Pest Megyei Hírlap, 1994. augusztus (38. évfolyam, 178-203. szám)

1994-08-11 / 187. szám

% PEST MEGYEI HÍRLAP MAGYARORSZÁG 1994. AUGUSZTUS 11., CSÜTÖRTÖK 3 A tájékozódás lehetősége Nemrégen jelent meg a Magyar Nemzetben egy inter­jú Kása Ferenc szocialista országgyűlési képviselővel. A kiváló filmrendező-politikus szerint talán még a saj­tószabadságnál is fontosabb a tájékozódás szabadsága. Tegyük hozzá: a sokoldalú tájékozódásé. Ezzel csak egyet lehet érteni, annak pedig örülni, hogy az MSZP- ben nemcsak Hajdú Jánosok, hanem Kása Ferencek is vannak. Ugyancsak örülhetünk annak, hogy a Magyar Pos­ta Rt. Budapest vidéki igazgatója végre megszüntette azt a nevetséges (a szocialista rendszertől örökölt) gya­korlatot, hogy a megyei lapokat csak az adott megyé­ben lehet előfizetni. Magam is tapasztaltam, hogy pél­dául Veszprém megyében nem lehet megrendelni a Pest Megyei Hírlapot. Ez olyan, mintha a New York Postra Los Angelesben nem lehetne előfizetni. Ez a korlátozás még a kommunista éra túlszabályozott és korlátozásokkal irányított rendszerének a maradvá­nya. Szabad társadalomban elképzelhetetlen, hogy egy szombathelyi lakos ne járathasson egy más megyében szerkesztett napilapot. Ennek most már vége! De azért vannak még hibák. Gondolom, Kása Fe­renc demokratikus elveit mélyen sérti a következő két eset. A Magyar Nemzet című országos lapot járatom Révfülöpre. Július 23-án nem kaptam meg az újságot. Se én, se más. Aznap tehát egy előfizető sem tájékozód­hatott megrendelt lapjából. Többszöri reklamálásomra a helyi postán közölték, hogy az illetékes budapesti pos­tai szerv nem hajlandó korrigálni mulasztását. (Kíván­csi lennék, hány aznapi eladatlan Magyar Nemzet-pél­dány hever a különböző raktárakban!) Végül markom­ba nyomták az újság árát. Augusztus elsején már oda fejlőditek a dolgok, hogy semmiféle napilap nem érkezett Révfülöpre. Csak egy. Hogy milyen véletlenek vannak! Ez az egy lap — a Népszabadság volt. (Csütörtökön kaptam meg végre a hétfői napilapot.) A tájékozódás szabadságának két feltétele van: 1. Ne csak egy politikai irányzatnak legyen sajtója. A po­zitív diszkrimináció elvének megfelelően (amit a sajtó területén oly nagyvonalúan alkalmazott az előző kor­mány) támogatni kell a kisebbségbe szorult irányzatok lapjait. 2. A meglévő újságokat el kell juttatni azok­hoz, akik igénylik. Demokratikus rendszerben ilyen egyszerű ez! Török Bálint Polgármester-tiltakozás Tisztelt Főszerkesztő Úr! A mai napon szereztem tudomást arról, hogy az Ön által főszerkesztett Pest Megyei Hírlapban — amely augusztus 9-én, kedden jelent meg — Magyarország című melléklet­ben „Polgármesterek tiltakozása”; Átjárható határokat kö­vetelnek című cikk aláírójaként nevem: Laczkó Károly Sá­toraljaújhely város polgármestere szerepel. Kijelentem, hogy a cikk tudtom és egyetértésem nélkül, nevem felhasználásával jelent meg, ami ellen tiltakozom. Annak tartalmával nem értek egyet, azzal nem azonosulok és kérem tiltakozásomat azonnal hozza nyilvánosságra. En­nek megtörténtéről a lap megküldésével szíveskedjen érte­síteni. Ezzel együtt az érintett szervek és hatóságok vezetőit az Önnek küldött levelem másolatával értesítettem. Laczkó Károly polgármester Az anyagot az Országos Sajtószolgálat adta ki. La­punk mindenféle változtatás nélkül közölte. Fidesz-készülődés A Fiatal Demokraták Szö­vetsége Országos Választ­mányának elnöksége 1994. augusztus 10-én ülést tar­tott. Az azzal kapcsolatos, MTI-hez eljuttatott közle­mény szerint az ülésen Vár­hegyi Attila, az ÖV elnöke előterjesztette az OV elnök­ségének munkatervét, mely­ben egyebek között szere­pel az OV-elnök és Varga Mihály alelnök országjárá­sa. Az elnökség ülésén átte­kintette a Fidesz felkészülé­sét az önkormányzati vá­lasztásokra. Döntés szüle­tett arról, hogy 1994. szep­tember 3-ra összehívják az Országos Választmány ülé­sét, melyen egyebek között előreláthatólag tájékoztató hangzik el a parlament vár­ható törvényhozási prog­ramjáról. Környezetvédők tanácskozása Vizet Szigetköznek! A környezetvédő mozgalmak továbbra is fon­tosnak tartják, hogy a Duna ügyében megálla­podást kössenek a kormánnyal, de nem tud­ják elfogadni azt a javaslatot, hogy a dunakili- ti tározó részleges feltöltésével juttassanak vi­zet a Szigetközbe. Ez a megoldás ugyanis csak pillanatnyi előnyökkel bír, időszakos eredményt hozna, de hosszú távon helyrehoz­hatatlan ökológiai károsodáshoz vezet, azon­felül gyengíti az ország tárgyalási pozícióit a nemzetközi fórumokon. Ez azon a tanácsko­záson hangzott el, amelyet a Duna Kör, a Göncöl Alapítvány, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, a Magyar Ter­mészetvédők Szövetsége, és a Reflex Környe­zetvédő Egyesület tartott tegnap Győrben. A környezetvédő mozgalmak tisztázatlan­nak tartják a pozsonyi kortnányfői találkozón elhatározott, az ideiglenes vízpótlásról tartan­dó szakértői megbeszélések céljait, kereteit és jogi tartalmát. A megbeszélésen részt vett öt társadalmi szervezet egyetértett abban, hogy amíg az ideiglenes vízmegosztási rend­szer kialakítására folytatandó tárgyalások nem vezetnek eredményre Szlovákiával, meg kell gyorsítani a Szigetközben az elektromos szivattyúzásra való átállást, amelyre érvé­nyes országgyűlési határozat kötelezi a kor­mányt. A rendkívüli helyzetet fokozza az is, hogy a környezetvédők tudomása szerint a vízpótlásra beállított dízelszivattyúknak a fele sem működik, emiatt a hullámtéri ágak­ba nem jut el a másodpercenkénti előírt 15 köbméter víz. A tanácskozás résztvevői elutasítják a du- nakiliti tározó részleges feltöltését is, szerin­tük a Magyar Tudományos Akadémia, vala­mint a környezetvédelmi szervezetek szakér­tőinek bevonásával új hullámtéri vízkormá- nyozási rendet kell tervezni. Javasolják azt is, hogy a Szigetköz gazdasági és környezet­védelmi problémáit egy rövidesen megtartan­dó szakmai konferencia keretében vitassák meg. Mártírok emléke Fölújították a 298-as parcellát Az 1945—56 közötti ma­gyar Politikai Elítéltek Kö­zösségének (PÉK) egyik legfőbb célja teljesül az­zal, hogy pénteken a Rá­koskeresztúri Új Közteme­tőben felavatják a rendbe­hozott 298-as parcellát — jelentette be Fehérváry Ist­ván, a szervezet elnöke teg­napi sajtótájékoztatóján. A háború befejezésétől 1952. január 16-ig a 298-as, majd ezt követően a 301-es parcellába temették a kivégzetteket, a Gyűjtő­fogházban és a toloncház­ban elhunyt politikai fog­lyokat. A felújítást az 1991-ben alakult PÉK kezdeményez­te, majd megpróbálta előte­remteni a szükséges négy­millió forintot. Nyolc buda­pesti kerület 1 millió 850 ezer forintot adott, a Sza­badságharcosokért Alapít­vány 1 millióval támogat­ta, a Fővárosi Önkormány­zat pedig a jövő évi költ­ségvetésből ajánlott fel szintén 1 milliót a parcella rendbehozatalára. További adományokra is szükségük lenne, de felhívásukra csak kevesen jelentkeztek. A feltárás adatai szerint csaknem ezer sírhely van a parcellában, és 176 sze­mélyt sikerült azonosítani. Nevük felkerült a harang­láb mellett felállított két márványtáblára. A sajtótá­jékoztatón elhangzott: a te­mető végében lévő parcel­lába nyilasokat is temet­tek, az ő sírhelyeiket válto­zatlanul hagyták. A PÉK szombaton tartja éves bajtársi találkozóját, vasárnap pedig közgyűlését. Súlyos aszály A Mezőgazdasági Terme­lők és Szövetkezők Orszá­gos Szövetségének kérésé­re Somogybán is elkészült egy felmérés, amely a he­tedik hete tartó aszály mi­atti terméskiesést részlete­zi. Az összegzés szerint a szárazság legalább másfél- milliárd forintos kárt oko­zott a somogyi gazdasá­goknak. A tényleges kár ettől csak több lehet, ugyanis a Somogy Me­gyei Mezőgazdasági Ter­melők Szövetségében a magángazdálkodók, kis­kerttulajdonosok vesztesé­geit nem összegezték. Nekünk is szabad? A televízió Magister című műsorában he­teken keresztül látható volt egy a francia kultúrával foglalkozó sorozat. Minden rész azzal kezdődött, hogy valakit, aki a francia kultúrában jártasnak mondható, fiatalok kérdeztek — nagyjából így: Ho­gyan mutatkozik meg a francia szellem a francia irodalomban, zenében, filmben, képzőművészetben stb.? A láthatóan libe­rális szakértő pedig lelkesen válaszolt. Ez a kérdés-felelet heteken át tartott, ennek ellenére a szocialista-liberális saj­tó egyszer se tiltakozott francia naciona­lizmus vagy fasizmus miatt. De nem volt szó diszkriminációról és sovinizmusról sem. Sőt! Nem hallottam egyszer sem azt, hogy francia mucsa, vagy azt, hogy pro­vincializmus tombolna a magyar tévében. Úgy látszik, az nekik is természetes, hogy létezik francia szellem és azt megtestesítő francia kultúra. : A műsorokat figyelve pedig többször gondoltam arra, mi lenne, ha a Magyar Televízióban sorozat indulna a magyar kultúráról, és abban okos szakértőik vála­szolnának arra; hogy miként jelenik meg a magyar szellemiség festészetünkben, ze­nénkben, építészetünkben stb. ? Vagy ilyen provinciális és úgymond fajgyűlölő vágya­im inkább ne legyenek? Bognár József Tovább dagad a paprikahamisítási botrány Kalocsai és Kalocsa környé­ki termelők nevével ellá­tott, magas ólomtartalmú fű- szerpaprikát tartalmazó cso­magokat is találtak a buda­pesti piacokon az újabb el­lenőrzések során. A begyűj­tött minták között volt még — a címke szerint — Pető- fiszállásról származó is. Stempfli Ágnes, a Bács— Kiskun megyei tisztiorvosi hivatal igazgató főorvos-he­lyettese az MTI kérdésére elmondta: a rendőrség dol­ga kideríteni, hogy a cso­magban valóban annak a paprikája van-e, akinek a neve a címkén olvasható. Az egyik érintett — állítása szerint — nemcsak a saját termelésű és feldolgozású paprikát értékesítette, ha­nem mint mondta, szíves­ségből másokét is. A kér­dés tehát nem tisztázott, kié a nevével jelzett, mérgezett fűszer. Egy másik esetben az érintett kijelentette: évek óta se nem termel, se nem forgalmaz paprikát. Hogy a neve miként került a cso­magra, nem tudja. A Bács megyei tisztiorvosi hivatal laboratóriumában egyéb­ként bárkinek díjmentesen bevizsgálják a bevitt mintát. E fejlemények is indokol­ják az ORFK nyomozásá­nak folytatását Bács—Kis­kunban, hiszen nem zárha­tó ki, hogy valakik a tájkör­zet jó hírére alapozva kalo­csai és Kalocsa környéki termelők nevét felhasznál­va dobtak forgalomba mér­gező paprikát. Még nem le­het felmérni, a történtek mennyire ártottak a kalo­csai fűszer jó hírének, de az tény, hogy a Kalocsakör- nyéki Agráripari Egyesülés Paprika és Konzervgyárá­nak termékei iránt érzékel­hetően megnőtt a belföldi kereslet. Bakos Péter igaz­gató az MTI érdeklődésére elmondta: a jelenleginél na­gyobb igényt is ki tudnak elégíteni. A termékeik irán­ti bizalom megalapozott, hi­szen a saját, jól felszerelt la­boratóriumukban folyama­tosan ellenőrzik az alap­anyagot, minden újabb szál­lítmányt megvizsgálnak. Fűszerpaprikájuk minősége megfelel a nemzetközi szab­ványoknak, ezt igazolja az is, hogy a gyár a közelmúlt­ban kapta meg az ISO 9002 elnevezésű nemzetközi ta­núsítványt. A mérgezett paprika okozta botrány nem befolyásolja exportju­kat. Eltűnt útlevelek Az MTI értesülése sze­rint jelentős mennyiségű kitöltetlen útlevél tűnt el a budapesti köztársasági megbízotti hivatalban. Szentgyörgyvölgyi Péter. címzetes államtitkár, köz- társasági megbízott az ér­tesülést megerősítve el­mondta: „valóban ' elszá­molási differenciát tapasz­taltak az útleveleknél”. A pontos hiányt, illetve an­nak okát a most zajló há­zon belüli vizsgálat hiva­tott tisztázni. Ennek ered­ményéről később adnak tájékoztatást. Az államtit­kár kitért arra is, hogy a hivatal csupán néhány hó­napja foglalkozik ismét az elmúlt év végén egy­szer már megszüntetett, sürgősségi jellegű útle­vél-ügyintézéssel . Leszerelnek a katonák A Magyar Honvédség Pa­rancsnokságának tervei szerint szolgálata befejez­tével mintegy húsz* és fél ezer sorkatona szerel le ma, közülük háromezren a Határőrség alakulataitól — tájékoztatta tegnap az MTI-t a Honvédelmi Mi­nisztérium Sajtóosztálya. A tizenkét hónapi szol­gálat letöltése előtt már körülbelül 2000 főt lesze­reltek, mivel időközben egészségi okok miatt ide­iglenesen vagy véglege­sen alkalmatlanná váltak a sorkatonai szolgálatra, esetleg bevonulásuk után családfenntartók lettek, vagy polgári szolgálat tel­jesítésére nyújtottak be kérelmet. Az augusztus 20-ai tűzijáték előkészíté­se és sikeres végrehajtása érdekében -— a honvédel­mi miniszter engedélye alapján — a budapesti 1. Honvéd Tűzszerész- és Aknakutató Zászlóalj ál­lományából 75 katonát 11 napra visszatartanak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom