg, s ez az információ nem jut él az európai és nem európai országok közvéleményé­hez, ezt kizárólag magyarországi használatra kiadott cáfolat­nak tekintem, ahhoz hasonlónak, mint amikor a zárt intézet­ben az ápolók megnyugtatják a felizgatott gyengeelméjűt. Ezt a minősíthetetlen sértést vissza kell utasítanom. Nyomatékosan arra kell kémem Miniszterelnök Urat, méltóztassék személyesen, nagy nyilvánosság előtt, tízmil­lió magyarországi magyar nemzeti önérzetét saját személyé­ben koncentrálva, megfelelő méltósággal visszautasítani a Szlovák Köztársaság Elnöki Hivatalának állítását, határozot­tan elítélve azt a gyáva és alattomos módszert, amely az el­távozó tárgyalópartner rágalmazó hátbadöfésében áll. A vá­lasztók jelentős része Önbe helyezte bizalmát, Önnek köte­lessége előttük becsületét, a világ előtt az ő önérzetüket, a már eddig is, belföldön és külföldön egyaránt példátlanul meggyalázott és sárba taposott magyar nemzet méltóságát megvédeni. Meggyőződésem: Miniszterelnök Úr megérti, miért nyílt levélben fordultam Önhöz. Csak így tudtam összekötni sa­ját személyes tiltakozásomat a nemzeti közvéleménnyel, amely, nem kétséges, csatlakozni fog ehhez az Ön nemzet­hűségére apelláló kéréshez. Amikor megköszönöm szíves figyelmét, és kifejezem azt a reményemet, hogy kérésemet teljesíteni fogja, fogadja megkülönböztetett tiszteletemet és nagyrabecsülésemet. Eger, 1994. augusztus 10. Állampolgári tisztelettel: A / Sándor András író, publicista, nyugdíjas üzemszociológus

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom